P. dr. Boros Fortunát ofm

Megkésett megemlékezés páter Boros Fortunát ofm  születésének 120. évfordulójára... 

Zetelaka (Udvarhely vm.), 1895. június 3. ~ 1953. március 16. Capul Midia (Románia),

Amikor 1951 augusztus 20-ról 21-ére virradó éjjel minden erdélyi ferences kolostor előtt megállt a titkosrendőrség teherautója, hogy a barátokat elhurcolja, és Máriaradnára telepítse, Boros Fortunát brassói házfőnök is fent ült az indulásra váró kocsin a többiek között. Ekkor azonban parancs érkezett: Boros Fortunát, leszállni!

Ettől kezdve ferences szerzetes nem látta őt többé. Fortunát atyát minden bírósági ítélet nélkül kényszermunkára hurcolták a Duna-csatornához. Itt verte őt agyon lapáttal egy köztörvényes bűnöző fogolytársa - valószínűleg parancsra. Boros Domokos 1906-1914-ig Székelyudvarhelyen járt középiskolába, és 1914-ben Medgyesen érettségizett. A ferences szerzetesek habitusát 1911. augusztus 20-án öltötte magára Mikházán. Itt tette ideiglenes fogadalmát is 1912. augusztus 20-án. Teológiai tanulmányait az I. világháború éveiben, az akkor még Magyarországhoz tartozó Vajdahunyadon folytatta 1914-1918-ig. Ünnepélyes örök fogadalmat 1917. április 29-én tett ugyancsak Vajdahunyadon. Pappá szentelte őt gróf Majláth Gusztáv Károly erdélyi megyéspüspök 1918. június 11-én Gyulafehérváron.

1919/20-ban a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem történelem szakos hallgatója. 1922-ben bölcsészdoktori oklevelet szerez a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen. 1921-1932-ig Székelyudvarhelyen a Collegium Szeráfikum tanára és a novíciusok prefektusa. 1923-1944-iga Katolikus Világ, 1934-1940-ig a

Szent Kereszt, 1937-1944-iga Hírnök című ferences lapok szerkesztője volt. 19321948-ig a kolozsvári Szent Bonaventura nyomda és könyvkötészet igazgatója. 19351945-ig a Szentföld erdélyi biztosa. 1940-tői az Erdélyi Katolikus Akadémia tagja. 1942-ben megválasztották az erdélyi ferences rend tartományfőnökévé, s ezt a tisztét 1948-ig viselte. 1942-1948-ig a kolozsvári ferences rendház főnöke is.

1944-ben a szovjet csapatok közeledtével Budapestre távozik. A főváros és az ország megszállása után egy ideig Budapestről szervezi az idemenekült erdélyi rendtagok egy részének visszaköltöztetését Erdélybe, más részének emigrációját az amerikai Szent István Kusztódiába.

1945-ben maga is visszatér Erdélybe, 1948-1951-ig a brassói ferences kolostor házfőnöke. A politikai rendőrség ebben az időszakban gyakran beidézi, zaklatja. 1951. augusztus 20-ról 21-re virradó éjszaka a Duna-csatornához viszik kényszermunkára. Cukorbetegségét itt nem kezelhette, tüdőgyulladást is kapott. A táborban mint hasznavehetetlen beteget agyonverték. Az ugyancsak internált Balogit Edgár (baloldali beállítottságú) erdélyi magyar író hallotta egy köztörvényes bűnöző rabtársától: „Boros Fortunát papot lapáttal ütöttem agyon."

Tamási Áron a Kolozsvárt 1932-ben megjelent Ábel a rengetegben c. regényének második fejezetében név szerint szerepelteti Fortunát atyát. Rendtársa, P. Pap Károly Leopárd 1992-ben írt Dr. P. Boros Fortunát élete és tevékenysége címmel részletes megemlékezést, mely mindmáig kéziratban vár kiadásra Kolozsvárott.

Boros Fortunát a tartományfőnöksége alatt 1946-ban különösen az egyik fiatal pátert erősen megrendszabályozta, mert erősen elgaloppírozott a politikai tevékenységben. Fortunát atya eltiltotta ezt a pátert minden ilyen tevékenységtől. A páter azonban nem vetette alá magát, inkább kilépett a rendből, újságíró lett belőle Marosvásárhelyen a Szabad Szó című lapnál. Nyomon követhető, hogy ez a kilépett páter üldözte őt, mert a hatóságok soha nem bocsátottak meg neki.

Amikor a tartományfőnökségről leváltódott 1948 júniusában, akkor Brassóba került házfőnöknek, és itt volt egészen 1951-ig, amikor a rendtagokat összeszedték. Augusztus 20-ról 21-re virradó éjszaka már ő is ott ült az autóbuszban, onnan szólították le, és minden ítélet nélkül elhurcolták a Duna-csatornához kényszermunkára. A fogságot nagyon türelmesen viselte, bár sokat szenvedett. A papok, akik vele voltak, a legnagyobb elismeréssel szóltak róla.      

(P. Bálint Salvator OFM)

A Capul Midia-i lágerben 1952 májusáig voltam. Május első napjaiban Erőss Lajos és Csibi Károly paptestvéreimmel visszahoztak a Duna-csatornától a Baraganra (Bukaresttől keletre) a Fundulea-i állami gazdaságba, ahol a szabadulásomig mezőgazdasági munkával, főleg gyapottermeléssel foglalkoztunk. Itt kerültem össze még két idős paptestvéremmel, Kicsid Béla imecsfalvi (Háromszék) és főt. P. Boros Fortunát atyával, a ferencesek tartományfőnökével. A Főatyát júliusban elszállították lágerünkből a Capus Midia-i lágerbe, ahol a következő télen meg is halt. Ezt a ferences Főatyát is vértanúként emlegetjük és tiszteljük.            (Székely Gergely)

1953-ban történt, hogy megállt a munka a csatornán. Nagy per volt, elítélték a mérnököket, valószínűleg nem volt jó a tervezés. Akkortájban volt a Sztálin halála. A temetés órájában ki kellett állnunk. Két évig voltam abban a táborban. A munka reggeltől estig vagy etsétől reggelig tartott. Egyszer hat hétig voltam éjjeli műszakban, télen. Fél óráig kellett a munkahelyig utaznunk marhavagonban. Ott miséztem ülve. Mindent bekészítettem egy tarisznyába, mielőtt elindultunk. A szándékuk az volt, hogy ott haljunk meg. Ebben az időben velem raboskodott Boros Fortunát atya, a ferencesek provinciálisa. cO már öreg volt, dolgozni nemigen bírt, és a szálláshelyen maradhatott. Este, amikor hazaértünk, ételt kerestünk, mert nagyon éhesek voltunk. Fiatalok voltunk, és csak levest kaptunk, dolgozni viszont kellett. A tiszteknek volt egy kantinjuk, ott sok étel meg is maradt. Ezt az ételmaradékot a disznóhizlaldába vitték. Mi ezt megtudtuk, és ellopkodtuk onnan az ételt a disznók elől a vályúból. Megtöltöttünk egy konzerves dobozt, vittük a beteg Fortunát atyának. Ebből a konzerves dobozból ette, szegény, a moslékot, mert éhezett ő is.

Minden reggel kérdezte a tiszt az orvostól, aki szintén rab volt, hogy hányan haltak meg az éjjel. Majdnem minden éjjel legalább tízen haltak meg. A tiszt nem volt megelégedve, és azt mondta: Csak tizen? Más táborba kerültem onnan, de Boros Fortunát atya maradt. Később hallottuk, hogy meghalt. Közös sírba temették. Amikor kiszabadultam, elmeséltem a ferences atyáknak mindent, amit tudtam róla.

(Puni Emil)

Szerzetesi életutak

Aligha tévedek, ha Boros Fortunát Domokost az erdélyi ferencesek történelmi alakjának nevezem. Nagy formátumú lelkipásztor, művelődésszervező, történész. Ötvennyolc esztendőt átfogó életútját az erdélyi magyarság két nagy drámája keresztezte: Trianon és az 1944-es összeomlás. Ezek a drámák személyében is mélyen érintették.

Zetelakán utcát neveztek el róla

Az 1895-ben Zetelakán született páter kényszermunkatáborban halt meg, a Duna-Fekete tenger csatorna építőtelepén, 1953-ban. Két évet töltött embertelen körülmények, naponként ismétlődő kínzások és megaláztatások közepette. Súlyos cukorbeteg volt, napi gyógyszerekre lett volna szüksége. A kora tavaszi mostoha időjárás, amely Dobrudzsában mindig kitombolja magát, megbetegítette. Halálának oka, a cinikus, felháborító bejegyzés szerint: "mint gyengélkedőt, lapáttal agyonverték".

Jól ismerték Kolozsvárott, Székelyudvarhelyen, Csíksomlyón, Brassóban. 1918-ban szentelték pappá, de már hét évvel előbb belépett a ferencesek rendjébe. Kolozsvári hitszónok volt a naponta ismétlődő üldözések, megpróbáltatások esztendejében, 1919-ben. Innen Székelyudvarhelyre ment, a noviciátus prefektusa lett. Majd ismét Kolozsvár következett, 1932-ben átvette a Szent Bonaventúra nyomda és könyvkötészet vezetését. Kolozsvári munkásságának elkezdésekor már két éve az Erdélyi Katolikus Akadémia tagja volt.

Ki tud ma már erről az akadémiáról? A sors egy évtizedet engedélyezett számára. Trianon után az erdélyi katolikus értelmiségiek szükségesnek érezték a budapesti Szent István Akadémiához hasonló tudományos, irodalmi, művészeti társaság létrehozását. Több sikertelen kísérlet után, 1929-ben Nagyváradon megalakult az erdélyi katolikus írók, tudósok, művészek világnézeti alapon működő akadémiája.

Történészként Boros Fortunát mintegy háromszáz tanulmányt jelentetett meg a Szent Ferenc Hírnökében, a Katolikus Naptárban és a Katolikus Világban. Feldolgozta a csíksomlyói kegyszobor történetét, az erdélyi katolicizmus múltját és jelenét, Assisi Szent Ferenc életét, az erdélyi Ferenc-rendiek történetét, a székelyudvarhelyi ferences kolostortemplom kétszáz évét, vitairatot adott ki a szektákról, Bíró Vencellel közös kiadványában számba vette Erdély katolikus nagyjait. Mikor a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 1929-ben ötvenéves jubileumát ünnepelte, kétkötetes emlékkönyvet adott ki, amelyben a Székelyföld, illetve egész Erdély legkiválóbb tudósai mutatták be a székelység történetét, néprajzát, művészetét, lelki életét. A kisebbségi magyarság nagy seregszemléje volt a kötet. A múzeum igazgatója, Csutak Vilmos a ferencesek székelyföldi jelenlétének, hitbuzgalmi és műveltségterjesztő tevékenységének sommázására Boros Fortunátot kérte fel.

Így összegezett széles ölelésű tanulmányában:

Zarándokok indulnak Csíksomlyóra

"A ferencesek működése sikerének titka, hogy nem lépnek fel nagy igénnyel; sok-sok önzetlenséggel vesznek részt egy-egy mozgalomban, és a lelkipásztorkodás terén jelentkező új beállításokat kihasználják. Ezek és egyesületeik révén az embereket körükben tudják tartani, s ezért a barát a Székelyföld katolikusai között nagyon otthon érzi magát, és tudja, hogy fáradsága kárba nem vész."

Kisebbségi időkben, Trianontól 1940-ig a székelységet, a magyar kultúrát védelmezték a ferencesek. 1944 nyarán üldözött, halálra szánt zsidókat bújtattak. Egy ilyen történetet Frieder Jenő kolozsvári technikus mesélt el nekem 1974-ben. A tordai fronton volt munkaszolgálatos. Megszökött. Több családnál rejtőzött, majd Tordai György nyugalmazott tanár adott neki menedéket. De Tordai is üldözött volt, demokratikus nézetei miatt. A tanár házvezetőnője, Margitka buzgó katolikus volt, a ferences harmadik rend tagja. A tanár fiának, Tordai Zádornak, akiből kiváló filozófus lett, behívója jött, mennie kellett volna leventekatonának. Nem ment. De most már mindnyájuknak búvóhelyet kellett keresniük.

– Margit, a házvezetőnő ideadta nekünk a Szív újság című katolikus lap szerkesztőségének a kulcsát. Egy öreg ház emeletén volt a szerkesztőség, ott bujkáltunk, Margit hozott élelmet nekünk. Egyik este óriási detonáció. A németek felrobbantották a telefonközpontot. A tér másik sarkán a főposta. Ha azt is felrobbantják, ez a rozzant ház is összedőlhet... Tordai ekkor elment a Ferenc-rendi zárdafőnökhöz, elmondta, hogy kik vagyunk, és menedéket kért tőle. A gvárdián szó szerint azt válaszolta, hogy őt eskü köti az államhoz, tehát az állam ellenségeit nem bújtathatja el; de ő pap, és így nem tagadhatja meg a menedéket azoktól, akik hozzá fordulnak. Itt van a refektórium - mondta, ott most nem jár senki, menjünk be oda, ő nem kutatja, ki bujkál benne. Odamentünk, bezárkóztunk. Ott vártuk ki a vész elmúltát. Mindez a ferencesek akkori tartományfőnöke, Boros Fortunát tudtával történt.

Hamarosan a rend tagjainak menekülniük kellett az oroszok elől. Boros Fortunát Budapesten kétfelé osztotta a barátokat. Ti velem jösztök vissza, Erdélybe - mondta az egyik csoportnak. Ti tartsatok nyugatnak, addig, amíg már nem lesztek az oroszok hatalmában - így szólt a másik csoporthoz. Valahol építsetek újabb kolostort, a csíksomlyói mását, párját, hogy a világ ne feledhessen el minket.

Ezekből a barátokból létesült a kolostor az Ohio állambeli Youngstownban, az Egyesült Államokban.

A kolozsvári Szent Mihály-templom, Mátyás király szobrával

Nem jobb lenne nekünk is nyugatra mennünk? - aggódtak a hazatérésre kiszemeltek. - Atyánk, te már idősödő ember vagy, tudjuk, hogy cukorbaj kínoz, ne vállalkozz a veszedelemre. A sors nem fizethet hálátlansággal emberségünkért. És Csíksomlyó soha nem maradhat barátok nélkül.

A sors a humanizmust nem humánummal viszonozta. Boros Fortunát brassói házfőnök lett. Állandóan zaklatták, megfigyelték, próbálták elszigetelni. Végül, 1951. augusztus 20-án - éppen a magyarság nagy ünnepén - elhurcolták.

Síremléke a zetelaki temetőben áll. Kései elégtételként, az 1989-es változások után, az újra gimnáziumi rangra emelt zetelaki középiskolát P. dr. Boros Fortunátról nevezték el. A központi épület előtt a mellszobra Bara Barna szobrászművész alkotása.

A központi falurészben az egyik utca is az ő nevét viseli. Nem kellett hozzá hivatalos, hatósági engedély. Annál inkább kellett Zetelaka népének tisztelete, szeretete. Ami mindig élt itt a szívekben.

Beke György