(A rendszerváltás
hazugságai)
Negyed
századtól búcsúzni nem könnyű dolog, hiszen fel kell, fel illik mérni mindazt,
amit tett az ember. Miért negyed századról beszélek és miért most? Mert
állítólag volt egy rendszerváltás 25 éve, amely „spontán" történt,
végigrohanva a volt kommunista országokon, mintegy vesszőcsapásra. Ami persze
nem igaz, csak a jól előadható meséje annak a 25 évvel ezelőtti politikai
átrendeződésnek. Nos, ez a negyed százados állami és a médiában is követhető
megemlékezés sorozat egy hazugságsorozat, amelyre épít a mai kormány, a mai
hatalom, és eddig minden rendszerváltás óta hatalomra került párt és kormány.
Ez az emlékezés és a holocaustos hőbörgések jobbról és balról, valamint az
egymás mérhetetlen - pártalapon való - gyűlölete minősíti és jellemzi a mai
Magyarországot. Valami olyan ostoba társadalomra enged következtetni a mai
közhangulat, amely sehol másutt, csak Magyarországon elképzelhető. Persze
mindennek oka és okozata van... és azt, hogy ez a mai hangulat okozat-e vagy
ok, még nem lehet tudni. Talán mindkettő, de mindkettőként is egyaránt
szégyenletes és szánni való.
Mert mi volt 25
évvel ezelőtt?
Megszületett
a globális birodalom urainak fejében, hogy újra fel kell osztani Európát.
Hiszen a kettéosztottság nem hasznos, nem hoz pénzt, nem gazdagodhatnak a mérhetetlenül
gazdagok... Ez egy politikai elképzelésbe öntve megkeresték a világhatalmak
annak a lehetőségét, hogy miként lehet a nemzeteket újabb igába hajtani, s
megtalálták az ehhez szükséges haza és nemzetárulókat, akik pénzért bármire
képesek... és elkezdődött a vérnélküli forradalmaknak, a hallgatás falainak és
egyéb iszonyatos baromságoknak nevezett átalakítás, amihez a meséket hozzáértők
írták és terjesztették. Igaz, a kantár megeresztésekor az emberek valóban
hittek valamiben, valami újban, jobban, emberibben és szabadabban. Akkoriban
sok tapasztalatot szerezhetett, aki nyitott szemmel járt. Hiszen az átalakulás,
az átalakítás olyan irányt vett, amely máig hat és máig mérgez, de előre és
pontosan kiszámoltatott a kezdés előtt.
A
nagy átverés Magyarországon Pozsgay Imre 56-ról mondott meghatározásával -
miszerint 56 népfelkelés volt- kezdődött. Majd a ma is agyonhallgatott, a Jurta
Színházban zajló pártalapításokkal és civil szerveződésekkel folytatódott.
Végre mindenki elmondhatta a véleményét, tanácsokat adhatott, fájdalmait is
kibeszélhette... csak éppen a BM-hez került, a Jurtában felvett pártalapító
hangfelvételek nem szerepeltek az idei évben a rendszerváltásról megemlékező TV
és rádióműsorokban. Ahogy nem szerepelt ma sem Csengey Dénes vagy Romhányi
László sem. Mindenféle „rendszerváltó" elmondhatta, hogy ő mit és hogyan
csinált, miért kellene szentté avatni és mennyi érdeme volt van és lesz a 25
évvel ezelőtti eseményekben. Az igazság pedig kit érdekel? ...
Mese
a horngyulai határnyitásról, sok-sok mese Antall Józsefről, és arról miért pont
akkor és miért pont azok voltak június 16-án ott ahol voltak, s miért nem
kérdezte meg senki Dr. Nagy László ügyvédet, hogy valóban mi is történt akkor
és ott - azaz Magyarországon?
Az
én 25 évem ez. A rám nyomott bélyeg, mert gyűlölöm a hazugságokat és hazugokat,
gyűlölöm azokat, akik megcsalnak, és a szemembe mondják, ami nem igaz. Isten
adta lehetőségem azért, hogy írjak... még. Talentum, amiből éhen halni lehet
csak, de azt... tiszta lelkiismerettel. A bélyeg, amelyre büszke vagyok, hiszen
én nem a pártok és az ideológiák mentén éltem és kerestem a kenyeremet, hanem a
szabad gondolatokban, gondolatokért írtam. A nemzetért írtam akkor is. Az
egyházért, Mindszenty emlékéért, s alapítottam emlékbizottságot elsőként ebben
a kis országban, ahol e bizottságban szó emeltetett Márton püspökért is. S
amiért Jakab Antal, Erdély püspöke megdicsért, Esztergom érseke Paskai László
Pacifik ofm viszont hisztérikusan ellenezte, amit teszünk, illetve amit ma
ünnepelt politikusként Lezsák Sándor és sleppje tesz... – teszi úgy, mintha a
mi erőfeszítéseink és csapatunk bátorsága nem is lett volna... mintha összesen
az a száz, százhúsz ember dolgozott volna azon, hogy ebből az országból
keresztény haza lehessen minden magyarul beszélő Kárpát-medencei ember és a
velünk élő nemzetiségek számára. Nem lett… mert a Bush – Gorbacsov paktumban,
mint a rendszerváltás máltai egyességében
ez nem szerepelt…
Talán
sértődöttség,
talán fájdalom, talán csalódás az, ami szavaimból kiérezhető, s mind a három
igaz. Sértődött, csalódott vagyok, de fáj is a lelkem, mert 25 éve lehetett
volna Magyarország ismét az az ország, amely a lélektelenségé, a hit
nélküliségé, a hazaárulások sorozatáé lett egy embertelen vörös diktatúra
negyvenöt éves gyilkos korszakában. Ám, nem (csak) magam miatt vagyok
sértődött, hanem azok miatt, akik névtelenül, tetteik említése nélkül haltak
meg, noha életük minden percében a haza iránti szeretetet és tettre készséget
élték, s 25 éve is erejük legjavát adták a vélt és elhazudott
rendszerváltásért. Bujdosó P. Gyulát említem egyedül e nevek között, aki
fiatalon is, és öregen is újságíróként állt a haza és a nemzet védelmére.
Önként és csak saját kárát látva mindabból, amit tett. Hisz fiatalon a románok
kergették el Brassóból és Sepsiszentgyörgyről, börtönnel gyalázva meg tiszta és
ártatlan székelységét, nemzetszeretetét, harcos modorát. Nyolcvanon felül pedig
Antall József alatt a „magyar" bírság kérte számon rajta ugyanazt, egy
Mikó nevezetű bíró személyében... Mert a Mazsihisz megparancsolta, hogy az
azóta néhaivá lett Horváth Balázs belügyminiszter jelentsen föl mindenkit, aki
a Szent Korona című lapnál egy szót leírt... És elindult a rendszerváltott
úthenger. Éveken keresztül - mint ma is - ostoba és aljas feljelentések miatt
bírósági meghurcolások, egzisztencia nélküliség... majd jött Landeszman a bő
gatyájával és fütyülős barackos, beteges felsőbbrendűségben szenvedő megjegyzésével...
amiért feljelentettem. Érdekes módon varázsütésre megszűnt a Mikó-féle,
politikai parancsra végrehajtott ócska jogi ámokfutás. Bár Nyilasi ügyész is elutasította
a Landeszman miatti feljelentést... Itt bizonyosodott be, hogy a jog és a bírói
függetlenség is a népmesék egyik csalhatatlan gyöngyszeme... már-már a hazugság
kategóriájában... Nyilasi ügyész
szerint, ha a magyarságot bárki gyalázza, annak a gyalázkodásnak nincs
alanya... Nagy valószínűséggel a Síp utcában nincs is...
Fájdalom: Igen van bennem
fájdalom, mert mint már mondtam, gyűlölöm a hazudozást, s ma, akikre áprilisban
szavaztam, hazudtak nekem (is). Ha pedig hazudunk, magunkat kereszténynek és
magyar érdeket védőnek mondjuk, de olyan embert választunk magas tisztségbe,
akinek mindenki annyit ér amennyi vagyona van, akkor az sem nem magyar, sem nem
keresztényi, sem nem rendszerváltott magatartás. Ha egy kérdésre, amely azt
hivatott tisztázni, hogy miért utazott polgármesterként sokszor a francia
Riviérára, Lázás János cinikusan azt válaszolja, hogy nem tehet arról, hogy a
testvérvárosuk épp ott van... s aki nyilvánosan büszke arra, hogy ősszel 25
millió forintos vadászatra megy barátaival egy olyan országból, ahol a
társadalom hetven százaléka a létminimum alatt, szegényen és kiszolgáltatottan
él, az pofátlan is. De tudatlanságát sem rejti véka alá, amikor a főispán és
ispán megnevezések ellen azzal érvelt, hogy az bánthatja a volt jobbágyok
leszármazottait... mintha az ispán a nép ellensége lett volna... Ám, nem csak
Lázár és az ő körei keserítenek el, hanem az is, hogy a Magyar Állami
Operaházban Alföldi rendezhet... Talán Bánk bán homoszexuális lesz, vagy
Báthory Erzsébet celebbé avanzsál... ki tudja. Fájdalom az is, hogy nyilvánvaló
bűnökért senki nem felel, nincs alázat és szeretet az állam vezetőiben, s hogy
parancsra ma is csak hazudozás van az élet minden területén... Fájdalom, hogy
gyermekek éheznek, miközben az élelmiszerek általános forgalmi adója 27% és a
maffia ebből nem enged. Helyette a mit sem érő rezsicsökkentéssel verjük a
mellünket. Mit sem ér, hiszen közben a szolgáltatók visszacsalják,
visszaszámlázzák azt, amit csökkenteniük kell. De nem sorolom a fájdalmaimat,
mert van ezek nélkül is épp elég. Csak fáj, hogy hiába akartunk, hiába éltünk,
hiába hittük azt, hogy jó, ha küzdünk. Semmi nem változott... Mert
Magyarországon mindegy ki uralja a politikát... levelekre válaszolni és
embernek nézni a másikat egyik oldalról sem tudják a nyakunkon milliárdossá
vált hazaárulók.
Ezért
vagyok csalódott is egyben... Senki ne reménykedjék - gyors - változásban,
szebb jövőben és erős Kárpát-medencei magyarságban. Mert az emberi elmét nem
lehet megváltoztatni, az Antall József által, a politikába beengedett maffiát
nem lehet egyik napról a másikra kizárni, nem lehet hit nélkül élni és
alkotni... még ha azt mondjuk is, hogy hiszünk. S hiába a magyar
állampolgárság, ha az a könnyebb nyugati munkavállalást szolgálja, ha a
szülőföld elhagyására inspirál.
S
amikor a mai szánalmas, bár szépnek tűnő helyzetben a nemzet jövőjéről
gondolkodom, Jakab Antal erdélyi püspök és Réthy Mihály református lelkész
jutnak eszembe, akikkel a román forradalom alatt, mint budapesti tudósító volt
alkalmam több időt eltölteni Gyulafehérvárott és Parajdon.
Jakab Antal két
időt álló, mindig aktuális gondolata megmaradt a fejemben:
1./
„A magyar felvette a kereszténységet, de soha nem tért meg!"
2./
„A kereszténységet és a magyarságot nem lehet elválasztani, mert az olyan,
mintha a testet a lélektől elválasztjuk: az a halál!
Réthy Mihály
pedig azt mondta:
„A
magyarnak és székelynek mindig kell ellenség, hogy magyar és székely tudjon
maradni. Ha szabad lesz, és nem kell harcolnia az ellenséggel szemben, akkor
egymás torkának esik és kipusztul."
Huszonöt
évem egyértelmű tapasztalata az, hogy az uniós közösség vezetői sokkal
embertelenebbek és aljasabbak, butábbak és szolgalelkűbbek, mint a kommunista
rendszer vezetői békeidőben voltak. A mai „rendszer” – és ezt akarták – egy rabló-kapitalista
ámokfutás a társadalmak ellen, a nemzetek és Isten ellen, amiben nincs törvény,
nem számít az ember, nincs hit és emberség. Csak a pénzszerzés mások bőrén és a
kizsákmányolás különböző aljas módszerei számítanak. Állami támogatással.
Stoffán
György