Hogy ősei m'ért vesztek el…
Csak kergeti az „ego”-álmot,
mert önző kor nevelte fel.
Isten és erkölcs immár ismeretlen,
Nem kell a múlt, a hős erény…
Fejükben immár elvetettlen
a Hazáért küzdés… és remény.
Béke helyett ma harcban állunk,
Magunknak vagyunk ellen-zsoldosa…
Mert Biszkut gőggel elítéltük?
Ne legyen büszke sok-sok ostoba…
A bűnösök ma köztünk élnek
Sok aljas ócska áruló…
Kegyelmet ők sohasem kérnek,
Mert áruló itt minden törvénytudó.
Maradt a bűn a szenny a romlás,
Hazánkban bűnös a magyar,
Hazát árulni? – van tolongás,
Vicsorít sok hazátlan (m)agyar
Mert a törvényük minket vádol,
Magyarnak lenni bűnt jelent…
Hazánkat óvni s szólni bárhol,
Megdöbbent minden elvtelent.
Nem adjuk fel, mert nem tehetjük!
Kölcsönbe kaptuk egykoron…
a földet, melybe mi vetettünk
hitet, jövőt … – s ez oltalom.
Mert ki vetette, az arassa!
Ne mondja senki, hogy mivel!
Kombájn, kasza vagy sarló csapja…
vagy éles kardunk élivel…
… learatjuk a vérrel locsoltat
Kalászainkból új kenyér pirul…
Ellenségink földig hajolnak,
s a magyar hitében felvidul.
Mert sokszor volt halálos csata,
sokszor dúlták fel nemzetünk,
De hittük: népünké Isten szava,
S e szóra újra ébredünk.
Mert Biszkut gőggel elítéltük?
Ne legyen büszke sok-sok ostoba…
Magzat-milliók ítéljenek?!
Milyen lesz akkor népünk sora?
Alázatot, és üdvöt végre!
Az Úrhoz szóló szent imát!
A bűnös is maradjon élve!
Istentől kapjunk mind szentenciát!
Stoffán György