Tisztelt Heinek Úr!
Ön a következő levelet küldte a Mazsihisz elnökének:
„Heisler András úrnak elnök
MAZSIHISZ
Tisztelt Elnök Úr!
A Magyarország német megszállásának emléket állító tervezett emlékmű kapcsán - mielőtt levelében felvetett konkrét kérdéseire kitérnék - szeretném leszögezni azon elvi álláspontunkat, hogy fontosnak tartjuk a múlttal való korrekt, tisztességes, a felelősség kérdését nem megkerülő szembenézést. Németország - ahogy azt a budapesti német nagykövetség közleménye is hangsúlyozza - „tisztában van a II. világháború alatt elkövetett bűntettek iránti felelősségével és vállalja is ezt a felelősséget". Példaértékűnek tartjuk a múlt feldolgozásának Németországban zajló folyamatát, a demokratikus politikai erők konszenzusos összefogását és fellépését a szélsőséges megnyilvánulások ellen és nem utolsósorban azt, ahogyan szakmai és társadalmi viták útján az emlékezetkultúra épül.
A német megszállás Budapestre tervezett emlékművével kapcsolatosan közösségünkben is komoly aggodalmak, kérdések és ellenérzések merültek fel. Bár az emlékmű felállításának szándéka is, de különösen a nyilvánosságra került látványterv azt üzeni, hogy minden bűn, minden gonoszság 1944. március 19-én kezdődött és mindenért kizárólagosan a megszálló idegen hatalom viseli a felelősséget.
Úgy vélem, helye van 2014-ben a német megszállásra való emlékezésnek, ennek az emlékműnek azonban több szempontból sem lehet létjogosultsága: Mélységesen egyetértek Önnel abban, hogy mondanivalója ellehetetleníti a hiteles történelmi szembenézést. A szobor esztétikai megítélésére nem szívesen vállalkozom, azonban, az, hogy Németország címerállatát használja szuggesztív és egyszerű üzenete megfogalmazására, sértő a német államra és a német népre nézve. A „minden áldozatra való közös emlékezés igényét" pedig nyomaiban sem látom megfogalmazódni a szoborban. Annak veszélyét, hogy az emlékmű a neonácik, újnyilasok szimbolikus helyévé váljon, reálisnak tartom. Ennél már csak az lenne veszélyesebb, ha az emlékmű az iskolai történelemoktatásba is beépülne.
Tisztelt Elnök Úr!
Meggyőződésünk, hogy a zsidóság tragédiájára való méltó emlékezés csak a zsidó szervezetekkel történő egyeztetés és közösen kialakított konszenzus eredményeként lehetséges. Budapesten, ahol a holokauszt utáni Európa egyik legnagyobb létszámú zsidó közössége él olyan emlékművet állítani, amely aggályokat és ellenérzéseket kelt a tragédiát elszenvedettekben és leszármazottaikban nem szabad!
Bízom benne, hogy a Kormány belátja hibáját és a konszenzuskeresés útjára lépve eláll az emlékmű felállításának szándékától. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata nevében szolidaritásunkról és támogatásunkról biztosítom Önöket és biztos vagyok benne, hogy vasárnapra tervezett közgyűlésükön közösségük és közös hazánk javát szolgáló bölcs döntést fognak hozni.
Budapest, 2011. február 5.
Tisztelettel üdvözli:
Heinek Ottó elnök”
Engedje meg Heinek úr, hogy mint magyarországi, magyar hazájához és a befogadó keresztény magyar nemzethez hű, német származású ember elmondjam véleményemet az Ön szereptévesztéséről tanúskodó levelét illetően. Elsősorban nem csupán azt kifogásolom, amit a zsidóknak címzett levelében leírt, hanem azt, amit elnöki működése alatt nem tesz és nem is tett meg soha. Ön ugyanis nem áll ki úgy a magyarországi németekért, mint most a magyarországi zsidó közösségért… és ez súlyos hiba. Még súlyosabb hiba, hogy Ön a történelem jelzett szakaszát a marxista felfogás szerint értékeli, mi több, nekiront a befogadó magyar nemzetnek is, érzékeltetve soraiban azt, miszerint a magyarok is épp olyan bűnösök, mint a megszálló hitleri csapatok. Ez pedig mélyen felháborító, ugyanis a magyarok és a magyarországi németek többsége ellenzett minden embertelenséget, ellenezte Magyarország megszállását, ellenezte a hitlerizmust és erején felül, lehetőségeihez mérten segítette a rászorulókat, az üldözötteket és segítette egymást. Épp ezért botrányos az Ön zsidóknak megfogalmazása: „Bár az emlékmű felállításának szándéka is, de különösen a nyilvánosságra került látványterv azt üzeni, hogy minden bűn, minden gonoszság 1944. március 19-én kezdődött és mindenért kizárólagosan a megszálló idegen hatalom viseli a felelősséget.” Igen, az idegen hatalom viseli a felelősséget! Aki ezt tagadja, az nem látja, nem ismeri a valós történelmet, és sárült identitásában a marxista hazudozás foglya maradt 25 évvel a rendszerváltás után is.
Érthetetlen a számomra, hogy Ön miért támadja a magyar kormányt, miért vél felfedezni a zsidókéval hasonló problémákat a felállítandó szoborban, s mit akar kényszeresen bizonyítani Heisler előtt? Van-e önnek fogalma arról, hogy a magyarországi németség nagyobbik része milyen áldozatokat hozott a zsidókért és mennyire nem örült a megszállásnak, Tudja-e Ön, hogy hányan bujdostak a kötelező SS-be való belépés elől?
Felveti-e Ön Heislernek a mi népünk szenvedéseit, miszerint a magyarországi németeket a koncentrációs táborokból visszatért és bosszútól lihegő zsidók vitették el, kínozták meg, ölették halomra, őrizték az alföldi disznóólakban? Megemlíti-e, hogy 1919-ben Kun Béla zsidó kivégzőosztagai előszeretettel öltek, s ezt a történelmi tényt nem felejtve maradt meg a súlyos ellenérzés a zsidókkal szemben a magyarországi magyar és a német népben. És ez csupán két történelmi tény, amelyekről Ön, a semmivel sem kevesebbet szenvedett nemzetiség vezetője, a zsidóknak címzett levelében mélyen hallgat. A mi nemzetünk tagjait is kitelepítették, deportálták, megölték, földönfutóvá tették… de kap-e annyi kárpótlást a mi magyarországi német nemzetünk, mint amennyit az Ön által is írásával megtömjénezett, kormánygyalázó nemzetiség (vagy vallási felekezet - ez nem tisztázódott eleddig!)?
Hadd mondjam el Önnek végezetül, hogy az a tragédia, amelyet Önök kölcsönösen a magyarországi zsidók tragédiájaként emlegetnek, s emleget hasonlóképpen minden hivatalos szerv és a kormány is, nem csak a zsidók tragédiája volt. És ezt kellene megérteni végre, a dráma kisajátítása és e kisajátítás mindenki által való elismerése helyett. Ez a tragédia az egész magyar nemzet és a vele együtt élő nemzetek tragédiája volt. Hiszen egyik tragédia követte a másikat, egyik tragédia következménye volt a másik tragédia. Ezért van létjogosultsága annak a tervezett emlékműnek, amely mindenki nyomorúságának állít emléket, amely igenis kimondja, a történelmi tényt: - megszállás nélkül nem lett volna deportálás sem a zsidók, sem a németek esetében…
Inkább azért kellene Önnek a kormánnyal egyezkednie, hogy a magyarországi németeknek ne kelljen „funzlizni”, ha a német kultúrára akarnak pénzt költeni, hanem kapjon ez a kisebbség az államtól legalább negyedannyi támogatást, mint a cigány vagy a zsidó kisebbség. Ön ne álljon a befogadó magyar nemzet helyett egyik itt élő nemzetiség mellé sem, mert történelmünkből láthatja, hogy abban soha nem volt köszönet. S főleg ne álljon mások mellé az egész magyarországi német kisebbség nevében! Ez lehet az Ön véleménye, de az enyém és néhány ezer német testvéremé semmiképpen sem! Ez az ország háromszáz éve a hazánk, és az is marad. Vérrel és verejtékkel építették ezt a hazát őseink a magyarokkal együtt, így Önnek nincs joga árkot – mi több – szakadékot ásni a magyar és a német nemzetiség közé egy politikai vita rossz megítélésével. Mint egy európai kultúr nemzet országos elnökének arra kell törekednie, hogy ne szítsa a tüzet, hanem nyugtassa a kedélyeket. Ha pedig erre nem képes, akkor fel kell állni, és megköszönve az eddigi bizalmat, le kell mondani. Ön most a liberális baloldal kedvére, de épp olyan bűnt követett el, mint Patrubány Miklós az MVSz elnöke a szélsőjobb elvárásainak megfelelően. Ugyanis egy nemzetiség – főleg kisebbségben élő nemzetiség – vezetőjeként sem Ön, sem más hasonló hivatalt birtokló ember nem engedheti meg magának, hogy a befogadó nemzet demokratikusan megválasztott kormányára támadjon, összefogva más, ez esetben magyarellenes nemzeti vagy vallási csoporttal, az egész – sajnos – Ön által képviselt nemzet nevében. Levele a sokat szenvedett, de szenvedéseiben magára maradt magyar nemzetben visszatetszést kelt, amely beárnyékolja a magyarországi német nemzetiség mindennapjait.
Budapest, 2014. február 14.
Stoffán György
hazáját - Magyarországot - szerető
német nemzetiségű író, újságíró