Értem én… mindenki hatalmat akar, mindenki pénzt
akar, mindenki érvényesülni – lopni akar. És itt a lehetőség áprilisban, hogy e
kényszeres akarást valóssággá tegyék. A politikusok, a pártok, amelyek, akik
voltaképpen nem arra esküsznek megválasztásuk után, hogy lopjanak és harácsoljanak,
hanem a nemzet szolgálatát fogadják meg… ám, ez egyszerűen nem is érdekli őket,
pusztán formaságnak tekintik a bársonyszékbe való besüppedés előtt. Ez pedig aljasság,
mi több, árulás. Akik támogatják ezt a botor és értelmetlen harcot, azok
bűntársakká válnak, mert nem a hazát, a nemzetet, a népet, a vallási közösséget
szolgálják, hanem néhány eszement aljas politikai szélhámos érdekeit, amely
érdekek távol állnak a nemzet, a haza és a vallási közösség érdekeitől.
Ideje volna tehát a bölcsességnek.
Annak a fajta bölcsességnek, amely nem a jelenben
keresi a múlt felelőseit. Amely nem hátra, hanem előre tekint. Amely nem
aljasságokat hirdet, hanem a békét és a szeretetet. Amely bölcsesség nem a
pénzben látja a boldogságot, hanem abban, ha mindenkit elégedettnek tud. Szót
kell emelni tehát minden olyan megnyilvánulás ellen, amely gyűlöletre uszít,
amely veszélyezteti Magyarország létét és biztonságát, amely idegenben hazug
állításokkal aláássa országunk jó hírnevét.
Ideje volna a bölcsességnek.
Annak a bölcsességnek, amely mindenkire
vonatkoztatja fennálló törvényeket, és nem tesz kivételt nemzeti, vallási
alapon. Annak a bölcsességnek, amely nem szorítja háttérbe a magyarság jogait a
nemzetközi liberális eszmerendszer és az azt gyakorlók követeléseinek kényszeresen
megfelelni igyekezve, hanem a nemzeti érdekeket helyezi mindenek fölé. Annak a
bölcsességnek, amely nem tűri el a magyar nemzet gyalázását, történelmének
szándékos és kitervelt megváltoztatását, nemzeti nagyjainak vádakkal való
beszennyezését. Annak a bölcsességnek, amely végre kötelezően elszakítja a marxista
tudománytalanságtól történelemoktatásunkat, s a magyarságról az igazat és
csakis az igazat engedi tanítani. Annak a bölcsességnek, amely megtisztítja a
közintézményeket a hazaárulástól, az igazságszolgáltatást az egyre sokasodó
visszaélésektől, a tudományos életet az áltudományos tevékenységektől. Amely helyére
teszi mindazt, amit a gyűlölet, a magyarellenesség, a kommunizmus cca. ötven
éve, a vészkorszakra hivatkozó politikai bűnözők és gyűlöletkeltők évtizedek
alatt összekavartak.
Ideje a hitközségekben is a bölcsességnek.
Mert ma nem azokkal áll szemben a magyarországi
zsidóság egy részének képviselete, akik hetven esztendeje bűnt követtek el
ellenük. Ma nem azok állnak szemben a nemzettel, akik ellen elkövették a
bűnöket. Más-más generációk állnak – sajnos – egymással szemben és szítják a gyűlöletet,
noha a józan emberi ész azt diktálná, hogy a múltból levonva a konzekvenciát,
magunkba nézve és saját bűneinkből is tanulva élhetőbb és szeretetteljesebb
jövőt építsünk. Együtt: zsidók, keresztények, zsidók, magyarok. Nem bűnösöket
kellene ma keresgélni, hanem azokat kellene emlegetni, akik nem vettek részt a
gyalázatban. Nem a mai jellemtelen gyűlölködőket kellene azonosítani a
nemzettel, hanem azokkal kellene tisztességgel elbeszélgetni a kibékülés
szándékával, akik szeretni, tisztelni akarnak, akik szomjazzák a békét és
elvetik a bosszú és a kölcsönös gyűlölet elvét. Nem sértődötten elvonulni és
fennhéjázva feltételeket teremteni kellene, hanem elfogadni végre ismét hazának
azt a hazát és azt a népet, amely haza és nép befogadóként szeretettel, és
tisztelettel volt a befogadottak iránt. És el kell ismerni mindenkinek a saját
bűnét a kiengesztelődés érdekében és annak őszinte szándékával. Mert bűnei
minden nemzetiségnek és vallási közösségnek vannak a másik nemzetiséggel,
nemzettel, vallási közösséggel szemben.
Ideje volna a bölcsességnek.
Annak a bölcsességnek, amely egy békés, rendezett, polgárait
kötelességekkel és jogokkal egyaránt felruházó államban akar élni. Annak a
bölcsességnek, amely ma még nem látszik, de amely nélkül állandó háborúság és
gyűlölködés, feszültség és szeretetlenség lesz Magyarországon. Annak a
bölcsességnek, amely nem csinál antiszemitát és magyarellenest a legalázatosabb
emberből is magatartásával…
A bölcsesség fontossága felismerésének van itt az
ideje. Mert parancsra szeretni senkit nem lehet, de egyetlen jó szó a
szeretetet belülről jövő paranccsá, és ezzel elpalástolhatatlanná, visszautasíthatatlanná
tudja tenni. Hittel és bizalommal magunk, egymás és a jövő iránt…
Remélni tudom csak, hogy akikhez szóltam
megértették, vagy van közöttük olyan, aki megértette. Mert nem háborúzni, hanem
békét teremteni igyekszem… mert itt a bölcsesség ideje!
Stoffán György