(Gondolatok Trianon évfordulóján)
Tragédia
volt 1920. június 4-e. Drámai az óta minden olyan nap a magyarság számára, amely erre az
évfordulóra emlékeztet, s tragédia az is, ahogyan emlékezünk, vagy nem
emlékezünk erre a napra. Az évek szállnak, a történelem kerekei bedarálnak
minket, és mi mégsem tanulunk a történelemből, sorsunkból, közeli és távoli
múltunkból. Van nemzeti méltóságunk, de a világ előtt még sincs, mert egy
ostoba kis politikai pártocska, hangzatos beszédekben, aljas parlamenti
felszólalásaiban a világ elé viszi és általánosíttatja a nemzetközi sajtóval azokat
a nyilas eszméket, amelyek egyszer már vakvágányra vitték Magyarországot, de ez
a vakvágány milliók életébe került. E párt bármilyen összejövetelt szervez, ott
mindig elhangzik a „mocskos oláh, a büdös zsidó”, nem épp a kulturáltságra
mutató szlogene, de azt is sok helyütt láttuk, hogy kart lendítve ordítják
végig a Székely Himnuszt. A többi ellenzéki párt vádaskodással, nemzetközi
szinten hazudozással és hazaárulással "harcol" a magyarság
ellen, Magyarország és annak választópolgárai ellen, semmibe véve a
demokráciát, a választópolgárok akaratát. Közben a demokráciára hivatkozik...
Ocsmány és aljas magatartás ez, amelyet nem lehet betiltani, és nem is akarja
senki betiltani, csak szóban hadakoznak ellene, hiszen a szavazatokért és a
parlamenti helyekért akár a hazaárulásig is elmegy minden megélhetési
politikus. Megemlékezésükön pedig arról hazudozik és viszi tévútra
hallgatóit a tanult, de a politika miatt magát félkegyelműnek mutató ügyvéd,
hogy Trianont felül kell vizsgálni. és ez a felülvizsgálat visszaadja majd az
elvett területeket az anyaországnak – mind
a hatmillió erdélyi románnal, kétmillió cigánnyal és másfél milliónyi magyarral.
Hogy lehet ekkora botorságokkal lázítani a népet. Mekkora fizetséget kaphat egy
tanult ember azért, hogy efféle aljasságokkal, a realitásoktól távol lévő
állításokkal félrevezesse pátja tagságát? Nem más ez, mint minősíthetetlen és
előre kitervelt gyűlöletkeltés. Különösen úgy, hogy a határon túli magyarságnak
jogokat követel, míg a magyarországi nemzeti és vallási kisebbségeknek minden jogát
megkérdőjelezi… még a kegyelet jogát is!
Az emlékezés
pedig, nem ez! Az
emlékezésnek méltósága van. Halottakra, meggyilkolt magyar testvéreinkre,
elrabolt területeinkre és azok lakosságára emlékezünk, a szenvedésre
emlékezünk, amelyből bőven jutott a magyarságnak a 20. század rémes
évtizedeiben. Trianon emlékezete nem lehet más néven örömünnep. A halottak
napja sem lehet más, mint halottak napja. A gyász napja, az emlékezés napja!
1919-ben a
vesztes és nem általunk kezdett háború után, vérszomjas moszkoviták szállták meg hazánkat, és a
hazai tisztességes magyar zsidóságot is veszélybe sodorva, zsidó lumpenproletár
tömegeket lázítottak fel a magyar nemzet, a keresztény magyarság és a
becsületes magyar zsidóság ellen. Nem vallási alapon tették ugyan, hiszen a
vallásos magyar zsidók hangosan ellenezték e lumpenproletár sziléziai
zsidószatócs-horda ámokfutását… a háború utáni felfordulás így még tragikusabbá
vált. Majd jött Trianon, amely felszabdalta a megkínzott és kirabolt országot… Alig
három évtized múlva a következő tragikus megpróbáltatás: a kommunizmus, amely e
trianoni tragédiát szándékosan és aljasul elhallgatta, s amelynek a vezetői
azok a sziléziai lumpenek voltak, akik 1919-ben elmenekültek a győztes nemzeti
hadsereg megtorlásai elől, akik miatt kialakult egyfajta – már nem szelektáló
és józanul mérlegelő – zsidóellenesség Magyarországon. Sajnálatos, de emberileg
érthető ez az ellenérzés, hiszen tagadhatatlanul részesei voltak a 45 utáni
megtorlásoknak és politikai pereknek ezek a 19-es "lumpenszatócsok",
bírókként, verő-és kínzólegények-és lányokként, besúgó házmesterekként,
politikai elitként… Trianon fájdalma, a negyvenöt éves kommunista
történelemhamisítás miatt, csak az elszenvedők számára maradt világos és érthető
szenvedés.
A
magyarországi magyar balgán visszakérdez még ma is: - miért, mi volt június
4-én?
Mert a
magyarországi magyar nem élte át azt a borzalmat, amit az elcsatolt területek
magyarjai… amikor a vérszomjas részeg román csőcselék betör a faluba és a férfiakat
az iskolaudvaron egytől-egyig kivégzi (Sófalva). Nem élte át, hogy várandós
asszonyát a tót favágóból lett rendőr megerőszakolja, majd lelövi, de azt sem
tudja a magyarországi, mit jelent, ha éjjel odaáll a szlovák rendőrség autója,
és a családfőt minden indok nélkül Ilovára, a börtönbe viszik – meghalni.
(Jahndorf - Horvátjárfalu - Jarovče). Nem tudja a magyarországi annak a magyarnak
a fájdalmát, aki idős szüleit lőtt sebekkel az udvaron halva találja
(Kászonaltíz), s nem látta a magyarországi tudatlan magyar, s elképzelni sem
tudja, miként mozgott a föld a tömegsírokba belelőtt magyaroktól, az elföldelés
után két nappal is (Földvár, Brassó megye). Az elcsatolt magyarság efféle
kínokat és fájdalmakat élt át évekig! Megszámlálhatatlan az a keserves óra,
nap, hét, hónap, amely rettegéssel telt el, s telik el olykor manapság is
ezeken a területeken. A mai magyarországi magyar csak azt látja, hogy a magyar
törvények másokat, más nemzeteket és vallási közösségeket védenek, de őt, mint
magyart nem! Ma már az utódállamokban jobban védik a törvények a magyarokat,
mint Magyarországon. A magyar polgár föl sem fogja ennek a ténynek a
valósságát, csak amikor hivatalos helyen – mert magyar – ő kevesebb joggal bír,
mint az itt, velünk élő - nem magyar.
Trianon ez,
a liberalizmus legjavából merítve, miközben mindenki arról beszél, hogy
egyenlők a jogok, és egyenlők a kötelességek minden magyar állampolgár számára…
Trianon óta minden hazugságra épül Európában, s ma Európa is önmaga Trianonját
éli… nem feldarabolják, hanem megsemmisíti önmaga kultúráját, keresztény
múltját, erkölcsi normáit, mert abnormális liberális és szocialista szellemiség
– mint egy féreg rágja szét az öreg kontinenst Khon Banditával és Martin
Schulzcal az élen. Trianon van ma Európában, hiszen férfi a férfival, nő a
nővel léphet házasságra, s gyermeket is nevelhetnek ezek a testi-lelki, érzelmi
torzók. Az óvodákban betiltják a lány és fiú vécéket, hogy ne legyen a nemi
identitás megkülönböztethető. Egy magyarországi liberális párt pedig azt akarta
elérni pár évvel ezelőtt a Parlamentben, hogy a pedofília elfogadottá váljék 14
éves kortól… és sorolhatnám az uniós Szodoma és Gomora visszataszító liberális
és szocialista ismérveit.
Nekünk,
magyaroknak bizony keményen meg kell küzdenünk mindezzel. Alaptörvényünk Isten, a hazát és a
családot tartja szentnek és sérthetetlennek, felelősséget vállal a
Kárpát-medencében élő magyarokért, és ősi értékeinkért, kultúránkért… nem
tagadja, sőt, elismeri a kereszténység, mint nemzetmegtartó erő voltát… A magyar
kormány nem csak Alaptörvényt alkotott, de aszerint irányítja az országot is,
politikai viharokkal szemben, az uniós gazdasági zsarolásoknak is ellenállva.
Georg Soros, a zsidó pénzügyi guru állítólag rengeteg pénzt fektet abba, hogy
hazánkat lejárassa, hogy keresztény magyar kormányunkat megbuktassa és
vádaskodó, gyalázkodó magyarországi politikusokkal sároztassa be Magyarországot
és a magyar nemzetet. Trianon ez ma is, hiszen az 1920-ban működő berkek mai
képviselői igyekeznek még nagyobb károkat és még nagyobb sérelmeket okozni a
magyarságnak. Csakhogy ez egyre nehezebb nekik… Mert vannak ugyan, akik
ordítozzák a „büdös zsidót és a mocskos oláhot”, mégis egyre kevesebben
csatlakoznak a hazudozó csürhéhez, a gyűlölködésből politikai erőt kovácsoló újnyilas
Jobbikhoz. Egyre többen ismerik fel, hogy nekünk ma Magyarországon és a
Kárpát-medencében egészen más a dolgunk. Nem a gyűlölet szítása. Ma, a jó gazda
szemével kell figyelnünk a „mezőt”, azaz a Kárpát-medencét, annak minden egyes
lakóját, lett légyen az a magyaron kívül román, szerb, szlovák, zsidó vagy
ukrán. Mert ők is a mi felelősségünk!
Ma van az
ideje annak, hogy az európai és hazai magyar-és idegengyűlöletek közepette
megkeressük magunkban és másokban a szeretetet, az egyetértést, a szabadsághoz
vezető utat, s keresztényként megtaláljuk azt a parancsot, aminek fényében
valóban kereszténynek nevezhetjük magunkat, s amely nélkül nem vagyunk(!)
keresztények, hiába is bizonygatjuk ezt. A "Szeressétek
ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal,
akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek
titeket!" (Mt 5:44) - parancsot.
Ha - mint
büszkén mondjuk sokszor -, Istentől kaptuk ezt a földet, úgy azt is mondanunk
kötelező, hogy a szeretet-parancsot is Istentől kaptuk, és ez a parancs a kulcs
ahhoz földhöz, amely a miénk lehet - ha akarjuk, ha akartuk volna. De
akartuk-e? Nem öltünk-e meg e Kárpát-medencében mi magyarok ötven év alatt 13
millió magzatot, nem fordítottunk-e hátat a templomnak, s Szlovákiában nem tót
iskolába íratjuk-e gyermekeinket, mert úgy könnyebb lesz megélnie?
Felemlegetni,
amit tettünk, és amit nagyon, de nagyon rosszul tettünk, immár felesleges.
Inkább,
Trianonra emlékezve a jövőt, a kivezető utat kell megtalálnunk. Ez pedig nem
más, mint a békekeresés azokkal, akikkel együtt vagyunk kénytelenek élni,
akiknek a nemzete 1920. óta felettünk áll, hiszen a közhatalom az ő kezükben
van. A ékét kell keresni és túlélni együtt, egymás kezét fogva, egymást
segítve. Mert a Kárpát-medencét megkaptuk, s mint gazda kaptuk meg annak minden
lakójával együtt, akikért felelősséggel tartozunk. Ma különösen, hiszen
Európában mi vagyunk az egyetlen nemzet(!), amely képes megvédeni a
kereszténységet, képes menedéket adni az üldözöttnek, és képes utat mutatni
annak, aki útvesztőbe került, s képes vigyázni a Szent Korona népeire.
A
Kárpát-medencét papíron osztogatni, határokat húzni és országoknak
lecsippentgetni belőle lehet. Azonban a Kárpát-medence nem óvodai papírkutya, hanem
egy olyan földrajzi egység, amely megváltoztathatatlan. Aki ebben a földrajzi
egységben él, az ugyanazt kell, hogy megélje, amit a más nyelvet beszélő, de
ugyanitt élő honfitársa. Így válik majd újra egységessé az, amit 1920-ban és
1947-ben ostobán és erőszakosan – óvodás módra –, hazudozások alapján
szétszabdaltak. Egységessé válik, de nem biztos, hogy nekünk magyaroknak lesz
újra egységessé. Hiszen mi nem szaporodunk, nem hiszünk, nem tartunk össze, és
nem utasítjuk el a „mocskos oláh és a büdös zsidó” mondatokat a Jobbik
tüntetésén, s nem büntetjük azokat, akik 22 millió románnal fenyegetik a
csonka-országi tudatlan társadalmat…
A megoldás
tehát, hogy azok a
magyarok, akik értik miről írtam, terjesszék! Terjesszék, hogy meg kell értetni
a Kárpátok gyűrűjében a békekeresés fontosságát, a szeretetet, az
egymásrautaltság felismerését azokkal a nemzetekkel, aki még mindig félnek
tőlünk, akik még mindig féltik tőlünk saját földünket, szülőföldjüket, akik még
mindig a rabló gyűlöletével tekintenek ránk, a kiraboltra… Az idő és a mi
ostobaságunk nekik dolgozott.
Egy a közös
feladatunk ma, 93 évvel Trianon után: túlélni a mai liberális Európát, annak ámokfutását,
itt a Kárpát-medencében, együtt a velünk élő nemzetekkel, vallási
felekezetekkel. EMBEREKKEL(!), akiket Isten saját képmására alkotott, s akik ha
ellenségeink is, szeretetünkre vágynak Jézus tanítása és parancsa szerint. Ezt
megértve és ennek hittel eleget is téve talán igaz lesz Szent István halála
előtt elmondott néhány szava: „A magyar
nép az én népem, és az én népem nem vész el a történelem viharaiban.„
Stoffán Antal , 2013. június 4-én Halásztelken elhangzott megemlékező gondolatait felhasználva írta:
S. Gy.
S. Gy.