Némely politikusok
jobb-és bal oldalon egyaránt olyanok, mint akik szellemileg teljesen leépültek, vagy mint akik vélt sérelmeik
miatti sértődöttségtől vakká lett gyűlöletükben ölni tudnának. Úgy látom, hogy nekik nem a nép érdekei, vagy a haza számítanak, hanem csak az a tiszteletdíj, amit
hónapról-hónapra zsebretesznek, igaz teljesen érdemtelenül. Hiszen aki pénzért szolgálja
a népét és a hazát, annak a szolgálata semmit sem ér! Az csupán egy eszme zsoldosa,
és ha egy másik eszme jobban fizet, akkor odaáll és azt szolgálja tovább… Sok ilyet láttunk az elmúlt
évtizedek alatt. Mert a „politikus” végtelenül műveletlenné és kapzsivá válik a pénzszagtól. Hitét
és érzelmeit elvette a jólét, a rablás - törvényes, de nem etikus - lehetősége, a kiskirálykodó hatalom, amelyben tobzódva emberi mivoltát is elveszti.
A magyar ember
különösen vonzódik a hatalomhoz, bár genetikailag ez nincs belekódolva, mert
ezer esztendeig bölcs és jó irányítói voltak... 1944 októberéig. Ekkor azonban megfordult a világ
a magyar körül, és minden, amit ezer éven keresztül szentnek és sérthetetlennek
tartott, belesett a történelem hatalmas darálójába, amelyben porrá őrlődött és
semmi hasznát nem vehette többé.
Nyilas különítmények járták a házakat, leterelve
az utcára a magyar polgárokat, öreget, beteget, gyermeket, várandós asszonyt.
Olykor szórakozásból egy-egy csecsemőt a falhoz vágtak, jót röhögve a kicsi ember
halálán. Igaz, ezeket az égbekiáltó bűnöket ma tagadják, mint azt is, hogy a
nyilasok a Dunába lőtték volna az innen-onnan még előkerült zsidókat és azokat,
akik bújtatták őket. Az ország két részre szakadt. A gyűlölködők és gyilkosok
táborára, valamint az emberiességet gyakorlók, a másik emberért saját életüket
is feláldozni képesek táborára.
Majd jött mindezek
után a szovjet megszállás, amit ma olyan módon ítél el a hivatalos politikai
is, mintha a II. világháború ezzel a megszállással kezdődött volna. Pedig volt
némi előzménye annak, hogy a nem kifejezetten európai kultúrájú vörös sereg
végigrabolta, erőszakolta Európát el egészen Berlinig.
Voltak persze Magyarországon is
olyanok, akiknek a szovjet hadsereg nem csak kötelező szocialista szlogenként volt
a felszabadítójuk, hanem a valóságos felszabadítót tisztelhették e katonákban.
A gettók rab zsidó lakói ugyanis ekkor hagyhatták el kényszerlakhelyüket, s ekkor
váltak ismét szabad állampolgárokká. Ma ezt a tényt is tagadják, hamisnak,
hazugnak hirdetik a Jobbikos politikai niemandok.
Az egyszerű nép is levizsgázott ezekben
az időkben. Budán és Pesten a Várból és más palotákból szekereken vitték –
lopták – ki a megmaradt berendezést, vidéken pedig ma is ott állnak a lakosság
házaiban azok a bútorok, a falon a képek, amelyeket a kedves nagypapa vagy
dédpapa lopott el a kastélyból, miután feljelentették az uradalom
tulajdonosát a Szovjet Parancsnokságon, és az vagy szökni kényszerült, vagy kitelepítették,
netán Szibériában találta magát. Ám, szétrabolták a kitelepített svábok házait is... Ezekben az időkben vált nyilvánvalóvá a magyar
paraszt és lumpen hihetetlen kapzsisága és gyűlölete mindazok iránt,
akiknek nála több jutott… Elszabadult a Pokol.
Ezer éves rend borult fel, vált
a háború áldozatává… a nemzettel, a néppel együtt. Mert a kapzsiság nem merült
ki abban, hogy a nemességet, és az előző rendszer tisztségviselőit a lassan-lassan
nyilasból kommunistává váló plebsz kifosztotta, de a magyar paraszt a magyar
polgárt, a magyar polgár pedig a másikat is olyan aljas módon rabolta ki, mint még a történelem során soha.
Amikor a városi ember élelemért ment vidékre, a paraszt egy-egy kiló zsírért, egy-egy
szál kolbászért, szalonnáért, vagy egy zsák krumpliért családi ezüstöt, aranyórát,
zongorát, festményeket kért és kapott, mert enni kellett a városi embernek is,
s a paraszt jól tudta kikből mit lehet kizsarolni.
Közben feljelentések
tízezrei érkeztek a Szovjet Parancsnokságra, a kommunista párt taglétszáma egyre
nőtt, s a villák lakói cserélődtek. A polgár, az orvos, a volt tisztviselő
lakását a proli, a kommunista, a káder nézte ki magának és kapta meg, ha
sikeresen följelentette a volt tulajdonost…
Egy vékonyka polgári
réteg maradt meg mindössze tisztességesnek, és ez vitte tovább – titokban, életével játszva - ezer
év hagyományát, hitét, magyarságát. E vékonyka polgári rétegben ott voltak - mint
a magyarság, a hit és a hazaszeretet továbbvivői - az elmagyarosodott svábok,
tótok, szerbek, akik azt a hazát tartották szentnek, amelyet eleik
választottak, és azt a hazát olyannak akarták megtartani is, amilyennek eleik ideérkezvén
először meglátták. A magyarok, nem lévén többé ezer éves törvényesség,
behódoltak a liberális-kommunista új uraknak, akik mindent engedtek, ami addig
tilos volt… A hit és az erkölcs képviselőit szétzavarták, papokat,
szerzeteseket és szerzetesnőket börtönöztek be, tettek lehetetlenné. Jobb
esetben gyárak olajos betonpadozatú udvarát söprögethette a tudós
szerzetestanár, az egyházzenész… Más egyházi személyeket felakasztottak, halálra
vertek. Iszonyatos világ lett Magyarországon, s tart ennek a világnak minden szánalmas következménye máig! Hiszen emberi, politikai gyűlöletek
feszülnek egymásnak, eszmék csapnak össze, miközben a társadalom egyre
primitívebbé, és így egyre befolyásolhatóbbá válik, mert az oktatás színvonala immár
negyven éve süllyed, s mára már a tanárok, az oktatók nagy része is
értéktelenné vált. Alig van kivétel, s mára az egyházi iskolák azok, amelyekben még megmaradt az a tartás, tudás és elvárás amelyre a jövőt lehet építeni.
A liberalizmusnak nevezett szabadosság fertőz és taszít
végső pusztulásba minden még megmaradt értéket, erkölcsöt. A gyilkosság, abortusz képében
természetes lett, a gyűlölködés az elmúlt húsz évben polgárjogot nyert és a
politikai élet egyik velejárójaként tűrjük mindennapjainkban. Nemzetek és vallások ellen lehet ma nyilvánosan
– bírósági engedéllyel(!) – fellépni, és a hatalom birtokosai bármit megtehetnek a néppel
büntetés nélkül. Ezt igazolja a 2006-os véres október 23-a, amelynek elkövetői
és parancsnokai éppen úgy élik a világukat, amint azelőtt, s mint azok, akik a
kommunista rendszert egykor működtették.
Ezerszer elmondtuk
már mindezt, de nem elégszer tettük. Egyre növekszik a gyűlölködés, és egyre
közelebbinek tűnik egy nagy összeomlás, amelyet Magyarország nem bír már el. Súlyos
bűn, hogy olyan állami hivatalokból is támogatják ennek a reformnyilas irányultságú
pártnak – jobbik – a működését és gyűlöletkeltését, amely hivataloknak az volna
esküjükhöz méltó kötelezettségük, hogy minden törvényes lehetőséget kihasználva
megakadályozzák a gyűlölet terjesztését.
Sokat gondolkodom
azon, hogy miként lehetne új életet lehelni ebbe az országba, ebbe a társadalomba.
Egy biztos: semmiképpen sem a Jobbik gyűlölködő és a kultúremberek számára visszataszító
politizálásával. Csak a keresztény szemlélettel és életvitellel, a krisztusi
parancsok és tanítások széleskörű megismertetésével (missziók tartásával), a
szeretettel, amely minden gyűlöletet legyőz. Csak Isten igéje lehet a megoldás,
mert az Ige nemzetközi, és egységet teremt a hitben, egységet a szeretetben. A
hit hatalmas erő, az Istenhez fordulás pedig minden bajra és problémára
gyógyír, mert Isten nem hagyja el azokat, akik hisznek benne s azokhoz is elmegy,
akik hátat fordítanak neki.
Nem gyűlölködő
szlogeneket kellene mondani a Vértanúk terén felállított pulpitusról a félrevezetett tömegeknek, hanem együtt kellene imádkozni a tömegekkel. Ám, a Jobbik szocialista párt, így az egyház is csak akkor kell neki, ha a kurucinfón, aljas módon, régen élt - és így magát megvédeni nem tudó - egyházi személyiségek idézeteivel bizonygatják "igazukat". Nem másokat
kellene gyalázni, és ezzel politikai előnyöket szerezni, hanem önmagunkat kellene
megvizsgálni és a társadalmat arra sarkalni, hogy egy mindenre kiterjedő önvizsgálat után új életet
kezdjen. Föl kell építeni a tisztességes és erkölcsös Magyarországot, amelyet a nép 1948-ban önkezével rombolt le.
Aki ma, mint képviselő nagy „gázsiért” szónokol, zsidózik, és azt
bizonygatja, hogy a zsidók hódítanak és meg akarják venni az országot… az
egyszerűen Magyarország aljas és ostoba ellensége.Mert hazudik!
Vona és pártja a
bíróság szerint ugyan nem náci párt, s ezt mondani róluk bűn – ám politikai „viselkedésük”
és terminológiájuk alapján nagyon hasonlítanak a nemzetiszocialistákhoz,
Szálasiékhoz. Ez persze száradjon a bíróság lelkén akkor is, amikor majd a bírók
gyerekeit csapják a falhoz ezek a tisztességes és becsületes Jobbikot követő, gyűlölettel
teli lump-magyarok, és az a néhány zsidó, akik bizonyíték-zsidóként a kurucinfóban rendre
gyalázzák saját népüket.
Mint keresztény embert, a református pap-família
viselkedése mélyen megdöbbentett. Mert aki a gyűlölet
mellé áll Jézus parancsaival szemben, az nem keresztyén. Annak a palást, a
szószék csak ócska, pénzhez jutáshoz használt jelmez. Aki papként korbáccsal a
kezében várja a keresztjét a Via dolorosa-n épp arra vonszoló Jézust, az poroszló,
nem pedig keresztyén. Kun páter jut eszembe, aki a városmajori templomban a
nyilas géppisztolyos keretlegények sorfala mögött misézett, aki Szűz Máriát
Szálasi anyjával azonosította a prédikációjában, s aki a mise végén elvitette
és az Istenhegyi úti villa pincéjében kivégeztette a fiatal káplánt, mert zsidó
származású volt…
Isten szolgája, a
pap nem tehet tanúságot az isteni törvények ellen, nem gyűlölködhet, de arra
kell törekednie, hogy a társadalomban minden áron a békét és a szeretetet
hirdesse. Bízom abban, hogy e gyűlölködő „pap” magatartása palástvesztéssel
jár, hogy mindenki lássa: a Református Egyház tiszta és Krisztust követő egyház,
amelynek vezetői és presbitériuma nem engedik az efféle őrült gyűlöletet
elburjánzani, s nem engedik a templom falainak keresztül beszivárogni a Sátánt.
Bízunk abban is, hogy a Károli Gáspár Református Egyetemen is megszüntetik e betegesen
gyűlölködő, Jobbikos eszméket valló és hirdető oktatók munkaviszonyát. Mert az
egyetemi ifjúságot ezek az oktatók megmételyezik, és ezzel a nemzet jövőjét, és
az egyházi oktatási intézmény hitelességét és erkölcsi tisztaságát súlyosan
veszélyeztetik.
Szeretettel kéne tehát
élnünk, több szeretetet kellene adnunk egymásnak, és a világnak, és sokkal több
szeretettel kell(!) azok felé fordulnunk, akik gyűlölnek bennünket. Mert Jézus
is azt parancsolta, hogy szeressük ellenségeinket.
„Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.
Én pedig azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok
üldözőitekért! Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra
is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is. Ha csupán azokat
szeretitek, akik szeretnek benneteket, mi lesz a jutalmatok? Nem így tesznek a
vámosok is? S ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi különöset tesztek? Nem
így tesznek a pogányok is? Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok
tökéletes!” (Mt 5:43-48) Ha
pedig ennek a parancsnak eleget tudunk tenni, akkor méltók vagyunk embernek,
kereszténynek, magyarnak nevezni magunkat, és méltók vagyunk arra is, hogy
megmaradjunk ebben a hazában. Viszont, ha mindenkit gyűlölködve szemlélünk, s
amit magunknak és nemzetünknek szeretnénk, azt másoktól gyűlölködve megtagadjuk,
úgy magunk is elveszünk saját hibánkból, saját bűnünk által.
A Jobbik hazudik,
gyűlöletet kelt és azon dolgozik, hogy a világ szemében erkölcsileg megsemmisítse
Magyarországot. Ezt pedig a bíróságok Jobbikkal összekacsintó, provokatív
magatartása ellenére sem lehet hagyni. Nem gyűlölni kell a Jobbikos pártagokat
és szimpatizánsokat, hanem szeretettel meggyőzni Vonáék felforgató és hazug
magatartásának hiteltelenségéről. Mert történelmi példával lehet igazolni, hogy
Szálasiék embertelensége máig kihat a magyarság nemzetközi politikai megítélésére.
Ezen a megítélésen most csak rontott a Közigazgatási-és Munkaügyi bíróság ostoba
(vagy szándékos), de törvényekkel semmi esetre sem magyarázható provokatív engedélye.
Ezt szintén könnyen lehet bizonyítani, csupán bele kell lapozni a 2013. május 5-ei
nemzetközi (nyugati) lapokba…
Ugyanis ezek nem
Atilla unokái, hanem ostoba és primitív „Szálasi-unokák”, akik nem értik az
idők szavát, és nem tudják felmérni, hogy mennyit ártottak és ártanak Magyarországnak.
Bírói segítséggel…
Stoffán György