(Rövid beszélgetés
Stoffán Györggyel)
-
Ha már te nem
akarsz írni, vállalod-e, hogy lapod számára interjút készítsek veled?
-
Miért ne? Az
olvasók értik miről beszélünk, hiszen hosszú évek óta csak az Európai Időben
publikálok.
-
Miért ez a
csak?
-
Mert ez egy közösség,
egy elkötelezett társaság, akiket nem lehet megvenni, lefizetni, és akik
tudják, hogy mi a céljuk, miért küzdöttek - immár mondhatjuk -, egy életen
keresztül… ám, úgy tűnik szélmalomharcot vívtunk.
-
Voltaképpen
miért és miből lett eleged, amikor az írás befejezéséről döntöttél?
-
Nem fejezem be az
írást, csak a magyarországi belpolitikai ügyekkel nem foglalkozom többé. Ostoba
és öngyilkos társadalomról van szó. Nincs értelme foglalkozni velük.
-
Nem a
Popely-per borított ki ennyire?
-
Az is
közrejátszott, hiszen ahol nincs törvényesség és valós igazságszolgáltatás, az
nem jogállam. Az én esetemben nem volt, tehát nekem nem Magyarország nem
jogállamiságot, hanem egyfajta kiszolgáltatottságot jelent. Erről azonban még
beszélni sem szeretnék, mert annak sincsen értelme. Nem beszélünk arról
folyamatosan, ha belelépünk valamilyen szarba… megtisztítjuk a cipőnket, és
tovább megyünk.
-
Meglehetősen
sokat írt rólad és erről a Popely-ügyről a kurucinfó…
-
Tudom, de nem
foglalkozom vele. Ha engem a Jobbikos médium mocskol, akkor jól csinálom, amit
csinálok. Nem lennék szívesen annak a tót történésznek a helyében, akit csak
kurucinfó és Glatz Ferenc, a hírhedt történész tart érdemesnek megvédeni az
állítólagos rágalmakkal szemben… Ez önmagáéban igazol engem, igazolja az állításaimat
és minősíti azokat, akik információt adnak a még folyamatban lévő perről ennek
a médiumnak. Szánalmas és nevetséges is egyben. Úgyhogy, ha lehet, beszéljünk
másról.
-
Ne haragudj,
de nem tudok így leszakadni erről a témáról, hiszen a szlovák történészt védi a
Jobbik, téged pedig támad. Hogy van ez?
-
A Jobbik kettős
mércével mér, igazi jó bolsevikszokás szerint. Ha Malina Hedvigről vagy Csatáry
Lászlóról van szó, akkor számára hiteltelen és aljas a szlovák
igazságszolgáltatás. Ha erről a párkányi (vagy pozsonyi) szlovákról van szó,
akkor a szlovák hatóság szent és sérthetetlen. Ki érti ezt? Mindenki… Azonban,
azt is tudni kell, hogy engem nem szeretnek sem a jobb oldalon, sem a
baloldalon. Ugyanis nem vagyok pártelkötelezett házi újságíró. Nem ideológiákat
szolgáltam és szolgálok, mint író és újságíró, hanem azt az országot, amelyben
a családom háromszáz évvel ezelőtt önhibáján kívül kénytelen volt megtelepedni,
amelyért sok családtagom életét adta a háborúkban, amelynek a szabadságáért
1919-ben keményen kiálltak, amelynek egységéért fegyvert fogtak 1938-40-ben,
amelynek a polgárait bújtatták abban az időben, amikor erre szükség volt… nekem
hazám van, nem pártom. Keresztényként
pedig testvéreim vannak… akár hülyék, akár okosak, de a testvéreim. Ha az ember
a hazája érdekeit szolgálja, azt soha nem a pártfegyelem szerint teszi. A
pártfegyelem csak saját zsebre hoz pénzt. SA hazaszeretet – na, az nem hoz
pénzt… Az egy szélmalomharc… elfecsérelt idő volt az a harmincegynéhány év,
amelyben igyekeztem a mindenkori lehetőségekhez mérten, az őseimtől örökölt
„genetikai hibám” által védeni Magyarországot, a magyar nemzetet. Csak azt nem
sajnálom, amit az elcsatolt területeken élő nemzetrészre áldoztam. Mert a
megoldás ott lesz az egész nemzet számára. A hazaszeretet Magyarországon csak
kevesekben maradt meg… ma inkább pártszeretet és pártegység, pártvezéri
szólamok utasítások vannak. Beteg a társadalom, és túl nagyhangú benne a
söpredék.
-
Más
országokban mit tapasztaltál e tekintetben?
-
A svájci nem is
érti a kérdést. Ha beszélsz egy svájcival és megemlíted a hazaszeretet
fogalmát, számára érthetetlen dologról beszélsz. Nem azért mert nincs benne
efféle, hanem mert számára olyan természetes, mint a levegővétel… arról sem
beszél az ember, hogy miért vesz levegőt. A német ugyanígy van. A haza a
Heimatland, a Vaterland az élete. Nem gondolkodik arról, hogy miért. Ezt kapta
örökül… az övé. Ez bele van kódolva.
-
Akkor mi a
különbség a magyarországiak és a svájciak között?
-
Emberileg,
társadalmilag, kulturálisan és történelmileg vannak össze sem hasonlítható
különbségek. Svájc egy majd ezer éves történelmi folyamatosság, amelyet nem
téptek háborúk, minden svájci békében tud élni a többi kantonban élővel. És persze a jólét a legmeghatározóbb, a
legfőbb törvény, mint azt már a rómaiak is tudták. Szemben Magyarországgal és a
magyarországi magyarsággal. Itt volt egy társadalmi réteg, amely védte és óvta
az országot, irányította az erkölcsi életet, a gazdaságot, volt hite ennek a
népnek, és tisztelte az elöljáróit. Ma ennek nyoma sincsen. Nincs a nemzetet
megtartó erő, nincs hit, csak kapzsiság, árulás és oktalanság van
Magyarországon… no meg gyűlölet, amely a pártok irányából keresztül-kasul járja
a társadalmat, és mert a lakosság jobbára egy társadalmi osztályból származik –
mert a többit elüldözték, kiirtották stb… - ez az egy adja az értelmiséget, és
a parasztságot is. Sérült, meghasonlott ez a társadalom. Nincs más
kézzelfogható „eredménye”, mint az árulás, a feljelengetés, a lopás, a
kapzsiság és a gyűlölködés, az önzés. Nagyon hajszálnyi az a réteg, amely
megmaradt és tisztességes emberi módon él, akar(na) élni. Csak végig kell nézni
a magyar társadalom utolsó huszonöt évén… és ebből látható mindaz, amit most
elmondtam.
-
Meg szoktam
kérdezni tőled, hogy mit látsz megoldásnak?
-
Ha ez maga a
kérdés volt, akkor mondom: Semmit. Azt is megmondom miért. Mert hit és erkölcs
nélkül halott a társadalom. A történelmi tudatot, a genetikailag betáplált
hazaszeretetet nem lehet pótolni. Nem lehet pótolni egy társadalmi réteget és
annak történelmi hivatását, kötelességtudatát. Ma Magyarországon mindenki
„sáros” valamiben, tehát úgy sem lehet tiszta vizet önteni a pohárba, hogy
számon kérünk, és tiszta lappal indul minden elölről… mert gondolj bele: ki és
kit kérhet ma számon ebben az országban? Hetven év kollektív rablás után
mindenkinek van a vaj a füle mögött, beleértve a társadalom legszélesebb
köreit, elitjét, hivatalait, törvényhozását és mindent. Nevetséges volna
magyarországi megoldásról beszélni, mert az nincs. Egyetlen lehetséges és
járható út van a magyarság számára: a székelység. Persze ez is csak abban az
esetben, ha a székelyek felismerik a kötelességüket, a hivatásukat. A székelyek
soha nem voltak egymás cselédei, jobbágyai. Minden székely szabad, nemes ember
volt, így az a társadalmi réteg ma sem hiányzik Erdélyben, amely nélkül például
a legnagyobb részt paraszt és proli társadalmú és genetikájú Magyarország
megsemmisülni látszik. Tehát, minél több tiszta szellemiségű és elkötelezett
székely ember kell a magyar közhivatalokba, az egyetemekre, a bíróságokra, a
minisztériumokba. Ha az az emberanyag áll csak rendelkezésre, amelyet ma látunk
a politikában, az utcai tüntetéseken, vagy MSZP és Jobbikos rendezvényeken,
akkor tényleg nem sok jövőt jósolok Magyarországnak.
-
Miért e két
párt van a bögyödben ennyire?
-
Mert egy tőről
fakad. A céljuk ugyanaz, csak más-más úton jutnak el odáig. Az MSZP-s európai
képviselők gyalázzák Magyarországot és hazudoznak Brüsszelben, míg a Jobbikos
pártvezetők olyan szlogenekkel korbácsolják fel az érzelmeket Magyarország
ellen, amelyeket legutóbb a nyilasok használtak („Már megnőttek azok a fák,
amelyekre a magyarok ellenségeit akasztjuk majd”…). A két dolog ott ér össze,
hogy az MSZP-nek mindent elhisznek Brüsszelben, a Jobbik pedig itthon aládolgozik
annak, hogy legyen mivel támadni az országot kívülről. Ennyire egyszerű. Ha a
Jobbik hatalomra kerül, akkor az Unió azonnal bevetheti a csendőrségét, amely
majd Magyarországon „rendet csinál”. Mert ez a végső cél. Ezért működhet
minden, a mi törvénytelen és tiltott ebben az országban. Ezért lakhatnak ezek
az uniós hazaáruló elvtársak a budai villanegyedekben… mert a hazaárulást meg
is fizetik…
-
A megoldás
tehát szerinted Erdély és az erdélyi magyarság…
-
Nem! Az erdélyi
székelység! Csak ismerje föl mi a dolga, a kötelezettsége. Mert eddig csak a
saját megmaradását kellett szem előtt tartania, de mostantól a magyar nemzet
egészének a megmaradása is a székelyek történelmi kötelességévé vált.
Dr. Eckhardt
László
ny.
újságíró - Európai Idő