2013. április 13., szombat

„Letészem a lantot”... - részben



Harmincöt évnyi újságírás után a magyarországi körülményeket, a társadalom, a hivatalos szervek, az igazságszolgáltatás, és a politikai elit teljes erkölcsi lenullázódását látva úgy döntöttem, hogy befejezem a politikai újságírást. Nem mondom, hogy nem írok többé, hiszen azt betartani lehetetlen, del, hogy politikával nem kívánok foglalkozni, az biztos. Egy olyan országban, ahol a magyarokat és a magyar érdekeket védőket, a magyarságért küzdő újságírókat szabadon lehet támadni, feljelenteni, és ebben a magyar bíróságok és a magát - állítólag Soros pénzén - nemzetinek nevező radikális párt partner, nos, ott nem érdemes politizálni, mert sem hős, sem mártír nem kívánok lenni. Volt már ebből a fajtából éppen elég, ám ennek ellenére, szépen, lassan eltűnik Magyarország az európai térképekről, és valami elfajzott európai liberális tákolmány lép a helyébe, köszönhetően a mai ellenzéknek, a Jobbiktól az LMP-ig.

Nem, nem félreértés az, amikor a Jobbikot és az LMP-t egy lapon emlegetem – az MSZP-vel, a DK-val vagy az Együtt 2014-el -, hiszen az egyik nyíltan liberális, a másik nemzeti lobogóba csavarva szolgálja ugyanazt az urat. Az egyik kutya, a másik eb…

S miért most döntöttem a politikai újságírás befejezéséről? Mert minden tűréshatárt és (a klasszikus) európai erkölcsi normát átlépett a magyar politikai elit. Jobbról is és balról is. Nincs normális gondolkodás, nincs erkölcsi értékítélet, nincs józan és független igazságszolgáltatás, és a ma tapasztalható nemzeti feljelentősdi olyan magyarországi genetikai hibára utal, amely gyógyíthatatlan, és rettentően primitív jobbról is, balról is egyaránt.

Őszintén szólva: Nem ismerem ki magam a politikai irányvonalak között, a jog és a törvényesség szétválasztása miatt, a nemzeti identitás és a gyűlölködés összefüggéseiben. Minden fogalom és erkölcsi rend felfordult és kuszává vált, mert a magyarországi magyar társadalom hazugságra épült, és homokra nem lehet építkezni. A hazugság pedig a társadalom számára olyan homokfundamentum, amelyben elsüllyed értékével és gyengeségével együtt.



Folyamatosan azt halljuk, hogy az Unió minden magyar állampolgár számára jó, e nélkül élni szinte lehetetlen. Ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy a kormányt és a magyar társadalmat az Unió semmibe veszi, és ez vérlázító. Magyarország ugyanis megszűnt önálló állam lenni akkor, amikor a politikai elit olvasatlanul aláírta (Lisszabonban, 2007. december 13-án), a parlament pedig ratifikálta a Lisszaboni Szerződést, amely voltaképpen valamennyi uniós nemzetállamot egy közös irányítás alá vont és mind gazdaságilag, mind politikailag megszüntette azok függetlenségét. Tehát, amikor az Unió a magyarországi liberálisok és kommunisták aljas (a Lisszaboni szerződést betartó) rágalmazásai okán és miatt, Magyarországot folyamatos támadás alatt tartják, egyetlen szót sem szólhatunk, hiszen maga a védekezés joga is elvétetett 2007 decemberében. Lehet tehát a nép felé az Unióval való ellenkezéseket mutatni, a nemzeti célok és értékek védelmét hangoztatni, lehet a nép jólétét célzó intézkedéseket hozni – egy ideig. A vége az lesz, hogy a jelenlegi kormányt mindenképpen leváltja majd egy liberális és a pénzhatalmat kiszolgálni nem habozó söpredék. Lisszabonban ugyanis minden eldőlt, s ma már csak közös európai fellépéssel, forradalommal lehetne ennek a rabszolgasorsnak véget vetni. Az európai társadalmak azonban rosszabbak, mint a birkanyáj… nem lesz sem forradalom, sem összefogás, mert minden országban van politikai söpredék, amely ugyan az ország nyelvét beszéli, de a pénzhatalom által neki leszórt euró-morzsákat többre becsüli a nemzet, a nép érdekeinél. Hazaárulásból soha nem lehetett jobban megélni, mint napjainkban.

Ha egy államban a törvény, a jog, az erkölcsi normák és a nemzeti identitás nincs összhangban, akkor az a nemzet, az az állam halott, hiszen más nemzetek, más államok, más hatalmak törvénye vagy törvénytelensége érvényesül a területén, és az elnyom minden önálló nemzeti kezdeményezést.



Ugyanakkor az Unió fenntart egy vagy több, állandó fenyegetésre alkalmas szervezetet. Teszi mindezt a liberalizmus égisze alatt, arra hivatkozva, hogy minden nemzet egyenlő, senkit nem lehet származása, vallása, alapján megkülönböztetni. Ez önmagában is szellemi zsákutca, hiszen egy írástudatlan indiai nem lehet azonos értékű még egy indiai atomtudóssal sem. Különösen igaz ez a különbségekre vonatkozó tétel, ha az egyes uniós nemzetek kulturális hagyományait, szokásait tesszük górcső alá, akarjuk egy szintre hozni és ott tartani. Lehetetlen! Csak gyűlölködést és felesleges társadalmi feszültségeket okozunk. Az unió természetesen a társadalmi feszültséget igyekszik fenntartani, amikor életben tartja a szélsőséges eszméket, és aktív ellenségeket kreál egy-egy országon, társadalmon belül. Ilyen, az Unió által a magyar társadalom ellen életben tartott és a magyar bíróság által nem büntethető ellenségek az MSZP, az LMP, az Együtt 2014, a Dk, a folyamatosan a magyarság ellen uszított cigányság. Velük szemben a Jobbik, amelynek ostoba és apolitikus, sértő és gyűlöletkeltő magatartása alkalmas arra, hogy a Fideszt, mint a gyűlölködésben partnert lehessen beállítani az Uniósban. Mindennek a hitelességét az adja, hogy a felbérelt magyar hazaárulók (liberális és kommunista uniós képviselők) szakadatlanul alázzák és rágalmazzák a magyar kormányt, amely vallójában Magyarország egésze és választópolgárai ellen irányul.



Érdekes az is, hogy manapság olyan hangvételű írások jelennek meg a közösségi oldalakon, amelyekhez hasonlók legutóbb 1944-ben íródtak. Ennek is megvan az Uniós oka, és célja. Ha az unió egyik tagállamában állandósul a zsidózás, a zsidó vezetők folyamatosan élezik a helyzetet, ugyanakkor semmi jele nincsen az antiszemitizmusnak a Jobbik megnyilvánulásain kívül, akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy ez is a belső feszültség fenntartásához, Magyarország esetleges, az antiszemitizmus veszélye miatti uniós lerohanásához szükséges.  Nem véletlen, hogy a Jobbik minden zsidózás és gyűlöletkeltése ellenére egyetlen egyszer sem volt kénytelen bármilyen ódiumot elviselni. Az is érdekes, hogy bár kuruc.info honlapot már kormányszinten is szerették volna (?) megszüntetni, de különböző okok miatt erre nem került sor. Érdeke tehát az Uniónak, hogy a sokak szerint Soros pénzből üzemeltetett amerikai szerverről működő honlap megmaradjon és tovább generálja a zsidóellenességet. Amíg a képviselők egymást jelentgetik föl a bíróságokon, addig egyiknek sem jutott még eszébe – az igazságügyi államtitkárt is beleértve –, hogy a kuruc ellen feljelentéssel éljen.

A bíróságok is inkább a fasisztoid szellemiséget támogatják, amikor jogerősen megállapítják, hogy például a zsidók által habzó szájjal ellenzett Jud SÜß című film bemutatása nem ütközik semmilyen jogszabályba. Ugyanakkor az Unióban ez a film betiltott produkciónak számít. A jogharmonizáció szerint Magyarországon is az! Csak a bíróságon nem. Arról pedig nem is beszélek, hogy egy református pap miként szervezhet ostoba gyűlölködő megmozdulást, hacsak nem az Unió feszültségfenntartó kérésére…



A cigány-bűnözés fenntartása is az uniós revolverezések közé tartozik, hiszen akkor, amikor egy cigány az áldozat, akkor kimondják és hangoztatják a származását, ha azonban az áldozat magyar és az elkövető cigány, akkor sem az áldozat, sem az elkövető származását nem emlegetik. A liberális és kommunista hazaárulók az unióban azt is felhasználják Magyarország ellen, hogy néhány cigány – olykor cigányok által elkövetett bűncselekmények áldozatai lettek -, arról viszont nem esik szó, hogy néhány év alatt száznál több nem cigány áldozata volt a cigányok törvényen kívüliségének. Ha pedig csak az utóbbi bűneseteket nézzük, akkor meg kell állapítani, hogy az elkövetett életellenes bűncselekményeket - két rendőrön - kívül cigányok követték el. Szögi tanár úr, Bándy Kata, a beteges hajlamú divattervező, vagy a szigetszentmiklósi Dráfi Dominika haláláért is cigány származású ember a felelős. Hasonlóképpen cigány a pécsi polgármester lányának támadója is. A tények megkövetelnék az őszinte és pontos információkat, minden rosszindulatú és nemzetiségellenes felhang nélkül, hiszen minden ember halála fájdalmas, a cigányé és a magyaré egyaránt. Éppen ezért kell megnevezni a származást, mert az egyfajta visszatartó erőt is jelentene, hiszen maga a cigányság tenne rendet saját soraiban, ha minden bűnelkövető neve mellett a származása is ott díszelegne a lapokban. Példa erre Dráfi Dominika gyilkosának kézre kerítése, amiben a helyi cigányság segített. A pécsi polgármester lányának támadója elfogásában szintén a cigányok igyekeznek segíteni, hiszen pénzjutalmat ajánlottak fel annak, aki a tartózkodási helyéről tájékoztatást tud adni. Át kell tehát gondolni azt, hogy a jellemzően jobbikos, jelzős szerkezet elhagyása mellett, gyűlöletkeltés nélkül  nevezzék meg mind a cigány, mind a nem cigány elkövető származását a lapok, amikor bűncselekményről tudósítanak. Így megszűnik az uniós lehetőség arra, hogy a társadalomban a feszültség növekedjék.



Nem írok tehát mostanában politikai cikket, mert nem vagyok egyetlen pártnak sem elkötelezettje, nem vagyok fizetett újságíró, aki azt körmöli papírra, amit megkövbetelnek tőle. Ma nem elég az objektivitás, nem elég a világos látás és a nemzet, a haza szolgálata, mert azért a bíróság is büntet. A társadalom nem érti mi az, hogy nemzet, hogy pártatlanság. Mert a társadalmat az elmúlt húsz év lenullázta szellemileg, identitásában és érzelmileg egyaránt.  Két lehetőséget ismer ma a társadalom: vagy gyűlöl, vagy gyűlöl. Mindazonáltal az egyik fele kereszténynek mondja magát és úgy gyűlöl, a másik fele liberálisnak mondja magát és úgy gyűlöl mindenkit, aki nem liberális, miközben egyenlőségről hazudozik… Ma a magyarországi társadalom mindkét fele beteg, szellemi fogyatékoshoz hasonló, s csak kis része van e társadalomnak, amely még tud keresztényként, szeretettel és magyarul gondolkodni, az klasszikus európai kultúrának megfelelően. E kis résznek pedig fölösleges megírni, ami amúgy is lételeme.



A társadalom nagyobbik része nem ért már mást, mint a „mocskos zsidót”, a „büdös cigányt”, a szentkorona gyalázását, a nemzeti múlt sárba taposását, a keresztény szellemiség gúnyolását. Olyan szellemiség uralkodott Magyarországon, amelyet józan és normális gondolkodású ember nem tud és nem is akarhat követni. Mindennek pedig egyetlen oka van: - a társadalom hazugságokra, áligazságokra, képzelgésre és pártokban való ostoba gondolkodásra épül. Hit és erkölcs, Isten és haza nem jelent többet elcsépelt politikai szlogennél.  Jézus tanításaira pedig végképp nem vevő a csökött elméjűvé aljasított magyarországi társadalom legnagyobb  része. Legjobb mindezt kívülről és felülről szemlélni, nem belefolyni, nem részt vállalni benne. Mert sem a jog, sem az igazság nem működik ma már Magyarországon. Uniós normák, uniós revolverezés uniós ködösítés, uniós hazudozás és hihetetlen uniós  Isten ellenesség tapasztalható ma Magyarországon, s ha nem változik semmi, akkor 2014-ben összeomlik az elmúlt négy év és megkezdődhet Magyaroszág végső felszámolása. Ugyanis idevezet a mai törvénynélküliség, a mai igazságszolgáltatás,  a hazaárulás eltűrése és a politikai bűnök elkendőzése.



Letészem - tehát - a lantot, de csak félig-meddig, és eredeti szakmáimról, a vendéglátásról és az egyháztörténet kutatásról fogok írni. Téma bőven van, s talán érdekesebb is, mint az, hogy ki, kit és mennyire utál, és még ki, kit utáljon a génhibás magyarországi társadalomban. Azt írja meg a kuruc.info…





Stoffán György – Európai Idő