Felfordultak az értékrendek, és ma már magunknak is
hazudozunk minden szinten. Hazudunk számokat, hazudunk emléknapokat, hazudunk
büszke, majd gyászos múltat és boldogabb jövőt… A magyar hazudik… és nem másnak
hazudik, mint más népek, hanem magának. Mert amíg más népek azt hazudták, hogy az
Ipoly hajózható folyó, addig a magyar azt hazudja saját magának, hogy eljön az
idő, amikor boldogan és békében élhet. Boldogan és békében, miközben arra sem
képes, hogy saját érdekében felelősségre vonja a nemzet ellen elkövetett bűnök
felelőseit. Azt hazudja, hogy mások
többet és jobban szenvedtek, mint ők, akiknek hazáját csonkította meg a
nemzetközi pénzvilág, s nem győz bocsánatot kérni azért, amit nem követett el! Hazudik,
feljelent, öncsonkít, és áltatja magát ahelyett, hogy kardot rántana, mint
nemesebb időkben, és megvédené magát. Nem, nem megvédi, hanem eladja,
feljelenti, megkínozza, kitelepíti, és engedelmeskedik mindenkinek, aki erre
jár, és aki fenyegetve követeli az önfeladását.
Pártok nőnek ki a földből, mert a magyar pártoskodó
nemzet. Nem hazában gondolkodik, hanem pénzben, csalásban és a szegényebb
kifosztásában… a gyenge megerőszakolásában, és az erős kiszolgálásában…
Igen… ez mind a kommunizmus hagyatéka. A félelemé,
a kapzsiságé, a bárgyú hataloméhségé, a primitív törtetésé. A magot elvetette a
kommunizmus, és ma, amikor már nincs normális tanár és kevés az efféle iskola
is, amikor nincs emberség a pedagógusokban sem, amikor hit nélkül nőnek fel
generációk… akkor aratunk. Keserűséget, fájdalmat, ürességet, bűnt… törvények
és törvényesség nélkül. Anarchiát aratunk, nemzetietlenséget és papnélküliséget…
gyászt, hiszen másunk sem maradt, mint az emlékezés, egy-ez felcsillanó kép a
gyermekkorból. Édesanyánk, édesapánk képe, a roráték, a boldog karácsonyok, a
húsvéti körmenet, amikor ebben rejlett az értelem melletti kiállás… amikor a
diktatúrában letérdeltünk a Keleti Károly utca és a Margit körút (akkor
Mártírok útja) aszfaltjára, mert a monstranciával áldást osztott a pap annak a
tömegnek, amely kiállt a hite, kiállt Jézus és az egyház mellett. A kommunizmus
ma lett termő fává. Mert üressé tette a fejeket, konganak a lelkek és a
templomok, mert az istenkeresésben tévutakon jár a nemzet. A kommunizmus
fillérekre váltotta az érzelmeket, előmenetelre a hitet, szégyenné tette a
nemzeti érzést, és hazudta az egyenlőséget, amelyben épp annyira voltak
egyenlők az emberek, mint a bolondház kerítésén innen és túl…
Bolondház? Igen! Akkor bolondokká tette a hatalom,
a diktatúra az embereket. Begyógyszerezte a szabadosság, orvosságnak tűnt akkor
e bolondházban a fosztóképzőként használt szocialista szó, amely minden
értékünket beszennyezte: szocialista demokrácia, szocialista erkölcs,
szocialista munkaverseny… A demokrácia diktatúra volt, az erkölcs égbekiáltó
erkölcstelenség, a munkaverseny az országos lopás, amelyről azóta sem szokott
le senki. Az egykori munkás, ma primitív újgazdag üzletember, aki munkásait
rabolja ki, s ugyanezt teszi a kommunista pártember, aki egykor a
kizsákmányolásról beszélt, s ma ő a legaljasabb kizsákmányoló… Mert
összekavarodtak az értékrendek, és a kommunizmus ma termi legrothadtabb
gyümölcseit.
Mind áldozatok vagyunk. A magyar önfelszámolás és
önfeladás áldozatai. Mert ez is a kommunizmus által generált érzésvilág. A
bűnözők szabadlábon rabolnak tovább, a bankok, a bírósági végrehajtók és a szolgáltatók
állami engedéllyel ölnek, nyomorítanak meg tízezreket. s akik a békés ünneplő,
emlékező tömegbe lövettek, ma pártot alapíthatnak és nyilvánosan ócsárolhatják
eredményeinket és értékeinket, hazánkat és nemzetünket… szocialista demokráciát
hirdetve, rabló milliárdosként.
Mert az értékrendek átalakultak, hiszen a
kommunizmus gyümölcseit aratjuk napról napra. Olyasmit érzek, mint amit a marhavagonban
kitelepített - deportált - nagyapai nagybátyám és nagynéném érezhettek a Hortobágyi
istállójukból kitekintve… Németek voltak, de megtagadták a Németországba való
kommunista kitelepítési intézkedést… mert magyarok voltak egész szívvel és ehhez
ragaszkodtak. Nem hátráltak meg, nem futottak el a hazájukból…Inkább meghaltak a Hortobágyí istállóban. Mert őket nem mentette meg senki, mint ahogyan ők mentették a vagontól az üldözötteket néhány évvel azelőtt. Pesnecker
Karcsi bácsi és a Leni tant tehát, szintén a kommunizmus áldozatai
voltak… - mint ma az egész társadalom! Én rájuk emlékezem ezen a napon… mert
mind áldozatai vagyunk a kommunizmus rémtetteinek és "a vagontól" minket sem ment meg senki.... . A kommunizmus pedig él és tombol...
Stoffán György - Európai Idő