„Európa szégyene”…. avagy, a végét járjuk?

Amikor az MSZP-t Kolozsvárott fogadta az RMDSZ, a magyarok nagyobbik része felháborodottan vette tudomásul ezt a tényt. Ki-ki hangot is adott ennek a felháborodásnak. A vélemények egy pontban találkoztak: az MSZP aljassága változatlan. Hazudoznak, s érdekeik szerint hol átkozzák, hol áhítják az erdélyi magyarságot. Amikor a kettős állampolgárságról szóló – egyébként ostoba és lelketlen – népszavazási kísérlet volt 2004-ben, az MSZP kígyót-békát hazudozott az erdélyi magyarokról a műveletlen és mélyprimitívségben leledző magyarországi társadalomnak. Ma, amikor az erdélyi magyar állampolgárok is választhatnak, Mesterházy lihegve siet bocsánatot kérni, s bizonygatni, hogy ők már nem azok, mint kovácslacibácsi, aki 23 millió román repatriálásáról tartott bölcs előadást… Pedig az MSZP 1919 óta ugyanaz a moslék. Ha kellett eladták a hazát, meggyilkolták, kitelepítették, elüldözték a magyarságot, máskor kikiáltották a ki tudja hányadik köztársaságot, és fűt-fát ígértek… mert ezt kapták parancsba. Hiszen az MSZP mindig kiszolgál valakit, valamely hatalmat, de soha nem a magyar nemzetet, mert azt gyűlöli, mint maga a választási tanácsadójuk, a zsidó Ron Werber.

A kolozsvári látogatás az MSZP ismételt ostobasága volt, és hála Istennek ez az ostobaság nem szolgálja ezt a lélek és nemzettudat nélküli liberális, magyarok százezreit megsemmisítő szocialista pártot, amely számos alkalommal eljátszotta már saját becsületét, és annyiban különbözik a hitleri szocialistáktól, hogy azok nem csak a nevükben voltak nemzetiek, mint az MSZP-ben az M-betű. Tehát az RMDSZ azzal a magyarellenes párttal kötött támogatási szerződést, amely párt – és itt térjünk vissza 2004-hez -, elárulta és hazaáruló módon a nemzetközi politika elé vitte az állampolgárságról szóló népszavazást, mint súlyos, és a demokráciát, sőt, Európa békéjét veszélyeztető népszavazást. Bizonyos vagyok abban, hogy ezt a tényt az RMDSZ is figyelembe vette és ennek tudatában diplomáciai elképzelések és szokások mentén szerződött ezzel a magyarországi söpredékkel, hiszen nem utasíthat vissza egyetlen párt sem effélét, kivált, ha mindkettő magyarnak neveztetik. Kár tehát zsigerből okádni az RMDSZ-re emiatt, s kár messzemenő következtetéseket levonni mindebből a kolozsvári intermezzóból. Mindössze egy gerinctelen és aljas kis párt buzgó, és a fenéknyalásig menő szavazatszerző körútjáról beszélhetünk… amely most a Kárpátalján folytatódik Szanyi kapitány vezetésével. Szanyinak pedig mindegy - olyan javadalmazásért, amelyet havi rendszerességgel kap pártjától -, hogy hol és mit kell hazudnia. Most a kárpátaljaiakat fogja elkápráztatni, s talán azt is megígéri nekik, hogy visszacsatolják őket az anyaországhoz, ha szavazataikkal támogatják a kommunista-liberális szemetet a Parlamentbe bejutni. Azon pedig elhiszik, mert annyira elzártan élnek a világtól, hogy magyarul bármit elhisznek – még Szanyi Tibornak is. Werber pedig már élezi a kést, amit második menetben majd a kárpátaljaiak nyakára szorítanak, ha önként nem adják vissza a 2010. után igényelt és megkapott magyar állampolgárságot a választások után.

Felvetődik még egy kérdés az ellenzéket illetően: van-e Európában még egy ilyen alja, hazaáruló réteg, mint ezek? Van-e lejjebb annál, mint amit Magyarországon látunk, tapasztalunk, és amiben élni vagyunk kénytelenek? Véleményem szerint nincsen. És mert nincsen, a magyarság lesz az első, amely nyomtalanul eltűnik a történelem süllyesztőjében, mert képtelen megtisztulni, képtelen levonni a megfelelő konzekvenciákat múltjából, képtelen összefogni a nemzet érdekében, s már nem is tudja mi az a nemzet. Az a hazugságáradat, amely ma elöntötte a magyar társadalmat az ellenzék részéről, már-már elviselhetetlen. Az a békétlenség és az az erkölcstelen nemzetellenesség, amely a Jobbiktól az LMP-ig, a most alakulgató új liberális és vörös-kapitalista pártokig mindenhol kézzel fogható, a többségi társadalom mulyaságát, a kormány drámai tehetetlenségét tükrözi. Ugyanis nem hiszem, hogy egy jobboldali összefogással nem lehetne rendet teremteni ebben a kis – lassan elfogyó – országban. A nemzetben gondolkodó ember még mindig nem látja a kommunista söpredék valódi arcát, még mindig azt gondolja, hogy a házmesterrel lehet Mozartról beszélgetni, és nagyon elcsodálkozik, amikor ehelyett két hatalmas pofont kap a lépcsőházban… mert zseblámpáját nem kapcsolta be, nehogy felébresszen bárkit… és csak a két pofon után jön rá – normális esetben -, hogy nem kell mindig mindenkire tekintettel lenni. Normális esetben… Itt azonban nincs normális eset, mert 1919 óta a magyar csak pofont kapott a kommunista liberális csürhétől, de ezt visszaadni soha nem volt sem mersze, sem ereje, de kivált az probléma, hogy mire felemelte volna a kezét viszonzásul, már akadt egy „hű és becsületes nemzettárs”, aki beárulta, s már a mozdulatot sem volt képes emiatt befejezni.

Ma is a meggondolatlanság, az ostoba megfogalmazások, a rossz, a hibás mondanivaló, az egymás froclizása a fő, nem a nemzet sorsa, annak jobbá tétele, a béke megteremtése, ha kell szigorral és a törvények következetes betartásával. Pedig, ez így nem lesz jó. Ennek a mostani mentalitásnak végzetes következményei lesznek, mert az erő sokszor erény is, amely ma a magyarság minden porcikájából hiányzik, s csak ellenségeink „áldattak” meg vele - ellenünk…

A kolozsvári látogatás tehát semmit nem jelent, és nincs hatással a nemzet életére. Csupán két párt vezetői mosolyogtak egymásra a diplomácia követelménye szerint, s hogy ki mit gondolt másikról, azt csak sejteni lehet. Illetve tudni is. Az MSZP miközben Mesterházyja Kolozsvárott csókolgatta az RMDSZ vezetőit, mint koldus a talált garast, addig Miskolcon az MSZP úgy szidta az erdélyi magyarságot, ahogyan azt húsz évvel ezelőtt tették. Ugyanis az MSZP-nek és minden idegenszívű liberálisnak és kommunistának az a meggyőződése, hogy Trianon igazságos és jó döntés volt, s hogy legjobb lenne, ha már „végre” beolvadna a mai hatalmat gyakorló nemzetbe az a kis magyar tömeg, amely még küzd a megmaradásért, a nyelvéért, az oktatásügyéért, vallásáért… etc. Így tehát a Markónak adott Júdás-csók közben Mesterházy is bizonyára átkozódott magában, hogy itt kell csókolgatnia egy „koszos oláhot”, azért a néhányezer szavazatért – amit amúgy is a Fidesz kap majd meg….

S Markó mit gondolhatott? Talán azt, hogy „lám itt ez a kis szarházi, akinek a pártja ellenünk beszélt, minket mocskolt 2004-ben, és most ilyen helyzetbe hoz azok után, hogy jó elvtársa, a Ceauseşcu mellett álldogáló, úttörőnyakkendős Ponta elvtárs is átvert minket, mint a sz…t a palánkon….”.
Nem irigylem Markót… Neki jutott a magyar politikai oldal nemzetáruló szemetjével való bratyizás undorító feladata. Mert a politika nem más, mint ide-oda bratyizni, itt-ott elárulni vagy a sajátjaikat vagy a másokéit, majd rezzenéstelen arccal letagadni mindent. Mindezért pedig felvenni a pénzt, élni a gondtalan életet, és haláluk után is elviselni azt a sok átkot, amelyet a nemzet rájuk szór…

Azonban van egy bökkenő: - mint az emberi élet ideje, a nemzet életének az ideje is lejár, ha nem vigyáznak rá. Megbetegszik, elveszti a tudatát (a nemzettudatot), gyenge lesz, remeg a keze, a lába, nem tud védekezni… és szellemileg is csak annyira lesz képes, hogy mindenkire mosolyog, vagy ráront bárkire, ha ingerlik. A betegség észrevétlenül közeledik, mint a rák, majd rátör a nemzetre, és az erőtlenség végül a halálhoz vezet. Ma a politikusok és a rossz törvények, a bíróságok és a bíróságokat fel-és kihasználó bűnözők és ügyvédjeik a rákfene a nemzet életétben. Az árulások és a gyűlölet rákfenéje. Mindezt a politikusok, s főként – ma - az ellenzék teszi. A politika elerőtleníti a nemzetet és lealjasítja a társadalmat… Nyugati emigránsok, akik évtizedekig hazájuk ellen dolgoztak új hazájuk titkosszolgálatainál, ma tábornoki rangban feszítenek, s megcsalják mind új, mind régi hazájukat, mások friss magyar állampolgárként igyekeznek egykori kommunista hazájukban, magyar nemzettársaik ellen elkövetett bűneiket magyarországi bíróságokkal tisztára mosatni, s ebben vitéz-ügyvéd, nemzeti jogvédő segédkezik olykor, jobbikos módon, hazát és nemzetet árulva el. A diákokat politikusok hergelik a tiltakozásra, s mindenki elégedetlen, mert bezárnak az iskolák, elbocsáttatnak a pedagógusok… De miért is? Mert nincs elég gyerek… miért nincs? Mert a kommunista söpredék belenevelte a nőkbe, hogy a magzatgyilkosság nem bűn… és miért hal ki a magyarság? Mert ezt a nők saját jólétük érdekében el is fogadták… és számba vehetnénk minden okot, de erre sem szükség, sem hely nincs. Ráadásul alig van ember, aki érti miről is beszélünk… Ezért csak megállapítjuk… nincs lejjebb és nincs visszaút.

A magyarság Kolozsvárral vagy anélkül, MSZP-vel és RMDSZ-el vagy ezek nélkül, de a vesztébe rohan, kihal és még csak történelmi emlék sem marad, hiszen a tótok már bizonygatják húsz éves államuk történelmével, hogy Liszt, Bartók és Jedlik tót volt. S talán a románok is találnak maguknak való magyar tudóst, költőt, zenészt… ránk, magyarokra tehát nincs is szükség ebben a megcsúfolt és kereszténységét megtagadó, és iszlamizálódásában is liberális zsidónak tűnő Európában. Valami hasonló összevisszaság jellemzi a magyarságot is itt, a Kárpátok gyűrűjében 1920. óta, s ezt a káoszt az 1989-es hatalomváltás csak még inkább megkeverte. Mára a bűn és az erkölcstelenség lett a normális, az erkölcs, a hazaszeretet és a hit az elítélendő... Közben pedig Kolozsvárott bizonyítja gerinctelenségét az MSZP… Werber receptje alapján… lejáratva az RMDSZ-t is. Két legyet egy csapásra….

Nem tudom, sírjak vagy nevessek… de, hogy a végét járjuk, az biztos…

Európai Idő

S. Gy. főszerk.h.