Nos, valahogy így vagyok minden szilveszter éjjelen. Nem szeretek mindenféle – olykor primitív versikébe foglalt – jókívánságokat kapni, s főleg nem szeretek efféléket küldeni. Nem szeretem régi népi rigmusokkal boldog újévet kívánni…, mert én valami mást szeretnék mondani ilyenkor az embereknek. Mint mindig. Hiszen az év vége, az a bizonyos december 31-e csak arra jó, hogy egy nem létező ünnepen, senki sem tudja minek, de örüljön. Igyék, egyék, „bulizzon”, aztán másnap úgy érezze magát, mint akinek kettő feje van, és a nagyobbik van belül…
Igen, elmúlik egy év, egy évvel korosabbak leszünk, egy évvel több felelőtlenséget és kötelességszegést tudhatunk a hátunk mögött… Egy éves fájdalmat leltározunk a lelkünkben, s felsoroljuk azt a kevés örömet, ami ért bennünket, de összeírjuk magunkban mindazt a törvénytelenséget és visszataszító eseményt, amely egy éve alatt ért minket.
Pezsgőzünk, baráti társaságok jönnek össze, sokan kirándulnak el hazulról, hogy másutt ünnepeljenek… - pedig a dolog voltaképpen értelmetlen pénzkidobálás. Ugyanis minden nap eltelik egy év az előző év ugyanezen napjához képest. S, hogy más dátumot írunk a hónap és nap elé, annak semmi jelentősége nincsen. Mindennap kívánhatnánk boldogabb újévet embertársainknak, mindennap hasonló figyelemmel kéne lennünk a többi ember iránt, s mindennap leltározni kellene önmagunkban, aznapi tevékenységünk tükrében. Értelme csak annak az ünnepnek, napnak van, amelyben valamivel többet tettünk és teszünk az előző napon megcselekedetteknél. Egyetlen számjegy átírása önmagában még nem ünnep, s egy év elmúlása inkább szomorú valóság, visszafordíthatatlan tény, nem pedig mulatozásra okot adó esemény.
Mi tehetné tehát ezeket az évfordulatokat valós és kellemes ünneppé? Az értelem. Mert értelmet és gondolkodásra való hajlamot kívánni sokkal jobb, mint „bort, búzát, békességet”. Hiszen az értelemből fakad mindhárom. Milyen jól hangzanék, ha az ember a másiknak naponta kívánhatná, hogy alakuljon az élete saját értelme és tiszta akarata szerint, mások javára is. Jó lenne azt kívánni, hogy élj úgy, ahogyan az eszedből telik, imádkozz, fordulj Istenhez, légy jó hazafi, segítsd embertársaidat, légy tekintettel mások fájdalmaira és szükségleteire is, s ne csak magadnak élj, hanem próbálj mások javára, gyarapodására, szellemi és lelki épülésére lenni…
Ilyesmiket kívánnék, minden nap mindazoknak, akik egyszer egy évben - ha kell hitelből is, de - nagy év végi murit csapnak, mert közelebb kerültek a véghez, mert nem látták, hogy a vissza nem fordítható idő egy apró szeletkéje cinikus mosollyal elszállt felettük.
Nem a mai ember találmánya ez a szilveszteri rumli. Évszázadokra tekint vissza sok-sok hagyománnyal és szokással, de e hagyományok és szokások mögött rejlő sötétséget még nem fedeztük fel, mert mulatni szeretünk, de belegondolni a mulatozás okába és jelentőségébe… na, azt nem. Pedig ideje volna, mert az egy valóban szebb és élhetőbb, minden nehézséggel együtt kellemesebb világot hozhatna. Ha évente egyszer lelket pezsdítenénk a pezsgős koccintás helyett, s mindenféle ostoba és be nem tartott fogadkozás helyett azt fogadnánk meg, hogy legjobb képességeink szerint, szeretettel szolgálunk azon a helyen, amelyre Isten helyezett minket. S a pezsgős „örömködés” helyett egymásnak tudnánk örülni nap-nap után.
Nem ünneprontás a célom e gondolatokkal, hiszen ünnepelni mindenkinek szíve joga úgy, és azt, ahogyan és amit akar. Az ünneplés viszont ne legyen ostobán céltalan és önmagáért való… s ne csak egy szám átírását jelentse. Ne egy pillanatnyi fellángolás, a következmények ismerete nélkül legyen az ünnep… s ne kérdezhesse meg teljes joggal és megalapozottsággal senki, hogy: „Mindek örülnek?”
Legyünk urai az ünnepnek, s ne az ünnep uralkodjék felettünk, rajtunk. S legyen tudatosan ünnep a minden nap éjfélkor elmúló egy-egy év… hogy viszonyítani és leltározni is tudjunk.
Ezt kívánom 2013 januárjában, minden olvasómnak…
Stoffán György-Európai Európai Idő