Az is beteges, és szintén minden emberi érték nélkül való, ami a jobboldali ellenzékben tapasztalható. A mániákus ellenségkeresés, az összeesküvés elméletek sorozatgyártása, a kommunistákéhoz hasonló gyűlölet, a múltban ősiséget kereső, és a vélt történelmi nagyságot bizonygató és hirdető skizofrénia, már-már nevetségessé teszi az önmagát nemzetinek valló oldalt. Hiszen bár szellemiségében homlokegyenest más, megnyilvánulásaiban teljességgel azonos, a werberi utasításoknak eleget tevő szocialisták ellenségeskedő ámokfutása, politikai magatartása és a Jobbiké. Hiába van több párt az ellenzékben, mégis úgy tűnik, hogy egyként óhajtják Orbán Viktor bukását, azaz, egyként teljesítik Werber parancsait… Mégsem így van, noha így látszik. Ugyanis a Jobbik ostoba, nemzetellenes buzgalma egy olyan, a negyvenes évek nyilas pártjáról mintázott politikai őrület, amelyet nem a veszélyessége miatt, hanem puszta léte okán kell betiltani. Csak úgy, mint a szocialista pártot is, hiszen az ő elmúlt években tanúsított erkölcstelen és magyarellenes magatartásuk, és csak a nyilasokhoz hasonlítható gyilkos múltjuk ismert. Ha nem volna kettős mérce és balga tehetetlenség az unióban, a magyar igazságszolgáltatásban, akkor ezeknek a betiltásoknak nem volna semmilyen akadálya. Ám amíg az egyik politikai szemét fertőzheti a társadalmat, a demokrácia jegyében a maga kedvére, miért ne tehetné ezt a másik is?
De lássuk részletesebben, milyen politikai események, összecsapások voltak az elmúlt hetekben Magyarországon, illetve miből lett politikai esemény, jobb és bal oldali Werbert idéző összecsapás…
Mindjárt január elsején késelés volt a Csepel-szigeten, egy nem éppen úri kaszinóként működő „szórakozóhelyen”… Cigány késelt fehér (magyar) sportolót. Az erős jellemű és politikai nézeteihez mindig hű, jól fizetett pártújságíró, Bayer Zsolt azonnal reagált is az eseményre, igaz, nem egészen európai módon, nem egészen méltón a magyar kultúrához. Önmagát adta, mi lényege. Azonnal leállatozta az elkövető fajtáját(!) a legnagyobb példányszámú kormánypárti napilapban. Tette ezt úgy, hogy a cigányokat elfelejtette megkérdezni, ami az újságírói etika legalapvetőbb követelménye lett volna ez esetben is. Jobbikoskodott egy cseppet, kipróbálva, hogy a Fideszes olvasók hogyan reagálnak mondataira. Nem mentem föl a cigányt, de minden bizonnyal nem csak azért késelt, mert cigány, hanem azért is, mert balhé volt abban a bodegában, ahol nemzeti büszkeségeink a Szilveszter éjszakát múlatták. Ki, mikor és miért szúrt, milyen balhé volt, senki nem tudja, de azt igen, hogy Bayer Zsoca megírta… ezek állatok. A Fideszes jobboldal tehát, önelégülten dőlhetett hátra, mert nem kell a Jobbik ordenáréságát helyeselni pártutasítások ellenében… immár van saját ordenárénk, és amennyit ő a MH-ban megenged, annyit cigányozhatunk mi is… Legalábbis, így nézett ki a dolog. Valójában Bayer és a liberálisok megint kipattintottak egy jó kis cirkuszt, ami napokra elterelte a figyelmet más bajokról, problémákról. És lehetett a Fideszt is gyalázni balról és a liberális oldalról, no meg Bajnai részéről… hiszen Bayer alapítója ennek a pártnak, s az elmebetegeknek, a gondolkodni nem tudóknak ez azt jelenti, hogy Bayer és a Fidesz egy és ugyanaz… pedig nem…
S ha már említettük Bajnait – új politikai mix jön létre hamarosan, az összes ellenzéki pártvezér segédletével és Bajnai méregkeveréséből. Olyan ez, mint amikor valaki összezabál mindent, de a gyomra nem bírja, s néhány óra múlva ismét láthatóvá válik a menü. Politikai hánydék! A híres egyetemi tanár, aki állítólag Amerikában meghívottként oktatott eddig (bár ez aligha lehet igaz), hazajött bomlasztani, évet értékelni, szerepelni… olyan szisztéma szerint, amilyet tanítottak neki az utóbbi években. Mert a bárgyú mosolyú, beszédhibás érzi a húsosfazék szagát, amelyet 2014-ben meg lehetne szerezni, némi külhoni liberális támogatás igénybevételével. Győzelem esetén pedig nem számít a választási ígéret, a hazaárulás jó pénzért gyerekjáték.
Majd jött a tandíj ellen tiltakozó, „évtizedekig” egyetemre járó vezérek által feltüzelt ifjúság tiltakozása. Ebben is részt vett minden ellenzéki párt és pártvezér, mert meg lehetett lovagolni e fiatalok tájékozatlanságát, olvasási-és szövegértési problémáit, s azt, hogy e fiataloknak a dédapja volt az, akinek a körmét letépték az MSZP, Gyurcsány, és LMP elődjének ÁVH-s ideológusai anno… E szerencsétlen, buta, megvezethető fiatalok nem tudják, hogy az ő körmeiket is letépik majd… mert ezek nem változnak. Szeretnek körmöt tépni.
Az egyetemi ifjúság, nem tudom mi okból gondolja, hogy neki ingyen jár az, amiért mindenütt mindenki fizet, ha egy bizonyos szint alatt teljesít. Ha jól teljesít, akkor ösztöndíjat kap… tehát fizetik a tanulását. De CSAK a tanulást. A bulizást, a „grupikat”, a közös ivászatokat nem! Hiller és más zseniális pártvezérek - akik közreműködtek abban, hogy ma a tanárokat már veri is a nagyérdemű… nevelni pedig az iskolában nem lehet, mert az büntetendő, s a gyereknek nincs kötelezettsége, csak joga – habzó szájjal hergelték a fiatalokat a kormány ellen, mert a kormány végre rendet szeretett volna tenni… de ne mert. Visszakozott. A hülyeség és a kulturálatlanság minden ésszerűséget legyőzött a kommunisták és a liberálisok korábbi tanügyi rendszerének segítségével, amelyben azt sem vették észre majd két évtizedig a ma tiltakozó irodalomtanárok, hogy az irodalomkönyvbe rosszul nyomták Juhász Gyula versét, a „Milyen volt”-ot… Csak a hisztéria és a hangulatkeltés lényeges. Semmi más. Az aljasság ebben az, hogy tudatlan, tapasztalatlan és nagypofájú fiatalokat tüzelnek fel saját politikai érdekeik elérésére Hillerék, Gyurcsányék és még sokan mások – mint a népmesékben. Golyófogónak használják a jövő remény(telen)ségét…
Szörényi Levente is nyilatkozott… Ebben az ügyben ismét a jobboldalt kell megfednem, mert ostobaságával nem jutott előbbre, csupán lejáratta önmagát… Történt ugyanis, hogy bejelentették Alföldi Róbert távozását a Nemzeti Színház éléről. A jobbikos érzelmű Fideszes értelmiség, feledvén, hogy Szörényi a kommunista diktatúra alatt több generációban tartotta meg zenéjével a magyarságtudatot, a hazaszeretetet, az István a király pedig olyan műve volt, amely az egész Kárpát-medencét életre keltette, s az utódállamok vezetői rettegtek magától a műtől is. Szörényi mentett ezen kívül népzenei motívumokat, a fiatalság számára dalaiban bemutatva azokat. Szörényi Levente nemzetmentő nagyságunk, s jól tudja, hogy miért beszél a művészetről és Alföldiről úgy, ahogy. A nemzetinek nevezett értelmiség viszont szitkozódva átkozta ki a józan érveket felhozó, világos művészeti felfogását bizonyító zeneszerzőt. Alföldi miatt…
Micsoda ostoba kondává vált a nemzeti jobb is? Miért nem lehet értelmes hangot hallani egy-egy nemzeti ügyben, egy-egy olyan kérdésben, amely más európai országokban összekovácsolja a társadalmat, mert a nemzetről szó? Vagy nem lennénk európai ország? Hiányzik valami belőlünk szégyenszemre, ami más nemzetekben megvan? Nem! Csupán a hitnélküliség, az önzés és az árulásra való hajlam, a genetikai cselédség az, ami munkál a magyar társadalomban. Nincs önálló vélemény, csak kondavélemény van, jobb oldalon éppen úgy, mint a bal oldalon. A kisebb kondák elszigetelődnek a nagyobbaktól, s a nagyobbak is csak a sajátjaiknak adnak a megszerzett moslékból, ha az teljesíti a követelményeket. Erről szól ma minden. Harácsolni és harácsolni… dirigálni, másokat semmibe venni, ha nem azt gondolja, amit mi… Mert voltaképpen miről is van szó a magyar társadalomban? Miért nincs értelmiségünk, amely ki mer állni a nemzeti érdekekért mindkét oldalon? Nos, az okokat napokig lehetne sorolni. Azonban az okok gyökerét kell megtalálnunk, s azt hiszem, tudom – még ha sokaknak sértő, hihetetlen vagy kellemetlen is -, az igazi okot.
1945-ben véget ért a háború, s megszálló szovjet haderő biztosította a káoszban a prolik és a nincstelenek uralmát azok vezetésével, akik 1920-ban Kun Béla söpredékében forradalmárkodtak, azaz gyilkoltak, sanyargatták 133 napig a nemzetet, s ezzel részben előidézői voltak Trianonnak. Megkezdődött az, ami soha nem volt a történelem során. A nemzet elkezdte felszámolni önmagát, amikor is elüldözte, megölte, feladta, az ezer esztendeje Magyarországot szolgáló nemességet, amely a gyeplőt tartotta a kezében. Megszűnt a jogállamiság, hiszen felhatalmazás nélkül Debrecenben kimondták, hogy Magyarország nem királyság többé. Kimondták az első zászlós úr, azaz Mindszenty hercegprímás tiltása ellenére. Kimondták, noha Magyarországnak akkor volt hivatalban lévő kormányzója, aki a megszálló németek fogságát szenvedte azt követően, hogy erőszakkal lemondatták, s aki nem volt háborús bűnös, aki megmentette a budapesti zsidóságot és megtiltotta a zsidóság elhurcolását. Köztársaság lett tehát Magyarország, ami önmagában is idegen volt az ezer esztendős Magyar Királyságtól. A félelemből és kényszerből elhagyott kastélyokat a nép (főleg a parasztság és a proli réteg) kirabolta, és elindult a feljelentési roham, amely miatt – bár ezt hivatalosan tagadják történészeink - a szovjet tábornok is szemrehányást tett Budapest főpolgármesterének. A tábornok megvetette ezért a magyarokat. Én magam Bécsben,1989-ben, Zita királyné temetésekor, az egykori főpolgármestertől személyesen hallottam a történetet. A feljelentések hosszú időre visszanyúló bosszúállást tükröztek. Az 1919-es prolik jelentgették a polgárságot, a hivatalnokokat, a maradni akaró nemességet, a svábokat… és mindenkit, aki után – ha elvitték – maradt valami érték. Internálótáborok, a Gulág, a falhoz állítás, a börtönök kínjai várták a nemzet értékes részét. A kommunista-proli ámokfutás iszonyatos fájdalmat okozott a magyar nemzetnek és a vele együtt élő nemzetiségeknek. Majd ez a söpredék átvette az ország irányítását, s büntetlen maradt minden elkövetett bűnük. Tovább tombolt a vörös anarchia. Minden átalakult. Az iskolákból elzavarták a valóságos tudást adó paptanárokat, a kórházakból kizavarták a szeretetből és hivatástudatból ápoló szerzetesnővéreket (mindkét ostoba cselekménynek máig ható negatív következményei vannak), elvették a kastélyokat, a kúriákat, amelyek máig omladoznak, vagy már le is bontották őket… egyetemeiken három hónap alatt az írástudatlanból doktort faragtak, s a lócsiszárból a Magyar Néphadsereg ezredese lett… Magyarország ebben az időszakban elvesztette a múltját és a jövőjét egyaránt. A kommunista söpredék vezetésével a nép tudatlan rétege halálos sebet ütött a nemzeten. Ez a torz szellemiség ma is megtalálható még a nemzeti oldalon is… Lázás János kijelentései vérlázítóak, de érthetőek – ha ő mondja. Ilyen például az ispán és főispán elnevezés… amelyre Lázás János azt mondta, hogy ne használjuk, mert ez bánthatja a volt cselédek és jobbágyok leszármazottait. Ez önmagáért beszél, mint az is, hogy mindenki annyit ér, amennyi java van, amennyit gyűjtött vagy lopott. Minderre a koronát az tette föl, ami a minap hangzott el: - Legyen a nemzeti identitás része a zsidóktól való állandó bocsánatkérés… Ez tehát a genetika. A letagadhatatlan hovatartozás. Hiszen hiába lett milliomos és „politikus” ez az ember, máig cseléd, máig jobbágy. És ettől a szemlélettől nem szakad el élete végéig, mert ez a lelki billog. Ilyen lelki billog van a mai magyarok lelkében. Ettől gyűlölködik, ettől keres ellenséget, ettől veri a mellét, ettől hiszi azt, hogy az égiekkel együtt csak neki van joga és lehetősége a hazát és a világot megmenteni. Ettől van, hogy a jobb és a bal oldalon egyformán gondolkodnak, pedig más és más a politikai nézetük, hitvallásuk. A retorika viszont semmiben sem különbözik a két oldalon… mert a genetika működik. Taszító mágnes van a magyarokban a magyarok iránt. Pedig ma már az árulásért senki nem fizet… Magyarországon sajnálkozik vagy röhög fél Európa, a magyar pedig büszke önteltséggel és sértődve utasít vissza minden bírálatot… a jogosakat is. Ez hát a probléma. Az árulás és a gyűlölködés kényszere, az önámítás balgasága, az örökös hadakozás akkor is, ha egy viszonylag jó, nemzeti kormány van hatalmon. Mert itt mindenki zseni, amíg ellenzékben van… mert vezető akar lenni, és pénzt akar mindezért. A nemzet szolgálatáért is.
Egyetlen megoldás, az önként vállalt, tiszteletdíj és minden más anyagi és erkölcsi előny és érdek nélküli képviselőség bevezetése volna. Igaz, nem lenne annyi jelölt, ám annál tisztábbá válna a közélet. Mert olyanok kerülnének a parlamentbe, akik valóban a népért, a nemzetért érzett felelősségük okán vállalják a feladatot.
Végül beszéljünk a zsidókról és megnyilvánulásaikról. Ám, mondhatjuk-e általánosítva, hogy „a zsidókról”? Nem kell-e megint különválasztani a politikai zsidókat a hitüket gyakorló, a politikával nem foglalkozó zsidóktól? Külön lehet-e választani az egy népből valókat, jó és rossz tulajdonságuk alapján, vagy genetikailag egyként kell-e kezelni őket? Azt hiszem, hogy itt is az emberi jóakarat, és a rosszakart alapján való megkülönböztetés érvényesül. Van egyfajta politikailag generált félelem, hiszen állandóan arról hallani, hogy Magyarországon ilyen meg olyan antiszemitizmus van. Pedig nincs. Van egy szűk ostoba és embertelen réteg, amelynek vesszőparipája a zsidók felelőssé tétele minden gazdasági, politikai és társadalmi bajért, és van egy szűk ostoba és embertelen réteg a zsidó vezetők között, amely ezt kihasználva politikai előnyöket kovácsol, vagy ha nem is, de legalább a magyarságot lejárathatja külföldön, mint tette a Colosseum fényeinek kioltatásával, a holocaust emléknapján. Nem szeretem a holocaust szót, mert az egészen mást jelent, mint ami 1944-ben történt. A jó szó a vészkorszak, hiszen minden zsidónak és minden jó akaratú embernek a számára vészkorszak volt az, amelyben zsidót, keresztényt, lengyelt és magyart egyaránt bevagoníroztak, ha nem értett egyet a hatalommal. Akit nem vagonokban vittel el, azokat – mint Kálló Ferenc esperest is – az utcán ölték meg a nyilasok. És később is indultak vagonok az Alföldre, a Gulágra, az NDK-ba, és Németországba… amelyekben zsidót, keresztényt, lengyelt, svábot és magyart egyaránt találunk, s amely bevagonírozás éppen olyan aljas és embertelen volt, mint a korábbi. Miért kell tehát a Colosseum fényeit kioltatni? Miért járatja le Zoltai és Feldmajer a magyarországi zsidóságot azzal, hogy levelet ír a római főrabbinak, megköszönve ezt a gesztust? Mert ez a divat ma. Ez a szellemiség ma. Egyik nap együtt imádkozunk a katolikus főpappal a békéért, az egymás iránti megbecsülésért, másnap pedig ország világ előtt lejáratjuk a hazát, amelyben élünk… Micsoda aljasság, micsoda jellemtelenség! A Colosseum fényei… annak az épületnek a fényei, amelyben keresztények ezrei haltak vértanúhalált… Ha magam is olyan lennék, mint Zoltai és Feldmájer urak, akkor mondhatnám: azért a Colosseum fényeit oltották el, mert el akarják oltani a kereszténység fényét, s ez a lámpaoltás az erre való örömteli ünneplés volt csupán… de ilyet írni is hülyeség volna. Feldmájer és Zoltai csak azt bizonyították, amit régen sejtünk: A Jobbik az ő pártjuk, hiszen a Jobbik nélkül efféle acsarkodásra semmilyen lehetőségük nem volna. Jobbik egy cirkuszpárt, amely által bármit megtehet Magyarország ellen az, aki pénzeli őket. Hiszen tapasztalatlan és tudatlan taknyosok vezetik a pártot, olyanok, akik a szaros guminadrágjukban játszottak akkor, amikor a rendszerváltás volt, s mit sem tudnak a valóságról. Hangzatos és kommunista elődeikhez méltó jelszavakkal, népszavazási kísérletekkel, zsidózással és cigányozással ma, ebben az országban lehet szavazatokat szerezni, mert a mindenkori kormány nem tudja, amit a rómaiak tudtak, mégis elbuktak 476-ban: Salus populi suprema lex! A nép jóléte a legfőbb törvény. Hiszen, ha jólét van, béke van. Ha córesz van, háborúskodás kezdődik valakik ellen… azok ellen, akiknek a córesz idején is telik erre-arra, de azok ellen is, akik enni sem tudnak adni a gyerekeiknek – mert ők nem vetetik el a gyerekeiket -, akiknek nincs munkahely, akik a rendszerváltás legnagyobb vesztesei… magukra hagyott vesztesek. Kóbor ebekhez hasonlók, akik gyűlölettel és tehetetlen dühvel nézik azokat, akiknek van… és ölnek, mert vesztenivalójuk nincsen.
Drámai tehát a helyzet ma Magyarországon, az új választási kampány, az előbújt patkányok, az alakuló pártok, a meglévők gyűlölködése, a jobb és bal oldal értetlen proli magatartása miatt. Mert nem csak az egyik vagy csak a másik a hibás. Minden párt és civilszervezet bűnös a haza és a nemzet végleges elveszejtésében, a hazaárulásban, az acsarkodásban, az elprolisodásban.
MERT: minden párt és civilszervezet rendelkezik olyan emberekkel, akik tárgyalóképesek, akik ha csak nyomokban is, de értik, hogy a haza és a nemzet sorsa nem azonos értékű probléma az ő saját sorsukkal és pénzkereseti lehetőségeikkel. Értik, hogy bajban van az ország, és ebből a bajból csak a magyar társadalom érdekei szerint lehet és kell kikecmeregni. Értik, hogy a bankok és egyes politikai pártok összefonódása csak az anyagi érdek mentén létezik, és ez személyes anyagi érdekeket takar. Értik és tudják az emberek, hogy törvényekkel minden megoldható, s ezek az emberek elgondolkodhatnak azon, hogy mi a jobb: az uniós tagság vagy egy másik konföderációs megoldás… mert hiszen egyedül nem megy… Látni kell, hogy a világot a pénz irányítja, s az egyes országok gazdasági romba dőlése a vezetők megfizethetőségén múlott. Nálunk nincs ipar, nincs mezőgazdaság, és nincs semmi, amiből, ami által helyre lehetne állítani a gazdaságot. Csak kereskedésből és idegen nagyvállalatok adóengedményes jelenlétéből nem lesz gazdasági felemelkedés. Tehát a megoldás az ipari termelés visszaállítása, az élelmiszeripar újraindítása, a mezőgazdaság önállósítása, hiszen a magyar mezőgazdaság ötször annyi embert is el tud tartani, mint ahányan élünk Magyarországon. Vannak politikusok és civilek, akik mindezt látják és a megoldást is tudják. Pénzt sem kérnek a segítségükért. Nem lehet rájuk azt mondani, hogy lekötelezettek. Illetve igen, azok… a nemzet iránt, a magyar haza iránt… minden fölösleges ostoba sallang nélkül…
Summa summarum: Ideje volna felébredni ebből a rózsaszín, pénzéhes álomból, amely a kommunista hagyományokra, és a rendszerváltást követő politikusi anyagi érdekekre, az idegen hatalmak általi megvásárolhatóságra és az emberi aljasságra épül. Mint ahogyan egyetlen édesanyánk van, egyetlen életünk, úgy egyetlen hazánk is. Ha pedig valamiből csak egy van, de az a közösségre bízatott, azt meg kell védeni, óvni kell, szeretni illik, és bántani nem hagyhatja senki. El kellene felejteni tehát a gyűlölködést, az aljas magyarellenes filmekben való hazudozást, a római főrabbit, a Colosseum kihunyó fényét. És el kell felejteni a „majd én megmondom, ki legyél, és hogyan, a mi tetsszen és miért” szellemiséget is. Ismerjük fel közösen, hogy a haza nem játszható el, a benne lakók közös felelősségünk, és a törvények betartása is közös ügyünk. Vágjuk szájon viszont azokat, akik a nemzet, a haza, a zsidók, magyarok, a cigányok, a székelyek ellen lázítanak… akik csak úgy lázítanak… ezzel is gyengítve a jövő, a megmaradás lehetőségeit. Egyszerűbben szólva: szeressük a hazát együtt, legyünk a haza javára közösen, de ne egymás ellenére, ne egymást gyűlölve. Bizonyára van megoldás. Magyarország beteg. Ha beteg, akkor gyógyítani kell. Gyógyítani pedig csak közösen tudjuk, együtt. Nem kérdezve egymástól, hogy milyen származású, milyen vallású és milyen nemi beállítottságú vagy. Az orvos sem kérdez ilyesmit a kórházban, csak gyógyít. Ha pedig egyikünk a gépeket tolja be, a másikunk az injekciós tűt hozza, s mindenki a maga helyén elvégzi a rábízott munkát, akkor a nép jóléte, mint törvény ismét valósággá válhat. És ez nem álom… csak értelem kellene hozzá, egy kis hazaszeretet és egymás iránti tolerancia. Fel kell adni a proli mentalitást, a nemzeti cezaromániát. Mert aki önként és fizetség nélkül tesz a nemzetért, az nemessé válik. Legyen az elüldözött nemesség után végre magyar nemesség ismét. Legyen minden magyar tettei által, felelősségvállalása és hazaszeretete által nemes. Csak értelem kell hozzá, és hit Istenben, hit önmagunkban, hit a nemzetben és hit a hazában…
(A cikkben nem szóltam a bankok és a szolgáltatók visszaéléseiről, az azok elleni elmaradt kormány általi fellépésről, a bíróságokról, a hazánkat megszálló egykor >de talán ma is< spicli új, magyar állampolgárokról… Felejteni azonban nem felejtettem el őket… csak az egy másik cikk…)
S. Gy.