Schweitzer József professzort, volt országos főrabbit
inzultálták. Aljas dolog ez több szempontból is. Hiszen, aki egy kilencven éves
idős urat inzultál, az könnyen gyilkossá válhat. Aki valakit vallása vagy
nemzetisége okán bánt meg, az önmaga ellen vét, kivált, ha magyar, hiszen
pillanatnyi határainkon kívül élő sajátjaink jogos szabadságát is sárba
tapossa. Aki egy tudóst, a békesség és a párbeszéd zászlóvivőjét sértegeti, az
az emberiség legalja. Magam is elítélem ezt a tettet. Hiszen a gyűlölet olyan
méreg, amelyre egyetlen gyógyír, egyetlen „ellenanyag” van: a szeretet. Nem a
politikai és egyéb elhatárolódások, önmagunkat ostorozó levelek, hanem minden
egyes ember saját embersége. Hiszen normális lelkületű ember, nem képes arra,
hogy másokat ok nélkül bántson, megsértsen, megalázzon. Erre csak a beteg lélek
és a beteg elme képes. És a politika, amely nézetem szerint a jelzett esetben
főszereplő.
Ha belegondolok az elmúlt hónapok, az elmúlt két esztendő
politikájába, akkor számomra világos, hogy kik tehették e gyalázatot az idős
tudóssal. Azok, akik az Európai Unió parlamentjében mindent megtettek
Magyarország lejáratásáért. Azok, akik felesküdtek az Orbán-kormány nemzeti
rendszerváltásának megtorpedózására, akik aljas és sokszor sajnos védhetetlen
módon hátulról támadták és támadják meg a nemzetközi liberális és szocialista
sajtóban hazánkat, hazánk kormányát, a keresztény egyházakat, és mindenkit, aki
nem az ő szellemiségüket követi, akinek a nemzet és a haza jelentése szent és
sérthetetlen.
A köztársasági elnök
ezt írta a nemzethez címzett levelében: "Ez az inzultus bár Schweitzer
professzor urat érte, mégis önbecsülésünkben támadott meg minket, magyarokat.
Az elkövető hiába magányos és ismeretlen, az ilyen és ehhez hasonló, nemzetünk
bármely tagját, értékét támadó tettek szégyenével nekünk, mindannyiunknak kell
szembenéznünk" (…) nincs más választásunk: mások mocskát most nekünk kell
eltakarítanunk".
A fenti sorokkal azonban több szempontot figyelembe véve nem
értek egyet. Ugyanis annyi igaz belőle, hogy de facto a professzor urat érte az
inzultus. A többi nem a magyar nemzet, hanem a kormány, a rendőrség és a
bíróság ügye.
1./ Nem a nemzet önbecsülését érte támadás, hanem ismét a
nemzetet! Ugyanis ez a támadás, ha Schweitzer József ellen valósult is meg,
mégsem Schweitzer József professzor volt e támadás célja, hanem ismét a
kormány, a magyarság, a kereszténység. Az elkövető pedig nem ismeretlen és nem
magányos.
2./ Az elkövetőket ismerjük, naponta látjuk, ott ülnek a
Parlamentben, sikítozva őrjöngnek, ha Horthyról, a nemzetről, a hazáról vagy Nyirő
Józsefről van szó… Provokálnak és hazudoznak, hazát árulnak itthon és
külföldön! Megint mások magyar színekbe csomagolva, radikálisnak nevezve magukat, a Parlament falai között - és mindenütt a Kárpát-medencében -, gyűlöletet keltenek azok ellen, aki nem az ő sérült és keresztényietlen, gyűlölködő eszméiket hirdetik vagy vallják, lejáratva ezzel a magyar nemzeti eszmét, a hazaszeretet tisztaságát szerte a világon, melegágyat készítve azoknak az elvetemült gazembereknek, akik az idős tudós megalázásához hasonló cselekedeteiket immár egyre bátrabban követik el - Magyarországon büntetlenül. S ezek is kettős mércével magyarázzák politikai aljasságaikat. Miért volna tehát ismeretlen és magányos az elkövető?
3./ A kiváló professzort, a békesség és a párbeszéd
zászlóvivőjét ért támadás szégyene nem a magyar nemzet szégyene, hanem a magyar
titkosszolgálatoké, a kormányé, az igazságszolgáltatásé, a bíróságoké, az
ügyészeké. Mert azok, akik hazaárulást követnek el nap-nap után, jól élve
azoknak a magyar állampolgároknak a pénzéből, akik ellen szervezkednek, még nem
kapták meg méltó büntetésüket a Btk.-ban jól értelmezhető cselekményeik miatt.
Akik eladták és kifosztották az országot, de ma már nem folytathatják bűnös
üzelmeiket, mindent megtesznek a nemzet és Magyarország lejáratásért. Ennek a
folyamatnak a része a Schweitzer József főrabbi elleni világgá kiabálható
inzultus. Nem kell keresgélni, csak körül kell nézni és tilos ez esetben efféle
önostorozó leveleket írni! Mert ezzel mintegy elismeri a legfőbb közjogi
méltóság, hogy közülünk való az elkövető. DE NEM! Nem közülünk való. Idegen
szívű, beteg és roncs lelkületű hazaáruló, genetikai hulladék!
4./ S ezt a mocskot nem nekünk kell eltakarítanunk! Ezt a
mocskot, ezt a csaknem száz éve tartó gyalázatot, e „Mások” gyalázatát és
mocskát a kormánynak, a hatóságoknak, a bíróságoknak, az ügyészségeknek
KÖTELEZŐ eltakarítania.
Az államfői levél erkölcsi igazságai tehát, nem a nemzetre
vonatkozó igazságok. Hiszen a gondolkodó és tisztességes magyar állampolgár
azért szavazott a mai magyar kormányra, hogy a mai magyar kormány megtegye,
amit meg kell tennie. Igyekszik is, csak sokan és sokféleképpen akadályozzák a
munkáját. Sokszor és sokféleképpen kell hivatkoznia a demokráciára és a
demokrácia szabályaira, amely szabályok okán és miatt nem intézkedhet úgy, mint
ahogyan intézkednie kellene, és amely intézkedés az erkölcsi elvárásoknak
megfelelő volna. A „Mások mocska” tehát nem a magyar nemzeté. Eltakarításukban
segédkezünk, ha kell, de nem lehet „rálőcsölni” ezeknek az elvetemült és
hazaáruló liberálisok és szocialisták, magukat demokratikusnak nevező bűnözők,
hazudozók és felforgatók bűnét senki másra, hiszen a magyar nemzet és a
velünk élő nemzetek és vallási csoportok is súlyosan, maradandóan megszenvedték
az évszázados liberális és kommunista-szocialista ámokfutást, értékrombolást,
egyház-, ember-és családellenességet.
Mit tehet ma egy magyar állampolgár hasonló esetet látva?
Semmit. Sajnálhatja az inzultus alanyát, ám ha tettleg megakadályozza az utcai
inzultust, a magyar törvények őt tehetik felelőssé… a magyar bíróságok őt
ítélhetik el, akár évekre is. Hiszen a magyar bíróságok helyesnek és
törvényesnek ítélik, ha nyilvánosan levetítenek egy zsidók ellen gyűlöletre
sarkaló filmet. A magyar bíróságok bűnnek ítélik, ha a magyar nemzetbiztonság
védelme okán bárki szót emel olyanok ellen, akik más országok
titkosszolgálatainak nyilvántartásában, mint felvett személyek szerepelnek… A
magyar állampolgár tehát mások mocskát kénytelen elviselni saját bőrén, mert ez
a mocsok, amelyről az államfő ír, nem a magyar polgár szégyene…
Szólnom kell még egy
tényről a tudós professzort ért inzultus okán, de attól függetlenül.
Amikor kollektíve, az egész magyar nemzetet szólítja meg e
szomorú ügyben az államfő, amikor e szégyenletes ügyben szól közösen a három
történelmi keresztény egyház vezetője, akkor nem érzik e, hogy mércéjük
szánalmasan rosszul állítatott be? Nem volt e hasonló inzultus a magyar
nemzettel szemben a trianoni emléknapra a magyar kormány államtitkára által
kért harangozás tiltása? Ha nem is a Károly körúton, ha nem is egyetlen idős
magyar állampolgárt, de az egész nemzetet sértő tiltás nem hasonló inzultus-e?
Nem hasonlóan sértő és megalázó inzultus-e a nemzetre nézve – Schweitzer
Józsefet, mint egykor szenvedett magyar állampolgárt is beleértve – a
megemlékezés ünnepélyesebbé tételének érthetetlen, de annál megrázóbb és fájdalmasabb
tiltása?
Igen, a rossz mércék is ahhoz a mocsokhoz tartoznak, amelyek
keserítik e nemzet életét, hiszen amikor egy sértett nem magyar, akkor a
sértett védelmében harsog minden „jó érzésű” ember. Ha az elkövető nem magyar
származású, akkor bizony csend van róla, hiszen „minden ember egyenlő”,
megkülönböztetés pedig csak a magyar rovására lehetséges!
Nos, az efféle ordas és aljas eszmék mezsgyéjén élnek,
politizálnak azok, akik elkövettették Schweitzer József főrabbi ellen azt, amit
egyetlen értéktisztelő, emberséges és naponta hasonlóan megalázott magyar, azaz
a nemzet többségi társadalma elítél. Nem kell tehát felhívni a magyarság
figyelmét arra, hogy ki és mikor köpi szembe, mert azt észreveszi. Mint arra
sem, hogy ő ne köpjön szemközt senkit – ugyanis ez nem magyar szokás, és a
magyar ember nem egy kilencven esztendős köztudottan békeszerető tudóson
töltené ki a bosszúját. Erre azok képesek csak, akiknek sem hitük, sem
emberségük, sem nemzeti érzéseik nincsenek! Közöttük kell hát keresni az elkövetőt,
és nekik kell államfői, netán bírói, ügyészi erkölcsi oktatás – bár bizonyára
magát az erkölcs fogalmát sem ismerik…
Katolikus keresztény magyarként mindezeket látva, gyűlölet
nélkül, de keserűséggel és fájó lélekkel kérem Istent, világosítson meg egyházi
vezetőt, államfőt és polgárt… s adjon erőt, tehetséget és időt a kormánynak,
hogy eltakaríthassa azt a „Mások mocskát”, amely immár csaknem száz esztendeje
halmozódik ebben a Kárpát-medencei hazában. Kérem Istent, hogy valóban ne
fordulhasson elő sem magyarral, sem a velünk élő más nemzetiségekkel és vallási
csoportokkal szemben megalázó és aljas indulatból, politikai meggondolásból
vagy hazaárulás okán afféle eset, amely a napokban Schweitzer József professzor
úrral és a magyar nemzettel szemben sajnálatos és elítélendő módon megesett.
Kérem Istent, hogy hitében erősítse meg népünket, és a velünk élő népeket, hogy
a szeretet hassa át mindennapjainkat, s egymás iránt békességgel, türelemmel
lehessünk ezekben a ránk nehezedő időkben. Kérem Istent, hogy adjon erőt és
lelki békét a „Mások” mocskának teljes és végleges eltakarításához… és adjon
hitet, és adja meg a hűség kegyelmét a magyar nemzetek!
Következő írásomban a gyűlöletkeltők politikai magatartását és a törvényeket fogom elemezni.
Stoffán György - Európai Idő