Az idei húsvét az egyik legszomorúbb húsvét életemben. Igaz,
minden húsvét szomorú, hiszen egy ártatlan, szeretettel teli embert kínzott meg
és feszített keresztre a nép gyűlölete, és az akkori politika… s ezt ma is,
bármikor megtenné Vele. A társadalom, a gazdaság az emberi tartás és a
politikai élet efféle mélységét, amelyet idén megtapasztalni voltam kénytelen,
korábban nehezen tudtam volna elképzelni.
Európát és a mai Magyarországot szemlélve elborzadok. Hiszen
amikor manapság történelmi megemlékezéseket tartanak ezen a földrészen bárhol,
s méltatják az egykori hősöket, vádolják az egykori bűnösöket, minden szó
hazugsággá válik. Mert ma is diktatúra, elnyomás, kizsákmányolás folyik, a
népek telve vannak gyűlölettel, s az áhított keresztény európaiság nem csak a
politikai életben nincs meg, de a szívekből is kiégett. Ha csak a magyarországi
helyzetet veszem alapul, érthetetlen számomra az 1848-as megemlékezés, s
felháborít az is, amikor 1956-ról tartanak lelkes politikai beszédeket az
országot kiszolgáltatók. Hiszen mit is akartak 1848-ban? Azt, amit ma is éppen
úgy akarhatna a magyar… az akkori követelések és az akkori forradalom és
szabadságharc céljai ma sokszorozottan aktuálisak. Szánalmas gyűlölködés
árasztotta el az országot, s ma már megállapítható, hogy sem a függetlenség,
sem a szabadság nem sajátja a mai Magyarország lakosságának. Rémes az az
önértékelés, amely mindenben kitűnőnek tartja saját magát ám, ha mód van rá,
másokat eszeveszetten támad és gyűlöl… Ezt láttuk a napokban, amikor a politika
alja hónapokon keresztül taposott egy embert, s ehhez a taposáshoz minden párt
és minden társadalmi réteg csatlakozott – mert lehetett gyűlölködni, lehetett
erkölcsre, a tudomány tisztaságára, Magyarország (rég elvesztett) jó hírének helyreállítására
hivatkozni. Taknyos csitrik és kóklerek sátorozása, a magát nemzetinek valló
"új nyilasok" habzó szájú, kurucinfós támadása és sajnos a kulturális élet vezető
egyéniségeinek, körének árulása verte föl a gyűlölködés hullámait, mit sem törődve
az emberrel, az egyénnel, a lélekkel. Ilyen mélységeket csak a háború
embertelensége tudott eddig felszínre hozni. Ma már azonban Magyarországon nem
kell háború a gyűlölethez. Bárki ellen, bármikor gyűlöletet kelthet a
levitézlett kommunista és liberális szellemiség, s teszi ezt úgy, hogy a
nemzeti oldal is beleremeg, kettéválik. Dráma ez a javából, s ennek a drámának
tudhatóan meg kell állapítani, hogy Magyarországon ma nincsenek politikai
oldalak, nincs ilyen-olyan szellemiség. Csak egy van. A gyűlölködésben összetartó
erő, azaz mindenben a bukott kommunista és liberális szellemiség és annak
képviselői a vezérek. Fertőznek, aljasul rágalmaznak és vádolnak, s jobb és
baloldali nép pedig harsogja a vezényelt szólamokat.
Vagy itt van a Parlament. Megdöbbentem, amikor
Tiszaeszlárról szónokolt egy jobbikos képviselő. S ez önmagában még nem is
akkor baj, hiszen az egyéni érzések, gyűlöletek magánügynek számítanak. Ám,
amikor egy ország parlamentjében úgy hangozhatnak el bárki ellen gyűlöletkeltő
mondatok, hogy azt a levezető elnök nem szakítja félbe, nem utasítja rendre a
felszólalót, s még van, aki tapsol is a gyűlöletszónoklat után, akkor abban az
országban nagyon nagy a baj. Ha egy ilyen párt hivatalosan létezhet, és állami
támogatást kap az általuk gyűlölt polgárok adóforintjaiból (is), akkor az állam
berendezkedésével is bajok vannak. Mint ahogy bajok vannak az ezen esethez
hasonló ügyben döntő bíróságon is, ahol nem a gyűlöletet szítót ítélik el,
hanem azt, aki a gyűlölködés miatt megválik a gyűlöletkeltőtől. Hová vezet ez a
mentalitás, amelyet az elmúlt időszakban tapasztalunk? Olyan tragédiához, amelyhez
hasonlót már megélt az ország, ám még egyet nem bír el.
Csak egyre tudok gondolni minden összeesküvés elmélet
nélkülözésével: - arra kell ez a gyűlölködés, s esetleg az említett párt
hatalomra kerülése, hogy a láthatatlan világkormány végleg rendet csinálva teljesen
bekebelezhesse Magyarországot, a renitenst, a rebellist, a soha nem engedelmeskedőt,
a MAGYAR kormányt választót…
Sokszor kérdezik, mi elehet ennek az egész hazai politikai
és társadalmi gyűlölködésnek az oka. A válaszom nem nagyon tetszik sokaknak, de
leírom: - a társadalom 1945 után elkergette, hagyta elkergetni azt a társadalmi
osztályt, amely ezer éven keresztül génjeiben hordozva kötelességét irányítani
tudta a társadalom erkölcsi normáit, fékezni tudta a kegyetlenség érzését, a
gyűlöletet, s kordában tartotta azt a végtelenül önző, irigy és gyűlölettel
teli társadalmi réteget, amely 1945-től átvette a hatalmat. A társadalom hagyta
elüldözni a magyar értelmiség színe-javát, kirabolta a kastélyokat, s amíg
1948-ban a Mária-év alatt könnyezve hallgatta Mindszentyt, 1949-ban aláírásokat
gyűjtött a bíboros ellen… Mert azzá vált 1945-ben a magyar társadalom, aminek
látszott az elmúlt hetekben, hónapokban. Nincs erkölcsi irányadás, a politikusok,
mint láttuk az elmúlt években összefonódva egymással rabolták ki az országot,
akire pedig fel lehetett nézni azt véresre korbácsolva, ló után kötve
vonszolták végig Európán… pedig ártatlan a rászórt vádakban. Hit és vallás nem
számítanak, s minden ódium nélkül lehet Magyarországon kereszténységet vagy
éppen zsidóságot üldözni, ha a politikai úgy akarja. És úgy akarja, mint látjuk…
Elképzelem a mai helyzetben, hogy Krisztus eljön, tanít…
Magyarországon nem kellene három nap ahhoz, hogy a bal és jobboldal „feszítsd
meg”-et kiáltson ellene. Talán a keresztények egy része is csatlakozna az
ordítozókhoz, mert úgy dukál, hogy itt, ezt a népet senki ne oktassa hitre,
buzgóságra, szeretetre, tisztességre és becsületre… Jézus ma Magyarországon éppen
úgy szenvedne, mint egykor. S lennének ma is olyanok, akik kezüket mosva átadnák
Őt - „Jézus saját döntése okán és alapján” – a halált követelőknek, a
poroszlóknak.
Ma van az Oltáriszentség megalapításának, az utolsó
vacsorának az ünnepe. Holnap Jézus szenvedéseit éljük át…, majd szombat éjjel a
Feltámadás titkát és az abban rejlő győzelmet ünnepeljük. Évről-évre ismétlődik
e megemlékezés, s a magyarság évről-évre válik Tamásból Pilátuson keresztül
Júdássá. Pedig olykor még el-elhangzik a ma már politika szlogenné
alacsonyodott „Mária országa” kifejezés, emberek tízezrei mennek Csíksomlyóba,
mert ez a módi, ám lélekben teherré vált Isten, teher a többségnek Jézus és az
Ő tanításai, s a legnagyobb teher mindenki számára a szeretet és a megbocsátás
gyakorlása. Főként pedig az ellenség szeretetének minden napra érvényes és megkövetelt
isteni parancsa.
A Golgotára vezető úton vajon segítenénk-e a keresztet
hordozni a megkínzottnak, s együtt érzünk e az édesanyával, aki a kereszten
agonizáló gyermekét siratja? Aligha! Mert az együttérzés maga az, ha vállaljuk
annak a tanítását, akit szenvedett értünk, és aki feltámadásával megmentette az
embert haláltól… Minket, magyarokat is…
Csak hinni kellene Istenben, s megváltoznék Magyarország!
Európai Idő - S. Gy.