2012. április 3., kedd

Nemzeti sors…. Schmitt Pál után



New Erika, belle Hongroise, sensuelle et raffinée, sexy,…
Tél.: 076 220 76 18

A fenti hirdetést a Le Matin Dimanche-ban találtam. Van ezernyi hasonló sok nyugati lapban. Erre vagyunk jók, így tudunk megélni. Nem Magyarországon, tisztességes munkából, tisztes magyar állampolgárként, hanem európai segédmunkásként, nyugati narkósok, jobb esetben milliomosok kurvájaként, alulfizetett bébiszitterként, vagy Amerikában, négereknél takarítói munkát vállalva… és sorolhatnám az alantas lehetőségeket. Ez ma a magyar sors. Igaz, idehaza sem jobb a helyzet. Hatalmukkal és pénzükkel visszaélő embertelen újgazdagok cselédjeként, a nyugati cégek magyarországi házalójaként, munkájukért remegő rabszolgákként élünk saját hazánkban. Jog és törvény nem vonatkozik a kisemberre, hiszen az is csak annak áll a rendelkezésére, akinek pénze van, barátai vannak a felsőbb körökben. Az úgynevezett elit köreiben. Ide jutott a magyar társadalom, s a szakadék felé vezető lejtőnek még nincs vége. A jelen állapotok okozója nem más, mint a mindenkori magyar államvezetés dicstelen és mindig mások érdekeit szolgáló ostoba és hazaáruló politikája.
Nekünk nem elég Mohács… nekünk több kell. Nekünk az egyik birodalom nemtelen kiszolgálása után a másik birodalom nemzetellenes elnyomása kell, nekünk a magyar ember alkotómunkája helyett a multi olcsó mérgei kellenek, mi nem adunk magunknak adómentességet egy új cég alapításakor, de a multi évekig nem fizet adót, sőt, az állam milliárdokkal támogatja a magyarországi letelepedésüket. A munkaadók folyamatosan és súlyosan visszaélnek a munkavállalókkal szemben helyzetükkel, a szakszervezetek vezetőit pedig a hatalom mellényzsebből megvásárolja. A fogyasztóvédelem is a nagyvállalatokat támogatja, s nem volt még olyan eset, hogy egy áram-vagy gázszolgáltatóval kapcsolatos probléma esetén a fogyasztónak adjon igazat. A bíróságokon is hasonló a helyzet. Ostoba meghasonlott emberek ítélkeznek mások felett úgy, hogy sok esetben életeket tesznek tönkre minden felelősség nélkül, mert ők függetlenek és mérlegelési joguk van.A fellebbezéshez azonban már pénz kell... azaz ügyvéd... akinek pedig nincs az bukott... ahogy az kell egy "demokráciában".
Az EU pedig ezt az egész rossz és aljas rendszert nyomorgatja, és keseríti meg még jobban a termelők, a dolgozók, a nagycsaládosok, a nyugdíjasok és a betegek életét, fűszerezve egy kis keresztényellenességgel, ráerőltetve a társadalomra a beteges liberális elveket, amelyekben mindenki egyforma, a buzi is nevelhet gyereket, megházasodhat és felvonulhat magamutogató és erkölcstelen módon.
Nekünk több kell, mint Mohács volt. A magyar társadalom fertőzöttségé most láthattuk igazán, amikor a liberális-kommunista hazaárulók egy ártatlan embert egész Európán végigvonszoltak a ló után kötve. Húsz éve, minden anyagi előnyszerzési vágy nélkül és az akkori törvényeknek megfelelően summa cum laude írt és védett meg egy dolgozatot Őexcellenciája Schmitt Pál köztársasági elnök. Ma a hajánál fogva előrángatták a kisdoktorit, plágiumot üvöltöttek, s a társadalom jobb és baloldala egyként kiáltott „feszítsd meg”-et! Mert a társadalomban ott él a beteges káröröm, az akasztás látványának az élvezete, a mások megalázása által érzett öröm. És ez a társdalom félelmetes. Mint az is, hogy a kormány nem tudta vagy nem is akarta megvédeni a sértettet, a megalázottat, az emberi mivoltában megtaposott keresztény magyart. A liberálisok, a kommunisták, és a Jobbik egyként tapsolt és dörzsölte mocskos tenyerét, mert sikerült az ártatlan sárba taposni. Ez azonban csak a kezdet. Hiszen Magyarországon Schmitt Pál lemondása és annak parlamenti elfogadása után több megdöbbentő dolog kiderült: nincs Magyarországon nemzeti elkötelezettségű párt, a kommunista és liberális eszmerendszer, és annak embertelensége győzött a rendszerváltás után huszonkét évvel, s a kétharmados többséggel rendelkező kormány is belebukott erkölcsileg ebbe a tragikus történetbe. Kövér László pedig az igazat mondta ki Schmitt Pál beszéde után, de azonnal bocsánatot is kért a söpredéktől. Ez Magyarország, 2012-ben.
Nem csak Schmitt Pál vesszőfutása miatt írom e sorokat, hanem azért, mert amikor ez az ügy filmként lepörög a fejemben, egyszerűen undor és valami eddig nem tapasztalt érzés forog bennem. Mit keresek én itt?  Minek és kinek írok harmincegy-néhány éve? Mit értettek meg ez idő alatt abból az olvasók, amit leírtam, mert leírni kényszert éreztem. Hová jutottunk, hogy ma már a nemzeti oldalt is a kommunista és liberális eszme vezeti? Mi lesz ebből az országból, ha minden így marad, s van-e értelme egyáltalán a kormánynak szembeszállnia az EU-val, ha maga a társadalom többsége - jobb és baloldaliak egyaránt - immár tökéletesen beleillik az EU megalázott rabszolgáinak sorába?

Elgondolkodtam azon is, hogy mivé válik ez az ország… A beteges szellemiség, amely áthatja a társadalmat végzetes. A beleegyező magatartás szintén drámai, hiszen éppen a napokban írta valaki az egyik közösségi oldalon: „nem kell a nagyobb minimálbér, mert akkor az EU megharagszik…”. Lehet-e ez a társadalom a jövőnek, a magyarság megmaradásának záloga? Lehet-e egy tartás, nemzeti érzés, hit és erkölcs nélküli társadalom bármire képes a saját megsemmisítésén kívül? Nem. Semmi sem lehet, csak önző és kisstílű, beképzelt és érzéketlen, önmagát hiba nélkül valónak tartó, ám múltjára rendkívül büszke társulat, amelyet nem lehet nemzetnek, nem lehet népnek, nem lehet magyarnak nevezni. Csupán egy magyarországi, magyar állampolgárokból álló és vezényszavakra ugráló képződménynek.  És mindegy ki kiáltja el a vezényszavakat. Ennek a társadalomnak, legalábbis e társadalom nagyobbik részének az a fontos, hogy valakik megmondják neki, kit utálhat, kit taposhat el, kit köphet le, és kit jelenthet föl, vagy kiről jelenthet. Öröm és ünneplés csak a nemzeti ünnepeken van, de akkor is fröcsögnek a pártok egymásra, s díszmenetben tapossák le egykori hőseink sírhantjait. A gyűlölet és a „feszítsd meg” országa lett Magyarország. „Fegyver csörög, haló hörög, A nap vértóba száll” – jut eszembe.  S mindezt azok tették, akik Schmitt Pált magára hagyták, akik elkezdték és véghezvitték ezt a kálváriát, amelyben megostoroztak, kigúnyoltak, keresztre feszítettek egy ártatlan magyar embert mindazokkal együtt, akik kiálltak mellette, akik még tudják és értik, tudják és érzik a tisztesség fogalmát, akik magyarként és keresztényként hallatták hangjukat az ártatlanság mellett, az ember méltósága és az elnök támadhatatlansága mellett.
Győzött tehát a liberális és kommunista szellem, s ez a győzelem hatalmas, de azt is bizonyítja, hogy a kétharmad sem ér semmit, hiszen a nemzeti oldal, a nemzetben gondolkodók egy része is bedőlt az igazságtalanságnak, a vádnak, a rágalomnak. A társadalom nem érdemel mást, mint Gyurcsány Ferencet. Azt a Gyurcsány Ferencet, aki lövetett a népre, aki választási csalással került hatalomra, akinek regnálása alatt az ország semmivé vált, eladósodott, tönkrement. Mert a Schmitt Pál Őexcellenciája ellen őrjöngő társadalom a gyurcsányi szellemiségnek a keresztmetszete. Jobbikostul, mindenestül. Hiszen akkor nem hívták a parlamentbe a csőcseléket, amikor 2006-ban a népre lőttek, s kevés kivétellel az emberek sem vittek sátrat Gyurcsány lakásához… mert nem vihettek a kordonok miatt…
Hogy milyen sors vár a magyar társadalomra Schmitt Pál lemondása után? Olyan, mint az a bizonyos hirdetés a Le Matin Dimanche-ban. Azaz olyan, mint amit megérdemel, amely tetszik neki, és amelyet támogatott amikor Schmitt Pál ellen lázadt, gyurcsányi  parancsra, szolgálva a szocialista erkölcsöt. S mi lesz azokkal, akik ma még kiállunk, és merünk beszélni, merünk ártatlan áldozatot védeni? A válasz egyszerű. Vagy elmenekülünk magunktól – Erdélybe, Venezuelába, Németországba… –, vagy majd visznek. Hiszen mindig van feljelentő, aki pénzért börtönbe juttatja az ellenséget, és van olyan bíró is, aki szívességből megteszi, hogy ítélete hirdet… vagy jön a vonat és húsz kilós csomaggal mehetünk oda, ahová visznek.
Úgy érzem, hogy ez a társadalom önmagát múlta alul a Schmitt Pál ügyben, s rettentő rossz bizonyítvány állított ki magáról. Félelmetest, mert ennek a társadalomnak mindegy kit gyűlölhet, csak gyűlölni lehessen. Ez pedig veszélyes szellemiség, bárhonnan jön is.
Nagyhét van, Krisztus szenvedésére emlékezik a keresztény világ. Arra a szenvedésre, amely nap-nap után megismétlődik, hiszen keresztényüldözés van mind Európában, mind Magyarországon. Azonban bűnbánattal, hittel és alázattal, szeretettel és imával hegyeket mozdíthatunk el. Schmitt Pál alázata, hite és nemzete iránti szeretete példa arra, hogyan kell és lehet Istenhez fordulni, és megélni a kereszténységet. A nagyhét első napján erőt és bizakodást kaptunk a napjainkban megalázottól. Példát mutatott, mert nem összetört, hanem kiállt a maga és az őt támogatók érdeki mellett. Ugyanakkor – bár ez kissé naiv gondolata volt - a nemzeti egység előmozdítása érdekében lemondott tisztségéről. Kívánom, hogy azok is lássák meg az igazságot, akik vakon ellene szegültek a józan észnek, s lelkükben gyűlölettel fordultak a liberális és kommunista szellem felé. Bízom abban, hogy a várható szenvedés megtöri az ostobaságot és a magyar nemzet felismeri, mit kell tennie, kire hallgathat, és hol vétett a nemzet jövője ellen. történelmi példa van épp elég a következtetések levonására. Azonban, ha semmi nem változik és a társadalom olyan marad, amilyennek az elmúlt napokban láttuk, akkor bizton állíthatjuk, hogy a csonka-ország megszűnik magyarnak lenni, s polgárai hamarosan feladhatják a Le Matin-ban saját hirdetésüket…

Stoffán György