2012. március 4., vasárnap

Kertész Ákos elmenekült Magyarországról


Ady, József Attila és sok más nagy gondolkodó bírálta már a nemzeti érzésekben bővelkedő, határait tekintve azonban egyre szűkülő ország már-már zavarón melldöngető politikai és közéleti megnyilvánulásait. Akik eddig bíráltak, azok a haza javát igyekeztek szolgálni, a magyarság iráni szeretetüket fejezték ki, hiszen Adyra nem mondható, hogy magyarellenes lett.
Kertész Ákost nem a magyarság iránti szeretet, hanem a magyarság iránti undor és gyűlölet szólaltatta meg egy olyan sokadrangú magyarul megjelenő amerikai lapban, amelynek keresztényellenessége és magyarellenessége példanélküli. Kertészre nincs szüksége az olykor rosszul politizáló, és cudarul öntelt magyarországi társadalomnak és kultúrának. Azonban a Kertész-féle irományokra való reagálás is a csapnivaló évszázados politikát igazolja. Hiszen egy rangon aluli amerikai lapban megjelent írásért nevetséges volt visszavenni Kertésztől a Demszky-féle díszpolgárságot, és ostobaság volt a jobbikosok részéről a nyílt, fennhangon zsidózó támadás és a kormány kényszerítése balga megnyilatkozásokra. Kertész nem jelenség, nem olyan személyiség, kivel egyáltalán foglalkozni kellett volna, akitől bocsánatkérést várnánk el. Vannak cselekedetek, amelyeknek az elkövetői levegővé válnak, és az ember a továbbiakban semmit nem vár el tőlük. Kertész is ezek közé tartozik. Hiszen aljassága olyan fokú, hogy normális embernek rangon aluli még emlegetni is… Vajúdtak a hegyek, de csak egy trotli kisegér született.
Korábban mi is megírtuk fenntartásunkat az „ A fővárosi cigánykodás” című cikkben a Kertész-ügyről - ha ugyan ez ügynek számítana egy normális országban -, és lám, igazunk lett… Láttuk, hogy Kertész eszköz azoknak a kezében, akik mindenáron ártani akarnak Magyarországnak, a magyar nemzetnek. A nemzeti oldal pedig ezüsttálcán kínálja a lehetőségét annak, hogy ezek az ártó erők aktivizálódhassanak. Ha Kertésztől nem veszik vissza a díszpolgárságot, és a szélsőjobb nem veszi rá a kormányt ostoba nyilatkozatokra, akkor Kertész ma is otthon ül békásmegyeri lakásában és bosszankodik azon, hogy nem sikerült megbízóinak álnok, de talán jól fizető terve. Nem így lett. Kertészt jelenséggé, a magyarellenesség vén trotli zászlóvivőjévé emelte a botor „jobboldali” politizálás, amely az utóbbi időkben egyre több kárt tesz Magyarország megítélésében.  Kertésznek most bejött. Menekülésre fogta a dolgot, kommünikét ad ki, és újabb hazugságokkal írja tele az Amerikai Népszavát. Lássuk be, nem Kertész bűne, és hibája mindez, hanem azoké, akik elmebeteg módon, politikai előnyszerzés céljával bálványt faragtak ebből a vénemberből a kölcsönös gyűlölet által, apolitikusan, és minden nemzeti célt és érdeket félretéve.
Sok efféle károkozás történik napjainkban, mert az indulatok felülemelkedtek a józanésszel és a keresztényi szellemmel szemben. A gyűlölet és az érzelem nem sok jót hozott eddig hazánk történelmében. A szeretetteljes figyelmeztetésekre is karddal válaszolna legszívesebben immár a trágár szélsőjobboldali sajtó, amely nem a szép és míves fogalmazásoktól hemzseg, hanem olyan, mint az útszéli kocsma részegektől hangos kerthelyisége.
Kertész elment, és ez önmagáéban rendben s volna, hiszen senkinek nem hiányzik a gyalázkodás, a magyarság köpködése. Azonban nem bánnám, ha néhányan követnék a példáját a novákelődök és vanogáborok közül. Mert rájuk sincsen szüksége a mai, miattuk (is) pengeélen táncoló országnak. Ma Magyarországnak magas szintű diplomáciára van szüksége és előre gondolkodó politikát kell folytatnia, mert ez az egyetlen lehetőség a támadások megszüntetésére. Az unitárius címer kígyója és galambja, és az ehhez tartozó bibliai idézet jut eszembe, amikor a politika megfontoltságának szükségességére gondolok.
A politikai előnyszerzés érdekében való ostoba zászlóégetés, a cigányozás és a folyamatos, ugyanakkor mérhetetlenül primitív zsidózás nem jó irány a független és békés Magyarország megteremtését illetően. Megvetést és ellenérzést kelt egy-egy szélsőséges cikk, a maga bárdolatlan megfogalmazásában.  Nem kellene (nem kellett volna) a radikális jobboldalnak is Kertészekké válnia, mert az többet árt, mint maguk a Kertészek…

Ami pedig a Kossuth díjat vagy a budapesti díszpolgárságot illeti… nekem akkor sem kellene, ha duplájára emelnék a vele járó összeget. Mert olyan „csapatba”, amilyen e két díj kitüntetett-közössége, semmiképpen sem kerülnék szívesen…

s. gy.