Ady,
József Attila és sok más nagy gondolkodó bírálta már a nemzeti érzésekben
bővelkedő, határait tekintve azonban egyre szűkülő ország már-már zavarón melldöngető
politikai és közéleti megnyilvánulásait. Akik eddig bíráltak, azok a haza javát
igyekeztek szolgálni, a magyarság iráni szeretetüket fejezték ki, hiszen Adyra
nem mondható, hogy magyarellenes lett.
Kertész
Ákost nem a magyarság iránti szeretet, hanem a magyarság iránti undor és
gyűlölet szólaltatta meg egy olyan sokadrangú magyarul megjelenő amerikai
lapban, amelynek keresztényellenessége és magyarellenessége példanélküli.
Kertészre nincs szüksége az olykor rosszul politizáló, és cudarul öntelt
magyarországi társadalomnak és kultúrának. Azonban a Kertész-féle irományokra
való reagálás is a csapnivaló évszázados politikát igazolja. Hiszen egy rangon
aluli amerikai lapban megjelent írásért nevetséges volt visszavenni Kertésztől
a Demszky-féle díszpolgárságot, és ostobaság volt a jobbikosok részéről a
nyílt, fennhangon zsidózó támadás és a kormány kényszerítése balga
megnyilatkozásokra. Kertész nem jelenség, nem olyan személyiség, kivel
egyáltalán foglalkozni kellett volna, akitől bocsánatkérést várnánk el. Vannak
cselekedetek, amelyeknek az elkövetői levegővé válnak, és az ember a
továbbiakban semmit nem vár el tőlük. Kertész is ezek közé tartozik. Hiszen
aljassága olyan fokú, hogy normális embernek rangon aluli még emlegetni is…
Vajúdtak a hegyek, de csak egy trotli kisegér született.
Korábban
mi is megírtuk fenntartásunkat az „ A fővárosi cigánykodás” című cikkben a
Kertész-ügyről - ha ugyan ez ügynek számítana egy normális országban -, és lám,
igazunk lett… Láttuk, hogy Kertész eszköz azoknak a kezében, akik mindenáron
ártani akarnak Magyarországnak, a magyar nemzetnek. A nemzeti oldal pedig
ezüsttálcán kínálja a lehetőségét annak, hogy ezek az ártó erők
aktivizálódhassanak. Ha Kertésztől nem veszik vissza a díszpolgárságot, és a
szélsőjobb nem veszi rá a kormányt ostoba nyilatkozatokra, akkor Kertész ma is
otthon ül békásmegyeri lakásában és bosszankodik azon, hogy nem sikerült
megbízóinak álnok, de talán jól fizető terve. Nem így lett. Kertészt
jelenséggé, a magyarellenesség vén trotli zászlóvivőjévé emelte a botor
„jobboldali” politizálás, amely az utóbbi időkben egyre több kárt tesz
Magyarország megítélésében. Kertésznek
most bejött. Menekülésre fogta a dolgot, kommünikét ad ki, és újabb
hazugságokkal írja tele az Amerikai Népszavát. Lássuk be, nem Kertész bűne, és
hibája mindez, hanem azoké, akik elmebeteg módon, politikai előnyszerzés
céljával bálványt faragtak ebből a vénemberből a kölcsönös gyűlölet által,
apolitikusan, és minden nemzeti célt és érdeket félretéve.
Sok
efféle károkozás történik napjainkban, mert az indulatok felülemelkedtek a
józanésszel és a keresztényi szellemmel szemben. A gyűlölet és az érzelem nem
sok jót hozott eddig hazánk történelmében. A szeretetteljes figyelmeztetésekre
is karddal válaszolna legszívesebben immár a trágár szélsőjobboldali sajtó,
amely nem a szép és míves fogalmazásoktól hemzseg, hanem olyan, mint az útszéli
kocsma részegektől hangos kerthelyisége.
Kertész
elment, és ez önmagáéban rendben s volna, hiszen senkinek nem hiányzik a
gyalázkodás, a magyarság köpködése. Azonban nem bánnám, ha néhányan követnék a
példáját a novákelődök és vanogáborok közül. Mert rájuk sincsen szüksége a mai,
miattuk (is) pengeélen táncoló országnak. Ma Magyarországnak magas szintű
diplomáciára van szüksége és előre gondolkodó politikát kell folytatnia, mert
ez az egyetlen lehetőség a támadások megszüntetésére. Az unitárius címer
kígyója és galambja, és az ehhez tartozó bibliai idézet jut eszembe, amikor a
politika megfontoltságának szükségességére gondolok.
A
politikai előnyszerzés érdekében való ostoba zászlóégetés, a cigányozás és a
folyamatos, ugyanakkor mérhetetlenül primitív zsidózás nem jó irány a független
és békés Magyarország megteremtését illetően. Megvetést és ellenérzést kelt
egy-egy szélsőséges cikk, a maga bárdolatlan megfogalmazásában. Nem kellene (nem kellett volna) a radikális
jobboldalnak is Kertészekké válnia, mert az többet árt, mint maguk a Kertészek…
Ami
pedig a Kossuth díjat vagy a budapesti díszpolgárságot illeti… nekem akkor sem
kellene, ha duplájára emelnék a vele járó összeget. Mert olyan „csapatba”,
amilyen e két díj kitüntetett-közössége, semmiképpen sem kerülnék szívesen…
s. gy.