Hiába várom a köztársasági elnöktől a bocsánatkérő
levelet, nem jön. Pedig ideje volna már megkapnom, hiszen az, amiért
huszonhárom éve három bő esztendeig járt a Szent Korona újság szerkesztősége
bíróságokra, ma már aligha lenne büntetendő cselekmény, s aligha kapna az
eljáró bíró magasabb beosztást – a bírói függetlenségéért” –, mint azok a
bírók, akik az akkoriban Szent Korona Per-ként hírhedté vált tárgyalássorozat
bírái voltak.
Mi is volt a
vád? Ki volt a feljelentő?
A vád az Antall-kormány kusza politikai ostobaságát
tükrözte. A politikai megfelelni vágyás, a megfelelés kényszere, a hűség
bizonygatása. Ugyanis a feljelentő nem más, mint Horváth Balázs és a Mazsihisz.
Mi több! A feljelentés hírét maga az akkori – nem túl jó hírű – belügyminiszter
jelentette be egy esti híradóban. Emlegetett szegény rasszizmust,
antiszemitizmust, Btk. 269.§.-t, és mindent, ami akkor a frissen alakult SZDSZ
és a Mazsihisz szerint büntethető lehetett volna. Mindent, ami a liberális
söpredék elvárása volt a frissen alakult „nemzeti kormánnyal” szemben.
Nem átallott feljelenteni ez a bohóc társulat egy
nyolcvanas éveit taposó, egykor a románok kötele elől menekült újságírót,
Bujdosó P. Gyulát, aki a két világháború között a Brassói Lapok, majd a Székely
Nép szerkesztője, főszerkesztője volt Brassóban és Sepsiszentgyörgyön.
A vád: románellenesség volt! A vád alapja, egy
általam Marosvásárhelyről hozott kézzel „gyártott” plakát, amelyen az állt,
hogy a „románok románul viselkedtek”. Történetesen Marosvásárhelyen, amikor Sütő
András szemét kiverték, amikor botokkal és fejszékkel támadtak a magyarokra… Ez
1990-ben, Magyarországon kimerítette a zsidók szerint a gyűlöletkeltést.
1990-ben Magyarországon nem azokat ítélték el, akik a magyarság ellen támadtak,
hanem egy Mikó(!) nevezetű bíró, aki – azóta is – az egyik budapesti bíróság
elnöke, kemény szavakkal illette a szerkesztőség munkatársait, köztük Bujdosó
P. Gyulát is, mert egy ilyen plakátot meg mertünk jelentetni a lapban. (Az
igazságtalan és előre megírtnak tűnő bírói szavakat dr. Nagy László
ügyvéd-politikus verte vissza hasonló, és a bírót keményen megfeddő
beszéddel.) Nincs min csodálkozni,
hiszen Magyarország ma sem más, ma is pontosan ilyen. A Szent Korona című lap
nem szidta a zsidókat, egyetlen szóval sem cigányozott, de látta előre, hogy
ami akkor történt mivé fajul, hogyan válik a magyar nemzet kiszolgáltatott,
leszegényített és kirabolt koldussá, nemzettudat nélküli szürke tömeggé.
Láttunk, hogy a zsidó betelepítés és a zsidó tőke beáramlása milyen veszélyeket
rejt magában Európára nézve, különösen pedig Magyarországra, hiszen a környező
országok vezetői – tudva, hogy a föld, ahol élnek „nem jogtiszta körülmények
között” lett az övék -, sokkal nacionalistábbak, mint a magyar társadalom.
Minden olyan gondolatot megjelentettünk, ami a nagy rendszerváltozási
eufóriában hasznos lehetett volna a nemzet számára, ám a megírt vélemények,
tények nem találkoztak a hatalmukat akkor erősítő zsidó klánok és a liberális
maffia elképzeléseivel. Azaz, azoknak nem tetszett a Szent Korona című lap,
akik előkészítették a mai brüsszeli hazaárulást, és a magyarság, a magyar
társadalom és a magyar kormány elleni támadásokat. Ám, Horváth Balázsék, Antallék „lefeküdtek” a
„ki a magyar?” - társadalmat roncsoló kérdés feltevőinek, a mai európai
helyzetünk akkori előkészítőinek, noha a Szent Korona címmel megjelent lapban
közöltünk húsz évre előre mindent…
Hiszen világosan lehetett látni már akkor, hogy az, ami történik, nem
magyar nemzeti érdeket szolgál. És jött a per, amely megjárt néhány kerületi
bíróságot, odakerült a nullás bírók (a politika által kijelölt, politikai
pereket vállaló, megbízható káder) asztalára, aki aztán forgatta, tette vette,
de elítélni nem tudott senkit. Illetve, a lap később meggyilkolt(!?)
főszerkesztőjét, Romhányi Lászlót némi pénzbüntetésre, a magyar kormány által
meghurcolt székely újságírót, Bujdosó P. Gyulát és a többi szerkesztőt
ejnye-bejnyére. Azonban ez az ejnye-bejnye sem volt véletlen.
Történt ugyanis, hogy Landeszman főrabbi az egykori
munkásőr Mazsihisz-vezetővel Zoltai (Zuckermann?) Gusztávval alázta egy cikkben
a magyarságot, miszerint ha ők, azaz a zsidók nem lennének Magyarországon,
akkor a magyarság kultúrája mindössze a fütyülős barackpálinkából és a
bőgatyából állna. A két elkövetőt feljelentettem azon Btk. paragrafusok
alapján, amelyek alapján ők a Szent Korona újság szerkesztőit beperelték. Igaz,
a két prominens zsidót nem ítélte el a bíróság, mert egy Nyilasi nevű ügyész –
sokszor volt hallható a neve akkoriban a „független igazságszolgáltatás”
hasonló ügyeiben – megírta, hogy Landeszman és Zoltai ócska, és a mai brüsszeli
állásfoglalást is előlegező aljas és gyűlölködő véleményének nincs alanya… A
magyar nemzet nem (volt) alany – jogilag! – Nyilasi ügyész számára. A Szent
Korona pernek azonban napok alatt – három év elmúltával – vége lett. „Véletlen
egybeesés”…
Azóta magyar igazságszolgáltatás számomra nincs!
Romhányi, Bujdosó P. Gyula, és ki tudja még hány szerkesztő meghalt, a Jurta
Színház rendszerváltásban való pozitív szerepe köddé vált, az ott alakult
pártok alakuló üléseiről és az ezt megelőző vitákról készült felvételek a
BM-hez vándoroltak, a Jurta Színház maga pedig egy ócska népligeti lebuj lett.
Akik akkor még liberális, nagyhangú, nemzetellenes niemandok voltak, mára a
legnagyobb Fidesz pártiakká, véleményformálókká nőtték ki magukat, állami
megrendelésekkel (milliókkal) a zsebükben, és senki nem emlékszik már arra,
hogy 1956. óta a Jurta Színházban emlékeztek meg először 1989-ben az 56-os
eseményekről úgy, hogy a Jurtát körülvevő rendőri egység vezetője azt mondta:
„Ha egy széket felborítanak, szétlőjük magukat”. Nem emlékszik senki arra - mert az amnézia
nemzeti betegséggé lett - hogy Mindszenty hazahozatalának gondolata ott
született meg, hogy Márton Áronról, Erdélyről és az erdélyi magyarságról ott
hallott a nagyközönség először nyilvánosan Domokos Pál Pétertől, s ott
szentelték fel a később ellopott első köztéri Mindszenty szobrot is. Arra sem
emlékszik senki huszonhárom év után, hogy az első gyűjtés is ott, a Jurtában
volt az Erdélyből idemenekültek számára, s ott ettek, háltak azok a menekültek,
akiknek nem volt szálásuk az első nenekült-éjszakákon. Ott szerveztük meg az
odahagyott diplomák Erdélyből való áthozatalát az elhelyezkedéshez… és
sorolhatnám mire nem emlékszik a mai kor. Tettük, mert kötelességünk volt, s
tettük annak ellenére, hogy tudtuk, ott a Securitate, a magyar III/3… tudtuk
kik a besúgók. Hittünk abban, hogy lesz változás, lesz Magyarország, lesz
keresztény nemzet. Nem lett! Per lett, meghurcolás, bírói figyelmeztetés a
semmiért, s lett volna talán börtön is, ha a két oktalan Síp utcai zsidó nem
nyilatkozik a magyarságról olyat, ami miatt be kellett fejezni a pert.
Bocsánatot azonban még senki nem kért… és nem is fog, mert kellemetlen volna
beismerni, hogy a hazaárulás 1990-ben a Szent Korona perrel kezdődött
Magyarországon, s most, Brüsszelben is ugyanazt a folyamatot látjuk
kiteljesedni. A magyarellenesség és a keresztényüldözés folyamata.
Miért is jutottak eszembe a fenti gondolatok? Mert
láttam Vona és Pintér beszélgetését a TV-ben. Az általam levont konzekvencia
ezzel kapcsolatban az, hogyha 1990-től 2012-ig ennyit változott a Btk.
megítélés, akkor mi lesz itt még huszonhárom év múlva… Bizonyára nem élem meg,
de nem tartom jónak ezt a társadalmi és erkölcsi folyamatot sem. Mert a
kommunisták által kitalált irányított gyűlölet pártjának elnöke ma már, mint
egykor Szálasi - a belügyminiszterrel való beszélgetéssel - szalonképessé vált.
Helyrehozhatatlan hiba volt a kormány belügyminisztere részéről ez a nyilvános
egyetemi beszélgetés! Mert a jobbikos proli mentalitás és gyűlölet huszonhárom
év múlva is az lesz, amilyennek ma látjuk. S ki tudja, hogy akkor kiket, és
hova visznek majd a vagonok… Pintérnek köszönhetően…
Stoffán György