2012. január 22., vasárnap

A férgek dáridója - után

Több mint húsz esztendeje nem mentem utcai tüntetésre. A francia zsidó Khon Dani generálta békemenetnek nevezett demonstráción mégis részt vettem. Ugyanis a hazámat, s a benne élő nemzeteket veszély fenyegeti, és ha veszélyben van Magyarország, akkor kardot kell rántani. Ez a kard a békés tüntetés volt… január 21-én.

Az Európa parlamenti cirkuszt végignézve döntöttem el: ha valaki, akit magam is értékesnek találok, utcára hív Magyarország védelmében, akkor megyek. Ugyanis ilyen aljas és ostoba támadássorozat, amely mostanában folyik Magyarország ellen, utoljára 1944 októberében volt. Ma ezt, mint Magyarország megszállását tanítják az iskolákban. Ma is megszállásról beszélhetünk, amelyet belső ócska hazaárulók készítenek elő az unióban. Hazudozással, vádaskodással és aljas mocskolódással. Mint láthattuk és hallhattuk, az unió degenerált parlamentjében a három legócskább magyar állampolgár is felszólalt Magyarország ellen.

Göncz Kinga, Bokros Lajos és Tabajdi Csaba köpködték azt a néhány millió magyart, akik a Fidesznek teljhatalmat adtak, mert e három ócska féreg pártja az előző években lenullázta Magyarországot. Kirabolták, eljátszották, az emberekre lőttek, kínoztak ártatlan polgárokat… de nem sorolom. És ennek ellenére ez a három pitiáner genetikai aljadék képes volt (Bokros angolul) ócsárolni a kormányt, és ezzel a választókat, Magyarországot és a magyar nemzetet. A legundorítóbb ez volt, hiszen magyar állampolgárok tüzelték a magyarság ellen az uniót, és ez megbocsáthatatlan bűn. Hazaárulás. Ám nem volt meglepő, hiszen ezek a férgek nem először teszik ezt. Az sem meglepő, hogy Konrád György, Heller Ágnes, Gyurcsány, a magyar polgárok pénzén Zeneakadémiát végzett Schiff András és ki tudja, még hány efféle szemét, a magyar adófizetők pénzéből dőzsölve telehazudják a világot és rombolják Magyarország képét, hírnevét. Mert ezek a férgek nem a kormányt és a Fideszt tapossák sárba a nemzetközi közvélemény előtt, hanem a választókat. Téged is, Engem is, Kedves Olvasó. És ezek a férgek magukat is lejáratják, hiszen minden európai nemzet érzi a hazaárulás súlyát, tudja kik azok az árulók, akik saját nemzetüket mások előtt lejáratják. S ezeket az árulókat mindenütt gyűlölik, s csak addig használják őket, amíg saját érdekük így kívánja. Mert aki a saját hazáját elárulja, bármit és bárkit képes elárulni. Ezért az Európai parlament folyosóján, ha ezekről a hazaáruló, magyarnak nevezett egyedekről esik szó, már ma is(!) csak legyint minden jobb érzésű képviselő, lettlégyen bármely nemzet tagja. De nem is ez a lényeg… A kommunistáról tudjuk, amit tudni kell, a liberálisokról szintén.

A francia elmebeteg bűnöző azonban más kérdés. Ő az LMP-s hazaáruló férgektől kapott hazug információk alapján kezdett ordítozni Orbán Viktorra, s viselkedése a már őrült Adolf Hitler viselkedéséhez volt hasonlatos. És ez a hasonlatosság nem is véletlen. Ugyanis az uniós zöldek és liberálisok felvették Adolf Hitler „ponemjét”. Mozdulataik, stílusuk, hanglejtésük és egész előadásmódjuk erre az őrült gyilkosra emlékeztet. Csak ma fordított a dolog. Amíg Hitler és söpredéke a zsidókat, ma a liberális és zöld söpredék a keresztény magyarságot jelölte meg áldozatául. Olvasatlanul fumigálják a magyar Alkotmányt, a kommunista és liberális Magyarországon élő hazaárulók információi alapján, összekevert törvényeket bírálnak, s nekik mindegy jelszóval vagdalóznak a hazai kommunista és liberális férgek leveleit emlegetve és idézve. Ez ma a hitleri Európa. A zsaroló Európa, a megszálló Európa, amely ma ismétli a történelmet, hiszen minden döntés az NDK-s mosónő kinézető kancellárasszony kezében van. Ma ellenkező előjellel ugyan, de ismét a németországi pénzügyi hatalom a karmestere ennek az erkölcseiben és gazdaságilag is leépült európai kisegyüttesnek. Ám, az óvatosság nem árt. Ebből is lehet vagon, tábor és egyéb kellemetlen meglepetés… ellenkező előjellel. Ugyanis, ma úgy tetszik, mintha egy bosszúhadjárat volna kialakulóban a keresztény országokkal szemben. Ennek a vezérei a pedofil, maoista Khon Dániel és néhány véresszájú ócska liberális és zöld féreg, magyarországi téglákkal díszítve.

Ám, január 21-ét nem lehet letagadni. Ez a dátum félelmetes dátum ennek a söpredéknek a számára. Lehet számháborúzni, hülyeségeket írni, megtévesztő adatokat közölni… azonban ők tudják jól. Ez a másfélmillió magyar, aki január 21-én felvonult, nem csak ilyen békésen tud felvonulni. Most megmutatta a tömeg, hogy a magyar méltóságteljes, nem alázza meg ellenségét, nem hazudozik, és messze áll tőle a hazaárulás. A magyar éljen bár a Kárpát-medence bármely szögletében is, megvédi a jussát, és ha baj van, összetart. Tudja a liberális és kommunista hazaáruló söpredék – akkor is, ha a médiában csak tízezres nagyságrendben értékeli a felvonulást -, hogy ez a tömeg nem hagyja veszni ősei hagyatékát… Tehát, ma már mindegy mit írnak, mit hazudoznak. A lényeg, hogy félnek. Rettegnek, mert a hazug ember és a sánta kutya példája ott lebeg a szemük előtt, s talán az is felrémlik előttük, hogy Dobó István bizony felköttette az áruló Hegedűst…

A hazudozásnak egy élő példáját láttam és hallottam a felvonulás alatt a Kossuth téren. Egy láthatóan nem keresztény és nem is magyar kinézetű taknyos kis riporter tájékoztatta a szerkesztőségét a történésekről: - „Lehet, hogy lassan el kell köszönnöm, mert itt most éneklik a himnuszt… nem csak a magyart, a székelyt is”… és történt mindez akkor, amikor a téren csend volt, s a magyar himnusz el sem hangzott, hiszen a Szózatot énekeltük el közösen. Az liberálisan objektív tudósítást azonban a Szózat előtt jó órával hallottam. Ha nem itt lettünk volna, és nem egy méltóságteljes tiltakozás közepén hallom ennek a niemandnak a hazudozását, bizonyára megetettem volna vele a telefonját.

Végül meg kell jegyeznem egy fontos ügyet. Láttuk az EU parlamentjéből az élő közvetítést. Hallottuk Khon-Bendit Dániel habzó szájú, Hitlert idéző, de mégis végtelenül primitív felszólalását, amelyben zsidó családját siratta, mert Magyarországon félnek a zsidók, rettegnek a magyaroktól stb… Emlegette ez a pedofil EU képviselő, hogy a fasiszta csoportok is ténykednek szerte az országban, EU-s zászlót égetnek és Orbán a vezérük.

Nos, amit hiányolok: - Nincs egyetlen magyarországi zsidó felekezeti vezető, aki kiállna és elmondaná, hogy a zsidók magyarországi félelme nem igaz. Nincs egyetlen zsidó ember, aki felemelné a szavát a magyarsággal szimpatizálva és megcáfolná ennek a degenerált féregnek az állításait. S mert nincs efféle zsidó vezető vagy egyszerű zsidó vallású magyar állampolgár, azt kell feltételeznem mindaddig, amíg ez meg nem történik, hogy a hazai zsidóság egyet ért Magyarország ellenségeivel, hazaárulóival, a magyarok elleni vádaskodókkal. És ez szomorú. Mert a cigányok felvonultak január 21-én, mintegy jelezve, hogy ők nem félnek, és a magyarokkal együtt képesek megvédeni Magyarországot. A cigányok tehát tisztességesebbek a zsidóknál. S amíg a cigányokra nézve ez jogos büszkeség, addig a zsidóságra nézve szégyenteljes valóság.

Ami pedig a zászlóégető, jobbikost illeti, nos, neki egyáltalán nem Orbán a mintaképe, és a vezére, hanem Szálasi Ferenc… Talán ezért is tenné jobban a magyarországi zsidóság, ha cáfolná a „zsidó család” leghülyébb rokonát, Khon Benditet…

Stoffán György - Európai Idő