Meghalt egy ember, akit a gyűlölet és a hazugság nem hagyott békében elköltözni. Meghalt egy ember, akiből bűnöst akart faragni egy ocsmány szemlélet, egy embertelen söpredék. Meghalt egy ember, aki mentette az üldözötteket, amikor szükség volt rá, s akit e tettéért soha ki nem tüntettek, de hőstette után évtizedekkel bíróság elé állították, mert a gyűlöletnek mindegy, hogy ártatlanul, törvénytelenül hurcol meg valakit…
Isten irgalmas volt Képíró Sándor csendőr századoshoz. Nem engedte szóhoz jutni többé a Képíró Sándorra fegyházat kérő lélektelen és embertelen ügyészt, aki bizonyítékok nélkül, talán parancsra mondatta volna végre az ítéletet. Nem engedi többé szóhoz jutni Képíró Sándor ellen a rágalmazót, akinek Isten igazságos ítéletét kívánja e sorok írója. Nem engedi Isten szóhoz jutni a bírót, aki talán felmentette volna, de az is lehet, hogy elítéli az ártatlant… mert ezt követeli tőle a hatalom. Képíró Sándor megmenekült a megaláztatástól, az aljas vádaktól, egy esetleges embertelen és velejéig romlott igazságszolgáltatás által kimondott ítélettől. Képíró Sándor hősként, zsidómentő csendőrtisztként költözött haza Isten országába. S akkor ment el, amikor épp egy hamis vádlóihoz hasonló magyargyűlölő ócsárolta nemzetünket, éppen olyan aljas és körmönfont váddal illetve, amilyet Képíró Sándorra ontott hitsorsosa. Olyan vádakkal illették a magyarságot, amely vád igaztalanságát ezerszer bizonyították már, de a bolond emberhez hasonlóan e hamis és aljas vádaskodókhoz nem jut el a józan és gyűlöletmentes szó.
A Kertész nevű vádaskodó a holocaustért egyedül a magyarságot teszi e kijelentésében felelőssé, mitsem törődve azzal, hogy a magyarság volt Európában az egyetlen, aki kiállt az üldözöttekért, Márton Árontól Horthyn keresztül, Kálló Ferencig, P. Zadravecz Istvánig és Mindszenty Józsefig. Kiállt ez a nemzet, mert keresztényi kötelességének érezte még élete árán is megvédeni az ártatlanokat. S lám, ma nem köszönet, hanem a söpredék átka kíséri a magyar nemzetet. Gyilkos söpredéké, amely saját jövőjének kilátástalanságát leplezi e nemtelen hazudozással.
Képíró Sándor tehát hazaköltözött, és immár mennyei honából kéri Istent nemzetünkért, hazánkért, a Kárpátok gyűrűjében élőkért. Vértanú is egyben a most elhunyt hős. Hiszen a kereszténység és a magyarság ellenségei mondták ki rá e hazugságon alapuló perrel a halálos ítéletet, s ezek a férgek ölték meg. Hiszen amíg a per el nem kezdődött, addig Képíró százados korát meghazudtolva élt. Egészséges és tettre kész volt. A per volt számára a pallos, amely kioltotta életét.
Tanulnia kell a nemzetnek tehát összetartást és összetartozást, mert ez a pallos mindnyájunkra lesújthat, ha nem vigyázunk. Mindnyájunkat odaállíthat egy-egy szolgalelkű és törvényt ismerni nem akaró ügyész elé, s mi is belehalhatunk abba, ha ártatlanul meghurcolnak bennünket ország-világ előtt. Figyelmeztet tehát minket halálában is Képíró Sándor százados. Figyelmeztet, mert az összetartás és összetartozás érzése az egyetlen lehetőségünk a megmaradásra. Figyelmeztet minket minden veszélyre és saját hibáinkra is. Adja Isten hogy e figyelmeztetést megfogadjuk és Képíró Sándor életéből merítve kiálljunk a gyűlölet ellen, mentsük a rászorultakat, s vállaljuk a halált is saját igazunk érdekében.
Isten legyen irgalmas Képíró Sándor vádlóihoz, Neki pedig adjon az Úr örök békességet! Amen.