„Antalli örökség”, avagy a magyar nemzet felszámolása

Antall József és Sólyom László, aki ma a magyar keresztény kormányt gyalázza a jezsuita rendezvényen...

Olvasva a sajtóhíreket, a körülöttünk tobzódó magyarellenesség újabb és újabb hullámveréseit, valamint a belpolitikai történéseket, egyre inkább hajlok arra, hogy a harminc évvel ezelőtti cikkeimben foglalt, akkori politikai meglátásaim igaznak bizonyulnak. Így a kárpótlási jegyek ügye, amely nem volt más, mint az állami rablógazdálkodás magas szintre emelése, hiszen a határon kívül és belül élők kárpótlási jegyeit már a kiadó bank ajtajában fél áron vásárolta fel a mai politikai élet „krémje”, s a politikai hatalmat e bevételből gazdasági hatalommá változtatta az egykori kommunista söpredék. Az elkobzott vagyonokat az állam továbbra is magáénak tartotta, s úgy adja-veszi máig mások, kommunisták által ellopott ingatlanjait, mintha az a sajátja volna. Ez azonban csak egy kis részecskéje mindannak az antalli örökségnek, amelynek mocskos levét máig isszuk. Gondolok itt az antalli külügy (Jeszenszky) haza és nemzetáruló alapszerződéseire... Mert rendszerváltás nem volt, mint tudjuk, s az, ami ma van, ezt az elmaradt rendszerváltást igyekezne beteljesíteni, de ezer dologban megkésve és megerősödött ellenséginkkel szemben erőtlenül hadakozva, hiszen generációk vesztették el identitás- és kötelességtudatukat. Ma a középkorosztály még úgy, ahogy kitart és tudja, minek mi lehet a következménye. Ám, az utánunk következőknek csak elenyésző hányada az, amely helyünkre lép az országépítésben, s nem biztos, hogy sikerrel járnak majd egy lélekvesztőben, amikor a tenger hatalmas hullámai összecsapnak a fejük felett. 

Mi mindig másokat hibáztatunk, mi mindig másokra mutogatunk, de saját bűnöseinket nem nevezzük meg, nem tudunk végre tiszta vizet önteni a pohárba, mert mindig attól félünk, hogy megbántunk egyeseket, s abból bajunk lehet. 

Hasonló a helyzet a mai magyar belpolitikával és az abban résztvevők magatartásával is. Nincs rend, nincs kötelességtudat, a haza és a választóknak tett ígéretek iránti fegyelem, „szavatartás” pedig a demokrácia nevében ismeretlen fogalmakká váltak. A jog és a tisztesség megszűnt Magyarországon. Akár a bankok extraprofit melletti aljas, rablógazdálkodását, akár Márki-Zay Péter vagy Gyurcsány Ferenc minden jogállamban büntetendő megnyilvánulásait nézzük.

Most a legújabb nehézség és probléma a magyarellenesség minden olyan országban, amely vagy Magyarországból lett, vagy egykor Magyarországból kapott. Hiába a V4-es szövetség, hiába a magyar diplomácia megfontoltsága, a primitív utódállamok nem tudnak elszakadni a 20-as évek terminológiájától, gondolatiságától, s ma is rettegve tekintenek arra a hozzájuk került magyar társadalomra, amelyet ugyan száz éve igyekeznek megsemmisíteni, ám még nyomokban mégis ott élnek és magyarul beszélnek… sőt, okosabbak a megszállóknál és magyarabbak az anyaországi társadalom jó részénél. Ez utóbbi kettő pedig a legnagyobb bűnük úgy a magyarországi ellenzékiek, mint az megszálló hatalom szemében. Még a bukaresti pápai nuncius is megjegyezte, amikor a marosvásárhelyi iskola-ügyben tárgyalt, hogy nem érti a magyarokat, miért nem olvadtak be száz év alatt…

A magyargyűlölet fokozódását e száz éves évforduló korbácsolta fel a legjobban. A rablók büszkesége az, ha meg is ölik azt, akitől raboltak. Valahogy így vannak ezzel a Trianonban és Párizsban magukat győztesnek gondoló országok vezetői és nacionalista társadalmai. Hiszen száz éves történelmük legnagyobb győzelme az a bizonytalanság, amelyet maguknak szereztek 1920-ban. Bizonytalanság, mert a lopott holmit senki nem érezheti tisztességesen szerzett vagyonnak.  Ma mind a román, mind az ukrán, mind a tót politika és a civilszervezetek e száz évet mintegy bizonyíték és önigazolásként tartják számon.

A rendszerváltáskor, amely csupán egy Bush-Gorbacsov nevével fémjelzett aljas megállapodás volt Európa újrafelosztását illetően, sem a nemzetközi politika, sem Antall kormánya nem járt el a megszűnt országok területi kérdéseiben, visszakövetelve Magyarország odakerült részeit, amelyet mind a józan paraszti ész, mint a nemzetközi jog is kivitelezhetőnek tartott volna – akkor. Antallék inkább feljelentették azokat, akik ebben a kérdésben, akár mint újságírók, akár mint szakértők felléptek. Ennek az antalli örökségnek a kései hatása az a halálos veszély, amely ma leselkedik mindazokra, akik visszakérve és visszakapva magyar állampolgárságukat, felkerültek a gyilkosságoktól sem visszariadó ukrán nacionalisták honlapjára, mint hazaárulók.

Súlyos és nehéz idők előtt áll a magyar nemzet. Hiszen a ma felnövő, vagy épp csak felnőtt generációk nem alkalmasak a haza megvédésére, a mai médiaszakos, jogi és tanári diplomáért hajtó egyetemisták nem diplomát, hanem cselédkönyvet kapnak a világhatalom szolgálatához, s nem gondolnak arra, hogy kitanulva a „szakmát” inkább a magyar érdekeket kellene tudásukkal szolgálni a jövőben. S ez sem mások bűne, mások hibája, hanem a rendszerváltás után eltelt időszak oktatási kormányzatának vaksága, vagy elvtelen megfelelni akarása köszön vissza. Hiszen nem a gyermeki lélek, a zene szeretete, a haza iránti elkötelezettség és a kötelességtudat volt a nevelés középpontjában, hanem a liberális „mindent szabad és csak jogaid vannak” szemlélet.

Az utódállamok gyalázkodása, gyilkos gyűlölete, nemzetünk védtelensége szintén az antalli örökség része. Mert harminc év alatt csak az utóbbi kilenc esztendőben mutattunk erőt, de ez az erő már nem az a friss és legyőzhetetlen erő, amelyet elmulasztottunk mutatni az 1990-es években.

A keresztény-keresztény szellemiség ma már csupán a Kárpát-medence elcsatolt területein érvényesül, illetve érvényesül még, hiszen az egyházak is beálltak abba a sorba, amelyet XVI. Benedek pápa is bírál. Ez a szemlélet, a megbékélés öngyilkos szemlélete, ami Krisztus parancsaival is homlokegyenest ellenkezik. Történik pedig ez Nyugaton a migráció támogatásával, a Szentírás félreértelmezésével és hívek félrevezetésével, a Kárpát-hazában pedig azzal, hogy immár a magyar katolikus templomokban egyre sűrűbben hallunk nem magyar miséket, istentiszteleteket. Még ott is előfordul, ahol a lakosság színmagyar. Annak pedig csak örülhetünk, ha a hamarosan leköszönő gyulafehérvári (nem metropolita) érsek után a Szentszék nem valami idegen nyelvű papot nevez ki érseknek. Húsz-huszonöt év és Csíksomlyón is azt tapasztalhatjuk majd, mint Frauenkirchenben, azaz, a ma Burgenlandhoz tartozó Boldogasszonyban… csak akkor van magyar mise az ősi ferences templomban, ha Barsi Balázs atya odaviszi a magyar zarándokokat…

Így vált mára végzetessé az az antalli örökség, amelyre oly sokan, és oly sokszor hivatkoztak még a mai politikai elit tagjai közül is.

Persze, reményeink lehetnek, jogunk is van a reménykedéshez, de tettek nélkül semmit nem fogunk elérni, semmi nem lesz olyan, mint amilyennek a mai hatvanasok képzelték a rendszerváltás csalárd időszakában. Van még egy lehetőségünk, a hit. Mert a keresztény kultúránk visszahív Istenhez, és a magyarok Nagyasszonyához… s ha ezt elfogadjuk, akkor talán megúszhatjuk a következő száz évet is vagy akár a régebbi százötvenet…

Ám egyet ne tegyünk, soha ne emlegessük az antalli örökséget pozitív történelmi összefüggésben, s ha lehet, felejtsük el a demokrácia szót is… mert ez a kettő összességében egyenlő a nemzethalállal!

Stoffán György         

Újhelyi a – felkötött – hazafi

Az újhelyiesített eredti DK-s bábú, még Orbán Viktorosan

Horváth Csaba szerint „akár '56-os módszerek is szóba jöhetnek az Orbán-kormány megbuktatására”. Hát szóba jöttek.

Történt pedig, hogy néhány elmeháborodott ellenzéki ... mit nem írok... néhány hős magyar DK-s hazafi, ismét készített egy Orbán Viktort, a kézműves bábusok szakkörén, és kivitték a DK-s tüntetésre, hogy ott az igaz hazafiak rugdoshassák, verhessék, kiélve nemzeti tudatukat és keresztényi elkötelezettségüket, valamint a tiszteletet és szeretetet, amelyet a magyar kormányfő és hárommillió választója iránt éreznek. Persze volt ott műanyaghordó is, amelyen a miniszterelnök képe volt, és Stein bácsi 5 forintért engedett egy baseball-ütővel egyet csapni rá, igazi kultúremberek számára, akik nem sajnálták a kis befektetést az úri mókára. E nagy tudású hazafiak miután elvégezték hazafias nemzeti kötelességüket, otthagyták a bábut ebek harmincadjára, hogy megnézzék Újhelyi elvtárs… bocsánat: Újhelyi hazafi EU-s felszólalását, amelyben Magyarország ellen lépett fel igazi nemzeti hősként, akárcsak az Egri csillagokban Hegedüs.  

Amíg e hazafiak a TV előtt ültek maszturbálva a hallottakon, két aljas fasiszta, meglátta a bábut és úgy döntött, hogy precíz plasztikai tudással átszabják az Orbán-bábut. A beavatkozás abból állt, hogy egy Újhelyi pofát nyomtattak és ráragasztották a bábura a miniszterelnök arca helyére, majd Horváth Csaba kormánybuktató ötletével élve kihelyezték fejjel lefelé – 56-os módszer szerint – az egykori Köztársaság térre… mint akkor tették az akkori, Újhelyivel egyenlő erkölcsi magasságokban lévő ÁVÓ-s hazafiakkal, az akkori fasiszták.

Nos, lett is ebből nagy hajcihő… Hiszen, egy Újhelyi féle hazafi felakasztása rettenetes nagy bűn a DK-s és Szocialista hazafiak körében és megítélésük szerint. Mert egy fasiszta miniszterelnök, aki nem engedi be az agysebészeket és atomtudósokat, az megérdemli. Sőt ez a ganaj miniszterelnök megakadályozta azt is, hogy a kedves öreg hölgyek találjanak maguknak ifjú, "nagytudású" néger szeretőket az atomtudósok között, mint elaggott német kortársaik. Micsoda embertelenség, az emberi jogok micsoda aljas, fasiszta sárba taposása. Meg is érdemelte anno a miniszterelnök, hogy a másik Orbán-bábú fejét rugdossák…

Újhelyi hazafi mindjárt reagált is saját, DéKásCsabi által javasolt akasztásra. Feljelentéssel fenyegetőzött, s kommünikét adott ki az esetről, amely felér a történelem legaljasabb terrorcselekményeivel. Nem demokratikus, hiszen nem a miniszterelnököt aggatták a fára, hanem egy igaz hazafit, aki megvédte hárommillió fasisztától a magyar hazát és új lakosok betelepítéséért küzd.

Szép, színes atomtudósokat, agysebészeket álmodik, Árpád lepukkant fasiszta, keresztény söpredéke helyett, akik mást sem tudnak, mint utánozni… az ellenzéket…, őket..., azaz a szoclibant „hazafiakat”, akik, ha alkalmuk lenne, nem csak bábukat akasztanának a Köztársaság (tér) '56 előtti demokratikus szellemiségének megfelelően… mint méltó utódok.  

Stoffán György

Jezsuiták a keresztény kultúra és a magyar kormány ellen…

 

Érdekes, magyar- és kormányellenes feketemisének adott otthont a Párbeszéd Házában a Jezsuita Rend. Az előadók a magyar kormányt szapulták, mert az, a keresztény kultúra védelmét tűzte zászlajára, s arra vetemedett, hogy Szent Istvánkor keresztes zászlót tett ki a magyar Parlament épületére. Mily gonosz és keresztényellenes cselekedet. Sólyom Lászlótól korábban azt hallottuk: „A hazai politikai kereszténységet egy szakadék választja el Ferenc pápától…”

Nos, ez igaz lehet, mert a Szentszék nem először nem ért egyet a magyar vezetéssel, s ez történelmi léptékben egészen Szent Lászlóig vezethető vissza.

A Jezsuitáknak és a meghívott „értelmiségnek” bizonyára az lenne a szimpatikus, ha odamenet néhány hölgy büszkén elmondhatta volna, hogy őt már megerőszakolták a Horánszky utca sarkán…

Persze ez csak saját cinikus véleményem, de ha idézek néhány hozzászólót, előadót, bizonyára a Kedves Olvasó zsebében is kinyílik a bicska…

***

Íme:

Sólyom László: „Behozta az irgalmasságot és a lazaságot a római szigorral szemben. Ezt sokan árulásnak érzik. Ki a nép közé, ki a katolikus gettóból! Így jött az egész szegényekhez fordulás. Ez óriási változás. Nem tudja megoldani a világ minden problémáját, de megmutatja, hogyan kell a migránsokra vagy a hajléktalanokra gondolni, hogy a migráns és a hajléktalan is méltósággal rendelkező emberi személy. Ez Ferenc pápa üzenete. Ezt óriási szakadék választja el a politikai kereszténység kultúrájától” vagy: „Az alaptörvény Magyarországot akarja megőrizni keresztény országnak. Valójában azonban a szekuláris status quo-t akarják megvédeni „a muszlim inváziótól”, a keresztény hithez ennek nincs köze.” (…) Az olyan, mint a zsidók nélküli antiszemitizmus vagy a migránsok nélküli migránsveszély. Hol itt a mag? Nálunk még a nagycsaládok többsége is mozaikcsalád, az én gyerekem, a te gyereked és a mi gyerekünk. Ebben a társadalomban igen kevés valódi keresztény van, milyen értelemben beszélhetünk akkor keresztény kultúráról? – Még a magukat katolikusnak valló magyarok negyede sem hisz Istenben. A hajléktalanokat sújtó rendelkezés ugyanakkor jelent meg, amikor a keresztény kultúra védelméről szóló alkotmánymódosítás, ami eléggé önleleplező.”

Botos Máté a Pázmány Péter Katolikus Egyetem politológia tanszékének vezetője: „Ha egy politikai erő a maga legitimációjára próbálja felhasználni a kereszténységet, az nem hitbéli buzgóság” (…) „A kérdés, hogy jót vagy inkább rosszat tesz ez a paternalista állam, amikor védőernyőt akar nyújtani az egyháznak?”

Török Csaba katolikus pap: „Én nagyon örülnék, ha a katolikus egyháznak lenne befolyása a magyar politikára, de ez nem nagyon van így. Az egyszázalékos adó szembemegy minden katolikus tanítással, mégis megszavazták keresztény politikusok. Az iskolai hitoktatást eredetileg a Püspöki Kar sem támogatta igazán, aztán menet közben a szöveg valahogy megváltozott. Az egyház kézzel-lábbal tiltakozik az ellen, hogy az egyházi házasságkötés állami elismerést kapjon, ez is szembemegy minden teológiai szemponttal, hiszen teljesen mást jelent a házasság az egyház nyelvén és az állami jogszabályokban.”

***

A fentieket lefordítva, a magyar katolikus embernek kötelező rájönnie, hogy a Római Katolikus Egyház kétezer éven keresztül hülyeségeket tanított, és mindennek az ellenkezője igaz. Ha pedig nem akarjuk elfogadni a mai vatikáni irányvonalat, és ragaszkodunk a keresztény kultúrához, védjük a mára sajnos – a fentieket látva – csak a képzeletünkben élő katolikus egyházat, akkor a jezsuita katolikus értelmiség szerint fundamentalisták, hülyék, Ferenc-ellenesek és szabotőrök vagyunk. Mert ma az egyházat Ferenc pápa, nem pedig Krisztus irányelvei vezetik, Ferenc ostobaságait vagyunk kötelesek elfogadni, még akkor is, ha azok homlokegyenest ellenkeznek a feketén-fehéren meghagyott krisztusi parancsokkal. A Vatikán, mint állam és annak vezetője Bergoglio elnök pedig, azt akarja, hogy a muszlim megszállók igenis árasszák el Európát, mert – eszerint – embertelen volt az 1500-as évek magyar ellenállása, amely akkor megakadályozta a török inváziót és Európa muszlimizálódását. Helytelen volt akkor is, hogy a keresztény Magyarország megakadályozta az európai keresztények kiirtását, s magára vette 150 évig a muszlim elnyomást, amelynek hatására 3 millió 122 ezer fő maradt… a megszállás előtti nyolcmillióból. Igaz, akkoriban a pápaság is a török elleni harcokat sürgette és segítette volna, ha menet közben el nem sikkasztják az erre küldött összegeket. Passuth László jut eszembe…   

De, ne menjünk ilyen messze. XII. Pius halála óta a Szentszék nem szereti a magyarokat. Ennek jeleit tanulmányaimban, könyveimben sokszor leírtam. A máig élő problémákra a Vatikán nem adott sem megoldást, sem legalább megnyugtató választ. Ehelyett Ferenc több ízben elítélte a magyar vezetőket, s kifogásolt olyan magyar törvényeket, amelyek biztosítják a magyar lakosság életlehetőségeit saját országukban. A bevándorlással és a keresztényüldözéssel kapcsolatban pedig Ferenc pápa egészen aberrált véleményeket fogalmaz meg.

Magyarország kormánya védi a keresztény kultúrát, s ennek okáról, és lehetőségeiről, értelméről a magyar miniszterelnök nem egy beszédében szólt, s kifejtette az erre vonatkozó tételeit. Az egyház támogatása és a katolikus iskolák léte, az iskolai hitoktatás pedig, biztosítja azt a kevés szellemi és erkölcsi többletet, amely nem lesz elég ugyan Magyarország megmaradásához, de valamicskével tovább leszünk Európa élő nemzetállama, mint azok, amelyek hallgatnak a „demens vénemberre” – hogy a szintén e jezsuita feketemisén megemlített Bayer Zsoltot idézzem, egyetértve a meghatározásával.

Mára pedig azt is megtudhattuk, hogy a magyar katolikus egyetem tanszékvezetője, és egy magyar katolikus pap is elítéli a magyar keresztény kormányt egy olyan rendezvényen, amelynek egyik vendége a liberális és magyarellenes egykori államfő, Sólyom László volt.

Felteszem a kérdést: A keresztény kultúra védelme egyet jelent-e így a keresztény egyházak – eszerint – visszautasított védelmével, vagy csak pár hülye, liberális, Ferenc követő antikeresztény jött össze áztatni a keresztény magyar kormányt és az arra szavazó két-hárommilliós magyar választói sokadalmat? Persze a Jezsuiták soha nem voltak igazi keresztények, ha a történelem szennyesebb időszakait vesszük górcső alá, és megvizsgáljuk történetük minden szegmensét. Ma sem azok, hiszen Ferenc pápa követése nem azonos a Szentírás követésével, de alapvetően eltér Jézus tanításától és azoktól az erkölcsi és szokásjogi tételektől, amelyek Európát, és benne Magyarországot megtartották. Idáig. (Láthatjuk, hogy a Vatikán már csaknem teljesen felszámolta a csángókat, nem biztosítva számukra a magyar pasztorációt!) Mert ezzel a „katolikus értelmiségi” hozzáállással aligha lesz még ezer esztendőnk, pláne úgy, hogy az inkriminált jezsuita feketemise alkalmával semmilyen történelmi tény, párhuzamot nem említettek az előadók, csupán a mai értékromboló liberális követelményeknek akartak tökéletesen és hiánytalanul megfelelni. Ez pedig nem jézusi magatartás. A Jézus Társaságot nem véletlenül tiltották be a história során. S talán eljön az idő, amikor a mai nemzet-, és keresztényellenes magatartást ismét efféle nemes határozattal fogja meghálálni nekik az utókor… ha lesz még utókor…   

Azonban addig is ki kell tartanunk Jézus és az Ő tanítása mellett… imával, elkötelezettséggel és félelem nélkül. Mert hála Istennek vannak még irányadó, Márton Áronhoz, Mindszentyhez vagy Zadravecz István püspökhöz hasonló papjaink…

https://index.hu/belfold/2018/09/13/politika_es_katolicizmus_szekularis_allam_solyom_laszlo_eotvos_csoport/?token=6b4bb8dad9ae5357bc5f12c79a882560

Stoffán György

Gender-háború Romániában

Érdekes cikket olvastam a minap egy kolozsvári – feltehetően elmebeteg – ember tollából. Nevezett Czika Tihamér fordítva igyekszik ülni a lovon, legalábbis erre utal az, hogy teljes erővel, és nem túl sziporkázó szellemi adottságaival felfegyverkezve hadakozik az egynemű házasság elismerése ellen tartandó romániai népszavazással szemben. Ha nem olvasom sokoldalas önkórlapját, amely nem egy egészséges magyar keresztény elme diagnózisát tartalmazza, talán hanyagul elnézek e téma fölött, s ezt nem bocsájtottam volna meg magamnak. Czika uram azonban ráirányította figyelmemet e téma romániai vetületére, így engedtessék meg néhány szóban kifejtenem saját keresztény szellemiségű véleményemet. Kivált arra a kitételre lettem „érzékeny”, amelyben Czika a magyar és székely kisebbség jogait egybeveti a homoszexuális romániai kisebbséggel és azok jogaival. Czika agystopja abban is megelevenedik, hogy a székely és magyar lakosság felekezeti elkötelezettségét is bírálja… no, de nem megy el szó nélkül az ortodox egyház „fundamentalista magatartása” mellett sem. Nos, ezek a kitételek arra engednek következtetni, hogy Czika kiírta magát a magyar egyetemes nemzetből, s odacsapódott, feltehetően a genderista világpolgárok liberális és kezelhetetlen söpredékéhez, amelynek saját nemzete – ha volt ilyen egyáltalán – a legkevesebbet sem számít, mi több, útjában áll. Így történhetett meg az is, hogy e gyatra lelkületű egykori képviselő a kisebbségi magyar oktatás elegyházasodásának a veszélyeire hívta fel a figyelmet egyik cikkében. Támadva magát a vallás, a kereszténységet, amely egyedüliként bástyája ma még a szülőföldön maradásnak és magyar identitástudatnak. Hiszen jól tudjuk mi itt Magyarországon, hogy abban a pillanatban megszűnt a német anyanyelv azokban a falvakban, amint Nagyméltóságú Shvoy Lajos püspök halála után, a békepapból lett új püspök megtiltotta a német nyelvű miséket.

Mi is a helyzet Romániában e kérdést illetően?

Törvénybe iktatták már korábban, hogy a házasság egy nő és egy férfi között létesülhet Romániában. Ez a normális embereknek nem feltűnő, nem elítélendő, hiszen így van ez a keresztény kultúra megszületése óta, illetve Sodoma és Gomora nem kifejezetten vidám történetétől kezdve.

A mai szemléletet még gyermekkoromban is gumibottal jutalmazta a mai liberális és szocialista szellemi elődök rendőrsége, mert nem valamiféle keresztényi elkötelezettség, hanem a történelmi természetesség megkövetelte, hogy a szocialista erkölcsben (ebben a szóösszetételben persze a szocialista, mint fosztóképző szerepelt) nevelkedett ifjúság inkább gyermekeket nemzzen, semmint egymás mindenben megegyező nemi szervét büngyürgesse nyilvánosan. A szocialista embertípusnak Jézus semmit nem jelentett, de Lenin ama kitétele, miszerint a család a társadalom alapja – szent volt.

A mai beteges világ azonban teljesen kifordult magából. Már Lenin sem számít, Jézust pedig eleve tiltják a „művelt Nyugat” liberális korifeusai. A normális, egészséges és mind a természet, mint Isten rendelése szerinti elképzelést a tömeges lelki szifilisz el akarja törölni. Hiszen a szabadsághoz hozzátartozik a betegségek nyilvános beismerése, elismerése, sőt, reklámozása. A baj ott van, hogy egyes magukat kereszténynek nevező egyházak is beleszaladtak az Új Világ pestisébe. E téveszmés, bűnös és Isten ellenes szellemiség úgy söpör végig Európán, mint annak idején az abortusz szabadsága, amely kezdete volt annak a teljes romlottságnak, amely a 21. századi Európát hamarosan romba dönti, megsemmisíti.

Nos, Romániára visszatérve…  

A román ortodox egyház és az erdélyi magyar keresztény egyházak, karöltve a romániai Szövetség a Családért (CpF= Coaliţio pentru Familie) civil szervezettel és a még normálisan gondolkodó románokkal, magyarokkal, székelyekkel és egyéb keresztény kisebbségekkel ma azért küzd, hogy a román Alkotmányba is beemeltessék ez a kitétel, s hosszú ideig ne lehessen megváltoztatni az Isten elrendelte természeti törvényt, s ne uralkodhassék el Romániában és Erdélyben a az Új Világ lélekrombolása.

Néhány lefizetett liberálcseléd és lélek nélküli istentagadó azonban – sajnos néhány magyar anyanyelvű schreiberrel egyetemben – nekiment az alkotmányos népszavazás tervének, s aláírást gyűjtenek ellene. Sajnos a magyar pártok egyike, az UDMR sem volt hajlandó egységesen a népszavazás mellé állni, mert e szervezetben is vannak, akik szívesen kötnének házasságot azonos nemű barátjukkal. Így az emberi gyarlóságnak könnyen áldozatává válhat mind a magyar kereszténység Erdélyben, mind a román ortodoxia Románia szerte.

Egyben bízhatunk: Ha a bukaresti ortodox egyházvetés végre feladja a magyargyűlöletét, s hasonlóképpen a Szövetség a Családért civilszervezet is felnő a jelen veszélyeinek megoldásához, s jobban félti majd a családot, mint a történelmi rettegésből, a magyaroktól feleslegesen óvott Erdélyt, s ennek köszönhetően  összefog végre a keresztény nemzetiségekkel, így a magyarokkal, székelyekkel, a katolikus svábokkal, akkor van lehetőség elkerülni a romlást, a lelki és szellemi pusztulást, amelyet a liberalizmus testesít meg a czikák és más beteg árulók segédletével.  Más lehetősége nincs a balkáni kereszténység megóvásának.

Ehhez azonban el kellene szakadnia román keresztény testvéreinknek attól a Krisztust és az Ő tanítását tagadó szemlélettől, hogy 105.000 km² tulajdonlásáért és az ebben rejlő beteges gyűlöletért saját üdvözülésüket is feladják… Isten adja, hogy így legyen!

Czika Tihamér cikke ezen a linken olvasható:

http://plakatmagany.transindex.ro/czika-tihamer-hany-erdelyinek-kell-meg-szenvednie/

 Stoffán György

Ismétlődő történelem…

A történelem, – bizonyára nem véletlenül, de – ismétlődik. A huszadik századi különösképpen, hiszen az, egyetlen folyamat összessége, amelynek kimenetelét ma még nem ismerjük, de összevetve az évtizedeket változó politikai berendezkedéseit, a ránk erőltetett nemzetközi döntéseket, valamint a kommunista és később liberális erkölcsi mélyrepülésből eredő, egyre növekvő számú elnemzetietlenített, majd hazaárulóvá vált társadalmi rétegeket, nem sok jót kaptunk, és nem sok jóra számíthatunk.

A mai politikai káoszhoz és árulássorozathoz hasonló az 1919-es – rövid ideig tartó – kommunista ámokfutás, amelyet régebben „dicsőségesnek” neveztek a mai hazaárulók tömeggyilkos szellemi elődei. Ha összevetjük a mai történéseket a ’19-es hazaárulással, azt látjuk, hogy csaknem azonos a nemzetközi és a hazai politikai helyzet és magyarellenes tevékenység. Igaz, most nem vesztettünk háborút, s e pillanatban még nem arról szól a vita az EU-ban, hogy kinek adják a megmaradt országot, ám ettől csak egy lépés választ el bennünket. Hiszen ma „ugyanazok” ülnének tort Magyarország felett, mint akik 1920. június 4-én, 1947. február 10-én, vagy a kékcédulás választási csaláskor.

A Sargentini féle „jelentés”, amelyet a Magyarországon élő, de nem magyar liberálisok és kommunisták segítségével állítottak össze a keresztény magyar nemzet ellen, a Rákosi-féle koncepciós perekhez hasonlatos eljárás, amely minden szempontból hasonlít a trianoni magyarellenes ámokfutáshoz is. Akkor Gróf Apponyi Albert nem kapott szót, s ma is csupán hét percet adnak a magyar miniszterelnöknek arra, hogy a rágalmakkal szemben megvédje Magyarországot és magyar nemzetet.

Magyarországnak akkor választott kormányzója volt, ma kétharmados többséggel szintén választott miniszterelnöke és nemzeti kormánya van.  Igaz, a kormányzóválasztást a kommunista történelem igyekezett törvénytelenként beállítani, s ez a hazug állítás sajnos a mai napig mételyezi a magyar tudatot, mint sok más ferdítés is, ám már talán látjuk, hogy a hamisítók ma is közöttünk vannak és hamisítanak rendületlenül… teljes gőzzel a magyar nemzet ellen áskálódnak mai kenyéradó gazdájuk pénzéért. Ám, ma nem Moszkvából jön az apanázs, hanem Brüsszelből. Nekik viszont mindegy, csak élhessenek genetikai adottságukkal: a magyarellenességgel, a kereszténygyűlölettel, a hazudozással és az árulással.

Zadravecz püspök 1919-ben elmondott beszédei ma is érvényesek, ma is épp olyan igazságokra mutatnak rá, mint akkor. Mert a nemzetközi, magyar gyűlölő és keresztényüldöző „forgatókönyvíró” ma is ugyanaz, csak a személyek változnak…

Végigolvasva a Sargentini jelentést, az mindenben hasonlít a trianoni ország-rablás tót és oláh érveihez. (Pl.; a Sajó hajózható folyó…)

A hazai árulók pedig pont úgy viselkednek ma, mint 1919-ben és a húszas években viselkedtek. Sajtójuk is épp úgy hazudik, s éppen úgy gyalázzák Magyarországot, mint azokban az esztendőkben, amelyekben a szétrabolt gazdaságot a magyar erő és a lelkiismeretes munka, a haza iránti elkötelezettség és az elrabolt területek visszaszerzésének vágya újraépítette. Mint ma is…

Két fontos különbség azonban van a mai kort és a két világháború közötti időszakot górcső alatt vizsgálva.

1./ Ma azok gyűlölködnek, és igyekeznek megsemmisíteni Magyarországot és a magyar keresztény kultúrát, akiknek nem alárendeltjei vagyunk, hanem partnerei szerettünk volna lenni – igaz, a parlament által jóváhagyott, súlyosan alkotmányellenes, és így jogellenesnek is nevezhető népszavazással!

  

2./ Horthy Miklós kormányzása idején nem emlegettek üres és nem létező demokráciát, s ennek köszönhetően volt jog és igazságszolgáltatás. Így mind Szálasi, mind pedig Rákosi börtönbe kerülhetett. A hazudozó újságokat és újságírókat is megbüntette az akkor még külföldre, hazája ellen árulkodni nem járkáló bírói kar.

És jött a háború… amely alapot adott a – későbbi – hazugságokon alapuló fasisztázásra, antiszemitázásra, történelemhamisításokra, amelyek okán/miatt már az 1941-ben a németek által meggyilkolt Teleki Pál is felelőssé tétetett… Hóman Bálintot pedig, a váci börtönben bekövetkezett halála után évtizedekkel újra megalázta a magyarnak és tudományosnak aligha nevezhető hundsdorferista akadémia, amikor a kiváló tudós nem kaphatta vissza akadémiai tagságát. A rendszerváltás után csaknem harminc évvel…

Ha bármilyen tanulságot akarunk levonni az elmúlt évszázad történelméből a magunk – ismét drámainak nevezhető – magyar sorsát illetően, akkor legfőbbképpen a rend megszilárdításának lehetőségét és a hazaárulás megbüntetését kellene újragondolnunk sok egyéb mellett. Mert a nemzetközi liberális polip csápjai ismét összeroppanthatják az országot, ám ebből többé nem lehet felállni, nem lehet újraépíteni és nem lehet életben maradni. A hazugságokat végre le kell vetni és a történelemhamisítást meg kell szüntetni. Mert hazugságokra építve jövőt tervezni nem lehet. Ahogy ágyút sem lehet felvontatni derékig érő sárban a hegytetőre…

Történelmünk tehát egy ilyen folyamatban csak akkor ad levonható konzekvenciákat, ha végre igazat beszélünk, nem hamisítunk történelmet és nem dőlünk be mások ostoba és alaptalan marxista történettudománytalan fenyegetésének. Ma olyan történelmi helyzet állt elő, hogy abban senkinek az érzékenysége a magyaron kívül nem lehet meghatározó. ha mi magyarok megmaradunk, akkor a velünk élők is megmaradnak. Ha nem, akkor mindnyájan belepusztulunk saját balgaságunkba.

A jövőhöz ad útmutatást, Gróf széki teleki Pál, „Merjünk magyarok lenni” címmel megjelent könyvecskéjében:

– „Az embernek el kell készülnie arra, hogy ha bármi veszéllyel találkozik, szembe tudjon nézni vele. Ennek nagyon egyszerű módja van: az, hogy magyarok legyünk! – Magyar világnézetet, magyar műveltséget kell adni az embereknek! – Ne adjátok fel magyarságotokat semmi veszéllyel szemben sem! – Csak az tartozik a nemzethez, aki a nemzeti feladatokat vállalja!”

Stoffán György