2018. szeptember 19., szerda

Gender-háború Romániában


Érdekes cikket olvastam a minap egy kolozsvári – feltehetően elmebeteg – ember tollából. Nevezett Czika Tihamér fordítva igyekszik ülni a lovon, legalábbis erre utal az, hogy teljes erővel, és nem túl sziporkázó szellemi adottságaival felfegyverkezve hadakozik az egynemű házasság elismerése ellen tartandó romániai népszavazással szemben. Ha nem olvasom sokoldalas önkórlapját, amely nem egy egészséges magyar keresztény elme diagnózisát tartalmazza, talán hanyagul elnézek e téma fölött, s ezt nem bocsájtottam volna meg magamnak. Czika uram azonban ráirányította figyelmemet e téma romániai vetületére, így engedtessék meg néhány szóban kifejtenem saját keresztény szellemiségű véleményemet. Kivált arra a kitételre lettem „érzékeny”, amelyben Czika a magyar és székely kisebbség jogait egybeveti a homoszexuális romániai kisebbséggel és azok jogaival. Czika agystopja abban is megelevenedik, hogy a székely és magyar lakosság felekezeti elkötelezettségét is bírálja… no, de nem megy el szó nélkül az ortodox egyház „fundamentalista magatartása” mellett sem. Nos, ezek a kitételek arra engednek következtetni, hogy Czika kiírta magát a magyar egyetemes nemzetből, s odacsapódott, feltehetően a genderista világpolgárok liberális és kezelhetetlen söpredékéhez, amelynek saját nemzete – ha volt ilyen egyáltalán – a legkevesebbet sem számít, mi több, útjában áll. Így történhetett meg az is, hogy e gyatra lelkületű egykori képviselő a kisebbségi magyar oktatás elegyházasodásának a veszélyeire hívta fel a figyelmet egyik cikkében. Támadva magát a vallás, a kereszténységet, amely egyedüliként bástyája ma még a szülőföldön maradásnak és magyar identitástudatnak. Hiszen jól tudjuk mi itt Magyarországon, hogy abban a pillanatban megszűnt a német anyanyelv azokban a falvakban, amint Nagyméltóságú Shvoy Lajos püspök halála után, a békepapból lett új püspök megtiltotta a német nyelvű miséket.

Mi is a helyzet Romániában e kérdést illetően?

Törvénybe iktatták már korábban, hogy a házasság egy nő és egy férfi között létesülhet Romániában. Ez a normális embereknek nem feltűnő, nem elítélendő, hiszen így van ez a keresztény kultúra megszületése óta, illetve Sodoma és Gomora nem kifejezetten vidám történetétől kezdve.

A mai szemléletet még gyermekkoromban is gumibottal jutalmazta a mai liberális és szocialista szellemi elődök rendőrsége, mert nem valamiféle keresztényi elkötelezettség, hanem a történelmi természetesség megkövetelte, hogy a szocialista erkölcsben (ebben a szóösszetételben persze a szocialista, mint fosztóképző szerepelt) nevelkedett ifjúság inkább gyermekeket nemzzen, semmint egymás mindenben megegyező nemi szervét büngyürgesse nyilvánosan. A szocialista embertípusnak Jézus semmit nem jelentett, de Lenin ama kitétele, miszerint a család a társadalom alapja – szent volt.

A mai beteges világ azonban teljesen kifordult magából. Már Lenin sem számít, Jézust pedig eleve tiltják a „művelt Nyugat” liberális korifeusai. A normális, egészséges és mind a természet, mint Isten rendelése szerinti elképzelést a tömeges lelki szifilisz el akarja törölni. Hiszen a szabadsághoz hozzátartozik a betegségek nyilvános beismerése, elismerése, sőt, reklámozása. A baj ott van, hogy egyes magukat kereszténynek nevező egyházak is beleszaladtak az Új Világ pestisébe. E téveszmés, bűnös és Isten ellenes szellemiség úgy söpör végig Európán, mint annak idején az abortusz szabadsága, amely kezdete volt annak a teljes romlottságnak, amely a 21. századi Európát hamarosan romba dönti, megsemmisíti.

Nos, Romániára visszatérve…  

A román ortodox egyház és az erdélyi magyar keresztény egyházak, karöltve a romániai Szövetség a Családért (CpF= Coaliţio pentru Familie) civil szervezettel és a még normálisan gondolkodó románokkal, magyarokkal, székelyekkel és egyéb keresztény kisebbségekkel ma azért küzd, hogy a román Alkotmányba is beemeltessék ez a kitétel, s hosszú ideig ne lehessen megváltoztatni az Isten elrendelte természeti törvényt, s ne uralkodhassék el Romániában és Erdélyben a az Új Világ lélekrombolása.
Néhány lefizetett liberálcseléd és lélek nélküli istentagadó azonban – sajnos néhány magyar anyanyelvű schreiberrel egyetemben – nekiment az alkotmányos népszavazás tervének, s aláírást gyűjtenek ellene. Sajnos a magyar pártok egyike, az UDMR sem volt hajlandó egységesen a népszavazás mellé állni, mert e szervezetben is vannak, akik szívesen kötnének házasságot azonos nemű barátjukkal. Így az emberi gyarlóságnak könnyen áldozatává válhat mind a magyar kereszténység Erdélyben, mind a román ortodoxia Románia szerte.

Egyben bízhatunk: Ha a bukaresti ortodox egyházvetés végre feladja a magyargyűlöletét, s hasonlóképpen a Szövetség a Családért civilszervezet is felnő a jelen veszélyeinek megoldásához, s jobban félti majd a családot, mint a történelmi rettegésből, a magyaroktól feleslegesen óvott Erdélyt, s ennek köszönhetően  összefog végre a keresztény nemzetiségekkel, így a magyarokkal, székelyekkel, a katolikus svábokkal, akkor van lehetőség elkerülni a romlást, a lelki és szellemi pusztulást, amelyet a liberalizmus testesít meg a czikák és más beteg árulók segédletével.  Más lehetősége nincs a balkáni kereszténység megóvásának.

Ehhez azonban el kellene szakadnia román keresztény testvéreinknek attól a Krisztust és az Ő tanítását tagadó szemlélettől, hogy 105.000 km² tulajdonlásáért és az ebben rejlő beteges gyűlöletért saját üdvözülésüket is feladják… Isten adja, hogy így legyen!
Czika Tihamér cikke ezen a linken olvasható:

 Stoffán György