Omladozó végváraink…avagy, időben szóltam...

A végvárak mindig biztosítékai voltak az országnak. És a végvárakat ezért rendben is tartották. Ma a végvárakat a vidék jelenti. 

Az a vidék, amelyről a kormánypártok alaposan megfeledkeztek. Hiszen lett volna idő arra, hogy a vidéki magyar embereket naprakészen tájékoztassák, összejöveteleken beszélgessenek az ország gondjairól és a kormány eredményeiről. Nem tették! 

A kormánypártok kommunikációja tragikusan rossz. Mert nem elég vadonatúj TV stúdióból cinikusan kiröhögve és ócsárolva az ellenzéket, tudóst játszania egy-egy sztárújságírónak, s nem lehet nagyképűen és alázat nélkül, az ellenzék trágár szintjére süllyedve elveszteni saját méltóságunkat, azt, ami által mások vagyunk, mint ők. Ez azonban még nem is volna olyan nagy baj. Az igazi baj országos szinten, a végvárak ostoba kapitányaival, a nagy mellényű vezérekkel és alvezérekkel van, akik hatalmi mámorukban cseppet sem törekednek arra, hogy alázattal és szeretettel, valóban a haza szolgálatába állva munkálkodjanak. Mert a hatalom és a pénz  elvakít. 

Amíg az ellenzék szisztematikusan hazudozott minden kis faluban, és elment a lakossághoz - amire a lakosság nagyon is érzékeny, mert igényli azt, hogy a „nagyok” (a nagynak képzelt senkik) szóba álljanak vele - addig a mi oldalunk a helyi és megyei vezetőinek csak a városok és a jobboldali celeb előadók voltak fontosak. A környékbeli falvakba a kutya sem látogatott el...

Igaz, hogy ma „csak” Hódmezővásárhely bukott el, de nem is merek továbbgondolkodni. Hiszen a szalon-trágár, az ellenzéken jókat röhögő, de üresfejű és elbizakodott nemzeti média-celebek, a kommunikációért felelős Fidesz-vezetők nemcsak a Fidesz győzelmét veszélyeztetik ostoba és csapnivalóan rossz, ám jól fizetett kommunikációval, de kétmillió választó és az egész nemzet jövőjét teszik kockára saját érdeküket erősen szemmel tartva. 

Három éve néhai kollégám és barátom bennfentes özvegye -  nem saját indíttatásból -  megkért, hogy írjam le a „magas hivatalnak”, miként lehetne – szerintem – javítani a Fidesz kommunikációján, milyen hibákat tapasztalok és milyen lehetőségeket látok a hibák kijavítására, a Fidesz kommunikáció erősítésére. Megírtam, elküldtem a hölgytől kapott e-mail címre. Választ - kissé európaiatlan módon - azóta sem kaptam… pedig olvasták, akiknek szólt, akik költő barátom özvegyén keresztül kérték, és akiknek valóban módjában állt volna a leiratban foglaltakat megvalósítani, vagy azokból átvenni néhány gondolatot. Három éve érvényes, és immár igazolódni is látszik az akkor leírtak minden egyes sora. 

Ma elbukott egy város! Holnap minek kell elbuknia, hogy végre alázatot, szeretetet, méltóságot és következetességet, szakmaiságot és nyelvi, viselkedésbeni pallérozottságot tanuljunk? Hogy megtanuljuk, meddig lehet egy arcot folyamatosan a képernyőn tartani, meddig lehet ugyanazt mondani, milyen stílust kedvel és fogad el a néző, az olvasó, a vidéki és a városi ember stb… 

A legnagyobb baj persze a nemtörődömség és a fennhéjázó modortalanság, a szalon-trágárkodás, amely nem a kormány és nem a Miniszterelnök jellemzője, hanem azoké, akik jól élnek, de rosszul teljesítenek, akik csak önmagukat ismerik el és föl, nem azokat, akikhez beszélnek, akiknek fontos Magyarország. Igaz, ezek a jobboldali öntelt média-celebek akkor is megélnek majd, ha kétmillió magyar… sőt, az egész nemzet vonaglani fog miattuk a fájdalomtól. 

S mindezek mellett a végvárak omladoznak, a vidéki emberhez a kis falukba nem megy a Fidesz, de megy az összes ellenzéki hazaáruló, s teletömi a vidéki ember fejét, kapzsiságot és irigységet generáló hazugságokkal. És ezt az esendő, egyszerű ember elfogadja. Ma már ott tart a vidéki emberek nem kis hányada, hogy hazugságnak véli a migránsok által elkövetett nyugati bűncselekményeket is. „Nincs azokkal semmi baj” - hallottam a minap a faluban, s azt is hozzátette még az egykor Fidesz-szavazó, 65 éves gazdálkodó: – „Milyen jogon kér a cigány(sic!) pénzt a kerítésért a zuniótól, hát nem ők kérték aztat a kerítést…” 

Itt tartunk tehát. Későn jött figyelmeztetés volt a vásárhelyi választás, s bizonyára azok, akikhez e néhány szemrehányó sorom szól, meg sem értik miről beszélek. Hiszen, én ingyen kérem tőlük, hogy megértsék, amiről írtam… 

Igen dühös vagyok! Mert hiába dolgoztunk akkor nyolc évig, ha néhány "nagyarcú", szarházi kommunikátor, saját zsebe okán, egy nemzetet is képes tönkretenni.  Noha időben szóltam – én is… 

Stoffán György

„Kifelé a papokkal az iskolákból”

Nem keltett mély felháborodást, nincs sajtóvisszhang, nincs tiltakozás és senki nem szalad a nyugati gazdáihoz panaszra, mint tették a „független” bírók, vagy teszi szakmányban a hazai ellenzéknek nevezett csürhe. 

Ám, még a nemzeti TV-k és a nemzeti nyomtatott sajtó sem foglalkozik a diáktüntetésen megjelent molinó szövegével (ami nagy szégyen ránk nézve, és mélységes hozzá nem értést, ostobaságot vagy nemtörődömséget tükröz egyben!), amely mindent elárul a tüntetést szervező „független diákszervezetről”.

Mondhatnánk nemes egyszerűséggel, hogy egy sima gondolat, egy másképpen gondolkodó gyermekded követelés csupán az, amit ez a molinó hirdet. Azonban máig ható történelmi sebeket tép fel ez a mondat, s a történelmi tények nem ismerését, a feneketlen liberális butaságot is magában foglalja.  

Másrészt jelzi, hogy a „demokrácia” jegyében a keresztény magyar állampolgároknak mindent kötelező eltűrni, amit ez a söpredék, külföldi pénzen, a hazaárulás – egykori – büntetőjogi kategóriáját kimerítve tesz, mond, hirdet.

Ha ugyanis valaki azt mondaná, hogy kifelé az országból a zsidókkal, akkor azonnal antiszemitizmust kiáltanának azok is, akik ma az említett keresztényellenes molinót oly büszkén hordták körbe a diáktüntetésen, s joggal felmerülne a tiltakozó cikkekben - amelyek elárasztanák a világsajtót -, az a történelmi sérelem, amely máig súlyos fájdalom minden magyar és nem magyar ember számára.

A  keresztényellenesség viszont - úgy tűnik -, a kereszténynek mondott Magyarországon más kérdés. Ha egy diáktüntetésen "keresztényelleneskedik" az efféle primitív csürhe, akkor az a demokrácia része, akkor az megengedett, „belefér” - mondják az okos demokraták jobbról és balról egyaránt. Pedig nem fér bele! Nem fér bele sem a zsidóellenesség, sem a keresztényellenesség egyetlen demokráciába, egyetlen emberi társadalomba sem. Ám, a kettőt azonos mérce szerint illenék megítélni.

Miért rendkívül veszélyes és büntetendő e molinó cinikus és ostoba körbehordozása? 

Mert olyan történelmi tragédiát idéz és egyben vetít előre, amely máig ható következményekkel járt 1948. és 1950. után.  Olyan történelmi drámát idéz, amely tudós emberek, papok és szerzetesnők halálával, az oktatás máig tapasztalható lezüllesztésével járt. Olyan történelmi tragédiát vetít előre, amelynek körvonalait már jól láthatjuk a nyugati civilizáció megsemmisülésében és a primitív, keleti magyarellenességben (marosvásárhelyi katolikus gimnázium bezárása, a magyar oktatás szűkítése, nemzetiségi jogos csonkítása stb…).

Számokban nem lehet kifejezni a veszteséget, amelyet a kommunista söpredék okozott az iskolák államosításával és a magyar oktatás, ezáltal való lezüllesztésével, a tudós szerzetestanárok és világi tanítók megölésével, bebörtönzésével, deportálásával, elüldözésével. Tette ezt az a kommunista párt, amelynek generalisszimusza korábban Hitlerrel együttműködve emberek millióit mészárolta le 1938-tól. Ma más gúnyában, de ugyanez a gyilkos szellemiség köszön vissza erről a molinóról, amelynek létét és mondanivalóját nem tudomásul venni, nem reagálni rá, nem tiltakozni ellene végtelen ostobaság a nemzeti oldal részéről. Ugyanis a diákoknak fogalmuk sincsen arról, hogy akik ezt a molinót lobogtatták, milyen szándékkal és kiknek a megbízásából tették, s mit üzen maga a cselekmény, a szöveg. A halált. Az amfiteátrumok vérszagú kínjait! Az Andrássy út 60. Ravasz Lászlót, Mindszentyt, Ordass Lajost megkínzó gyilkos, aberrált, nyilas, kommunista,  liberális hörgését... A terrorista bombától szétszaggatott keleti keresztény gyermek véres testrészeit... 

Mert a keresztényellenesség idevezet! Magyarországon is és mindenütt a világon! És ezt a szellemiséget a gyökereinél kell elfojtani!

A diáktüntetés most megmutatta, hogy mi is a valódi célja annak a sátáni erőnek, amely Európát és benne hazánkat is megsemmisíteni próbálja, amely a kereszténységet és a hithű zsidóságot is nemkívánatosnak tartja ezen a földrészen, és amely úgy kezdi a gyilkolást, hogy egy molinóra rápingálja: „Kifelé a papokkal az iskolákból.”

Kikérem magamnak tehát ezt a gyilkos indulatból született molinó-feliratot. Mint katolikus író-újságíró, mint egyszerű keresztény magyar polgár, aki felelősséget érez a papságért, az egyházi iskolákban tanítókért, az erkölcsi nevelésért és a magyar nemzet fiatalságáért - tiltakozom e fasiszta-kommunista szellemiség potenciális halálos veszélyt jelentő léte miatt.

Mert jól tudjuk, hová vezet az efféle molinókkal indított út: hol Auschwitzba, hol a Gulágra… Csak a táborhely változik… az idevezető szellemiség 1789. óta változatlan.

Stoffán György

Gondolatok az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előtt…

Bizonyára nem lesz nagy olvasottsága az alábbi soroknak, hiszen nem a választási kampány mocsaráról kívánok értekezni. Nem is a migrációs problémáról adok közre gondolatokat, és még csak a pápát sem fogom szidni… bár ezek a témák szalagcímesek, címlap-sztorinak számítanak mindenütt, akár a bal, akár a jobboldalon fogalmazódnak meg az ilyen írások. Igaz, amely témáról értekezni szándékozom, az talán valóban megérdemelné a szalagcímet, a címlapot…

A magyar katolikusok társadalmának ismét megadatik, hogy 1938. után újra megrendezhetjük az Eucharisztikus Kongresszust. A rendezés és a szervezés felelősei, a rendezők hivatalai már megvannak, a programokat és a helyszíneket tervezik… azonban keveset hallunk a lelki felkészülésről, annak programjairól és elsősorban a legfontosabbról: a bűnbánat fontosságáról, arról, hogy tiszta lélekkel és megerősödött hittel fogadjuk az Oltáriszentséget 2020-ban Magyarországon.

Mai világunkban az katolikus egyházat sajnos nem a lélek erejéről, Isten szeretetéről, az Isten iránti hűségről szóló hírekben találjuk, hanem a botrányos, vádaskodó, gyalázkodó rovatok, lapok hasábjain. Nem véletlen persze ez a szánalmas, de mégis lelket romboló háborúság a katolicizmussal,  Jézus parancsaival, a Teremtő Istennel szemben. Nem véletlen az a bomlasztás és hitehagyás, amelyet ma az egyházon belül is tapasztalunk, s amelyet sokszor óriásira nagyít a liberális világsajtó. Az sem véletlen, hogy a német katolikus püspökök közül néhányan az elmebetegségig menő, megbotránkoztató magatartást tanúsítanak, és szembe mennek minden józansággal, a hagyományokra, Jézus tanításra, az Evangéliumra épülő elvvel és az Evangéliummal... magával az egyházzal. A bolondmise rendezése, az azonos nemű párok „megáldása”, a Krisztus által tanított egyetlen imádság megváltoztatása, a házasságtörők, azaz, az elváltak szentségekhez járulásának sokféleképpen való új értelmezése és a pápa olykor szokatlan megnyilvánulásai politikai ügyekben mint-mind békétlenséget generálnak. A liturgia megváltoztatásának terve nyugtalanságot okoz, s a műemlékek immár sorozatos, püspökök általi rombolása is rossz érzéseket kelt a hívő emberekben. Igaz persze, hogy ezek a folyamatok nem ma kezdődtek el, hanem fél évszázada, amikor a II. Vatikáni Zsinat elkezdte relatívizálni az elmúlt kétezer esztendőt, Jézus tanításait, a liturgiát és a liturgikus teret, a liturgia nyelvét megváltoztatta. Magyarán, felborította azt a rendet, amely rend az egyetlen biztosítéka a megmaradásnak: azaz, a hagyományban rejlő rendet. Ha megnézzük a görög katolikus vagy az ortodox egyházakat, láthatjuk, hogy az ő Krisztus követésükben nincsenek kérdések, nincsenek relativizáló intézkedések, mert tudják, hogy ami isteni és abszolút, azt ember nem kérdőjelezheti meg. Náluk a hagyomány megtartása, a megmaradás és az erősödés legfőbb záloga. Ha a keleti egyházak tagjainak csak a kitartását, a háborúk ellenére is helyben maradását és az üldözések ellenére is megingathatatlan hűségét nézzük, már abból is látható az a mély és igaz hit, amelyet nem kezdett ki a nyugati liberális szellemiség, a jólét, a Katekizmust érintő relativizálás, a karrier és pénzhajhászás… Mert a keleti kereszténység katolikus hitét a valós Krisztus követés, az Istenhez tartozás határozza meg. Nem fertőzte meg az egyház vezetőit a liberalizmus, a "nyitás a világra" hamis ördögi terve. Csak a Tanítás, csak az Ige, csak az Evangélium mutat utat a számukra! Mert Jézus, már a feltámadásával nyitott a világra... 

Amíg Európában és Amerikában, a római egyházban káosz uralkodik, templomokat zárnak be, a hívek száma drámaian csökken, a papság egy része vakon követ ostoba tanításokat, s némelyik püspök "újításaitól" még Luther is elhatárolódna, addig az ortodox és a görög katolikus egyházak erősödni látszanak minden nyomás, üldözés és tragédia ellenére. „Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.” (Mt 17, 20) 

Úgy tűnik, hogy ha nem is hegyeket mozgatnak meg ezek az üldözött egyházak, megmaradásukat sokkal jobban tudják hitük által biztosítani, mint az európai és amerikai katolikusok, akiknek nem fontos térdreborulniuk a legszentebb Oltáriszentség előtt, s kézbe véve Krisztus testét áldoznak, állva, mintegy megszokott cselekedetet végrehajtva a mise részeként. A felújított templomokban már nincs térdeplő, és a pap is már csak odabiccent a tabernákulumra, mint amikor a körúton találkozik egy ismerőssel. A legújabb őrületet pedig, szintén a német püspökök engedélyezték a napokban: az intercommunio-t, azaz, a felekezetek közötti áldozást. "A Sátán célpontja a szentmise áldozata, és Jézus valóságos jelenléte az átváltoztatott ostyában." - írja Sarah bíboros. Tehát, a Sátán legfőbb célpontja maga az Oltáriszentség, az Eucharisztia. Ezért, az Oltáriszentség védelme és az Iránta kifejezett imádat a legfőbb cél kell, hogy legyen a hívő ember számára. Térdre borulva és a nyelvünkre véve az Oltáriszentséget a szentáldozáskor.

Miért is kalandoztam el ilyen távolra, s ebben az elkalandozásban miért is maradtam a Mysterium Fidei közelségében? 

Mert a hazánkban megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nem csak egy szűk papi társulat, nem csak a püspöki kar és nem csak a minden nap templomba járó magyar katolikus emberek kiváltsága, ünnepe lesz 2020-ban, hanem az egész Kárpát-medence magyarságnak közös ünnepe. Hiszen nem egy katolikus kulisszatitok kongresszusa lesz, hanem magát a Megváltót, Jézust ünnepeljük és fogadjuk Magyarországon. 

Ahogy méltó módon együtt ünnepelte – feledve a történelmi sebeket – a katolikus és a református egyház a reformáció 500. éves évfordulóját, úgy a Krisztust ünneplő Nemzetközi Kongresszus sem csak egy vallás ünnepe lesz. Bízom abban, hogy minden Krisztust követő egyház és felekezet Jézus békéjével és az Ő szeretete által tud majd ünnepelni és részt venni ezen a kiemelkedő eseményen.

Azonban van, amiről e helyen csak a katolikus testvéreknek kell írnom. Ez pedig a lelki felkészülés az Eucharisztia ünnepi fogadására. Mert ideje van magunkba nézni, ideje van megvizsgálnunk a Jézussal való kapcsolatunkat, hitünk stabilitását, a Krisztus-követésünk valósságát vagy éppen kétes értékét. Mindennek az előkészületnek az alapja kellene, hogy legyen a Kárpát-medence katolikus magyarsága számára meghirdetendő bűnbánati év.  Nem imanap, nem imaóra vagy egyórás Szentségimádás… Nem! Egy egész esztendő, amelyet bűnbánati esztendőként élünk meg. 

Nem csupán saját bűneinkkel való szembenézés, hanem eleink bűneinek megbocsátásáért való esedezés is. A hosszú évszázadok alatt elkövetett bűneink megbocsátását kell kérnünk, hiszen ha nem is kollektív bűnösségről beszélünk, mégis minden korban minden magyar ember követett el valamit az isteni parancsok ellen, magánéletében és a társadalmi életben hitünk és hazánk ellen. Egyetértett vagy tagadott éppen, de nem Jézus útját követte… Nagy, őszinte és közös nemzeti bűnbánatra van szükség, amelyben arra kérjük Istent, hogy bocsássa meg ennek a nemzetnek a maga ellen elkövetett bűneit, engedje el, a már évszázada tartó büntetését, s adjon erőt, önbizalmat, adjon hitet és ebben a hitben adja meg a Hozzá való hűség kegyelmét. 

Az Irgalmasság vasárnapján, április 8-án bizalommal fordulunk Istenhez és kérjük, árassza ránk kegyelmét… úgy azt is kérnünk kell, hogy legyen erőnk és hitünk méltóvá tenni magunkat a Kegyelemre. Mert alaptalanul és méltatlanul, mindig csak kérni, de soha magunkba nem nézni… nem egy a végtelenségig. 

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való lelki felkészülés jó alkalom a nemzet hitének megerősítésére, a bűnbánatra, az önvizsgálatra, a keresztény, azaz Krisztust követő egyházak közötti valós béke és egymás iránti tisztelet megteremtésére, és az Oltáriszentség 2020-as méltó, közös fogadására nemzetünk lelki erejének megerősítésére. Jó volna, ha a nemzeti bűnbánati évet nem késlekednék meghirdetni a Magyar Katolikus Püspöki Kar és Gyulafehérvár Érseke!  

Ha pedig ez a kongresszus méltó módon lezajlik, mert méltó módon készültünk rá, úgy minden bizonnyal ismét mondhatjuk, hogy megvédtük az európai kereszténységet!

 

Stoffán György

"Örülök a koromnak" - Születésnapi interjú Stoffán Györggyel

A 2017 decemberében rendezett Dunai Limes irodalmi konferencia résztvevőivel Dunaújvárosban

Pálinkás István alapító-főszerk.
Dunai Limes

„ÖRÜLÖK A KOROMNAK"

                                                Születésnapi interjú Stoffán György író-újságíróval

   
A Dunai Limes irodalmi-kulturális lapba való szerzői-szerkesztői felkérésemkor visszakérdezett a telefonban: „De nem valami aberrált, liberális szutyok?”. Aztán meglátogattam Besnyőn, s érdekesen furcsa harmónia fogadott Stoffán György író lakásában: pianínó, gáztűzhely, hatalmas étkezőasztal székekkel, számítógép, „dikó”… egy helyen. Pedig a meglehetősen nagy, Báró  Maximilian Ferstl bécsi építész által 1897-ben tervezett, és Siegfrid Graf Wimpffen által építtetett 18. századi kúriában másutt is elférnének ezek az idezsúfolt tárgyak. A bejárati ajtóval szemben, a folyosón egy csodálatos Krisztus-szobor! (Időközben persze a Dunai Limes elköteleződését is megbeszéltük!)

• Miért ez a szokatlan szűkösség? Még azt is mondhatnák, igénytelen vagy? – kérdezem az írót, akihez születésnapot köszönteni jöttem (hiszen a napokban betöltötte 60. életévét!) csendben, magányosan… Stoffánosan. És egyáltalán nem ajándékként édesanyját is most veszítette el.

• Ja, mert Te eddig csak nyáron jártál itt, mint Dunai Limes-őrző, határőrző… Én mindenben konzervatív vagyok, így a fűtés tekintetében is. Minek tékozoljam el azt, amiben amúgy sem bővelkedem… egy helyiségben élek télen, de nyáron hatban. Épp elég egy helyiség fűtése a téli időben, amikor a hazai famaffia aranyárban adja a tüzelőt… Ha megvan a nyugalmam, olvashatok, írhatok, gondolkodhatom vagy zenélhetek kedvemre, és ráadásul még meleg is van, akkor olyan békés tudok lenni, mint egy jóllakott oroszlán. Ezért élek egy helyiségben gépestül, konyhástul, pianínóstul, ágyastul.

• Mi tudja megzavarni ezt a „földöntúli”, zsúfolt, falusi nyugalmadat?

• Manapság nem nagyon kell keresni effélét, mert szinte bekopog a házadba az a sötét társadalmi ellentét, és a választási kampány azon tragikus és primitív hangvétele, amely miatt az ember bizony nyugtalanná, idegessé, felháborodottá válhat. Az egész társadalmi életünkre vonatkozhatnék, hogy „a nyugalom megzavarására alkalmas!” Alapvetően utálom a békétlenséget, a gyűlölködést, a primitív indulatokat, a trágárkodást. Ám, ez most vastagon megadatik. Éppen azért örülök a koromnak, mert 2015. után elkezdeni a hatvan évet…, hát keserves vállalkozása lesz az a mai fiataloknak. Kilátástalanság, ostobaság, erkölcs-, és hitnélküliség… elszabadult gyilkos indulatok butasággal keverve, mint a nyilas vagy a kommunista időkben… migránsok, erőszakos keveredés, iszlamizmus, terror, Európa teljes pusztulása… Ez vár a mai fiatalokra, és ez elviselhetetlen az én korosztályom értelmiségének a számára. Védekezés nélkül belerohanni a megsemmisülésbe, mint Európa teszi, avagy tettetik vele/velük/velünk… elképesztő.

A Dunaújvárosi Intercisa Múzeumban a Dunai Limes első lapbemutatóján, ahol külsős főmunkatársnak kértük fel

• Jönnek a választások (sokunk szerint valóban sorsválasztás lesz!), és minden jel arra mutat, hogy a nép választása a Fidesz-KDNP kormányzást támogatja majd továbbra is. Akkor mi szabadok maradunk… nem lesz migránsveszély…

• Na, ne mondj nekem ilyen marhaságokat ésd magadat se áltasd! Kit érdekelt a világ alakítása során a népek véleménye, szavazata, voksa?

• Például engem, de tudom, hogy téged is, mert Orbánista vagy, mint korábban írtad egy publicisztikádban! De most komolyan!?

• Na, jó, persze, igaz... de a jobbágyfelkelések, a forradalmak, Trianon vagy a szovjet megszállás korában megkérdezték a népet, hogy mit akar? Nem! Illetve egyszer, politikai okokból, Sopronban, amikor odavittek mindenkit, aki élt és mozgott, hogy szavazzon a hovatartozásról… Most még annyira sem kérdezik meg, hogy mit akar a magyar. És még mindig nem látják a veszélyt az emberek. A kis pökhendi és hazaáruló soros-pártokat már rég szét kellett volna verni. Be kellett volna tiltani. Ahol viszont nincs normális bíróság, ott mire számíthatsz? Lehet nálunk két és félmillió ember, aki szavazni is elmegy, és jól dönt, de a katonai és a politikai erő nem nálunk van. Így mindenre felkészülhetünk ismét, ami rossz, és ami miatt ismét kínlódhatunk, illetve kínlódhatnak gyermekeink és unokáink. Ez sajnos akkor is így lesz, ha mi nyerünk április 8-án. Legfeljebb lassabban történik meg, mint az elvetemült, istentelen és ostoba Nyugaton. Ez a világ tragikus rendje. Erkölcstelenségben, kapzsiságban, szeretet-, és Isten nélkül minden összeomlik előbb-utóbb. Európa sem kivétel. Csak ezen a tájon az ellenkezés miatt hosszabb lesz a haldoklás.

• Az utóbbi időben kevesebbet is írsz. Miért?

• Undorom van. No, nem az írástól, hanem a már említett, mélységesen ízléstelen és az emberi, erkölcsi tartást mindenben nélkülöző kampánytól. Mindkét oldal elvesztette a maga sármját, valódi értékét, és valami olyan mélységekbe vergődtük le magunkat, ott a hatalom megszerzése érdekében, itt az ország és a nemzet megmaradása érdekében folytatott szellemi hadviselésben, amelyre aligha volt eddig példa. Semmit nem hallasz, nem olvashatsz, mint trágárságot, proli stílust, és a rossz tulajdonságokra, gyűlölködésre építő szlogeneket. A plakátokon is csak az utálat látható jobbról-balra és vissza, és így már senkinek nincs méltósága ebben a nemtelen harcban. Eljátszották, eljátszottuk.

Stoffán több kiváló és hiánypótló kötet szerzője

• Ebben a versenyben az ingerküszöb kiverése is követelmény, hiszen másként senki nem figyel oda, te sem!

• Persze, csak közben nem győzzük mondani, hogy a keresztény kultúrát akarjuk védeni. Apropó, kereszténység: A minap azt is hallottam egy beszédben, hogy mindegy, hogy valaki gyakorolja-e a vallását vagy nem, akkor is a keresztény kultúra a legfontosabb… Nos, ez a megfogalmazás számomra értelmezhetetlen, hiszen a kereszténység nem csupán a fennálló kultúra neve, hanem egy nemzeti életforma, amelyet nem a szekularizált társadalom tart fenn, hanem a hitében erős civil társadalom. A keresztény kultúrára kell épülnie a törvénykezésnek, a jognak, a gazdaságnak, a politikának, az oktatásnak és az egészségügynek. Ahogy nem lehet keresztény egy Istentagadó kommunista, úgy nem lehet keresztény egy, a profitra hajtó, és ezért mindenkit kizsákmányoló kapitalista sem. A keresztény emberek hite társadalmi berendezkedése és elkötelezettsége tartja meg és fejleszti tovább a keresztény kultúrát. Ez, azonban ami itt van, már csak egy relativizált, komolytalan változat. Mint egy műláb, egy üvegszem, egy töltő nélküli, lemerült okostelefon. Olyan, mint az igazi, de nem az, nem használható! Nos, hit nélkül a keresztény kultúra is csupán ennyit. És ez nem vicc! Amiben ma élünk, az ennek a kultúrának csak a szánalmas imitációja úgy egyházi, mint világi viszonylatban. Ezért fogja legyőzni az iszlám Európát. Mert ott nem relativizálnak. Ott a vallás a megtartó erő. Igaz, fanatikusok, de ezzel együtt ők maradnak meg, nem mi!

• Az egyházi részével mi a probléma szerinted?

• Nem a magyar katolikus egyházzal van bajom, hanem azzal a szemléletmóddal, amelyet most először tapasztalok ennyire nyíltan az egyházban. A relativizálással. Ma mindent lehet, bűn nincs, ha van, akkor, az nem olyan, mint korábban, a házasság smafu, a nyugat-európai püspökkari konferenciák hülyébbnél-hülyébb dolgokat határoznak és adnak közre. A keresztényeket üldözik a világban, de a Vatikán az üldözők befogadására sarkall, és ennek a mentalitásnak vannak magyarországi követői is… mondjam tovább? Ha egy pápa megbotránkozást, ellentéteket generál, akkor le kell mondani, hiszen az egyház egységét nem bonthatja meg senki, s főleg nem Krisztus nevében vagy épp Krisztust kirekesztve. átértékelve, szavait megváltoztatva. Akkor is le kellene mondania, ha meggyőződése szerint jó szándékkal tesz és mond botorságokat. Soha nem volt ilyen, hogy egy pápát ne a tisztelet, hanem a bírálat és hovatovább a gyűlölet vegyen körül. Tehát valami nagy baj van… amit nem csak a liberális sajtó generál, mint mondják a Bergoglio-fanok. Igazságokat tagadunk, hazugságokat tartunk igazságnak, de a lényeget nem mondjuk ki és a Szentírást is úgy forgatjuk, mint a pénzéhes prókátorok a jogtárakat a tárgyalás előtt. Ez sem nem kereszténység, sem nem hit számomra. Bolondmisét és homokos-esküvőt az én római katolikus egyházam nem ismer! A Miatyánkhoz pedig abban a formában ragaszkodom, amint azt Édesanyámtól megtanultam. Épp elég volt a II. Vatikáni Zsinat mérhetetlen rombolása, pusztítása, amelynek drámai „gyümölcsét” ma is láthatjuk, amikor egyes magyar főpapok műemlékeket „puritánosítanak” aggasztó és agressziv, „proliházmesteres” primitívséggel! Győr, Pannonhalma, vagy Vác a legjobb példák erre.

A fészbúk nagyúr... Őt is letiltotta - NEM CSODÁLKOZUNK RAJTA, HISZEN NEMZETI

• Nagyon sötéten és keserűen látsz mindet… Nem a hatvanadik születésnapod pszichés megnyilvánulása ez?

• Mert nagyon sötét és keserű minden. Köze nincs ennek a születésnapomhoz… legfeljebb annyi, hogy örülök a koromnak, mert nincs vissza annyi, amennyi eltelt.

• Mit vontál le magadnak tanulságul az elmúlt hat évtizedből?

• Nem szeretek elmélázni a múlton, mert sok pótolnivalóm van, és a meditáció időpocsékolás. A legfőbb tanulság az, hogy hit és Isten nélkül az ember – nagyon öntelten és önelégülten – csak hülyeséget tud elkövetni. Olyan dolgokat, amelyeket később megbán… vagy a halálos ágyán bán meg… nem tudom…, de, hogy megbánja, az bizonyos. A másik tanulság, a megbízhatóság fontossága. Ha valami fekete, az fekete, ha fehér, akkor fehér. Nem lehet a fekete sötétszürke, a szürke pedig világos-fekete. Mindent a helyén és világosan, egyenesen kell kifejezni, mert láthatjuk, hogy a „pc” és a hazudozás vezette ide a világot, ahol ma áll. A világ a liberális és  beteges ószövetségi  hazugságokra épült, és ez a hazugság-alap ma rothadni kezdett és minden összeomlik, amit ráépítettek. Ma is hazudozik minden hatalom, ma is vannak titkok, amelyeket nem árulnak el, és omladozik a mi nagy nemzeti összetartásunk, és minden, amiről azt hisszük, hogy tökéletes. Mert görcsölünk... Nem tudtunk alkotmányos rendet tartani, nincs jog-és igazságszolgáltatásunk, mert nem volt merszünk – mint '48-ban a kommunistáknak –, lecserélni a múlt rendszer gyilkos taláros katonáit, a halálos ítéleteket szakmányban hozó ócska kommunista bírákat, de hadseregünk sincsen, és disszonánsak a szlogenjeink, mint már említettem a kereszténységet illetően. Ellenségeket is pénzel a kormány, és rendre árulóknak ad  pályázati pénzeket, de kettős mércével mér vallási téren is. Ez pedig nem jó módszer. Két lovat próbálunk egy fenékkel megülni, és nem vagyunk magunkhoz sem őszinték. Ez talán a legnagyobb baj. Ezek az én hatvan esztendőmnek a tanulságai. Egyetlen reményem van, hogy április 8-a után rend és fegyelem lesz végre. Ám, hogy érez-e majd olyan erőt az újabb Orbán-kormány, hogy tényleg pofán vágja a renitenseket, és megbünteti az árulókat, nem tudni előre. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy hazánkat csak rend és fegyelem mellett, a hazaárulás minden formájának a teljes megszüntetésével tudjuk még egy darabig megtartani. Aki viszont időt nyer, életet nyer!

• Mit üzensz hatvan évesen az utánunk következő generációnak?

• Olvassanak… Stoffánt is! Cikkeket, tanulmányokat, könyveket… van mit… Tettem róla. Az elmúlt harmincöt év alatt ugyanazt írtam, nem voltam sem kommunista, sem liberális, nem forgattam köpenyeget… ezért nem is nagyon kapkodnak utánam még azok sem, akik ma már mellüket döngetve Fideszesek, nemzetiek, jobboldaliak és véresre nyalnak minden államtitkári ülepet. Jó pénzért… az egyes TV-knél, az elektronikus és a nyomtatott médiában. Nekem elég, ha „magyar-svábnak” nevezhetem magam. Magyar-svábnak-katolikusnak. Kevesen vagyunk, akik nem tévedtek más „színű” utakra életük során. Erre büszke is vagyok, és ezért hálát adok az Istennek. A Kárpát-haza, a nemzet és a hit ügyében a lelkiismeretem tiszta. Nincs ennél nagyobb ajándék a számomra. Nem kell magyarázkodnom a fiaimnak, hogy mit miért írtam vagy tettem régen, mert ma is ugyanazt írom és teszem. Csak a hitemet és a nemzetet szolgálom, íróként és magánemberként immár 35-40 éve. S remélem, még egy darabig tehetem a dolgomat itt a földön a nemzet és a haza javára… SoliDeoGloria!

Pálinkás István