Omladozó végváraink…avagy, időben szóltam...

A végvárak mindig biztosítékai voltak az országnak. És a végvárakat ezért rendben is tartották. Ma a végvárakat a vidék jelenti. 

Az a vidék, amelyről a kormánypártok alaposan megfeledkeztek. Hiszen lett volna idő arra, hogy a vidéki magyar embereket naprakészen tájékoztassák, összejöveteleken beszélgessenek az ország gondjairól és a kormány eredményeiről. Nem tették! 

A kormánypártok kommunikációja tragikusan rossz. Mert nem elég vadonatúj TV stúdióból cinikusan kiröhögve és ócsárolva az ellenzéket, tudóst játszania egy-egy sztárújságírónak, s nem lehet nagyképűen és alázat nélkül, az ellenzék trágár szintjére süllyedve elveszteni saját méltóságunkat, azt, ami által mások vagyunk, mint ők. Ez azonban még nem is volna olyan nagy baj. Az igazi baj országos szinten, a végvárak ostoba kapitányaival, a nagy mellényű vezérekkel és alvezérekkel van, akik hatalmi mámorukban cseppet sem törekednek arra, hogy alázattal és szeretettel, valóban a haza szolgálatába állva munkálkodjanak. Mert a hatalom és a pénz  elvakít. 

Amíg az ellenzék szisztematikusan hazudozott minden kis faluban, és elment a lakossághoz - amire a lakosság nagyon is érzékeny, mert igényli azt, hogy a „nagyok” (a nagynak képzelt senkik) szóba álljanak vele - addig a mi oldalunk a helyi és megyei vezetőinek csak a városok és a jobboldali celeb előadók voltak fontosak. A környékbeli falvakba a kutya sem látogatott el...

Igaz, hogy ma „csak” Hódmezővásárhely bukott el, de nem is merek továbbgondolkodni. Hiszen a szalon-trágár, az ellenzéken jókat röhögő, de üresfejű és elbizakodott nemzeti média-celebek, a kommunikációért felelős Fidesz-vezetők nemcsak a Fidesz győzelmét veszélyeztetik ostoba és csapnivalóan rossz, ám jól fizetett kommunikációval, de kétmillió választó és az egész nemzet jövőjét teszik kockára saját érdeküket erősen szemmel tartva. 

Három éve néhai kollégám és barátom bennfentes özvegye -  nem saját indíttatásból -  megkért, hogy írjam le a „magas hivatalnak”, miként lehetne – szerintem – javítani a Fidesz kommunikációján, milyen hibákat tapasztalok és milyen lehetőségeket látok a hibák kijavítására, a Fidesz kommunikáció erősítésére. Megírtam, elküldtem a hölgytől kapott e-mail címre. Választ - kissé európaiatlan módon - azóta sem kaptam… pedig olvasták, akiknek szólt, akik költő barátom özvegyén keresztül kérték, és akiknek valóban módjában állt volna a leiratban foglaltakat megvalósítani, vagy azokból átvenni néhány gondolatot. Három éve érvényes, és immár igazolódni is látszik az akkor leírtak minden egyes sora. 

Ma elbukott egy város! Holnap minek kell elbuknia, hogy végre alázatot, szeretetet, méltóságot és következetességet, szakmaiságot és nyelvi, viselkedésbeni pallérozottságot tanuljunk? Hogy megtanuljuk, meddig lehet egy arcot folyamatosan a képernyőn tartani, meddig lehet ugyanazt mondani, milyen stílust kedvel és fogad el a néző, az olvasó, a vidéki és a városi ember stb… 

A legnagyobb baj persze a nemtörődömség és a fennhéjázó modortalanság, a szalon-trágárkodás, amely nem a kormány és nem a Miniszterelnök jellemzője, hanem azoké, akik jól élnek, de rosszul teljesítenek, akik csak önmagukat ismerik el és föl, nem azokat, akikhez beszélnek, akiknek fontos Magyarország. Igaz, ezek a jobboldali öntelt média-celebek akkor is megélnek majd, ha kétmillió magyar… sőt, az egész nemzet vonaglani fog miattuk a fájdalomtól. 

S mindezek mellett a végvárak omladoznak, a vidéki emberhez a kis falukba nem megy a Fidesz, de megy az összes ellenzéki hazaáruló, s teletömi a vidéki ember fejét, kapzsiságot és irigységet generáló hazugságokkal. És ezt az esendő, egyszerű ember elfogadja. Ma már ott tart a vidéki emberek nem kis hányada, hogy hazugságnak véli a migránsok által elkövetett nyugati bűncselekményeket is. „Nincs azokkal semmi baj” - hallottam a minap a faluban, s azt is hozzátette még az egykor Fidesz-szavazó, 65 éves gazdálkodó: – „Milyen jogon kér a cigány(sic!) pénzt a kerítésért a zuniótól, hát nem ők kérték aztat a kerítést…” 

Itt tartunk tehát. Későn jött figyelmeztetés volt a vásárhelyi választás, s bizonyára azok, akikhez e néhány szemrehányó sorom szól, meg sem értik miről beszélek. Hiszen, én ingyen kérem tőlük, hogy megértsék, amiről írtam… 

Igen dühös vagyok! Mert hiába dolgoztunk akkor nyolc évig, ha néhány "nagyarcú", szarházi kommunikátor, saját zsebe okán, egy nemzetet is képes tönkretenni.  Noha időben szóltam – én is… 

Stoffán György