2018. január 10., szerda

Méltóság nélkül, prolisan… – médiabunkósodás




Persze, kell ilyen is – mondhatnók. Kell a könnyedebb, lazább olvasnivaló, ám annak is van (volt) követelményrendszere. Méltósága? Az nincs. Amit ma látunk a magyar újságírásban – akár kormányoldalon, akár az ellenség oldalán –, az nélkülözi az etikai és egyéb, az újságírás legalapvetőbb követelményeit. 


A hazai újságírás színvonala kétféle igény(telenség) okán süllyedt a békaülep szintje alá. Az egyik ok a „friss erő”, amely a ki tudja milyen gagyi médiaszakokról „robban” be e kusza politikai világba, ám sem írni, sem szöveget érteni nemigen alkalmas... csak volt egy rokon, egy vagy több szerető, egy évfolyamtárs, aki megszerezte az állást… Mert a másra alkalmatlan fiatalok legtöbbje a médiaszakon köt ki. 
Korábban tanítóképzőbe, hitoktatóképzésre, szociálismunkás-képzőre mentek, hogy legalább valamilyen diplomájuk legyen... ma „médiaszakembernek”… bár ez a kifejezés gyenge túlzás eme kissé kérdéses tehetségű telefonnyomkodó "utánpótlást" illetően. Ha megnézzük a szóhasználatukat, a szövegértésüket, vagy a szókincsüket, elkeserítő eredményt kapunk. 

A helyesírás szabályairól pedig, talán ne is ejtsünk szót. Ez azonban a szellemi züllés okainak csupán az egyik oldala. 

A másik, az olvasói igény mélyrepülése, amelyet sajnos, minden eddig kötelező keretet, írott és íratlan szabályt felrúgva, értelmes és kulturált kollégák is kiszolgálnak, azt gondolva, hogy ők „jó fejek” azáltal, ha káromkodnak, ha trágár kifejezésekkel tarkítják mondanivalójukat. Sőt! Ma már sajnos ott tartunk, hogy az ellenséges televíziók jobban vigyáznak a stílusra (kivéve „Mucika” és Egon néhány bunkó vendégét, beszélgetőpartnerét), mint a jobboldali tv-k egymás között beszélgető társaságai. A  felháborodás vagy a düh, a káröröm vagy az utálat de facto nem jelenhet meg egy-egy stúdióbeszélgetésben, mert az nem film, hanem objektív és tárgyszerű elemzés… Persze a beszélgetős műsorokból is bőven elég volna a negyede, hiszen a többi csak folyamatos választási hangulatkeltés, s a „kaszálási lehetőség” okán szerkesztett, értéktelen és erőltetett műsor, mindkét oldalon. „Mert beszélgetős műsort a hülye is tud csinálni, akárcsak gyereket”- tartja egy bajor TV-s kolléga. 
Az írott sajtóban is megjelent a liberális prolisodás, hiszen olyan cikkeknek is helyt adnak egyes jobboldali médiumok, amelyekről tudva tudja mindenki, hogy álhír, nem igaz, hangulatkeltés csupán. Ez pedig mindennek az alja, amit eddig csak a szocialista, liberális szennylapok tudhattak magukénak. 


A nemzeti keresztény újságírásba nem fér bele a trágárkodás, a műsorvezetők hisztis és nem úri szalonokba való kirohanásai, a „kiröhögöm az ellenséget” stílus, mert mindez elveszi a műsor és a jobboldal médiában való megjelenésének a méltóságát. És jó lenne ezt a szót megjegyezni: méltóság! Mert ebben rejlik sok más jelző is mint az alázat, a megfontoltság, az objektivitás, a szeretet, az igazmondás… etc., amelyeket, ha nem tudunk érvényesíteni a nemzeti oldalon önmagunkra, akkor joggal szól meg bennünket az a proli csürhe, amely erkölcsileg ugyan nulla, de tévéiben mégis pallérozottabban beszél, mint a nemzeti oldal néhány ismertebb újságírója. Nem süllyedhetünk tehát arra a szintre, amely szinten az ellenségeink politizálnak az utcán, a kocsmában, a gyűléseiken. Nekünk tanítanunk is kell…


A sajtónak nem csupán az a feladata, hogy híreket adjon közre elfogulatlanul, hanem a tanítás is. Tanítás erkölcsi ügyekben, politikai téren, hazaszeretet és identitástudat terén, és persze hitbéli dolgokban is. Ez utóbbiban úgy, hogy a jelenlegi kuszaságban irányt is tudjon mutatni, a kétezer éve már jól bevált útmutatás szerint. 


A katolikus és egyes protestáns sajtótermékek még tartanak valamilyen szintet, tartják a klasszikus újságírás követelményeit, de már itt is látszanak bizonyos felhígulások. A legrosszabb, hogy a sajtó munkatársai, vezetői arra hivatkozva engednek a méltóságot is biztosító szabályokból, hogy ilyen a világ, ezt igényli az olvasó… stb. Nos, ez nem igaz! Az olvasó mindig a legjobbat igényli, s az újságírónak azt is kellene nyújtania. Mert a nemzeti, keresztény újságírásnak hagyományai és szabályai vannak, amelyeket nem csak illik, de kötelező is megtartani. Az úri kaszinóba betévedő proli kedvéért sem a kaszinó alapszabályát változtatják meg. 


A médiaszakok képzési színvonalát tekintve, s a jövő újságíróit látva nem sok örülnivalónk van. A gyakorló újságíróknak pedig nagyobb önfegyelmet és több odafigyelést volna jó alkalmazniuk önmagukkal szemben. A jelen helyzet tarthatatlan, mert a magyar újságírás teljes züllését eredményezi, amely tragikus következményekkel is járhat. Még akkor is így van ez, ha az olvasó, a hallgató, a néző jópofának, humorosnak, trendinek is tartja e visszataszító proliskodást… s a mély, szakmai önteltséget.



„A társadalmi morált két dolog befolyásolja – mondja Charles-Maurice de Talleyrand-Périgord: – „a sajtóban olvasottak hangneme, valamint a bíróságok döntései”...


 


Stoffán György


2018. január 5., péntek

Stoffán György: CSERNOCH JÁNOS, a méltatlanul elfeledett hercegprímás



Csernoch János hercegprímás

Megkésve emlékezem meg magam is a nagy hercegprímásról, hiszen 2017-ben volt 90. esztendeje, hogy meghalt Csernoch János hercegprímás. Annak a drámai kornak volt esztergomi bíboros-érseke (1912-1927), amelyben Magyarország, Ausztria oldalán elvesztette az I. világháborút, majd egy időre kommunisták prédájává vált, végül a Magyar Királyság területét kétharmad részben, alacsony kulturális és szellemi szinten lévő, európainak akkor még nem nevezhető államok vették birtokukba.



Csernoch prímás már a világháború utolsó évében látta ezt a veszélyt és igyekezett is fölhívni a figyelmet a várható tragédiára. A kommunista diktatúra idején a Tanácsköztársaság Kormányzótanácsát figyelmeztette a békeszerződés várható kimenetelére, ám azok, nem lévén semmilyen kötődésük Magyarországhoz és a magyar identitáshoz, figyelmen kívül hagyták a „Tanácsköztársaság hercegprímásának" intését.



Prímássága alatt kétszer is részt vehetett pápaválasztáson, 1914-ben (XV. Benedek) és 1922-ben (XI Pius). Mindkét alkalmat arra használta, hogy rávegye bíboros-társait Magyarország érdekeinek, hazájukban való szolgálatára. Ez több esetben meg is történt. Amikor 1926-ban részt vett a, chicagói Eucharisztikus Kongresszuson, beszédeiben nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az amerikai kormány lépéseket tegyen Magyarország, Szent István országa újraegyesítése érdekében. Franklin D. Roosevelt, aki 1933 és 1945 között volt az USA elnöke, többször hivatkozott is Csernoch János hercegprímás chicagói kérésére, s ennek szellemében ellenezte Észak-Erdély Romániához csatolását. Roosevelt elnök és utóda Truman azzal indokolták - többek között - Észak-Erdély Magyarországnál maradását, hogy ott minden kulturális és társadalmi értéket a keresztény magyarság teremtett meg, s ezeket az értékeket a román műveletlenség és gyűlölet meg fogja semmisíteni. (A történelem igazolta a két nagy amerikai elnököt.)



A békeszerződés tárgyalásának ideje alatt Csernoch prímás óriási erőfeszítéseket tett hazája megmentéséért. A Magyarországon állomásozó Sir George Clark entente-megbízotthoz írt memorandumában a következőket közli:



„Kötelességemnek tartanám, hogy mint a magyar katholikus egyház feje, Önnél, mint a szövetséges hatalmak megbízottjánál tiszteletemet tegyem. Azonban a román megszálló csapatok részéről támasztott nehézségek miatt az Esztergomból Budapestre való utazásra nem vállalkozhatom. Kegyeskedjék ezért megengedni, hogy röviden írásban adhassam elő, amit személyesen mondani szeretnék.



Nézetem szerint a jelenlegi magyar kormányt kellene a választásokig meghagyni, a román csapatokat Magyarország területéről elrendelni, a politikai választásokat mielőbb megtartani s az új kormonyt és az új alkotmányt a választások eredményétől függővé tenni. A mostani kormány az ország lakosságának óriási többségét képviseli, a szabad választást garantálja, a választandó képviselőkből álló nemzetgyűlés határozatainak nem prejudikál, sőt amennyiben a békekötés még a választások előtt történnék, a békekötésért is felelősséget vállalhat. Az ország lakosságának nagy többsége ma a nemzeti és keresztény politikát sürgeti. úgy a magasabb intelligencia, mint a polgárság, a földmívesek és a munkásság megundorodott a proletárdiktatúrától, amelynek fölidézésében és fenntartásában részesek voltak a magyar szociáldemokraták, akik a kommunistákkal közös pártot alkottak és legjobb vezéreiket, tömegeiket és szakszervezeteiket átengedték a proletárdiktatúra támogatására. A kijózanodott munkásság a proletárdiktatúra után nem akar többé hallani a szociáldemokrata vezérekről és elvekről, amelyek végeredményben azonosak a kommunista elvekkel. Csatlakozott a nemzeti irányú keresztényszociális munkásmozgalomhoz. Kevesen maradtak a szociáldemokrata táborban. Tehát a munkásságot a kormányban ma jogosan csak a keresztényszocális vezetők képviselhetik. A földművesek mindig keresztények és nemzetiek voltak. Őket a mostani kormányban a keresztény és nemzeti irányú földművelésügyi és a kisgazdaminiszter képviselik. Nagyatádi Szabó István túlságos koncessziókat tett a szociáldemokrata és kommunista iránynak. Azért ma a földmíves osztálynak nem jogosult képviselője.



A polgárság liberális frakciója, amely Országos Nemzeti Párt neve előtt ismeretes, kevés hívővel bír, s annak programja majdnem teljesen azonos a Keresztény Nemzeti Egyesülés programjával. Inkább személyi ambíciók választják el a két pártot, s a liberális frakció egyes embereinek kompromittáltsága, amit ezek nem akarnak beismerni.



Ma a kormány kiegészítésének szükségességét el nem ismerhetem. Ha a polgárság liberális frakciója meg tud egyezni a kormánnyal, ők is részt vehetnek a kormányzásban, tiszta múltú emberek által. De a szociáldemokrata pártiak kormányba való fölvétele ellen az egész ország hangosan és szenvedélyesen tiltakoznék, mert saját hóhérait nem akarja a nyakára ültetni, s nem tűrheti ezeknek erőszakos, nemzetietlen és keresztényellenes uralmát. A keresztény kormány nem akarja a szociáldemokraták működését megakadályozni, de velük együtt nem kormányozhat. Amily elkeseredett és izgatott a nép a szociáldemokratákkal szemben, oly indulatos a zsidósággal szemben. Zsidók voltak a szociáldemokrácia és a kommunizmus vezérei, akik a magyar népet hihetetlenül megkínozták. Nem lehet a népre ráerőszakolni, hogy most újra zsidók uralkodjanak rajta, ha ezek egyenkint nem is hibásak. Nincs szó zsidóüldözésről vagy pogromokról, amelyeket mindenki elítél, hanem a zsidók nemzetietlen és kereszténygyűlölő törekvéseinek korlátozásáról, amely nélkül a keresztény Magyarország nem állhat fönn. Egyébként a zsidóság a merő számarány alapján sem igényelheti a kormányzásban való részvételt. Elvben nem záratnak ki, de egyelőre lehetetlen a zsidók részvétele a kormányzásban, ha a belső békét akarjuk.



A kath. egyház sohasem hirdette a zsidógyűlöletet, hanem védelmezte a zsidókat a nép haragja ellen. Sok katholikus pap életének kockázatával védte a zsidókat, pedig a commune ideje alatt sok katholikus papot megöltek, csak azért mert pap. Ha a papság vezetné a népet a zsidók ellen, akkor végpusztulás várna a zsidókra. Magyarország pszichológiáját csak az érti meg, aki végigélte a commune borzalmait, a szociáldemokraták és zsidók nemzeti és vallásos érzést gázoló barbárságát.

Ami Magyarország államformáját illeti, annak eldöntését a választásokból kikerülő nemzetgyűlésre kell bízni. Jövendő politikánk is a választásoktól és a békekötéstől függ. A választások szabadságát az entente kénviselői ellenőrizhetik. Magyarország természetesen nem veheti megnyugvással tudomásul határainak megcsonkítását és több millió magyarnak lekapcsolását, valamint olyan nemzetiségek lekapcsolását, akik Magyarország mellett maradni akarnak.

 
Prímási címere

A magyar nép, amely becsületesen teljesítette kötelességét, vallásos és hős volt, nem érdemel mások politikájáért nemzeti és gazdasági létét tönkretevő békét. Ilyen béke nem volna béke. A jó Isten dönti el, igazunk volt-e vagy sem, de az bizonyos, hogy jóhiszeműek voltunk a harcban és adott szavunkat megtartottuk, amíg magyarok kormányoztak minket. Soha nem tudnók megérteni, hogy az igazság követelné tönkretételünket.



Egy ezeréves országnak földarabolása oly tragédia, amely visszahatással van a világ sorsára. Egy nép csak pillanatig nyugodhatik meg az erőszakban, állandó megnyugvást csak az igazság teremthet. Az igazság pedig az, hogy a nemzeteket ne erőszakkal csatolják egyik államból a másikba. Kívánjuk, hogy Magyarországtól ne szakítsanak el senkit, megkérdezése nélkül. Föltolakodott vezérek nyilatkozatai semmit sem érnek. Nyilatkozzék a nép, szabad népszavazással. A teljesen szabad népszavazás eredményében meg tudnánk nyugodni, bármily fájdalommal is. De amikor látjuk az elszakítandó népek ragaszkodását a keresztény Magyarországhoz, amely a különböző népeknek szabadságát úgy fogja védeni, amint azt a régi keresztény magyar királyok védték, akkor nem tehetünk egyebet, mint könyörögni a szövetséges hatalmak képviselőinél: fontolják meg a tervüket és biztosítsák a Magyarország történelmi határain belül lakó magyar és nem magyar nyelvű népének a teljes szabadságot annak eldöntésében, hogy a magyar államhoz akar-e tartozni vagy más államhoz. Ilyen szabad akaratnyilvánítás alapján álló békekötés meghozná a külső és a belső békét. Mint katholikus főpap, fölhasználom az alkalmat ama kérésem előterjesztésére is, hogy a megszálló csehek, románok és szerbek utasíttassanak, hogy a katholikus püspökök lelki jurisdictiojának gyakorlását ne akadályozzák, az egyházi birtokokat le ne foglalják, és jogos élvezőiktől el ne vonják.



Fogadja kötelező tiszteletemet:        



Csernoch János Magyarország prímása

Esztergom, 1919. okt. 29.”

           

A memorandumot november 30-án adta át a hercegprímás személyesen Clarknak francia fordításban is, aki megígérte, hogy a levélben foglaltaknak érvényt szerez, lehetőségeihez mérten. Sajnos azonban Clark lehetőségei szűkre szabottnak bizonyultak…


Csernoch prímásról számos humoros anekdota is maradt fenn. Ízes, "tótországi" akcentusát is sokan említik különböző emlékiratokban. 


Egy alkalommal a Kormányzó Úr megbízásából küldöttség kereste föl Csernoch prímást Esztergomban, Gömbös Gyula vezetésével, aki biztosította őt, hogy bármit kér, a kormányzó teljesíti a kérését. Csernoch gondolkodott egy kicsit, majd azt mondta: – „Nem kérek én mást, á máguk kormányzójától, csák ázt, hogy áz utódom is kátolikus lehessen…” 


Amikor Párizsban járt, és a mellé rendelt francia idegenvezető megmutatta neki az asztalt, amelyen a „béke”szerződést aláírták, odaszólt az őt kísérő szolgájának: – Há ez á bárbár elfordul, hoggyozd le ezt áz asztalt”. (Hogy a cselekmény megtörtént-e, arról nem szól a fáma.) 


Más alkalommal a vitézi rend tagjai keresték fel esztergomi palotájában, és kértek tőle földterületet a vitézi rend számára. Ő, az érseki palota ablakához hívta a díszes társaságot, s Párkány felé mutatva azt mondta: – „Ná ázt szerezzék visszá… Onnán káphátnák májd fődet.”

Síremléke az esztergomi bazilika kriptájában
 Halála nagy veszteség volt a nemzet számára, amit a temetéséről fennmaradt filmhíradó - http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=8727 - és a síremlékén olvasható felirat is bizonyít. Csupán a hálátlan és az eltelt  évtizedek alatt szándékosan elbutított utókor felejtette el egyik legnagyobb és a nemzetéért erején felül küzdő hercegprímását.

2018. január 4., csütörtök

Stoffán György: Néhány gondolat a liberális fenyegetőkhöz




Önök a tehetetlen gyűlölködés és fenyegetőzés legmélyebb szintjére süllyedtek. Önök – Konrád György, Vona Gábor és a többi háborodott háborgó – vagy nem is tudnak, vagy nem is akarnak gondolkodni. 

A liberális eszme bukása és a nemzeti keresztény szellemiség tapasztalható, gyűlöletmentes felemelkedése olyan zűrzavart okozott az Önök fejében, amelyhez hasonlót csak abban a bírósági tárgyaláson készült jegyzőkönyvben találunk, amelyben a biatorbágyi viaduktrobbantást kommunista megbízásra kivitelező Matuska Szilveszter vallomásait örökítették meg. 

Önök is hasonló helyzetben vannak. Önöket is felbérelték, Önöket is megfizetik, mint Matuskát az Önök szellemi elődei. És Önök is – egyelőre csak szóval, de – robbantanak folyamatosan, akárcsak az őrült Matuska. Ő Leóra hivatkozott, aki belülről inspirálta a robbantásra. Önök szintén a belső liberális hangra hivatkoznak… egy képzelt világrendre, amelyben nincsenek keresztények, nincsenek nemzetállamok, de vannak hullák, akiket fel lehetne dobálni a ZIL-ekre, mert előtte a Fideszre szavaztak… és vannak szép fekete, írástudatlan emberek, akik segítenek az Önök eszement és aljas összeesküvését megvalósítani.

Csak azt nem tudom, milyen jogon és kinek a felhatalmazása alapján képzelik magukat egyedül üdvözítőnek a józan többséggel szemben? Azokkal szemben, akik jobban élnek, akik világosan látják a fejlődést, amelyet minden ellenkezésükkel szemben sem lehet megállítani. Nem értem, hogy veszik a bátorságot arra, hogy immár ISMÉT halállal fenyegetik azokat, akik nem az önök torz szellemiségét követik, akik Önökkel nem kívánnak egy követ fújni. A magyar történelemben már több esetben megtették azt, amiről ma is beszélnek, de Önök olyan aljas férgek utódai, akik saját elvtársaikat sem kímélték, ha a hatalomvágyuk és az idegen hatalom Önöknek adott simogatása ezt megkívánta.

Az Önök szellemi elődei, a 19-es Lenin-fiúk, Kun Béla és Szamuely Tibor emberek tízezreit ölték meg 133 nap alatt, csak azért mert magyarok, keresztények, katolikus papok, és a nemzethez hű egyszerű parasztok voltak.

Az Önök szellemi elődei 1945. után ismét csalással jutva hatalomra újra százezreket gyilkoltak meg, telepítettek ki, adtak át idegen hatalom statáriális bíróságainak, katonai ügyészeinek, csak azért mert magyarok, keresztények, katolikus papok, és a nemzethez hű egyszerű parasztok voltak. Azoknak szolgáltattak magyar életeket, akiknél az egyetlen ítélet a halál volt.  

1956 után megint magyar emberek ezreit tették tönkre csak azért mert magyarok, keresztények, katolikus papok, és a nemzethez hű egyszerű parasztok voltak, mert az a kenyéradó gazda ezt kívánta. És az a gazda is idegen volt…

Ma újra egy idegen hatalom, idegen elvek szerinti szerény kérésének tesznek eleget, amikor hazudozva és az emberi aljasság minden lehetőségét bevetve, embereket uszítanak egymás ellen, az emberi természet legrosszabb tulajdonságait használják fegyverül saját érdekükben, de a rágalmazás, a gyalázkodás, a gyűlölet és a primitív vádaskodás is ott van a fegyvertárukban, s remekül használják is, mert Önök máshoz nem értenek. Nincs Önökben szeretet, nemzeti érzés, önzetlenség, a nép iránti tisztelet, alázat. Önöknek az a fontos, hogy a magyarság és a kereszténység ellen lépjenek föl, mert ma ez a parancs, ez az elvárás, ezért fizet a megbízó.

Önök, egykori gyilkosok és egykori áldozatok egy csapatba álltak össze a keresztény magyar nemzet, annak demokratikusan megválasztott és hatalomban tartott kormánya, valamint az ezt a kormányt megszavazók ellen... magyarok, keresztények, katolikus papok, és a nemzethez hű egyszerű parasztok  ellen. Az Önök eszméjének számláján százmillió ártatlan ember halála éktelenkedik, s ma ismét „munkában” vannak, hogy újabb milliók kipusztításában legyenek elődeikhez méltó részesek, s ez által gazdagon jutalmazottak.

Nem jó amit tesznek. Nem jó, mert a keresztény magyar nemzetnek is fogytán a türelme és Önök vannak kisebbségben immár egész Európát tekintve is. Nem lesz többé magyar, aki az életét kockáztatva mentse Önöket, mert Önökben nincs hála és nincs köszönet. Azt is gyűlölik, aki megmenti Önöket… ha keresztényként és magyarként teszi. Ám vigyázzanak, mert ha egy szikra ma Európában rossz helyre esik, akkor a tűz fellobban és terjed… 

Hagyják abba tehát, ezt az immár céltalan, és a sarokba szorított patkány sikongatásához hasonló éktelen vinnyogást. Mert Önök is tudják, hogy minden szavuk hazug, minden gondolatuk a gyűlölet gondolata, amely Önöknek árt, minket viszont erősít.

Próbálják ki életükben legalább egyszer, milyen tisztességesnek lenni, érezni, hogy van hazájuk, vannak honfitársaik. Higgyék el, kényelmesebb és jobb érzés a nyelvükkel fényesre tisztított idegen ülepeknél… még ha nem is kapnak érte annyit...

...vagy maradnak a Matuska-féle elmebetegségnél, amelynek bizarr emléke az – az Önöknél akár standardnak is nevezhető – levél, amelyet a viadukt alatt, a huszonkét ártatlan áldozat mellett találtak?

„Munkások!
Nincs jogotok, hát majd mi kierőszakoljuk a kapitalistákkal szemben. Minden hónapban hallani fogtok rólunk, mert a mi társaink mindenhol otthon vannak. Nincs munkaalkalom, hát majd mi csinálunk. Mindent a kapitalisták fizetnek meg. Ne féljetek, a benzin nem fogy el.

Csak ne felejtsék el átfogalmazni… valahogy így:

Liberálisok! Nincs már jogotok, hát majd mi kierőszakoljuk a keresztény magyarokkal szemben. Minden hónapban hallani fogtok rólunk, mert a mi társaink mindenhol otthon vannak. Nincs munkaalkalom, hát majd mi csinálunk. Mindent a keresztény magyarok fizetnek meg. Ne féljetek, a harminc ezüst nem fogy el.