Méltóság nélkül, prolisan… – médiabunkósodás

Persze, kell ilyen is – mondhatnók. Kell a könnyedebb, lazább olvasnivaló, ám annak is van (volt) követelményrendszere. Méltósága? Az nincs. Amit ma látunk a magyar újságírásban – akár kormányoldalon, akár az ellenség oldalán –, az nélkülözi az etikai és egyéb, az újságírás legalapvetőbb követelményeit. 

A hazai újságírás színvonala kétféle igény(telenség) okán süllyedt a békaülep szintje alá. Az egyik ok a „friss erő”, amely a ki tudja milyen gagyi médiaszakokról „robban” be e kusza politikai világba, ám sem írni, sem szöveget érteni nemigen alkalmas... csak volt egy rokon, egy vagy több szerető, egy évfolyamtárs, aki megszerezte az állást… Mert a másra alkalmatlan fiatalok legtöbbje a médiaszakon köt ki. 

Korábban tanítóképzőbe, hitoktatóképzésre, szociálismunkás-képzőre mentek, hogy legalább valamilyen diplomájuk legyen... ma „médiaszakembernek”… bár ez a kifejezés gyenge túlzás eme kissé kérdéses tehetségű telefonnyomkodó "utánpótlást" illetően. Ha megnézzük a szóhasználatukat, a szövegértésüket, vagy a szókincsüket, elkeserítő eredményt kapunk. 

A helyesírás szabályairól pedig, talán ne is ejtsünk szót. Ez azonban a szellemi züllés okainak csupán az egyik oldala. 

A másik, az olvasói igény mélyrepülése, amelyet sajnos, minden eddig kötelező keretet, írott és íratlan szabályt felrúgva, értelmes és kulturált kollégák is kiszolgálnak, azt gondolva, hogy ők „jó fejek” azáltal, ha káromkodnak, ha trágár kifejezésekkel tarkítják mondanivalójukat. Sőt! Ma már sajnos ott tartunk, hogy az ellenséges televíziók jobban vigyáznak a stílusra (kivéve „Mucika” és Egon néhány bunkó vendégét, beszélgetőpartnerét), mint a jobboldali tv-k egymás között beszélgető társaságai. A  felháborodás vagy a düh, a káröröm vagy az utálat de facto nem jelenhet meg egy-egy stúdióbeszélgetésben, mert az nem film, hanem objektív és tárgyszerű elemzés… Persze a beszélgetős műsorokból is bőven elég volna a negyede, hiszen a többi csak folyamatos választási hangulatkeltés, s a „kaszálási lehetőség” okán szerkesztett, értéktelen és erőltetett műsor, mindkét oldalon. „Mert beszélgetős műsort a hülye is tud csinálni, akárcsak gyereket”- tartja egy bajor TV-s kolléga. 
Az írott sajtóban is megjelent a liberális prolisodás, hiszen olyan cikkeknek is helyt adnak egyes jobboldali médiumok, amelyekről tudva tudja mindenki, hogy álhír, nem igaz, hangulatkeltés csupán. Ez pedig mindennek az alja, amit eddig csak a szocialista, liberális szennylapok tudhattak magukénak. 

A nemzeti keresztény újságírásba nem fér bele a trágárkodás, a műsorvezetők hisztis és nem úri szalonokba való kirohanásai, a „kiröhögöm az ellenséget” stílus, mert mindez elveszi a műsor és a jobboldal médiában való megjelenésének a méltóságát. És jó lenne ezt a szót megjegyezni: méltóság! Mert ebben rejlik sok más jelző is mint az alázat, a megfontoltság, az objektivitás, a szeretet, az igazmondás… etc., amelyeket, ha nem tudunk érvényesíteni a nemzeti oldalon önmagunkra, akkor joggal szól meg bennünket az a proli csürhe, amely erkölcsileg ugyan nulla, de tévéiben mégis pallérozottabban beszél, mint a nemzeti oldal néhány ismertebb újságírója. Nem süllyedhetünk tehát arra a szintre, amely szinten az ellenségeink politizálnak az utcán, a kocsmában, a gyűléseiken. Nekünk tanítanunk is kell…

A sajtónak nem csupán az a feladata, hogy híreket adjon közre elfogulatlanul, hanem a tanítás is. Tanítás erkölcsi ügyekben, politikai téren, hazaszeretet és identitástudat terén, és persze hitbéli dolgokban is. Ez utóbbiban úgy, hogy a jelenlegi kuszaságban irányt is tudjon mutatni, a kétezer éve már jól bevált útmutatás szerint. 

A katolikus és egyes protestáns sajtótermékek még tartanak valamilyen szintet, tartják a klasszikus újságírás követelményeit, de már itt is látszanak bizonyos felhígulások. A legrosszabb, hogy a sajtó munkatársai, vezetői arra hivatkozva engednek a méltóságot is biztosító szabályokból, hogy ilyen a világ, ezt igényli az olvasó… stb. Nos, ez nem igaz! Az olvasó mindig a legjobbat igényli, s az újságírónak azt is kellene nyújtania. Mert a nemzeti, keresztény újságírásnak hagyományai és szabályai vannak, amelyeket nem csak illik, de kötelező is megtartani. Az úri kaszinóba betévedő proli kedvéért sem a kaszinó alapszabályát változtatják meg. 

A médiaszakok képzési színvonalát tekintve, s a jövő újságíróit látva nem sok örülnivalónk van. A gyakorló újságíróknak pedig nagyobb önfegyelmet és több odafigyelést volna jó alkalmazniuk önmagukkal szemben. A jelen helyzet tarthatatlan, mert a magyar újságírás teljes züllését eredményezi, amely tragikus következményekkel is járhat. Még akkor is így van ez, ha az olvasó, a hallgató, a néző jópofának, humorosnak, trendinek is tartja e visszataszító proliskodást… s a mély, szakmai önteltséget.

„A társadalmi morált két dolog befolyásolja – mondja Charles-Maurice de Talleyrand-Périgord: – „a sajtóban olvasottak hangneme, valamint a bíróságok döntései”...

 

Stoffán György