Az antiszemita Orbán és a fajvédő Timmermans

Egyre gusztustalanabb és bosszantóbb az a támadássorozat, amelyet az EU vezetői és korifeusai folytatnak hazánk ellen. Ami ennél is fájóbb, hogy a hazai zsidó vezetők – talán még tenyerüket is dörzsölgetve, egyetlen hangot sem szólnak, amikor Orbán Viktor miniszterelnököt, egy római katolikus, ám pártállása szerint szélsőséges munkáspárti vezető, az EU-ban leantiszemitázza. 

Nem tiltakoznak nyíltan, nem adnak ki nemzetközi sajtónyilatkozatot Orbán Viktor és kormánya védelmében, hanem abban a hitben hagyják a nemzetközi közvéleményt, amit Timmer-mans kiokád ellenünk az EU-ban. És ez bizony tűrhetetlen.

Mit kell még elviselni és miért? A Mazsihisz vagy más zsidó szervezetek igazán megtehetnék azt a szívességet a magyar kormánynak, hogy Timmermanst felvilágosítják a nemzetközi sajtóban, hogy mennyire antiszemita a „rabló és diktatórikus hatalmat fenntartó” Orbán-regime. Elmondhatnák, hogy hány zsidó temető megmentésére, hány zsinagóga felújítására ad pénzt a magyar kormány, határon inneni és túli emlékeik megőrzése érdekélben. Elmondhatná valamelyik zsidó vezető, hogy itt nem verik és rúgják az utcán a zsidókat, mint Franciaországban, s egyelőre annak sincs veszélye, hogy a pogány ISIS-harcos kiirtaná a zsidó pékség alkalmazottait, vagy a kóser húsbolt tulajdonosát.

Amíg Izrael arra ösztönzi az európai zsidókat, hogy menjenek Izraelbe, addig Magyarországon, szabadon és biztonságban rendezhetők nyíltszíni zsidó fesztiválok, megtelnek a zsinagógák, ha koncertet tartanak ott, és nemhogy senki nem bánt zsidót, de nem is érdekli a magyart, hogy ki zsidó és ki nem az… ha nem landeszmankodik, és nem csinál politikai előnyt, az amúgy vallástalan zsidóságából, mint a rendszerváltás idején Gadó és társai.  

Timmermans keresztény létére ama utolsó gazember miatt ócsárolta a magyar kormány fejét, aki a Gestapóval együttműködött saját hittestvérei ellen. A legaljasabb féreg miatt, aki a holokauszt idején saját zsidó népét veszejtette el… pénzért…és később sem tanúsított megbánást. Nincs ennél ocsmányabb bűn és véresebb hitehagyás... 

Amikor pedig a Mazsihisz, vagy valamelyik más hazai zsidó szervezet nem hallatja hangját a magyar kormányt ért aljas vádak okán, akkor azt kell hinnem, hogy egyetért a magyarországi zsidó vezetés azzal, ami Timmermans mosdatlan szájából elhangzott… s szintén védi azt a gazembert, aki a holokauszt áldozatait kirabolta… saját bevallása szerint. Ha pedig így van, akkor egy eddig elképzelhetetlen tényre derül fény… a hazai zsidó szervezetek megtagadják a holocaustot és azzal tartanak, aki kiszolgálta Hitlert. 

Szabadjon tehát megjegyeznem: ha ez így van, akkor a hazai zsidó szervezetek – antiszemiták, Timmermans pedig távol áll a katolikus hittől, hiszen rágalmaz és megbotránkoztat. De eszerint jól összeférnek... 

Szeretnék egy történelmi tényre - figyelmeztetésként - rávilágítani: Úgy 1200 éve, a muszlimok tétettek először sárga csillagot a zsidók ruhájára... megkülönböztetésül. Igaz, a keresztényeket is megjelölték... bőrövvel... 

Nem volna-e jobb az oktalan politikai ellenségeskedés helyett, e fenti történelmi tényt szemmel tartva végre - legalább itt Magyarországon - megvédeni közös érdekeinket? 

Ugyanis, ha nem értenék még világosan: 
A KÖZÖS ÉLETÜNKRŐL, ÉS A KÖZÖS ÉLETTERÜNKRŐL  VAN  SZÓ!...  

Stoffán György

„Holokauszt-tudatos antiszemitizmus”

Talán a világ legaljasabb és egyben – finoman szólva is – legostobább emberének gondolataival találkoztam az A „zsidó” hullarabló címmel megjelent novellám után, és annak apropóján. A szerző ugyanis egy hetilap internetes oldalán arról értekezik, hogy a novellámmal – mert az Sorosról is szólhat – kitaláltam a holokauszt-tudatos antiszemitizmus műfaját. E sérült tudatú irodalmi műfaj-feltaláló ugyanis nem a megrabolt, és kifosztott, Auschwitzban meggyilkolt hittestvérei miatt siránkozik, hanem amiatt, hogy valaki szembe merte állítani Soros végtelenül aljas és embertelen, ráadásul a legkisebb lelkiismeret-furdalás vagy bocsánatkérés nélküli önvallomásában elmondottakat a tragikus és embertelen valósággal… egy öreg budapesti zöldséges vészkorszakba helyezett történetében. Igaz, a novellában tévedtem, hiszen nem a nyilasokat segítette a kikeresztelkedett Schwartz-Sörös-gyerek, hanem a Gestapo-t magát.

A szerző aljassága azért gyalázatos, mert a bűnözőt védi, a jó szándékú írót pedig ócsárolja, félelmet keltve, hamisan vádolva, miközben antiszemitizmust szít... sajátjai ellen. Maga az új, és általa kitalált műfaj azonban nem újkeletű, csak az elnevezés az, ami a szerzőnél családi hagyomány lehet, amennyiben neve alapján beazonosítható, és nem csupán névrokonság van közte és a rendszerváltás egyik leghírhedtebb hazai SZDSZ-es magyar-, és keresztényellenes politikusa között… Azt gondolom, hogy a fentieket látva, nem kell külön kitérnem a cikkében sorolt, és részemről immár rutinból, kézlegyintéssel elintézett hazudozásaira…

E vagy gonosz, vagy súlyosan pszichopata, vagy csak egyszerűen jól megfizetett "sorosista" szerint ugyanis, ha bárki kimondja, leírja, a szót: „zsidó”, e magát újságírónak hívő „fajvédő”, rögvest az antiszemita szót társítja mellé szinonimaként. Pedig elárulom: A keresztény embernek fő feladata szeretni. Még őt is…

A fentiek okán, valami azt súgja, hogy nem a novellával, és nem az én érzéseimmel lehet a baj… Bár…, magam is kicsit skizofrén lehetnék, ha jól belegondolok és követném emberünk sérült logikáját. Hiszen a mai világban még belegondolni is furcsa abba, ami az életem része: Fiaimat, zsidó szülészbarátom segítette világra, majd a gyermekek házi gyermekorvosa muzulmán vallású magyaráb volt, aki szintén barátom. A gyermekeimet egy székely nő szülte, én magam pedig – Uram bocsá’ –,  sváb vagyok… Nos, akkor, politikailag, magánéletileg, vagy nacionáléja szerint  melyiket utáljam, és miért?

Talán volna erre is receptje ennek a fölöttébb ostoba, ám profi módon gyűlölködő, de ugyanakkor szánalmas fajankónak, aki irántam érzett undorában és/vagy elmezavarában, képes akár gyalázni is a shoah ártatlan áldozatait, ha értük a keresztény író ejt könnyet - egy novellában. Ugyanis az, az “általa kitalált” új irodalmi és közéleti műfaj szerint, „holokauszt-tudatos antiszemitizmus”… aminek annyi értelme van, mint a „szocialista-erkölcsnek” – amelyben szerzőnk szocializálódhatott – s amelyben a szocialista szó csupán fosztóképző.

Íme az inkriminált cikk... 

http://www.szombat.org/politika/figyelem-ujitas-itt-a-holokauszt-tudatos-antiszemitizmus

Stoffán György

A "zsidó" hullarabló (novella)

A marhavagon csikorogva állt meg. Kintről ordítozás, parancsok, kutyaugatás, hallatszott. A marhavagonban négy halott és száztizenhat halálra rémült ember várta további sorsát. Szomjasan, büdösen, éhesen álltak, és sokukban az a gondolat villódzott, hogy jobb lenne meghalni, mint ezt a megaláztatást elszenvedni. Grünwald bácsi, az idős pesti zöldséges hangosan, el-elcsukló hangon imádkozott: Semá Jiszroél... Semá Jiszoél... néhány gyermek - és anyjuk is velük - sírt, s az emberek szemében valami soha nem látott kevercse volt a halálfélelemnek, a beletörődésnek, az elkeseredettségnek… a lázadásnak… 

 ***

A vagon lengőajtaja iszonyú éles hanggal tárult fel. Leparancsolták a zsibbadt végtagokkal tízegynéhány órája összezsúfolva álló embereket, akik alig tudtak megmozdulni, lépni, lemászni a vaslépcsőn. Sokan kiestek, s úgy értek földet a vagon mellett… A rampán néhány tiszt, és egy fehérköpenyes szikár, gyűlölködő tekintetű ember várta transzportot. Hosszú idő telt el, amíg rendeződött a sorbaállítás, majd a fehérköpenyes és egy tiszt szelektálni kezdte az érkezőket… Kicsit messzebb füst gomolygott… emberi áldozatok füstje.  

Ártatlan, segítőkész, elhurcolt szatócsok, schusterok, pékek, cukrászok, vasmunkások, papok, munkára képtelen öregek, gyermekek és betegek füstje. A 20. század embertelenségének első fekete füstje, amely azóta is  gomolyog… 

Grünwald bácsitól megkérdezte a fehérköpenyes, hogy mennyi idős, majd az oldalsó sorba állította… Az öreg hang nélkül beállt és tovább imádkozott. Érezte, hogy lábát elhagyja az erő, majd megremegett az egész teste és a földre zuhant. Többen próbálták felállítani, de nem ment. Az öreg szeméből folyt a könny, gondolatai a kis boltban jártak, ahol mosolyogva szolgálta ki a pesti asszonyokat, ahol egy-egy almával, barackkal megörvendeztette a szegény, nézelődő gyermekeket, s kamat nélküli hitellel segítette azokat a munkásembereket, akiknek a vasárnapi ebédhez zöldségre sem jutott. S nem egynek – látva a kilátástalan helyzetét –, elengedte a hitelt, amikor fizetés után felkeresték, hogy kiegyenlítsék a számlát. Grünwald bácsi már nem volt magánál. Mosolyogva mondogatta… tessék válogatni szépasszony… tegye csak oda bátran, majd elintézzük, amikor lesz… Majd mintha a  segédjéhez beszélt volna: – Ó, te meshügge… megint elejetetted te azt a tojást? Te vagy egy nagy chámer… - Aztán megjelent előtte a konyha képe, ahol épp ebédelt, amikor a nyilasok megjelentek… és újra érezte fején a nyilas hatalmas tenyerét, hallotta a porcelántányér hangját, amikor levesestül lelökte előle a földre a feketeruhás pribék. Látta nyolcvanhat éves édesanyját, amint a másik nyilas a haját cibálva rángatta az ajtó felé, s hallotta a durranást… Igen, a durranás óh, Adonáj, az a durranás ... amely után az ő drága fia, Grünwald Ármin, aki megpróbálta apját és nagyanyját megvédeni, holtan esett össze. Az öregasszonyt otthagyták a lépcsőházban. Már ő is halott volt…

Az egyik tiszt odalépett az erőtlen, haldokló Grünwald bácsihoz és szó nélkül fejbe lőtte. Intésére két katona elvitte az útból… a gomolygó füst irányába.

***

Günwald bácsi édesanyját, a drága mamelebent  és fiát hamar elvitték a házból, s a zsidó temetőben, még délután el is temették...

Néhány nyilas és egy tacskó kölyök jelent meg a lakás ajtajában. A kölyök épp aznap ünnepelte tizennegyedik születésnapját. A nyilasok tudták, hogy kikeresztelkedett zsidó, s azt is tudták, hogy az értékeken kívül semmi nem számít neki. Sok zsidó embert ismert, s tudta, hogy hol, milyen pénzt, ékszert és más értéket lehet találni, az elhurcoltak lakásaiban. Sokhelyütt megfordult a hitközségben, s amikor elvitték a zsidókat abból a házból, ahol lakott, ő a padláson, egy gerendán nápecolva kivárta, hogy befejeződjék az embertelenség. Farzsebéből elővette a városmajori plébánián kapott keresztlevelét, amelyre már nem Schawartz György volt írva, hanem Sörös György. Ezt a nevet Kriegs-Au Emil plébános találta ki neki, aki akkor kezdte el a keresztlevelek kiosztását az őt felkereső zsidóknak, amikor káplánját a nyilasok zsidó származása miatt elvitték. Gyurka egyezséget kötött a káromkodó nyilasokkal, amikor azok egy lakásban semmit nem találtak… pedig a zsidóról tudták, hogy gazdag ember volt… A kis „keresztény” Gyurika, eközben ott somfordált a gangon, és megmutatta nekik hol van a pénz és az ékszer. Ettől kezdve a Kile minden lakását vele járták végig a pribékek, de kis bochernak volt annyi esze, hogy nem mindet mutatott meg… hiszen a szolgálataiért magát is meg kellett jutalmaznia… 

Grünwald bácsi édesanyjának és fiának levajéját is ő intézte el a Kile dajenjéval és sámeszával, majd pár nap múlva megkezdte a leltárt az elhurcolt és megölt Grünwaldék lakásában, és a boltban… Ám ekkor nem szólt a nyilasoknak. Mindent megtartott magának. Grünwald néni aranyai, festményei, pénze, és a boltocska minden értéke nedánként „rá maradt”, mintegy megalapozva a jövőjét.

A leltárt talán akkor kezdte a Schwartz-Sörös gyerek, amikor Auschwitzban az élettelen Grünwald bácsit a rampán fejbelőtték… 

Stoffán György


http://vigyazo.blog.hu/2017/01/11/dokumentum_soros_gyorgy_es_a_budapesti_deportalasok_interju_magyar_felirattal?token=5e9650c23ad8d32bd214330c263edf63

A dögszag

A meztelen csigának összehasonlíthatatlanul nagyobb becsülete van előttem – még akkor is, amikor gusztustalan nyálkáját húzza maga után –, mint azoknak az ócska, takonygerincű senkiknek, akik nagy pénzekért saját hazájukat, és a magyar nemzetet ócsárolták ma hamisan vádaskodva Brüsszelben. Ma Európa minden vezetője és pártjai egytől egyig a Schwartz Sörös-Sorost mozgató pénzhatalom zsebében vannak. Ennyi aljasságot, ocsmány hazudozást, jellemtelen és saját népeiket is megölni készülő bűnöző politikust nem láttam még egyszerre… A pénz, a Mammon valami nyálkás, undorító féreggé tette az Uniós frakciótagokat, akiket hamarosan felemészt az, amit tettek Európával.

Jelzőzhetetlen ama néhány pondró is, akik „magyarnak” nevezve magukat szólaltak fel a magyarság ellen, Magyarország ellen, Orbán Viktor miniszterelnök ellen hazudozva és olyan aljassággal, amelyhez képest Hitler, Sztálin és Lenin, de még Rosenfeld Matyi bácsi is csupán megtévedt kisinasok voltak.  

Egy hullarabló pénzén, árultak hazát ma olyanokkal árulva egy gyékényen, akik saját népüket is kiszolgáltatják ócska, liberálisnak nevezett szennyüket tartva egyedüli megváltónak… és saját lányaikat, fiaikat, asszonyaikat teszik ki az erőszaknak, a férfiakat a halálnak, a nemzetüket hitük maradványait és kultúrájukat a pusztulásnak… s talán meg is érdemlik ezt azok a nemzetek, amelyek odáig süllyedtek, hogy árulóikat választották meg saját képviseletük ellátására.  

Lélekben a történtek miatt összehívtam a magam statáriális bíróságát, megvizsgáltam az ügyet, és nem találtam mentséget a hazaárulásra. Lélekbíróságom ezeket az embernek látszó egyedeket halálra ítélte. Az ítéletet végre is hajtottam lélekben. 

S most bűzlő dögként rothadnak emlékezetemben, mert is nem temettem el őket. Bírhatatlan dögszaguk állandóan érződjék! El ne felejtsem, s a nemzet se felejtse: – van még néhány ebből a most lélekben kivégzett trágyadombra való moslékból. 

Amely képes arra, hogy nemzetét idegen pénzen, idegenben, aljas hazugságokkal, a világ előtt sárba tiporja. Igaz, könnyű nekik, hiszen az Unió parlamentjének többsége is efféle kiüresedett, ócska bűzlő, foszladozó dög, akik „saját” nemzetüket gyilkoltatják halomra hamarosan.  

Niedermüller, Balczó, Jávor, Újhelyi számomra nincs többé. Nem kérdezem nemzetiségüket, vallásukat, politikai hovatartozásukat. Egyetlen dolog köti össze őket: gerinctelen hazaárulók, akik történelmünket, nagyjainkat, értékeinket adták el – Schwartz Sörös – Soros bácsi harminc ezüstjéért, majd lelkemben rothadó döggé lettek… hiszen csak az ember tud meghalni…

Lelkemből kipusztítottam tehát őket, mert nagy teher volna hordani a kereszténység és a magyarság ellen véghezvitt legaljasabb bűn elkövetőinek emlékezetét… Így pedig, nincs többé dolgom velük…

Stoffán György

„Öljétek a szar rendőrt” – A demagógia és a sajtó

A szónokok úgy hatnak a népre, mint a vihar a tengerre. Az ékesszólás, főleg, ha nemcsak a szavaknak, hanem a gondolatoknak ékesszólása is, magával ragadja a hallgatóságot, felkorbácsolja szenvedélyeit, tettre serkenti akaratát, sőt a régivel ellenkező irányba terelheti azt, miként Menenius Agrippának és a Caesar holtteste felett szónokló Antoniusnak példája mutatja.

Jól tudják ezt azok az irányok, mozgalmak, pártok és áramlatok is, melyek a helyes, keresztény világfelfogással szembehelyezkednek; ők is állítanak sorompóba tehetséges, temperamentumos és szellemes szónokokat, és jaj annak az egyszerű népnek, mely szuggesztiójuknak befolyása alá kerül!

   

Az újság betűje nem olyan erős ugyan, mint a jó szónok élő szava, de más körülmények kölcsönöznek neki nagy és veszedelmes erőt. Az újságok számra, tömegre, terjedelemre nézve messze fölülmúlják az elhangzott beszédeket; a lapokat ott is terjesztik, ahol az emberek beszédet sohasem hallgathatnak; a nyomtatott betűnek nagy tekintélye van, és eltehető, újra meg újra elolvasható és továbbadható. Emiatt félelmetes hatalommá lett a sajtó és ismeretes, hogy egy-egy lap valóságos rabszolgákat nevel magának, akiket irányával, gondolatmenetével teljesen asszimilált, akik nem tudnak nélküle élni, akik minden szavára esküsznek. Igaz, ez inkább az alulművelt társadalmi rétegről mondható el. Hasonlóképpen nagy veszély rejlik az internet világában is. A "közösségi oldalakon" egymást és az olvasókat megfontoltan fél-információkkal, hazugságokkal, idegen érdekek szolgálatában, pénzért bombázzák az „ismerősök” ami által kollektív hisztéria, gyűlölködés és fölösleges, ostoba vélemény-nyilvánítások jelennek meg. Miként tehát internet-lehetőségeik, szónokaik, úgy lapjaik is vannak a rossz, ellenséges, keresztényellenes, és hazafiatlan irányoknak; vannak lapok, TV csatornák, rádióműsorok, amelyek üzleti és politikai alapon, nem nevelik a népet, hanem szolgálják szenvedélyeit, csiklandozzák alantas hajlamait, s így nagyban terjesztik a korrupciót, az erkölcstelenséget, a gyűlöletet és az emberi aljasságot, a hazaárulás ordas szellemiségét. Ezt tapasztaljuk nap-mint nap.

Kötelességünk tehát, figyelmeztni embertársainkat a demagógia veszedelmére, s annak kommunikációs lehetőségeivel megfontoltan és közérthetően állítsuk szembe a mi lehetőségeinket, minél szélesebb körben kihasználva azokat. Azonban figyelemmel kell lennünk arra, hogy mi, nem balliberális írók, újságírók, ne essünk a demagógia észrevétlenül tátongó szakadékába. 

A jó szónok és a jó újságíró feladata szolgálni az igazat, a jót és a szépet; felfegyverezni az észt a szenvedély ellen, az igazságot a hazugság és rágalom ellen. Társadalmi és politikai szónokainknak pedig tanulmányozniuk kellene az igazi, nagy mestereket, Demosthenest, Cicerót, Arisztotelésznek és Quintilianusnak műveit, Apponyi Albert, Zadravecz István, Ravasz László, Csiha Kálmán fennmaradt beszédeit vagy a legújabbak közül Gegő Juliánusz, Szárhegyen és Csíksomlyón tevékenykedő ferences tiszta szellemű prédikációit. Nehogy azt lehessen mondani egy-egy cikk vagy elhangzott beszéd után: «aliter vivunt, quam vivendum esse praecipiunt», vagyis, hogy vizet prédikálnak és bort isznak.(Seneca, Ep. 106.)

Nem mindenki tudja megkülönböztetni az újságban a jót a rossztól. A finom mérgek a legveszedelmesebbek. Ezért a rossz lapokat távol kell tartani az olvasóktól, s nagy erőfeszítéssel kell pártolnunk a jó újságokat, a heti, havi folyóiratokat és a népies irodalmat; mert a nem liberális jó sajtó, amelyet köt az erkölcs, a tisztesség, haza iránti elkötelezettség, a keresztény értékek és az illem szigora, másképpen nem tud versenyezni – saját erejéből – a tisztességtelen, nemzetellenes sajtóval, amelynek a legaljasabb eszközök a legfontosabb fegyverei.

Mindezeken túl a sajtó munkatársainak is különleges érzékre van szüksége ahhoz, hogy a nemzeti sajtó valóban színvonalas és kulturált legyen. A magyar nyelv gazdagsága ugyanis biztosítja azt a lehetőséget, hogy amit az ellenség brutális arroganciával és az ehhez tartozó trágársággal ír le, azt a kulturált média a maga nem kevésbé hatásos nyelvi eszközeivel visszaverje. Nem fontos és nem kötelező ugyanazt a stílust felvenni, azzal élni, amelyet az Oktogonon táborozó vagy a folyamatosan tüntető részeg és elvakult, jól fizetett csürhét támogató, hasonló sajtó képvisel, gyakorol. Hiszen ettől olyanná válik a közélet, hogy hovatovább a stílus alapján megkülönbözhetetlen lesz a nemzeti és a nemzetellenes sajtó hangja.

Napjainkban érthető a felháborodás, érthető az elkeseredettség, azonban semmiképpen sem érthető a nemzeti sajtó részéről,  az ennek következményeként hivatkozott alja stílus. Hiszen, mint fentebb mondtam, a magyar nyelv végtelen gazdagsága alkalmas arra, hogy mesterien visszaverje a nemzetellenes és a proli házmester hangján megszólaló ellenzéki média egyre jobban terjedő ocsmányságait. Mert ennek a vírusként elhatalmasodó problémának az egyik oka a kormánypárti sajtóban is fertőző drasztikum és szóbeli trágárság.

Ez, a sajtóban is tapasztalható mérhetetlen rossz irányba való sodródás nem más, mint a keresztény elvek és értékek, az alapvető újságírói etika semmibevételéből, az újságírói hivatás  teljes elvilágosiasodásából, ered. Ugyanis a sajtó munkatársai nem hajlandók, nem képesek bizonyos elvek betartására, és ismeretlen néhányuk előtt a nagy elődök stílusa, a régen szigorúan megkövetelt határok tiszteletben tartása. Jobbára elproliasodott maga az újságírás, akár a jobb, akár a balliberális szegmenst vesszük górcső alá. Nem hivatás ma már, hanem szakma, mi több, egyszerű, nem kis pénz hozó lehetőség, amelyben azt írják kellő fizetségért, amit és ahogyan megkövetelnek tőlük. Ki hangosabban, ki halkabban… ki trágárabbul, ki kevésbé trágár módon.

Nem jelenti azt a kulturált újságírás, hogy nem mondhatunk véleményt bizonyos dolgokról, hogy ne lenne joga az újságírónak kifogásait leírnia egyes tényeket, magatartásokat illetően, de semmiképpen nem teheti úgy, hogy a kifogásolt és jogosan bírált szavak vagy tettek stílusában nyilvánuljon meg. Így, bármennyire is tetszhet az olvasók egy kis hányadának a durvábban fogalmazott gondolat, ez magát az újságírás intézményét, hitelét, méltóságát ássa alá. Ehhez pedig senkinek nincs joga és felhatalmazása. 

Az újságíró minden mondatának hatalma, ereje van, de ha ezzel a hatalommal visszaél, tragikus helyzetbe hozhatja az olvasót, aki azt gondolja: ha ezt le lehetett írni, akkor eszerint is kell gondolkodni. Tehát az újságírói, írói felelősség nagyon nagy, és ezzel a felelősséggel, a tanítás mindennapos lehetőségével igen megfontoltan kell élni, és minden leírt mondatban a jót, a pozitív gondolkodásmódot kötelező sugározni. Nem elég bírálni, de megoldásokat is kell keresni és közreadni. Van olyan szintje is a balliberális primitívségnek, műveletlenségnek és ízléstelen újságírásnak, amelyre oda sem szabad figyelni. Ugyanis, ha odafigyelnénk és megválaszolnánk, azt csak úgy tudnánk megtenni, ha arra a szintre süllyednénk – mint azt sajnos néhány, a dicsfénytől megvakult nemzeti érzelmű újságíró meg is teszi-, és lovat adnánk ezzel a csürhestílus-lavina balliberális elindítóinak feneke alá.

Hátrább tehát az agarakkal! Bármilyen politikai cirkuszt látunk magunk körül, annak eszmeiségét, és résztvevőit lehet és kell is bírálni. Ám csak úgy, hogy az ne legyen megbotránkoztató, helytelen és a társdalomra nézve lelkileg és érzelmileg ártó. Igyekezni kell úgy bírálni, hogy a kifogásolt magatartást tanúsítók – amikor elolvassák –megértsék belőle, miként kellett volna normálisan és kulturáltan viselkedniük. Mert abban bizonyosak lehetünk, hogy nagy odaadással olvassák, fogást keresve írásainkban…

Ahelyett írtam a fenti sorokat, és hívtam hozzá segítségül Prof. dr. Jehlicska F. Rezső egyetemi tanár 1916-ban megjelent művét, hogy az alábbi balliberális mondatot egy dörgedelmes cikkben visszavertem volna: „Öljétek a szar rendőrt”. Hiszen ez a mondat önmagát és annak ordítozóját, valamint mindazokat, akik jelen voltak és akik cinkos és cinikus örömmel írnak erről, jellemzi. Nincs tehát dolgunk vele…

Stoffán György

Gondolatok Németország romjain

Volt idő, amikor a német szellem töretlen bizalommal, egészséges önértékeléssel és magas szintű erkölcsi és gyakorlati célokkal bírt. Száz év alatt, azonban csaknem teljesen szertefoszlott a német mentalitás. 

S ez a változás rányomja bélyegét egész Európára. Hiszen Németország, egyetemeivel, vallási, tudományos és erkölcsi műhelyeivel valóban e földrész iránymutató, áldásos és tevékeny központja volt. A romlás, a lezüllés Hitlerrel kezdődött és a mai tragédiával, a hazaáruló állami vezetők uralmával, és az ország megsemmisítésével  ért véget. Feltehetjük a kérdést: vajon véletlen-e, hogy az elmúlt száz esztendő alatt Európa e nemes fundamentumát rombolta le a történelem, illetve az a hatalom, amely a magyarságot is el akarja pusztítani, le akarja radírozni a nemzetek térképéről? Véletlen-e, hogy a liberalizmus szelleme a szocializmussal karöltve igyekezett a német népet kivetkőztetni évezredes felépítményéből, önbizalmából és pozitív önértékeléséből? Nem! Minden bizonnyal egy folyamat súlyos és végzetes, tervezett programja alapján tűnik el Európa egyik legértékesebb országa, az abban élő német, száz és bajor társadalom, kultúrájával, tisztességével, precizitásával és egészséges világlátásával együtt. 

Figyelmeztetés ez a magyar nemzet számára is, mert már látjuk, tapasztaljuk azt a cinikus és erőszakos, de legfőbbképpen aljas és embertelen  hadviselést, amelyet hazánk ellen folytat a nemzetközi liberális eszmét képviselők jól fizetett "demokratikus" hada. A magyarság elleni romboló folyamat éppen olyan rombolóerejű és hatású, mint amely a  német nemzetet napjainkra megsemmisítette... Igaz, a szocializmus Magyarországon nem tudott olyan rombolást véghezvinni, mint a liberalizmus és a hitnélküliség Németországban, Hollandiában vagy az amúgy is súlyosan gyenge erkölcsű Svédországban.

Mert Magyarország mindenben különbözik a többi európai államtól. A keresztény lelkület akkor is működik a magyar emberben, ha ennek nincsenek sajnos külső megjelenítési formái, mint például a papi hivatások növekedése vagy a nép, tömeges Istenhez fordulása… Egyelőre. Az is történelmi tény, hiszen históriásaink megörökítették: Magyarország és a magyar nemzet, első királyunk felajánlásának Mária általi elfogadása óta, Isten Anyjának országa, s ennek az országnak óriási felelőssége és kötelezettsége van Európát illetően. Ha tetszik ez a mai, nemzetvesztő háttér-, és látható hatalmaknak, ha nem. Ennek a felelősségnek a tudatában kell lennie mindazoknak, akik a hatalmat gyakorolják, s azoknak, akik a társadalomban felelősséget éreznek elsősorban nemzetünkért és ez által kötelezettséget vállalnak Európa megmentése és a példamutatás melletti elköteleződés terén. Nem valamiféle bigottságra, gondolkodás nélküli vak elkötelezettsége gondolok, hanem megfontolt és erős hitre, az imádság erejére, a családok melegének újraélesztésére, a szeretet világának családi körben, társaságban, szellemi közösségekben való felfedezésére, élésére. Gyermekeinket föl kell készíteni arra az életre, amelyben az ő felelősségük lesz a tisztánlátás és a hit által Magyarország és Európa megtartása, megmentése. Nem szabad elfelejteni Mindszenty József hercegprímás, esztergomi érsek reményteli figyelmeztetését: „Ha van egymillió imádkozó magyar, nem félek a holnaptól!” Legyen!

A feladat nem könnyű, egy erkölcsiben labilis, önző és kapzsi, hitevesztett és kevés jó pappal felvértezett társadalomban, kivált akkor, amikor maga az Egyház is a szakadás szélén áll különböző rossz vagy félreértett szólamok és irányzatok miatt. Azonban a magyar ember mindig egészségesen tett különbséget a józan és az ostoba tanítások között. S ha levetjük olykor a „központi irányítás” görcseit, a világos és bensőnkben létező hit és az imádság megmutatja azt az utat, amelyen a keresztény embernek járnia kell. Ne felejtsük el azt sem tehát, hogy Magyarország Mária országa. Ez nem elcsépelt ostoba szlogen, hanem a szentistváni felajánlás és annak elfogadása alapján bizton állítható valóság. Reményt és erőt sugároz ez a tény, hiszen Isten Anyját tiszteljük Magyarország királynőjeként. Aligha veszhet el tehát az égi királynő birodalma, ha kérjük is, és sokan kérjük oltalmát. Nem vicc és nem félvállról vehető álmodozás az, amit leírtam, s ha Isten is úgy akarja, még sokszor leírok. Mert hazánkat és Európát egyedül, és csak azzal a segítséggel menthetjük meg, amelyet hitünk és kérésünk által megkaphatunk. Emberi erőlködés itt már semmit nem használ, nem kínál megoldást, hiszen látjuk mindazt a tragédiát, amely körülvesz bennünket. Látjuk a sodomai és gomorai erkölcstelenség törvényre emelését, és ebben a keresztény ember magát a Sátánt és a kárhozatot ismeri fel.

Hogy világossá tegyem gondolataimat, alább közreadok dr. Augustin Wibbelt, Ein Heimatbuch (Könyv a hazáról) című, 1917-ben magyarul megjelent munkájából egy rövid írást, amely még tükrözi azt német mentalitást, amelyet száz év után már nyomokban sem látunk Goethe, Bach, Schiller, Beethoven országában.

Ez a megsemmisülés vár minden nemzetre, amely hagyja, hogy vezetői elárulják, amely nemzet olyan vezetőket választ, akik elárulhatják, s amely nép nem támogatja azokat a vezetőit, akik ettől a végpusztulástól megvédik az országot és annak lakosságát…

„Az óriásvár

Ravasz és gonosz tervet eszeltek ki ellenségeink és éveken keresztül fonták körülöttünk a hálót. Most körülkerítettek és minden oldalról elzártak a világtól.  «Nézzétek - kiáltanak föl - meg fogjuk Németországot fojtani, vaskarjaink ölelésében fog megfulladni, kiéhezni, meghalni és elpusztulni». Korai volt örömük. Hirtelen fölébredtünk és az álmot kitörültük szemünkből. «Ha így állunk, változzék hát az Isten szép kertje óriásvárrá, hadd zúzzák össze fejeiket annak megerősített sáncaiban». Nos, körös-körül minden határon, áll az ércfal, élő testekből összekovácsolva, mint valami nemes öntvény. A szent tűz az Istenben bízó vitéz szíveket, a kemény öklöket, a tiszta szemeket és a találékony gondolatokat erős öntvénybe olvasztotta össze, amelyen nincs semmi repedés és szakadás. Élő fal! Lángoló fal! Minden lélekben föllángolt a letörhetetlen akarat: élni és győzni. Ki tudja a sejtek e forró lángfalát, amely Németországot mindig védőleg vette körül, áttörni? Csak Siegfried tudott a lángoló sejtfalon rést ütni, de Siegfried német hős volt. Ha senki sem segít minket e széles világon, úgy segítünk mi önmagunkon, a régi közmondás szerint: «Segíts magadon, megsegít az Isten.»

Körültekintünk várunkban és örvendetesen nőtt bátorságunk, hisz' maga az Isten szerelt föl minket. Ő bízta ránk a feladatot: végigküzdeni e világháborút és a nagy kötelességnek megfelelően kezeinkbe nagy adományokat helyezett. Nem rejtőzik-e kifogyhatatlan kincs országunk gyomrában? Szerencse föl! A sötétből jöjj a világosságra te fekete aranynap, te kőszén! Táplálj ezer meg ezer tüzet, melyben a fegyvereket kovácsoljunk. Nem terem-e vaslábunk alatt és számos ere nem fut-e szét a haza földjében? Vasra van szükségünk, ha a szívek erei kemények lettek. Te jó vas, te értékes isteni adomány, kalapálunk és élesítünk téged, hogy forgathassunk fáradhatatlan karjainkkal! Erős fogakkal látunk el, hogy haraphass, torkot és szájat adunk neked, hogy romlást okádj azokra, akik romlásunkra törtek. Légy megáldva te is, te Anyaföld, csöpögtesd a termékenység harmatát és légy nehéz az aratás arany terhétől! Te adod karjainkba a velőt, hogy el ne lankadjanak, a kenyeret, amely fölfrissít minket e világküzdelemben. Várunk künn erős és belül gazdag; hála Isten, mindenünk van, ami az élethez és küzdelemhez szükséges. Saját lábunkon és saját erőnkben bízva állunk a síkra, és csak Isten segedelmére van szükségünk és azt erős bizalommal meg is ragadjuk. Nos, tehát sorsunk - Isten után - munkánkon és kitartásunkon nyugszik, ezekről pedig mi kezeskedünk. A régi dal megénekelte, hogy egyszer sikerült a hűséges Nibelungokat a romlás hálójába keríteni. Égő terembe zárták be őket ellenségeik, hol a hőségtől epedők az egyik agyonütöttnek véréből enyhítették szomjúságukat. Mégsem győztek, sőt: megverettek. Reméljük, hogy az ördögi terv másodszor sem fog sikerülni. 

Minket is bekerítettek, de a kerítésen belül van nemzetünk megtörhetetlen ereje, országunk gazdagsága, sőt, virágok nyílnak vár-kertecskénkben és a futó árkokban. Nem adjuk meg magunkat önöknek, hanem kitörünk és kezeinket az önök kertjeire, mezőire tesszük. Az önök kenyerét fogjuk enni és az önök virágaiból fogunk koszorút kötni fejünkre! Látott-e valaha a történelem ily borzasztó drámát, mint az óriásvár harca az egész világ ellen? Ha atyáink ezt megérhették volna, kik száz évvel ezelőtt Németország megszabadulását oly nagy örömmel üdvözölték! Valóban, nagyidőket élünk! A világ    letért  egyenes pályájáról és rázza a föld sarkait. De Isten ujja érintésére új irányt fog venni.”

Stoffán György

Bayer Zsolt (is) laufot kapott…

Esik a hó, hideg van és ilyenkor sokkal jobb otthon üldögélni, keresgélni a genderista társkereső-oldalon, hátha a meleg szobai hangulatot még izgalmasabbá lehetne tenni egy kormányellenes partnerrel… hiszen a whisky behűtve, a por az asztalon… a net gyors, tehát minden adott egy kellemes forradalmi naphoz. A pizzát meg majd hozza a futár, ha kiderül, hogy hány vendég lesz a sikeres szörfözést követően…

Így nézhet ki egy Soros-forradalmár tavaszi télben töltött unalmas délutánja. Hiszen ilyen időben a Lenin-fiúkat sem zavarják ki a házból... Illetve csak ki kell menni, ha Ármány Olga meghívja egy jó kormány-, és magyar-, valamint keresztény anyázásra a forradalmárok valamelyikét, liberális nívójú ellenzéki műsorába, amely „beszélgetés” a stúdió minden tagjának olyan kielégülést jelent, amelyet Gender-forradalmi, szellemi maszturbáció előz meg. (Ugyanis, ez egy szellemi kupleráj.)

Viszont mindennek Bayer Zsolt örülhet a legjobban. Laufot kapott, így a tervezett akasztás ezen a borongós, novemberi időjárást idéző héten elmarad. Mint ahogy elmarad a hídlezárás is, amit nem csak az időjárás, de egyelőre a rendőrség is betiltott, ám ki tudja, hogy a bíróság valamely „demokratikus jogokat védő” bírája nem változtatja-e meg a tiltást, mint március idusán Fruzsi néni, aki a tüntetések liberális palackjából bizony kiengedte a Gender-Soros-bolsevik szellemet. Mert mindenkinek van joga rendet zavarni… fütyülővel vagy anélkül, mindegy – szólt valahogy így a verdikt.

Tehát, az „akasztás” elmarad a héten, de kapunk ehelyett, a már említett Ármány Olga műsor által hideget-meleget. Voltaképpen elméletileg már fel is akasztották jó kollégánkat is, és az egész nemzeti újságíró társadalmat. A műsorban forradalmárunk bölcsessége odáig ment a minap, hogy a következőképpen fogalmazott: „mert olyan szinten megengedtük nekik, azt, hogy ezt a tevékenységüket mindenfajta gátlás nélkül gyakorolhassák…” Nos, ez a „nekik”, azok mi újságírók vagyunk, akik nem is újságírók a forradalmár szerint, hanem valami egészen mások… „Dezinformációs műhely alkalmazottai, sajtómunkások.”  Ármány Olga válasza erre nagyon kollegiális volt… „Énnekem nem kell bemutatni” – mondta mosolyogva.  

Persze, egyetlen szó sem esett ebben az „Egyenesen” című műsorban Bayer akasztásának ötletéről, a lógni fogtok-ról, és egyéb olyan szimpatikus dolgokról, amelyek ennek a Gender-zseninek a társulatában mindennapos beszédtémaként a levegővétellel azonos fontosságú a számukra. A politikai onanizálás egyik elmaradhatatlan kelléke. 

Csakhogy… ne felejtsük el, hogy az efféle fenyegetésekért egy jogállamban komoly büntetés járna… ha volna még jogállam Európában, s nem öntötte volna el, ez az 1919-es szemlélet már kicsiny hazánk egyes bíróságait is. Másodszor immár, száz esztendő leforgása alatt. És ez bizony nem vicc! Halálosan komoly. Kun Béla és Szamuely gyilkos szellemisége mindig is ott volt a liberális és szocialista tábor mentalitásában, most azonban felszínre tört, mert egy nemzetközi gazember, egy a halálra ítélt vagy már halott zsidók vagyonából meggazdagodott lator terveit a magyar kormány eddig sikeresen keresztülhúzta, s a kommunista-liberális kormányok által adott privilégiumait megszüntette.

Ármány Olga tehát a Hírtv-ben olyan szellemiséget képviselő beszélgetőpartnereket hívott meg, és értett velük egyet, akik minden tekintetben büntetendők, hiszen a hazaárulástól, a halálos fenyegetésig, az Alkotmány szerint és annak értelmében megválasztott kormány elleni lázadás szításáig mindennel egyetértenek.

Ehhez jön még néhány érdekesség, mint a katolikus körmenetek megzavarása, a rendőrök tettleges froclizása, a festékdobálás, az idegen pénzen a magyarság és Magyarország elleni ügynökösködés.

Kíváncsian várjuk, hogy mit és hogyan reagál a bíróság Bayer Zsolt feljelentésére, amely bíróságnak, ügyészégnek talán első intézkedésként előzetesbe kellene tennie a halálos fenyegetést nagy nyilvánosság előtt elkövető kis férgeket, mert a bűnismétlés, a szökés és minden egyéb körülmény fennáll őket illetően, tekintve, hogy külföldi gazdáik talán nem engedik őket magyar bírói pulpitus elé.

Azonban senki ne higgye, hogy ezek a gender-patkányok (utalok e megnevezéssel a 19’-es patkányforradalomra) nem gondolták komolyan az élet elleni bűncselekményeket, mint forradalmi – Szamuely féle – megoldást, s ha alkalmuk lenne rá, gyakorolnák is.

Ezért javaslom, hogy még nagyobb figyelemmel kövessük a Lenin-fiúk minden megmozdulását és a legkisebb jogellenességet is jelezzük. Mert a veszély nem csak Bayer Zsoltra érvényes, hanem minden józanul gondolkodó, Gender-mentes keresztény magyarra. Még akkor is így van, ha a röszkei plébános a minap magyarul köszöntötte a magyarul nem beszélő, a pogányok beengedését követelő Soros-turistákat… Kapisztrán Szent János bizonyára nem tette volna… mert Ő tudta, hogy a pogányok a papot fejezik le legelőször…

Stoffán György