Talán a világ legaljasabb és egyben – finoman szólva is – legostobább emberének gondolataival találkoztam az A „zsidó” hullarabló
címmel megjelent novellám után, és annak apropóján. A szerző ugyanis egy
hetilap internetes oldalán arról értekezik, hogy a novellámmal – mert az
Sorosról is szólhat – kitaláltam a holokauszt-tudatos antiszemitizmus
műfaját. E sérült tudatú irodalmi műfaj-feltaláló ugyanis nem a
megrabolt, és kifosztott, Auschwitzban meggyilkolt hittestvérei miatt
siránkozik, hanem amiatt, hogy valaki szembe merte állítani Soros
végtelenül aljas és embertelen, ráadásul a legkisebb
lelkiismeret-furdalás vagy bocsánatkérés nélküli önvallomásában
elmondottakat a tragikus és embertelen valósággal… egy öreg budapesti
zöldséges vészkorszakba helyezett történetében. Igaz, a novellában
tévedtem, hiszen nem a nyilasokat segítette a kikeresztelkedett
Schwartz-Sörös-gyerek, hanem a Gestapo-t magát.
A szerző aljassága azért gyalázatos, mert
a bűnözőt védi, a jó szándékú írót pedig ócsárolja, félelmet keltve, hamisan vádolva, miközben antiszemitizmust szít... sajátjai ellen. Maga az új, és általa kitalált műfaj
azonban nem újkeletű, csak az elnevezés az, ami a szerzőnél családi
hagyomány lehet, amennyiben neve alapján beazonosítható, és nem csupán
névrokonság van közte és a rendszerváltás egyik leghírhedtebb hazai
SZDSZ-es magyar-, és keresztényellenes politikusa között… Azt gondolom, hogy a fentieket látva, nem
kell külön kitérnem a cikkében sorolt, és részemről immár rutinból, kézlegyintéssel elintézett hazudozásaira…
E vagy gonosz, vagy súlyosan pszichopata,
vagy csak egyszerűen jól megfizetett "sorosista" szerint ugyanis, ha bárki
kimondja, leírja, a szót: „zsidó”, e magát újságírónak hívő „fajvédő”,
rögvest az antiszemita szót társítja mellé szinonimaként. Pedig
elárulom: A keresztény embernek fő feladata szeretni. Még őt is…
A fentiek okán, valami azt súgja, hogy
nem a novellával, és nem az én érzéseimmel lehet a baj… Bár…, magam is
kicsit skizofrén lehetnék, ha jól belegondolok és követném emberünk
sérült logikáját. Hiszen a mai világban még belegondolni is furcsa abba,
ami az életem része: Fiaimat, zsidó szülészbarátom segítette világra,
majd a gyermekek házi gyermekorvosa muzulmán vallású magyaráb volt, aki
szintén barátom. A gyermekeimet egy székely nő szülte, én magam pedig –
Uram bocsá’ –, sváb vagyok… Nos, akkor, politikailag, magánéletileg, vagy nacionáléja szerint melyiket utáljam, és miért?
Talán volna erre is receptje ennek a fölöttébb ostoba, ám profi módon gyűlölködő, de ugyanakkor szánalmas fajankónak, aki irántam
érzett undorában és/vagy elmezavarában, képes akár gyalázni is a shoah ártatlan áldozatait, ha értük a keresztény író ejt könnyet - egy novellában.
Ugyanis az, az “általa kitalált” új irodalmi és közéleti műfaj szerint,
„holokauszt-tudatos antiszemitizmus”… aminek annyi értelme van, mint a
„szocialista-erkölcsnek” – amelyben szerzőnk szocializálódhatott – s amelyben a szocialista szó csupán fosztóképző.
Íme az inkriminált cikk...
http://www.szombat.org/politika/figyelem-ujitas-itt-a-holokauszt-tudatos-antiszemitizmus
Stoffán György