In memoriam Haszmann Pál

 

A magyar kultúra és népművészet, a magyar hűség örök jelképe, Haszmann Pál, ma reggel visszaadta lelkét a Teremtő Istennek. Ma Csernáton, a Székelyföld és minden érző, hazaszerető székely és magyar elcsendesedik… Szavak még nincsenek, csak fájdalom és könnyek. Pali bátyánk élete végig küzdelem, harc és kínlódás volt, annak a szent célnak az érdekében, hogy a magyar fiatalság megismerje és megszeresse a népművészetet, a székely élet csodáját, Erdélyt... a túlélés, a hazához és a nemzethez való hűség szentségét. A Múzeum, amelyet sokszor csak a Fennvaló mentett meg az ellenséges kéztől, mindig hirdetni fogja Haszmann Pál nagyszerűségét, kitartását és generációknak ad példát arra, hogy mitől magyar, mitől székely és mitől ember az ember…

Haszmann Pál, szeretett Pali bátyám mától odafenn jár el a „hatóságoknál” nemzete ügyében és érdekében, s bízunk abban, hogy épp olyan sikerrel, mint itt a földön tette. Mert odafenn nincs a székely-magyarnak annyi ellensége, mint idelenn…

Isten Veled Pali bátyám!

Stoffán György  

Feri kórházba került… - ami a „sajtból” kimaradt

 

Fotó: 444 

Feri már nem volt szomjas, amikor hazaért, de a szája kiszáradt. Nagyot kortyolt. A szeme kiguvadt, s nem tudta lenyelni a folyadékot, amely ott lötyögött a szájában. Drámai pillanat! Akár a halálát is okozhatta volna. A folyadék ugyanis, víz volt, amitől apró gyerekkora óta erősen csuklik. Felnőttként emiatt, meg sem próbált efféle ocsmány anyagot inni. Félhomály volt a villában, mert a személyzet már lepihent. Piroska édesen mosolygott álmában, mert a papát látta, amint a Soprontól Nyíregyházáig tartó úton sétál, ahol minden fán és villanyoszlopon Orbán Viktorok lógtak. Piroska nyála is kicsordult álmában a gyönyörtől… mélyen aludt, nem hallotta meg veje furcsa krákogását, és artikulátlan, levegő utáni kapkodását, ami nem sokban különbözött a parlamenti felszólalásaitól. Pedig, Feri elég hangosan hörgött… A gyerek sem volt otthon. A madaras Tescoban nosztalgiázott, a pápai nagypapira emlékezve. Csokit lopni volt. Klári meg – bár otthon felejtette a népnyelven „szopás-gátlónak” nevezett védőeszközét –, tárgyalni ment Peti barátjukhoz, aki a tetkósnál időzött, mert Peti a hátán lévő horogkereszt helyére éppen vörös csillagot tetováltat. Hiszen, jön a nyár és nem mutatkozhat a régi jelképeivel. A homlokán lévő Vona-tetoválást is átrajzolják hamarosan. Mindössze egy nagyobbacska fekete, lyukhoz hasonló pont lesz rajta.

Szegény, fuldokló Feri, Ágit próbálta hívni, de Ági sem vizet ivott délután, így, ő is hamar elaludt. Telefonját pedig, abban a becsületsüllyesztőben felejtette, ahová Gurmai Zituka szokott bemenekülni, a Szarvas elől.

Feri továbbra is fulladozott, szájában a lenyelni nem mert folyadékkal. Kiköpni sem tudta, mert a délelőtti parlamenti rikoltozás miatt szájzárat kapott a vázából kortyolt hideg víztől, amit Piroska hagyott kint az asztalon, miután az április 4-ei vörös szegfűs asztali díszt kidobta belőle. A Rákosi-kép még ott díszelgett a korabeli „viaszkosvászonon”.

Feri tehetetlen volt… most először. Halálfélelmében lepergett előtte az élete: Amikor hetente kapott új bringát a papától, utána szomorúság, hogy a papa megint sitten van, mert a bringa eredetileg másé volt, mint az pár tízezer is, amiből olykor a papa zsebpénzt adott. A kitartóan és pártutasításra elnyújtott, tíz évig tartó egyetemi tanulmányok, a (titkos)szolgálat, amit a szocializmusért tett, jelentgetve évfolyamtársairól. Az elvesztett diplomadolgozat, a KISZ fájdalmas feloszlatása… és a rendszerváltás, amikor végre megnyílt előtte a romlott kapitalista világ. És Klára, a munkásőr címlaplány, aki mellett végre, nem kellett lopnia… Mert már megvolt minden. Goldberger villája, a pénz, a gyárak, a pártelnökség, Gyula várva várt halála… minden, ami kellhet egy szerény, de vérbeli kommunista ifjúnak… A miniszterelnökség, amibe majdnem belebukott, ám, Szili Katalin kiállásának köszönhetően még két évig garázdálkodhatott... a boldog ötvenéves évforduló, amikor régi nagyjaikra emlékezve, lövethette a magyarokat… és a bukás…  

Amikor ideért gondolataiban, akarva-akaratlan nagyot nyelt. A víz lement, de ettől csuklani kezdett. Ez amolyan vízallergiás roham, amire egyedül a papa gyógymódja, a kannás bor volt a medicina. Az azonban nem volt otthon… Felhívta hát Gréczyt és elmondta neki, hogy csuklik. Ezt Gréczy hallotta, de nem tűnt fel neki, mert ő is ugyanúgy, szaggatottan beszélt. Igaz, ő egyéb elfoglaltsága miatt… ami a DK-ban azóta vált divattá, mióta Gréczy kiposztolta. A barát és harcostárs megígérte, hogy amint végez a művelettel, rohan és visz valami ellenszert. Vitt is. Ám, Feri már annyira csuklott attól a fránya, leslukkolt víztől, hogy még inni sem tudott a kannásból… Mentőt hívtak.  

A mentős tévedésből a detoxikálóba vitte Ferit, ahol csak a gyomormosás után vették észre, hogy ő az. A csuklás megszűnt. És a szintén DK-s orvos, nagy bocsánatkérések közepette, a saját kannásából adott egy nagyfröccsöt a Ferinek. Gréczy kint várta főnökét, de közben nem tudott uralkodni magán, és inzultálni kezdett egy nővért, aki engedett is neki. Viszont kiderült, hogy a nővért Gendery Bélának hívják… és Béla nővér a nővérszoba mélyén igen következetes volt Gréczyvel szemben. A parti után Gréczyt összeendlizték a sebészet dolgozói, majd átszállították a pszichiátriára, mert a liezont nehezen dolgozta fel. Folyton azt üvöltözte, hogy „Mee too!”…

A drámai este után Ferit hazavitte az idő közben értesített Klári, aki éppen a fekete kalapját próbálgatta a tükör előtt a hallban, mert azt jelentették neki, hogy a Feri válságos állapotban van, vizet ivott. Klári reménykedett, hogy a Zorbán által lerombolt egészségügy most neki kedvez. Nem így lett. Kelletlenül bár, de hazavitte. Idegességében felbontott egy üveg Sztalicsnaját és megitta… A gyerek a Lidl-ből ügyesen megszerzett csokival kínálta szülő kettőt (Ferit), Piroska pedig gyönyörű álmáról mesélt a boldog Szemlőhegy utcai kommunának. A Jobboldali sajtó leközölte, hogy Feri kórházba került, de részletekbe nem bocsátkozott… Feri aznap este nagyon összeveszett az anyósával, és kikötötte, hogy a legközelebbi ünnepen, november 7-én, ne tegyen vörös szegfűt a konyhaasztali vázába a Sztálin szobor elé. Ha mégis, akkor víz helyett vodkába rakja… Mert az ember, részegen akár a vizet is képes meginni…   

Stoffán György

Jurova, Pozsony-Ligetfalu és a "beteg demokrácia"

Jourova, akit az uniós hivatal mentett meg a cseh női börtönök csendjétől, ismét nekünk ment ama magyarul beszélő kollégáinak unszolására, akik a magyar adófizetők pénzéből élnek. Jurova annak a Csehszlovákiának a szülötte, és olyan családból is származik, amely a háború után Pozsony-Ligetfaluban tömegmészárlást rendezett. Ennek az áldozatai magyarok voltak. A szocialista demokráciát tehát, Jurova az anyatejjel szívta magába. Ma, amikor remek állása és börtönmentessége minőségi életet biztosít a számára, véletlenül sem gondolkodik el azon, hogy a tömeggyilkosság nem évül el. Ennek ellenére, Jurovának még nem jutott eszébe, hogy a magyarokat nem szidni kellene, nem hazudozni kellene a magyarokról és nem elhinni a magyarul beszélő idegenek (magyar uniós képviselők) hazugságait, hanem Pozsony-Ligetfaluért bocsánatot kellene kérnie. Ugyanis, ezt még egyetlen cseh sem tette meg. És, ha már demokráciáról beszélünk, akkor neki, mint uniós hivatalnoknak nem csak erkölcsi kötelessége kéne, hogy legyen ez a bocsánatkérés, hanem emberi érzéseinek megfelelő igény is. Persze, ha volna emberi érzése. Az ugyanis, minden nagyon megfizetett és nagyon meggazdagodott emberből kivész. Főleg akkor, ha az ilyen egyed még ráadásul alulművelt és primitív, de hatalmat kap. Jurova ilyen egyed. Megspékelve valami feloldhatatlan liberális és tőle megrendelt magyar-gyűlölettel. Ligetfaluért tehát, nem Verocska fog bocsánatot kérni tőlünk, magyaroktól…

Jurovának és társainak a demokrácia, azaz az európai demokrácia, az európai értékek, a jogállamiság a gumicicája. Nos, ha ezeket a fogalmakat a józan európai ember szellemiségében és történelmi konzekvenciák tükrében boncolgatjuk, akkor egészen világos, hogy a demokráciát emlegető politikusok rossz irányban tapogatóznak, hiszen a demokrácia egy kitalált valami, amit minden diktatúrára, elmebetegségre és bármilyen államformára rá lehet húzni. Ez egy olyan fogalom, ami azt fejezné ki, hogy a nép dirigál. Az azonban lehetetlen is és hazugság is egyszerre. A demokrácia addig tart, amíg, a sok választó odaballag a szavazóhelyiségbe és bedobja voksát az urnába. Mindez egy ostoba és sokba kerülő cirkusz, hiszen a választás eredménye már régen a választási bizottságok fiókjaiban fekszik és kihirdetésre vár. Ezt nem kell bizonygatni, hiszen az amerikai választások már leplezetlenül bizonyították a leírtakat. Sőt, Amerikában a halottak tízezrei is szavaztak…

Ha a választók szavazata érne is valamit, az csak a személyre, pártra vonatkozna, de amint kifordul a választópolgár a szavazóhelyiségből, máris egy elfelejtett porszemmé töpörödik vissza, akinek négy évig kuss van, majd három és fél év múlva ismét elkezdik beetetni, mint a dunai pontyot…

Jurova tehát, egy olyan valaminek a betegségéről beszél, ami nem létezik. Az állandóan hivatkozott görög demokráciát, még Görögországban sem lehetett fenntartani, nemhogy egy lezüllött és esztelen, hazug világban, amelyben a demokrácia a liberalizmus kígyófészkévé vált.

A demokrácia akkor lenne az, aminek hazudják a mai politikai erők innen is és onnan is, ha a választópolgár nem a milliárdos és elérhetetlen képviselők, a törvényhozásba listán bekavarodott senkiháziak által képviseltethetné magát, hanem a két választás között is beleszólhatna saját sorsába. Bírókat válthatna le, képviselőket hívhatna vissza… ehhez viszont kellő intelligencia kellene, aminek hiányában van maga a megválasztott parlament is… tehát az egész ügy egy hazugságra, egy hatalmas luftballonra épül, ami remélhetőleg kidurran. Mert az európai demokrácia és az európai értékek ma már végképp meghatározhatatlanok. A diktatúra ámokfutását látjuk az egész világon, tömeggyilkosok uralják a vezetői posztokat, s mi magyarok azért kapunk még levegőt, mert ezt a beteg demokráciát kisebb nagyobb hibákkal azok irányítják, akik irányítják. Jurova azért érezheti jól magát ma a bőrében, mert amolyan Pozsony-Ligetfaluvá vált Európa, ahol ismét lehet a magyarokat – ha még nem is gyilkolni de – demokratikusan megsemmisíteni, politikailag a pálya szélére állítani, rákényszeríteni arra, hogy pártszövetségből kilépjen, akárcsak a Hertás kapusedzőt, ha normálisan nyilatkozik.

Beteg demokráciáról beszélünk, de voltaképpen azok beszélnek erről, akik maguk is betegek, rosszindulatúak, ostobák vagy gerinc nélkül születtek. Mert, ami demokrácia az eleve beteg. Bárhonnan nézzük. Betegesen hazug, betegesen mellébeszélő, és betegesen nem humánus. Mert, ami humánus, az a rend. A demokrácia olyasmi, mint amikor a csordát kiengedi a pásztor, de előtte odahívja a farkast is…

A jogállamiság egy másik zsarolóvírus az Unióban. Abban az Unióban, ahol emberi jogról, magzati jogról és emberségről immár nem hallani. Nyugati barátaim és ismerőseim már nem mernek messengeren sem írni arról, mi történik Németországban, Hollandiában vagy Kanadában, mert bárikor megjelenhet a rendőrség, letartóztathatják őket és elkobozhatják még a telefont is, amiről írnak… Nos, ez a demokratikus jogállamiság – ott.

Az ALKOTMÁNYOS REND viszont, védi azt is, akitől megkövetelik a rendet. Akitől megkövetelik a régi parancsokat, amelyek az emberi nem használati utasításai, és ami nélkül demokrácia van. Az európai demokrácia alapvetően diktatúra. Ami nálunk van, az pedig egy képzelt demokrácia, ami olyan, mint a legyengített vakcina, amely tartalmazza ugyan a betegséget, de egyben gyógyít is, mert erősíti az immunrendszerünket, a túlélési reflexeinket, amelyekre nagy szükségünk van a beteg európai demokráciában és a jurovisták birodalmában...

Stoffán György  

Gyurcsányi válasz az EMMI-ből… Az egyházak kérése ellenére, nem oltják be soron kívül a papokat

Számomra érthetetlen az a gyors és meglehetősen átgondolatlan – cinikus – válasz, ami a történelmi egyházak kérésére és a liberális-kommunista lapok érezhető kárörömére született: – „az oltások az oltási rend szerint zajlanak, jelenleg is a regisztrált idősek oltása az első, közöttük természetesen, ha van lelkész, az ő oltásuk is zajlik.” – adták közre az említett lapok, mint az EMMI válaszát.

Első blikkre nem hiszem, hogy efféle gyurcsányi válasz érkezett volna. Hiszen, a papság (lelkészek, papok, rabbik) ott van a betegágyaknál, a haldoklóknál, vasárnap és talán más napokon is, az emberek, gyermekek között, s a temetések szomorú pillanataiban is. Többet, vagy éppen annyit vannak tehát emberközelben, mint a pedagógusok, az ápolók, a rendvédelmi dolgozók és a sportolók, akik soron kívül kapták meg a vakcinát…

Ha a statisztikákat nézzük, akkor papjaink, lelkészeink közül rengetegen betegedtek és haltak meg az utóbbi időben. Olyanok is persze, akik megkapták mindkét oltást, s olyanok is, akik még nem kerültek sorra, s teljesen egészségesek voltak, tehát nem valamilyen más betegségben haltak meg, de azért Covid került volna a halotti bizonyítványukra.

Nos, ezért nem értem azt a gyors és elutasító választ, amely napvilágot látott, és amely állítólag a Minisztérium válasza, újságírói, szerkesztőségi kérdésre a papok beoltását illetően. A megoldás végtelenül egyszerű volna. Minden püspökség kijelölhetne egy oltópontot, ahol egy kijelölt napon az egyházmegye papjai megjelennek és megkapják az oltást. Az ökumené jegyében nem kellene most vallások szerinti beosztás, hiszen sajnos egy-egy (katolikus) egyházmegye területén sincsen annyi szolgálatban lévő pap, amennyit ne lehetne egy nap alatt beoltani. A papok oltását, a tizenkét katolikus egyházmegyei központban, és a Mazsihisz irodájában, egy hét alatt lehetne lebonyolítani, így a lelkészek száma nem csökkenne csak azért, mert az EMMI nem tekinti a lélek szolgálatát annyira fontosnak, mint a rendvédelmi dolgozók vagy az orvosok munkáját. Pedig – egyelőre – keresztény országnak nevezhetjük Magyarországot, amelyet keresztény kormány vezet, keresztény szellemiségben. Jó lenne, ha ezt, a papok soron kívüli oltását illetően is érzékelhetnénk. Nélkülük ugyanis nincsenek hívő közösségek… mert ők a pásztorok, akik pasztorálják, pásztorolják a népet. Érdemes volna átgondolni még egyszer az elhamarkodott és át nem gondolt választ, és sürgősen megszervezni a papok és lelkészek soron kívül történő beoltását!

Miként a Minisztérium válasza is magyarázatra szorul, úgy az is, hogy amennyiben tényleg az idősek oltása zajlik, miként kaphatta meg az ellenzék összes, oltásellenes szószólója a vakcinát? … Kik, és kinek a felhatalmazására válaszoltak nemlegesen, az egyházak kérésére, a Minisztérium nevében?

Stoffán György

(Képünk illusztráció)

Ferencvárosi hisztéria – avagy békés favágás a magyarok hátán… és tűrjük!!!!

 

fotó: telex.hu

Nem értem a jó magyar embereket. Mindenki hisztizik, mert a Ferencvárosban vallásgyalázó plakátok jelentek meg, és idekerült a BLM „szobor” is.  Igen, ezért mindenki hisztizik – otthonról, a gép mellől vagy a telefonjáról… Tipikus Péter-i magatartás. Jól beleillik a Húsvétba. Péter is fogadkozott Jézusnak… le is vágta a poroszló egyik fülét… majd, amikor ráolvasták háromszor, hogy ő is Jézushoz tartozott – letagadta.

Hát így van a magyarság nagy része is. Keresztény állam, keresztény értékek, minden keresztény itt… csak az emberek nem! Nagypofával lehet és kell is halandzsázni a facebookon, miközben az ellenség bármit megtehet, mert az ígéretek csak a felhőben vannak és elszállnak, mint a szellentés. És annyit is érnek.

A szobor áll, igaz a magyar AUR-közösség bedeszkázta, amit a magyar keresztény állam rendőrsége igazoltatással igazol, hiszen jó politikai fogás, hogy egy OSB paravánt húzunk a „szobor” elé saját plakátjainkkal megrakva. Ám, a Jézust gyalázó plakátok ott maradtak, ahol vannak, a „szobrot” meg majd kibontják és ott fog díszelegni egy keresztény ország, keresztény fővárosának, egyik keresztény kerületében…

Már nem is érdemes szólni, hiszen semmi nem történik. A Btk. vonatkozó paragrafusait senki nem használja, pedig volna e kereszténygyalázásra és a BLM szoborra vonatkozó büntetési tétel, hiszen, ha a veres csillag alkotmányellenes, akkor ez a szobor is az… mert egy, az Alkotmányban megtalálható erkölcsi alapvetéssel ellenkező szellemiség jelképe. Hasonlóan kellene megítélni a Jézus-plakátot is… de vajon ki?

És az emberek felháborodása? Nos, az is csak egy ál-felháborodás, és mert járvány van – meg amúgy is – nem megy ki senki a plakátokat megsemmisíteni… a rendőrség pedig védi e közterületi vallásgyalázókat és jelképeiket. Ha pedig, valaki hozzájuk akarna nyúlni, akkor rongálásért bizonyára szabálysértési eljárás indulna ellene. Ennyit a keresztény magyar társadalomról és rendfenntartásról. Miközben a halál pártjának beoltott vezetői a vakcina és az oltás ellen, azaz, a magyar polgárok halálát okozva szónokolhatnak, hazudozhatnak, és a tiltások ellenére az alsó rakpartot megnyitja a főpolgármester – hadd fertőződjön és haljon meg minél több fiatal…

(Ma már nincs polgár, nincs ember, nincs emberi méltóság és nincs állampolgári jog, és nincs jogbiztonság… csak pártok és választók léteznek.)

Undorom van mindattól az átlátszó hazudozástól, amelyben élünk! Undorom van a párhuzamos társadalomtól, a gyűlölettörvények bírósági semmibevételétől, a hangos ál-hisztitől a közösségi oldalakon. Mert ma minden odavezet, hogy összeomlik az ország, összeomlik, amit eddig vérrel, könnyel és feláldozott életekkel elért a magyar. S mert még mindig áll a szobor és helyén a gyalázkodó plakát, a társadalom meg is érdemli! Fájdalmas Péter-i magatartás ez.

Ma ismét Barabást üvöltözik a nép és megtagadja Jézust! És ismét keresztre feszítenék azok, akik a keresztény országról és keresztény értékek megvédéséről beszélnek. Mert a lehetőség arra, hogy végre Jézust kiáltsanak, ott áll a téren és ott a plakátokon…  

Stoffán György

A DK számára kedvező, ha sokan halnak meg… az embertelenség pártja

Miután Dobrev Klára sikeresen végigjárta párttársait, akik közül néhányan bele is haltak e látogatásba, a DK újabb sziporkával állt elő a Pesti TV-ben, politikai elemzője révén. Nagy Attila Tibor azt fejtegette, hogy a DK-nak olyan lehetőségei vannak, lennének abban az esetben, ha a Covid áldozatainak hozzátartozóit, azaz, a gyászolókat megszólítaná, hogy ez akár a párt sorsát is eldönthetné…

https://pestitv.pestisracok.hu/2021/03/31/ez-hullarablas-ezt-a-vitat-en-itt-befejeztem-indulatos-vitat-generalt-nagy-attila-tibor-halalalgebraja-es-ellenzeknek-adott-tippje-a-polbeat-pankracioban/

Ez a megállapítás és fejtegetés, amelyet ez a szörny elmondott, egyezik ugyan Gyurcsány „minél több halott, annál jobb” elvével, ám, annyira ízléstelen és sérült lélekre vall, hogy talán nem is kellene foglalkozni vele. Azonban, mégis szót kell ejteni ezekről a hullarablókról – ahogyan a Pesti TV munkatársa is jellemezte a gondolatsort.

Mit is tart tehát a DK még az emberéleteknél is fontosabbnak? A hatalom megszerzését. Hogyan is képzeli el? Úgy, hogy örvendezik a’fölött, hogy halottaink vannak, hogy halottainkat gyászolják, és e gyászolókat esetleg meg is lehet győzni arról, hogy az ő fájdalmukat a Fidesz, de leginkább Orbán Viktor okozta, s ezért jobban teszik, ha a DK-ra szavaznak…

Mi következik ebből?  Az, hogy a DK a hatalomért bármilyen módon hajlandó akár ölni is. Hasonló, vagy ugyanaz az elv, mint amit egykor Cohen Béla és bűntársai vallottak. „A vértől nem kell félni”…. Ezért drukkolnak – amint ezt megtudtuk az elemzőtől –, a halottak számának megtízszereződéséért.

Már csak az a kérdés, hogy kiket akarnak még kiirtani, hogyan tennék meg, és mivel magyaráznák tettüket. Hiszen, abban a helyzetben, amelyben ma Magyarország van a világjárvány miatt, azon gondolkodni, hogy milyen hasznot húzzon emberek halálából és az emiatt érzett fájdalomból a DK, azt gondolom, minősíthetetlen és mégis minősít. A DK-t és annak vezetőit, munkatársait és bár nehéz kimondanom, de a tagságát is. Mert, akik potenciális gyilkosoknak tapsolnak, azokkal egyetértenek, azok maguk is potenciális gyilkosok. Épp olyan veszélyesek, mint akik ebben a helyzetben utcára hívják az embereket tüntetni, akik lázítanak a vakcinák ellen, és akik azt számolgatják, hogy egy-egy halott embernek hány gyászolója van, s azokat hogyan lehet a DK oldalára állítani.

Nincs jogi kategória, amibe ez belefér, amelynek alapján büntetni lehetne az emberi aljasságot, embertelenséget, lelketlen hozzáállást. A magyar ember azonban józan, gondolkodó típus. Bízom abban, hogy ennek a hullagyalázásnak és hullarablásnak, amelyet a kommunista milliárdos ócska söpredéke művel, meglesz a választási eredménye…

Stoffán György

Mindannyian Barabást kiáltók vagyunk! – gondolatok Virágvasárnapon

Végigtekintve a mai világon, furcsa tömeget láthat az ember. Nyoma sincs a jeruzsálemi bevonulást ünneplőknek. Csend és üresség kíséri a szamáron bevonuló Megváltót, míg Pilátus udvarában a szabadságért kiáltoznak. Barabás szabadságáért, a bűn szabadságáért. S miért teszik ezt? Mert félnek… rettegnek, hiszen az erős, rettenthetetlen Barabás őket is megvédi, míg az ártatlan képű ácslegény, aki a szeretetről beszélt és meggyógyította az embereket, lehet, hogy csak szemfényvesztő... nem mond igazat, és az ördöggel szövetkezik… tehát, aki jó, azt kell megölni, s ami gonosz, rossz és emberellenes, de sokat ígér itt a földön, az életképes. 

Jézus pedig, baktat a szamáron… s mai világunkra átültetve a szamár maga is többet ér, mint az összes Barabást kiáltó, hiszen ez a szamár viszi az emberek közé az Üdvözítő Jézust. Hallja Ő a tömeg artikulátlan üvöltését, tudja mi vár rá, de mégis megy, mert meg akarja menteni a lelkeket.

Ma nincs ünneplés, nincsenek pálmaágak, s az emberek nem elé terítik köpenyüket, hanem önmagukat ünneplik, önmaguk tanítását ismerik el csupán, s nem tudnak más igazságot, mint a félelem igazságát, amelyből a gyűlölet, a feljelentősdi, kapzsiság, az életellenesség, a szeretetlenség fakad.

Ma már az apostolok is bezárkóznak, mert félnek a zsidóktól… pedig az Urat még nem korbácsolták meg, nem feszítették keresztre, de a mai Péterek önként tagadják meg Őt, Aki életét adta értünk, s Akiért életüket kellene adni gondolkodás és félelem nélkül…

És egyre közelebb hangzik a Barabást, Barabást kiáltás. Egyre jobban hallatszik a korbács suhogása, a szenvedés jajszava. Lassan kirajzolódik a kereszt kontúrja a Golgotán… és a katona is egyre hangosabban mondja, hogy „Ez valóban Isten fia volt!” De nem hallunk semmit a nagy zajban, a Barabást ordítozóktól. Ünnepelni nincs bátorságunk és mert elég hitünk –, bezárkózva, csukott templomok kapuin belül hirdetjük magunknak azt, amiben nem hiszünk eléggé, mert ha hinnénk, kitárnánk a templomok kapuit és hangos szóval hívnánk az embereket az egyetlen gyógyítóhoz, Jézushoz. Mernénk ünnepelni, mernénk hozsannával fogadni a szamárháton érkezőt, és megbizonyosodhatnók arról, hogy Ő gyógyítani jött. Ám, gyáván elbarikádozzuk magunkat, betegségre, halottakra hivatkozunk, mintha a hitért eddig soha, senki nem halt volna meg. Lennének-e példaképeink, ha ez így volna? A pestisjárványok után is maradt hívő és pap egyaránt, de nem voltak zárva a templomok! Engesztelésül, vagy hálából a járvány megszűnéséért pedig, közadakozásból, Szentháromság-szobrokat állítottak... 

Igen, egyedül üget a szamárháton az Úr. Kétezer év sem volt elég ahhoz, hogy higgyünk, hogy többet lássunk, mint az Apostolok a maguk korában. Nem volt elég ennyi idő arra, hogy – mint a vérfolyásos asszony –, megérintsük a ruhája szegélyét… mert az az asszony hitt. Mi nem terítjük elé a köpenyünket, nem fogadjuk Őt pálmaágakkal, de elvárjuk, hogy Ő elismerjen bennünket az Atya előtt, hogy feláldozza magát értünk, hogy meghaljon a kereszten… Végignézzük a miséket, az oltárfosztást, a nagypénteki szertartást és a feltámadási misét a neten… kényelmesen, közben beszélgetve, egy-egy falatot kóstolgatva a húsvéti sonkából, felpattintva a kedvenc dobozos sörünket…

Barabást kiáltunk mind! Félünk, gyűlölünk és azt gondolva, hogy a jó oldalon állunk, ölni tudnánk saját keresztény-keresztyén értékeinkért. 

De kérdezem: - vannak-e értékeink, keresztények-keresztyének vagyunk-e, értéket képviselünk-e félelmeikkel, s azzal a kevés hittel, amely mellett a mustármag is Mount Everest nagyságú? Mi mind Barabást kiáltunk tehát! És megmagyarázzuk, hogy voltaképpen Jézus is ezt akarta… és a Bibliát sem úgy kell érteni már, ahogyan azt kétezer évig értették.

Hagyjuk, hogy a keresztet is egyedül vonszolja fel a Golgotára, mert a TV-n, monitoron nézni biztonságosabb… És nem próbáljuk meg a Mater Dolorosa arcáról letörölni a szenvedés könnyét, hisz a monitoron keresztül azt sem lehet. Nem merjük vállalni a személyes jelenlétet, mert félünk a római katonától és a zsidóktól…

Vajon ma felhangozhatnék-e a keresztről velünk kapcsolatban, hogy „Bocsáss meg nekik Uram, nem tudják, mit cselekszenek!”? S van-e olyan közöttünk, mai keresztények, keresztyének között, akinek érdemei szerint megígérhetné a szenvedő Jézus, hogy ”Még ma velem leszel a Paradicsomban”…? Hiszen, nem vállalunk Érte semmit, de szívesen osztozunk ruháin a poroszlókkal… és a zsidóktól való rettegésünkben keresztjének hordozásában sem akarunk önként segítségére lenni, nem nyújtunk Neki kendőt, hogy véres, izzadt arcát megtörölje… Ám így, bennünk sem maradnak meg arca vonásai.

Ma már nem érezzük át az Ártatlan szenvedését, mert sok ártatlan szenvedést látunk magunk körül, s mi magunk is szenvedünk. Önmagunktól! Mert a szenvedést a hit nélküliséggel, a felületes kereszténységgel, az Isten-tagadással, az igazság és az isteni logika meghazudtolásával mi magunk idézzük elő. Nem hallunk a bűnbánat elengedhetetlenségéről, a feltétel nélküli bizalomról és ragaszkodásról Krisztushoz és az Ő tanításához… Félelemben élünk, mert nincs hitünk. A félelem viszont, gyűlölködéshez, a gyűlölködés pedig Isten országa helyett a pokolba vezet. Minden, mindennel összefügg, s ha továbbra sem ismerjük fel a gonoszság világában a hit erejét, akkor feleslegessé válnak a templomok, az imakönyvek, és a hit – olykor álságos – hangoztatása. A sivatagban ugyanis hiába ültetünk virágot…

Ünnepeljük meg végre félelem nélkül a Virágvasárnapot! Zokogjunk bűnbánattal, amikor Jézust ostorozzák, amikor ruháira sorsot vetnek, s amikor átjárja a lándzsa ártatlan, megkínzott testét. Álljunk ott a szeretett tanítvány és a szenvedő Édesanya mellett a kereszt alatt, hogy együtt örvendezhessünk a Feltámadás isteni ajándékának, és ezáltal a világ gyógyulásának. Értsük meg végre, hogy Jézus a hazugság világából is kimenekít minket, ha csak egy pillanatra is odafigyelünk Rá… meg kell hallanunk szavait, s akkor is követnünk kell, ha tövises bozóton keresztül vezet Hozzá az út. Mert ez a világ, amelyet ma magunkénak tudunk félelmeinkben, kényelmünkben, ellenségeink szintjére süllyedve, nem az Ő világa, nem a Hozzá vezető út. A megoldást és a feladatot, a szeretet parancsa mellett, Jézus tárja elénk:  

„(…) Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! – odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen.” (Mt, 17,20)

Stoffán György

Megérdemlik-e horribilis fizetésüket a parlamenti képviselők?

Minden alkalommal, amikor felvetődik egy-egy parlamenti képviselő bunkósága utáni büntetésének a mértéke, átvillan az agyamon, hogy vajon megérdemlik-e ezek a hölgyek és urak azt a pénzt, amit „tiszteletdíjnak” gúnyolnak, de inkább érdemtelen juttatásnak kéne nevezni. Hiszen mára elértük azt a mélységet az „áldott demokrácia” égisze alatt, hogy a hazaárulás, a nemzet elleni kirohanások és a gyalázkodó, trágár gyűlölködések havi két-három vagy ennél több milliós díjat érnek.

Milyen szép világ volna, ha a képviselők egyetlen fillért sem kapnának. Ha nem a pénzért, a zsíros lehetőségért akarnának bejutni a Házba, hanem valóban szolgálni szeretnék a nemzetet, a hazát, a népet. Igaz, nem volna tolongás, nem volna vérre menő harc a voksokért. Nyugodt és csendes alkotmányos rendben zajló választás lenne, és nem kellene rettegni a hazaárulókat segítő külföldi beavatkozástól, amit még megakadályoznunk sem szabad, mert a "befehl ist befehl"…

Ha rajtam múlna, akkor csak a miniszterek kapnának fizetést. A képviselőknek csupán, szigorúan ellenőrizve a kiadásokat térítené meg a pénzügy. Telefonszámláikat is csak egy, a szolgálati időre kapott és ellenőrizhető, a hivatalos beszélgetéseket rögzítő költséget téríteném. A Parlamentbe való napi bejutás utazási költségit is megkapnák, de aki három napot hiányzik, attól a költségtérítéseket is megvonnám.

Minden bizonnyal, egy ilyen, a közjóért érzett felelősség révén képviselővé válók parlamentjében, nem kellene büntetni. Hiszen csak a haza és a nemzet érdekeit védenék azok, akik parlamentáriusként élveznék választóik bizalmát.

Ma, a parlamenti képviselőséget a bal-, és a liberális oldalon, csak és kifejezetten a pénzszerzésre és az ezzel járó előnyök megszerzésére használják. De facto munkát nem végeznek. Tehát, nincs arányban az úgynevezett tisztelt díj azzal az elfoglaltsággal, amelyet kötelességük volna. Amolyan proli gyülekezet, amelynek nincs fogalma a méltóságteljes nép-képviseletről, s olyan mélyre süllyednek, amilyenre még a külvárosi olajpadlós korcsmák közönsége sem vetemednék – egy ilyen helyen. A stílustalan, trágár és gyűlölködő nemzetellenesség, a józan észtől távol álló szólamok, a normálistól eltérő szellemiség és a proli viselkedésmód teljesen hiteltelenné teszi a parlamentet, a parlamenti munkát és az országgyűlési képviselői státuszt.

Kérdés tehát, hogy miért kapnak ezek a semmittevésükről hírhedt, nagyszájú és magukat nagyhatalmúnak képzelő senkik annyi pénzt havonta, amennyit egy jobban kereső civil cca. egy év alatt kap kézhez? Milyen jogon és alapon szavazhatnak meg maguknak évente olyan fizetésemelést, ami egy átlag magyar dolgozó havi bére? Mit tesznek le az asztalra a választópolgárok pénzén élősködők, akiknek képzelt, de visszaélésekre is alkalmas hatalmuk csupán saját jólétüket szolgálja?

A demokrácia emlegetése beteges ebben a közegben. Hiszen nem demokratikus, hogy a dolgozók pénzéből élősködők, a dolgozók ellen, a nemzet ellen tevékenykednek. Nem demokratikus, hogy aránytalanul sok pénzt kapnak olyanok, akik nem a társadalmi békét, az alkotmányos rendet, hanem a káoszt, az ország megsemmisítését segítik elő, idegen célok és érdekek mentén, idegenektől kapott plusz pénzekért…

Aki szolgálni akarja a nemzetet – hiszen a parlament ezért van –, annak ingyen, kötelességtudatból, elhivatottságból és elkötelezettségből, haza és nemzetszeretetből kell dolgoznia. Nem pénzért és nem előnyökért. Mert azt zsoldosnak nevezik…

Amikor tehát kétmilliós büntetésről, négymilliós krumpliról beszélünk, akkor egy olyan olajpadlós korcsma törzsvendégeiről beszélünk, akikkel az ember rendes hétköznapokon szóba sem áll…

Röviden ez a véleményem a mai magyar parlamenti ellenzékről… és mindazokról a képviselőkről, akik fizetség nélkül el sem tudnák képzelni itthoni és brüsszeli parlamenti tevékenységüket…

Stoffán György

Ps.; a parlamenti képviselők "alapfizetése" összesen havonta cca. 240 millió forinttal terheli a költségvetést, illetve ennyit fizetnek ki a magyar állampolgárok képviselői javadalmazásra. Ebben az összegben nem szerepelnek a bizottsági tagsági, elnöki stb... juttatások, a lakás, utazási és egyéb költségtérítések. Csak az alap tiszteletdíj összege, amely évente 2 milliárd, 880 millió forintot tesz ki, 199 főre vetítve. "Demokrácia van, belefér..." még ha nyomatékosan érdemtelen is... 

Hová még lejjebb emberek?

 

Olvasgatom, nézem a híreket és elképedem mindazon az embertelenségen, aljasságon és nemzetietlenségen, amit csak egy parlamenti közvetítés alatt látok. Hogyan süllyedhet idáig az ember? Mi okozhatja ezt a drámai züllést, ezt a szellemi és lelki nihilt, amiről néhány felszólaló tanúbizonyságot tesz nap, mint nap.

Emberek, köztük immár fiatalok halnak meg, a betegség tobzódik, a kormány, az egészségügy, a társadalom józanabbik fele azért küzd, hogy ez a rémálom megszűnjék… és van egy társaság, amely a halál oldalán, a nemzet ellen, a védekezést gátolva hazudozik, őrjöng. És hatalmat akar, mert nem bírja elnézni, hogy a beruházások munkadíját nem ők tehetik zsebre, nem ők mondhatják meg, mire költessen el az a pénz, amit a társadalom adóként befizet, s amit az Uniótól lehívhat Magyarország. Nem a közös érdeket, nem a járvány leküzdését és nem a nemzet újjászületését tűzték ki célul, hanem a harácsolást, a hatalmi mámort, az ezer esztendős ország eladását, elárulását. Sátáni gonoszságaikat politikai nézetekkel, az Uniós követelésekkel, rágalmakkal és Magyarország lejáratásával leplezik, s egyetlen hazug érvük és indokuk létezik csupán: - lop a kormány, lop Orbán Viktor, és Mészáros el mert menni Dubaiba…

Eközben Budapest azon kerületeiben lassan elfogy a pénz, amely kerületeket megszereztek. És mi tűrjük, mintha ők lennének a többség. Mi nem szólunk, nincsenek eszközeink, mert félünk a nagy testvértől, az Uniótól, amelybe hazugságokkal, de kötelezően léptettek be bennünket. Mi nem tartunk rendet, és nem is akartunk a kezdetektől rendet tenni, noha az ígéret megvolt rá. Ám, a demokrácia alkoholgőzhöz hasonló homálya minden gonoszságot és ellenünk irányuló aljas támadást felülírt. Demokrácia van, belefér – hallattuk nem egyszer, s lám, ma a demokráciába emiatt lassan mi nem férünk bele, mert a demokráciát mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja. A tudós az ő szemléletében, a házmester meg a magáéban… és a kettő nem ugyanaz.

Járvány van, halál környékez mindnyájunkat. Őket is. És nem nézünk vissza egy pillanatra sem a múlt járványainak történetébe. Amikor a bajban összefogás volt, amikor az egyetlen lehetséges vigasz, és a gyógyulást is segítő, a járvány megszűnésében legfontosabbat elfelejtjük, illetve eszünkbe sem jut ma már: Isten! A régmúlt efféle időszakaiban – hiszen sok volt –, az emberek nem egymás nyakának estek, hanem imádkoztak. Nem lazítani akartak a halált közelebb engedve, hanem odafordultak a Teremtő felé, s engesztelni próbáltak… engeszteltek. Képeket állítottak ki, Szentháromság-szobrokat emeltek, böjtöltek, hogy megszabaduljanak a keservektől, a bajtól.

Ma csupán rettegünk, TV-n nézzük az istentiszteletet, a misét, de lemegyünk a bevásárlóközpontba, és elégedetlenkedünk, mert nem ülhetünk be vacsorázni a vendéglőbe, és élhetünk úgy, mint a járvány előtt. Miért nem vesszük észre ostobán, hogy nemcsak a járvány akar elpusztítani minket, de a világ is összefogott a béke, az egészség, az emberség és Isten ellen?

Mintha csak Krisztus figyelmeztetései jelennének meg, válnának ma valóra, amikor korunk tragédiáit olvasom a hírekben… „Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég.  Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé.  De mindez a vajúdás kínjainak kezdete! Akkor átadnak titeket kínvallatásra, megölnek benneteket, és gyűlöl titeket minden nép az én nevemért. Akkor sokan eltántorodnak, elárulják és meggyűlölik egymást. Sok hamis próféta támad, és sokakat megtévesztenek. Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül. De aki mindvégig kitart, az üdvözül. Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég.” „Amikor pedig meglátjátok a pusztító utálatosságot, ahogy Dániel próféta megmondta, ott állni a szent helyen - aki olvassa, értse meg! -, akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe, aki a ház tetején van, ne szálljon le, hogy kihozzon valamit, és aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elhozza felsőruháját. Jaj a terhes és a szoptató anyáknak azokban a napokban! Imádkozzatok, hogy ne kelljen télen, sem szombaton menekülnötök. Mert olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha. Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen halandó sem, de a választottakért megrövidülnek azok a napok.” „Akkor, ha valaki ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus, vagy amott: ne higgyétek!” (Mt., 24.6-23)

Hogy a fentiek a mai korra vonatkoznak-e nem tudhatjuk, hiszen nem tudjuk sem a napot, sem az órát. Azonban ez az embertelenség, ez a gonoszság azért veszélyes, mert a rossz magával rántja még a jót is, és kedvetlenné, kiégetté alacsonyítja a hívő embereket is. Tehát, ki kellene tartanunk. Nekünk, magyar keresztény-kersztyén embereknek, egymás kezét fogva egymást bátorítva és erősítve a hitben.

Talán maradunk majd néhányan, maradnak néhányan… akik hírünket viszik egy szebb, békés világban, ahol ismét érték lesz a hazaszeretet, erő a hit, cél pedig az Isten országa!

Stoffán György

A Magyar Katolikus Egyház és a pedofília

 

A liberális oldalon, újult erővel lángol fel hazánkban a keresztényellenesség. A katolikusok elleni támadás immár az igazságszolgáltatás jóváhagyásával válik mindennapjaink részévé, mintegy a legtámadhatóbb, a legtámadandóbbként. Semmi nem bűn, amit az egyház ellen elkövetnek, de minden égbekiáltó bűn, amit az egyházra – erőszakkal – ráhúzhatnak. Egy ilyen téma a papok által elkövetett pedofília is, amelyet külső és belső ellenségek arra használnak fel, hogy hiteltelenítsék azokat, azt a közösséget, amely a világon ma tapasztalható, gyermekek elleni bűncselekményekkel szemben felléphetne.

Amíg az európai liberálisok már nem csupán a gyermekekkel létesítendő szexuális kapcsolatot, de a testvérek közötti vérfertőzést és a halottakkal való nemi közösülés lehetőségét is törvényesíteni akarják, addig a katolikus egyházra kihegyezve, a pedofiliát vették elő fegyverként, saját, beteges halmaik elismertetésének egyetlen ellenzője, a kereszténység ellen. A zászlóshajó ebben az erkölcsi és a teremtés logikáját követő harcban a katolikus egyház, így ezt a zászlóshajót igyekeznek kilőni…

A pedofília nem egyházi, hanem társadalmi jelenség. Nem lehet ráhúzni a zsidó rabbi által a zsidóságra, a katolikus pap által a katolikus egyházra, a tornatanár által a pedagógus társadalomra. Mint jelenséget lehet és kell is tárgyalni, de nem szakmai, foglalkozási bontásban, hanem emberi, társadalmi léptékben. A pedofíliát, a többi normálistól eltérő szexuális irányultsággal együtt ki kell szorítani a társadalomból. Nem lehet a pedofíliáról beszélni külön, amikor gyermekeket visznek a pride-rendezvényekre, ahol felnőttek csókolják szájon a kisgyermekeket, és kifestett kisgyermekek kezében látunk szexuális játékszereket az ilyen rendezvényeken…

A katolikus egyházban történt abúzusok ügye nem választható külön és nem eshet más megítélés alá, mint a társadalom egyéb területein elkövetett bűncselekmények. Ha Perintfalvi Rita – aki az RTL Klubban az egyházi abúzusok áldozatainak összegyűjtéséről beszélt –, történetesen a pedagógusok, a nevelőintézetek, az edzések, a gyermek manökenek világából gyűjtene áldozatokat, akkor ezeknek a történeteiből is tudna könyvet írni. Bizonyára sokkal vaskosabbat, mint a papok által elkövetett ügyekről.

Vajon miért nem arról ír e katolikus teológusnő, hogy a keresztény egyházak, köztük saját katolikus egyháza is, milyen áldozatot hoznak a mindent nélkülöző afrikai gyermekekért, s hányan adják életüket a szenvedőkért, a betegekért, a bajbajutottakért? A választ az Kedves Olvasóra bízom!

Az RTL Klub mérhetetlen aljassága, hogy a katolikus pedofília témáját felvető műsorában, a közismert, tisztelt és szeretett, immár halott főpásztor emlékét is meggyalázva igyekezett bizonyítani egyházunk „bűnét”. Snell György már nem tud védekezni, Perintfalvi teológusnő pedig nem kérte ki magának a műsorban ezt a gyalázatot.

Sajnos a katolikus egyházban van egy rossz irányzat, szemlélet, amely az erőltetett bocsánatkérésekre hajlamos, és bűnösnél bűnösebbnek tarja magát, szinte testi élvezetet érezve az önostorozástól. Ez legalább olyan beteges szemlélet, mint maga a bűn, amelyért állandóan bocsánatkérési ingert éreznek azok, akik nem is követtek el efféle bűncselekményeket…

Végre ki kellene jelenteni, hogy egy pap, egy mozdonyvezető, egy rendőr vagy egy rabbi pedofil magatartásáért nem az egyháznak, nem a MÁV-nak, nem a belügyminiszternek és nem a hitközségnek kell bocsánatot kérnie, hanem s személlyel, az elkövetővel szemben kell eljárni. Így, a ma olyan nagy hősnek tartott RTL-es áldozat és Perintfalvi is rossz úton jár, hiszen az áldozat ne kívánjon bocsánatkérést egy egyházi vezetőtől, mert valamelyik beosztottja közeledni akart hozzá. Ez nem Erdő Péter dolga! Perintfalvi azt a liberális irányzatot szolgálja – az egyházat lejárató és nem társadalmi szinten való vizsgálódásával –, amely elősegíti a pedofília mielőbbi törvényesítését. Hiszen, hitelteleníteni kívánja a keresztény egyházakat, hogy legalább látszólag ne lehessen erkölcsi alapja a keresztény-keresztyén egyházaknak kifogást emelniük  az Európában általánosan elfogadandó beteges, a liberálisok által támogatott, szexuális irányultságok ellen.

A szexuális abúzusok nem egyházi ügyek, hanem társadalmi problémák, amelyeket a törvényben foglaltak szerint kell megítélni.  Nincs egyházi pedofília és civil pedofília. Pedofília van, ami az igazságszolgáltatásra tartozik. Ahogyan az egyházi szertartás megzavarásának az ügye is teljesen különálló bírósági ügy.

Sajnos a rossz szemlélet, és célzott vádaskodás, rossz megoldásokhoz, és az alapügy figyelmen kívül hagyásához vezet, sértve és megalázva a kétezer esztendős szellemi és lelki normalitást szolgáló szellemiséget, annak tagjait és szervezeteit. Az efféle megítélés pedig egyházjogilag bűn, társadalmilag pedig bűncselekmény (amit a Btk. 332.§-a büntetni rendel). Akárcsak maga, a ma, a liberálisok által elfogadottá nyilvánítani szándékozott pedofília!     

Stoffán György