Stoffán György: Politikai szatócsok, avagy „Trianont tessék!”

Míg az utódállamoknak nevezett megszállók örömünnepet ülnek Trianon 100. évfordulóján, addig a magyar belpolitikai életben egymást érik az ostobábbnál ostobább ötletek, politikai és érzelmi visszaélések a politikai sikerek – pontosan fogalmazva a parlamenti bársonyszékkel elérhető pénz – érdekében. A legszomorúbb, hogy a magát jobboldalinak hirdető szervezetek és pártok kapaszkodnak bele Trianonba, élnek vissza nemzetünk tragédiájával. Akiknek kötelességük volna a nemzet fájdalmát enyhíteni, azok Trianon fájdalmának farvizén hajóznának be a Parlamenti bársonyszékekbe, vagy szeretnének állami támogatást kapni… A nemzeti elkötelezettség hiánya minden efféle politikai próbálkozásban tetten érhető.

A kormány sem áll a helyzet magaslatán, hiszen nem meri, vagy nem akarja(?) nemzeti gyásznappá nyilvánítani június 4-ét, hanem a magyar érzelmekkel ellentétesen, a nemzeti összetartozás napjaként, éveként határozta meg június 4-ét és Trianon 100. évfordulójának évét.

Az MVSZ aláírást gyűjt, ami önmagában nem volna baj, ha a magyarság nemtetszését óhajtaná ezzel bizonyítani, kifejezni… ám a szervezet vezetői „Trianon felülvizsgálatát” igyekeznek ezzel elérni és ezt a célt, mint nemzeti délibábot hangoztatják is… hogy kinél és hogyan vizsgáltatnák felül Trianont, s hagynák helyben Párizst, az mindez idáig titok maradt.

A legérdekesebb politikai húzás az 1921. évi. XXXIII. tv. hatályon kívül helyezésére vonatkozó indítvány, amelyet a Mi hazánk mozgalom terjesztett be… kissé paradox módon, hiszen képviselői Jobbikosokként kerültek a Parlamentbe, frakciójuk nincs, így a párt, mint parlamenti erő nem létezik. Képviselőik egyéni képviselőkként dolgoznak, tehát pártként nem adhatnak be törvényjavaslatot.

Mindezzel szemben Toroczkai László úgy tette közzé a médiában az 1921-es XXXIII. tv. anulálásának buta ötletét, hogy azt pártja/mozgalma jegyzi.

Különösen körmönfont ez a törvényjavaslat, hiszen a fentiek mellett arra irányul, hogy a kormányt – ha a T. Ház nem veszi tárgysorozatba a törvényjavaslatot –, olyan színben tüntesse fel, mint amely kormány nem hajlandó a Trianon után száz esztendővel törvényen kívül helyezni az említett 1921-es törvényt. Amellett, hogy Toroczkaiék indoklása és érveik helytállók – volnának, ha nem lett volna később 1947. február 10-e –, a mai világpolitikai helyzetben erős szövetséges nélkül ez a lépés maga az öngyilkosság, de nevezhetnénk gyilkosságra való felbujtásnak is, hiszen a határon túli magyarok potenciális életveszélybe kerülnének. Láthatjuk minden nap azokat az intézkedéseket, amelyek egyre csak szűkítik a magyarság és székelység jogait, lehetőségeit. Láthatjuk a bosszúhadjáratot, amelyet meggondolatlan és ostoba ötletek és tettek generáltak, többek között Beke Istvánék esetében. Láthatjuk az Európából ellenünk irányuló gyűlölködést, amelynek hazai képviselői is meglehetősen sok problémát okozhatnak és okoztak eddig is a magyar nemzetnek, a kormánynak. Ennek a törvénynek a hatályon kívül helyezése, azaz egy békeszerződés ratifikálásának eltörlése szinte hadüzenet, és értelmetlen is. Hiszen az 1947-es párizsi békeszerződést is hasonlóan ratifikálta a parlament. Mert bár nekünk fáj az a plusz három elvett falu is, de békeszerződésről beszélünk, mert egykor hadban álló fél voltunk…   

Diplomáciai és politikai vakság ebben a helyzetben, vélt politikai előnyökért ezt a folyamatos Trianonozást generálni. Nagyfokú lelkiismeretlenség ma ilyen ötletekkel bombázni a közvéleményt, hiszen a Mi hazánk nem párt, nem parlamenti erő, csupán egy szervezet, amely nemzeti érzésekre apelláló ámokfutással akar betörni a nemzeti politikába, letarolva mindent, amit eddig a józanész felépített. Nem más ez a nagyhanggal beharangozott törvénymódosítási ötlet, mint a Fidesz elleni legújabb alantas támadás. A Mi hazánk nem képes ugyanis a mai kormány helyére állni… csupán Károlyi Mihály módjára átjátssza a baloldalnak az országot.  

Végre világosan és tisztán kellene látni a magyar nemzet helyzetét, hozzáállását és lehetőségeit a mai világpolitikában és a megszállt területeinken élő magyarok érdekében.

Közös nemzeti megemlékezéssel kellene a nemzeti gyásznapot megtartanunk úgy, hogy annak súlya és jelentősége legyen mindenütt a Kárpátok gyűrűjében. Nem egymás ellen, ostoba és apolitikus ötletelésekkel, törvényjavaslatokkal, bárgyú és a valóságtól távol álló követelésekkel. Ha száz év után nem tudunk normálisan és őseinkhez méltón megemlékezni a magyar nemzet legnagyobb tragédiájáról, akkor inkább maradjunk csendben. Politikai előnyszerzésre használni egy ilyen dráma évfordulóját, csaknem olyan, mint amikor a temetkezési vállalkozó az intenzív osztály küszöbén várja a következő „jó bótot”. Embertelen dolog a Nemzettel szemben…  

Egy közös megemlékezésen a világ tudtára lehet hozni, hogy bár van ilyen kötelezően meghozott törvényünk, mi, a 21. századi magyarok mégsem fogadjuk el Trianont, nem mondunk le az ősi jussról és úgy élünk, hogy mindig képesek legyünk a teljes országot, annak minden népével újraegyesíteni… Gyásznapként kell megülni június negyedikét, de együtt, minden magyarral, és mindenkivel, akinek valóban fáj Trianon. Pártérdekek, előnyszerzési vágy és politikai haszonlesés nélkül. Közben pedig gyűjtsük össze azokat az aláírásokat, amelyek által nemzeti régióvá válhat a Székelyföld.

Nem vakok és nem bolondok azok, akik ma a mi országunk kétharmadában élnek és uraknak képzelik ott magukat. S ha mint ilyenek hallgatják a magyarországi híreket, és látják, mi történik ma a csonka-országban, nyugodtan dőlnek hátra és kérnek egy jó erős kávét… Mert mit látnak? Azt, hogy a magyar önmagát végzi ki, önmaga legnagyobb ellensége, mert a hatalomvágy és pénz mámorító illata mindent legyőz. A magyar politika a legnagyobb magyar tragédiából is pénzt és hatalmat akar kovácsolni… az összefogás, az egymás megbecsülése, a haza iránti feltétlen elkötelezettség helyett és a józan gondolkodás helyett.

Ne így emlékezzünk hát a századik évfordulón! Jöjjön meg végre a politikai erők, pártok és vezetők esze! Mert ha ez a nemzeti marakodás, a konc utáni acsarkodás így marad, nem lesz még száz évünk, hogy korrigáljunk, nem lesz hazánk, amelyben emlékezzünk! S talán már magyar sem lesz a Kárpátok kétszer csonkolt gyűrűjében… 

Népbíróságok, ’56 utáni megtorlások, Dávod, SZEVIÉP-ügy, Gyöngyöspata, börtön-biznisz, Borsodnádasdi gyilkosság… avagy hová fajulhat még az igazságszolgáltatás a jogállamnak nevezett magyar párhuzamos társadalomban?

https://www.baznyesz-miskolc.hu/news/szazak-bucsuztattak-a-meggyilkolt-borsodnadasdi-lanyt/

Csak néhányat soroltam fel a címben azon ügyek, időszakok közül, amelyek felháborodást, maradandó fájdalmat, gyógyíthatatlan sebet ejtettek a magyar emberek lelkében, erkölcsi érzékén, vagy generáltak gyűlöletet, elégedetlenséget a magyar, u.n. „igazságszolgáltatás” működése által, 1945-től napjainkig. Mert a taláros urak és hölgyek kötelező tisztelete és felülbírálhatatlansága (függetlenségük álságos hirdetése) betegesen beleívódott a kommunista diktatúra idején minden emberbe – szintén diktatórikus módszerek alkalmazásával. Igaz, minden magyar ember kiszolgáltatottja lett ennek a hatalmi ágnak, amely voltaképpen nem az emberi tisztesség, nem az erkölcsi alapelvek és az igazság szolgálatában állnak, hanem kiszolgálói a mindenkori hatalomnak, hiszen a törvényeket és a törvénykönyveket a mindenkori hatalom írja, fogadja el és ezt alkalmazza a mindenekfelett álló „istenség”: a bírói hatalom.

Rá kell jönnünk azonban, hogy ez a hatalom ma már nem is magyar hatalmi ág, hanem az Egyesült Európai csendőrség egyik brigádja, csakúgy, mint minden törvényességi eljárást foganatosító hivatalos szervünk. Magyarország megszűnt szuverén államként működni, hiszen a hivatalos iratok végén ott olvashatók az uniós jogszabályok, amelyek alapján a szerv döntött, amelyek alapján a magyar polgár jogai mit sem érnek… nincsenek. Csak uniós jogok vannak, uniós elvek érvényesülnek, a magyar törvények csupán amolyan díszek egy „geil” uniós torta tetején.

Így van ez az egészségbiztosítást illetően, a jogi, bírósági ügyekben, de még egy sima autóvásárlás vagy anyakönyvi ügy esetében is. Szép szavak ugyan erősítik a látszatát annak, hogy Magyarország szuverén ország, de ez ma már csak egy népmesei motívum.

A címben felsorolt ügyekre emlékszünk, s egy közülük friss hír, miszerint egy gyilkost a bírónő kiengedett a tárgyalás után, mert leülte a négy évét, amit a taláros istennő kiszabott a fejére. Ennyit ér egy fiatal lány élete… szerinte. A nép szerint nem… de a népnek kuss a neve, ha a taláros ítél… mert a nép, az erkölcs, a jóérzés, az igazság szemernyit sem számít. Fő a bírósági statisztika. Ha valakit névtelenül feljelentenek, azt el kell ítélni. Ha valakit többen feljelentenek, akkor a bíró ítél anélkül, hogy megvizsgálná az okokat és összevetné a feljelentők téveszméivel… de a bíró azt is megengedi magának, hogy nyelvtanilag elemezzen egy sajtóperben, noha nyelvész végzettsége nincs. Ha egy bíró jó érzékkel ítél, és fellebbeznek az ítélete ellen, akkor a Tábla kötelezi(!) a bírót az új eljárásra és a feljelentett elleni ítéletre… Ha politikai csoport jelent fel valakit, akkor is az uniós elvek érvényesülnek, és a feljelentettet elmeszelik. Ha tévednék (saját tapasztalataimon kívül), akkor cáfoltra várok…

Ha valakit egy-két politikailag felhasznált pszichopata jelent fel, és mögötte erősítésnek ott áll egy megyei országgyűlési képviselő, akkor kivonul a TEK, meghurcolják a feljelentettet, elviszik a számítógépeit, iratait, cége tönkremegy… majd amikor kiderül az ártatlansága, akkor ömlesztve visszakapja az iratokat, a lefoglalt gépeket… mindent, és idegösszeomlása után, ha tud, új életet kezdhet. Ez ma a magyar jog, ez ma a magyar igazságszolgáltatás.  Sem kárpótlás, sem bocsánatkérés, sem semmi nem jár a meghurcoltnak… A feljelentő pedig röhög a markában, majd újra és újra feljelent, hiszen neki nem lehet bántódása. Kivált, ha névtelenül jelent fel… A hivatalok pedig cinikusan válaszra sem érdemesítik az ezért panaszt tevőt, segítségért folyamodót. A rosszhír keltése ma Magyarországon készpénzként kezelt természetes dolog, és a rosszhír keltést, az egyesek elleni hazug vádaskodást a kisstílű ember ellenőrzés nélkül el is fogadja, mert szeret másokról rosszat hallani, azt továbbadni, terjeszteni. Sajnos a hivataloknál, a bíróságokon és akár a miniszterelnöki hivatalban is ez dívik… és ez sok keserűséget okoz, sok csalódott embert teremt, és ellenségeket szül. Amikre ma nem volna szüksége az országnak.

Igen! A címben felsorolt ügyek lépcsőfokai egy hatalmi ág lezüllésének, a társadalom előtti elhiteltelenedésnek, az erkölcstelenség társadalmi elfogadásának és követésének. Mert a bíróságok működése, az ítéletek milyensége, tükre a társadalomnak. Az ügyvédek magatartása, visszaéléseik és az igazság törvénybe foglalt pénzért árulása pedig (az ügyvéd kötelező felfogadása!), inkább ne is említtessenek meg ezen a helyen.

A fenti gondolatok a gyilkos kiengedésének hírére jutottak eszembe. Hiszen, mint újságíró, magam is sokszor és sokféle feljelentő által kerültem a talárosok poklának igazságot nem ismerő vagy el nem ismerő pulpitusa elé… s a saját bőrömön is tapasztalnom kellett, hogy a jog nem az igazságot, hanem a feljelentgetőket, a senkiháziakat, a bűnözőket, a társadalom alját, az uniós degenerációt, a társadalom szemetjét és az ügyvéddel való jó uram-bátyám viszonyt, vagy a parancsolt politikai szellemiséget szolgálják. És ez nagyon nagy baj! Mert éppen úgy az ország, a társadalom, a nemzet és a jövő pusztulásához vezet, mint a hazaárulás, a hitetlenség, az elerkölcstelenedés… de ez ma már látható Nyugat Európában. Annak az Uniónak a Nyugat-Európájában, amelynek kénye-kedve szerint működik 2020-ban a magyar hivatalos szervek minden hatalmi ága…

Stoffán György

Stoffán György: A Koronavírusról – kicsit másképpen…

A 21. századi atra mors, azaz a félelmetes halál még nem mutatta ki igazán a „foga fehérjét”. A szemlélődők, s akik mindent „jobban tudnak”, nagyokat röhögnek azokon, akik élni szeretnének, és ezért előre gondolkodva bevásárolnak, fertőtlenítő szerekkel, tartós élelmiszerrel látják el környezetüket, családjukat. Mindenki fél, és joggal teszi, hiszen volt már példa arra a történelemben, hogy egy-egy vírus keményen megtizedelte Európát. Különböző teóriák látnak napvilágot arról, hogy ki és miért, hogyan és meddig akarja gyilkolni az emberiséget, ám ezektől a teóriáktól sem a vírus nem szűnik meg, sem biztosabb nem lesz a túlélési esély. Tehát ma, fölösleges ilyesmiken rágódni. A tényekkel, a veszéllyel kell szembenéznünk, s meg kell találni a lehetőséget pánik és szorongás nélkül a túlélésre.

Amiről viszont nem esik szó, az maga az ember, az emberi lélek, a hit ereje, és az imádság, az Istenhez fordulás, mint lehetőség.

Az 1300-as évek rettegett vírusának idején, majd a későbbiekben is ránk-ránk törő betegségek drámai korában az egyházak nyíltan szólították fel az embereket lelkük megmentésére. Figyelmeztettek arra, hogy Krisztus parancsait betartva sokkal nagyobb esélyük van a túlélésre, de lelkük megmentése a legfontosabb, hiszen a test halála után is van élet… Csak másképp, másutt. Ahogyan erről Jézus oly sokszor beszélt. Igaz, ennek az életnek a lehetősége nem ingyen kapott lehetőség. Ehhez, egyszerű parancsok szerint kellene élni, amolyan emberi használati utasítás szerint, s ez biztosítja az örök életet. Meghalni bármikor lehet, s nem tudjuk sem a napot, sem az órát. Tehát nem egy vírus, egy fenyegetettség miatt és okán kellene úgy élni, ahogyan Jézustól tudjuk, hanem mindig. Vírus és fenyegetettség nélkül is.

Akinek hite és elkötelezettsége van, annak könnyebb szembenézi a megpróbáltatásokkal, hiszen nap, mint nap tapasztalja Isten irgalmát, szeretetét. Az atyai jóság soha nem hagyja el azt, aki ennek a szeretetnek befogadója. A népek hamarosan rájönnek az igazságra, újra megtalálják a hit nagyszerűségét, s talán meg is tartják azt. Mert nélküle, Isten nélkül sem túlélni, sem meghalni nem lehet.

Ma minden hívő keresztény-keresztyén embernek nagyobb feladata van, mint az orvosoknak. Példát kell mutatni, felvilágosítani kell embertársainkat, és meg kell nyugtatni az aggódókat, a félelemmel teli lelkeket. S talán még imádkozni is meg kell tanítani azokat, akik a mai világ hívságait, a személyes előnyöket, célokat, a test örömeit, a vagyonszerzés ostoba és mindent semmibe vevő kielégültségét többre becsülték – eddig –, mint az emberiességet, a szeretetet, a kitartást, az alázatot, a hűséget. Most, ha ez a fekete halál ránk támad, akkor mindenki megtanulja ismét, mint a történelem során annyiszor, hogy hová kell fordulni, ki az, aki segíteni tud, aki megnyugvást ad a bajban és a gyötrelmekben.

Jobb volna persze, ha csak egy átmeneti és a média által felfújt ügyről beszélnénk, de sem az eddigi statisztikák, sem a vírus terjedésének a ténye nem erre enged következtetni.

Mi hát a feladat ebben a helyzetben? Egyszerű. Minden keresztény-keresztyén, Krisztust követő ember, saját egyházának parancsai szerint nézzen magába, s próbálja rávenni környezetét is arra, hogy: tudjunk bocsánatot kérni, tudjunk megbocsájtani, tudjunk alázattal és megértéssel közelíteni a másik emberhez, hogy ne essék nehezünkre segíteni a rászorulókon, tudjunk szeretni és tudjunk adni, ha van miből… hiszen ha menni kell, nem teszik mellénk, amink van. Azonban a keresztény emberi viselkedés, Jézus ígérete szerint nem marad a mennyei Atya jutalma nélkül. „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be az Isten országába” (Mt 18,3) – mondta, ahogyan arra is figyelmeztetett, miszerint „könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” (Mt. 19,24.)…

Nem nehéz tehát nyugalmat találni, csak egy csöppnyi hit, egy őszinte fohász és a Teremtő Istenbe vetett rendíthetetlen bizalom kell hozzá. Semmi más! Mert a vírus a lelket nem öli meg, s a test nem ér annyit, hogy az örök életet kockáztassuk miatta… mindehhez pedig csak bűnbánat és segítségkérés kell…

Most a Nagyböjt, a bűnbánat ideje van… ami hitünk szerint a Feltámadás örömével ér véget.

Jó volna, ha a keresztény-keresztyén egyházak utat mutatnának rettegésben élő, félelmekkel teli, kishitűségükben hitehagyásra is képes híveiknek… ahogy az orvos sem hagyja kétségek között azt, aki hozzá fordul segítségért…

Tehát, egymás iránti, krisztusi szeretettel mindenkinek könnyebb elviselni az elkövetkezendő – feltehetően életünkben először tapasztalt –, fájdalmakkal és szorongással teli időszakot.

Mennyországnak Királynéja

Mennyországnak Királynéja,
Irgalmasságnak szent anyja,
Élet, édesség, reménység,
Üdvözlégy szép Szűz Mária!

Évának árva fiai,
Számkivetett maradéki,
Siralminak örökösi
Sok nyavalyáknak hajléki.

E siralomnak völgyében
Kik nyavalygunk nagy ínségben
Hozzád sóhajtunk mennyégbe,
Hol vagy örök dicsőségben.

Azért szószólónk, szemedet,
Fordítsd hozzánk kegyelmedet,
És a te bűnös népedet
Oltalmazzad híveidet.

Ó édes Szűz, irgalmadat,
Mutasd meg kegyes voltodat,
Holtunk után szent Fiadat,
Mutasd meg boldogságodat.

------------------------------------------------------------------------

Egyedüli reményem 

"Egyedüli reményem, Ó Isten, csak te vagy;

Jövel és nézz meg engem, Magamra ó ne hagyj!

Ne légy tőlem oly távol, Könyörülj hű szolgádon,
Úr Isten, el ne hagyj!

Ha a nehéz időkben Elcsügged a szívem,
Vigasztalást igédben, Uram, te adj nekem!
Ha kétség közt hányódom És mentségre nincs módom,
Te tarts meg, Istenem!"

Jel, remény és áldás – Gyulafehérváron

Miközben a világ süllyed az istentelenség és a teljes elvilágiasodás mocsarába, Isten újabb és újabb jelt ad, újra és újra felemel és örömmel tölt el bennünket – magyarokat. Újra és újra feladatot bíz ránk, és megörvendeztet.

Miközben politikai és hitbéli vitákat folytatunk, hőzöngünk ahelyett, hogy imával fordulnánk az Atyához, Ő újra és újra megmutatja kicsinyességünket, s mi ilyenkor szégyenkezve látjuk be, hogy hitetlenségünknél csak ostobaságunk nagyobb.

Ilyen gondolatokkal, ilyen örömmel és ilyen felismerésekkel néztem végig nagyméltóságú és kegyelmes dr. Kovács Gergely püspökké szentelésének és érseki beiktatásának felvételét… S bár nagyon közel – Nagyenyeden – jártam Gyulafehérvárhoz, hivatalos ügyeim nem engedtek részt venni az ünnepségen, ezért hazaérkezve Erdélyből, éltem meg a gyulafehérvári csodát… S miért is nevezem csodának Gergely érsek hivatalba lépését? Mert ezt jelnek, reménynek és egyben áldásnak tartom.

Ha történelmünk nehéz periódusait, már-már nemzetünk megsemmisülését idéző évszázadait, évtizedeit tesszük górcső alá, akkor minden időben volt egy-egy jel, amely reményt adott és áldást jelentett. Meghatározó személyek, események, nem várt történelmi fordulatok segítették át népünket ezeken a kríziseken, s ha nem is lett varázsütésre jobb és szebb a sorsunk, sikerült mégis megmaradni, túlélni, és újra építeni, amit a történelem, a politika lerombolt.

Ma is ilyen korszakot élünk. A világ, az erkölcs, a hit romokban hever, gondolatainkat és lelkünket a romboló erők veszik tűz alá, tobzódnak körülöttünk a gonoszság, a kapzsiság és az árulás mesterei, s már-már hitevesztetté leszünk… amikor jön egy nap, amely az állandóságot, a megmaradás biztonságát, az ünneplés örömét és fényét hozza el, s e napon megmutatja magát és megmutatta erejét az Isten. Ez a nap nemzetünk történelmében jeles napként marad meg, hiszen Gyulafehérvár 84. főpásztorának beiktatását ünnepeljük.

Száz évvel a nemzeti tragédia után, Mária, az Istenanya, Magyarország királynője ismét megmutatta, hogy sem népét, sem országát nem hagyja magára. Akkor sem, ha az a nép sokszor hűtlen Hozzá, sokszor megtagadja hitét, sokszor a világi hívságok felé fordulva, magából kivetkőzve árulja el hol az esztergomi érseket, hol Erdély püspökét… hol egymást…

2020. február 22-én ismét jelt adott az Úr! Ismét jelen volt Mária. Ismét tiszta lélekkel ünnepelt az ország, benne Erdély hűséges székely fiai, leányai. Mert újra feltűnt Márton Áron címere, szellemisége. Feltűnt egy székely főpap, akinek beiktatásán Esztergom érseke– felemelő beszédben – bátorságot és hitet adott a népnek a jövőben, az új érsekben és a megmaradásban.

Bizonyára sok tévedéssel és buktatóval jár majd felnőni a Márton Áron-i bölcsességhez, bizonyára meg kell élni azokat a fájdalmakat és szenvedéseket, amelyeket a nagy erdélyi püspök és a vele egy időben szenvedő esztergomi érsek szenvedett el. Ám a címer alatti jelmondat, mindnyájunk jelmondatává kell, hogy váljék: „Őáltala, Ővele és Őbenne!” Krisztus által, Krisztussal és Krisztusban… Igen! Ünnepeltünk, mert jelet kaptunk, amely reménnyel tölt el, ami mai világunkban maga az áldás… Az ünneplők azonban nem kisebb feladatot kaptak ezen a napon, mint a beiktatott főpásztor. Feladatunk az, hogy kiálljunk a hit, kiálljunk a nemzet és kiálljunk az új főpásztor mellett… mint eleink védték testükkel Márton Áront és Mindszenty Józsefet, „per ipsum, et in ipso, et cum ipso!”

Mert ahogyan pásztor nélkül szétszéled a nyáj, úgy a pásztor sem pásztor nyáj nélkül!

Stoffán György
Fotó: Héjja Béla

Stoffán György: Google vagy nem Google, ez itt a kérdés… – Egy tüntetés margójára

Évek óta írogatjuk jó néhányan, hogy ideje volna egy nemzeti közösségi oldalt létrehozni. Hiszen pénz volna rá, szakértelemben sem szenved a nemzeti oldal hiányt, s a fiatalokat is be lehetett volna integrálni ebbe a projektbe – folyamatosan. De nem! Egyetlen intézkedés, egyetlen ötlet és egyetlen fillér sem jutott erre. Ma pedig? Odamegyünk egy szolgáltató elé, és megmondjuk neki, hogy melyek a sérelmeink. Elmondjuk, hogy mit tartalmaz a magyar Alkotmány (amit a magyar bíróságok sem tartanak be, ha olyan az alperes, akit el lehet, vagy el kell ítélni…) s hőbörgünk, mert ilyen-olyan világpolitikai cél érdekében a világpolitikát szolgáló szolgáltató letilt egy nemzeti érdeket szolgáló oldalt, csatornát.

Valahogy olyan ez, mintha egy kocsmában üldögélve a kocsmárost szidjuk, mert „fosatóbort” árul. Isszuk, de nem megyünk máshová, nem nyitunk magunknak kocsmát, noha volna rá pénzünk, ezzel szemben felolvassuk a kocsmárosnak, hogy melyek az mi elvárásaink, milyen bort akarunk inni stb… És iszogatunk tovább, fizetjük a drága, de annál rosszabb bort. Nem fogjuk fel, hogy amíg az az egy kocsma van és mi meg szomjasak vagyunk, akkor oda kell járni, ha tetszik, ha nem.

A Pesti Srácok mindaddig nem vett erről a helyzetről tudomást, amíg a bortól csak a saját olvasói fostak. Mihelyst azonban őket is megfosatta a szar kocsma szar bora, azonnal farkast kiáltott és odarendelte a kocsma elé mindazokat, akik eddig már megjárták a reterátot… de ötleteik egy nemzeti kocsma létrehozására, süket fülekre találtak. Ilyen az élet mondhatnánk. Ám, még a mai tüntetésen sem arról beszéltek a szervezők, hogy csináljunk egy saját internetes elérhetőséget, magyar nemzeti, netán Kárpát-medencei magyar, keresztény közösségi oldalt, hanem arról, hogy "szar ez a bor, antipatikus a kocsmáros." Inkább valami olyasmi történt – hogy az eredeti hasonlatnál maradjunk – mintha klozettpapírt osztogattak volna a kocsma előtt – végső megoldásként.

Az elhangzott beszédekről inkább nem szólnék, mert méltatlan volna kollégáim retorikai nagyságát kipellengéreznem. Voltak beszédek. Pont.

Hadd mondjam hát el még egyszer, "világraszóló, nagyívű ötletemet", sokunk ötletét, kívánáságát: Kell egy nemzeti internetes médiaszolgáltató, kell egy nemzeti közösségi oldal, vagy át kell masírozni a VK-ra, ahol szabadon és leplezetlenül mondhatjuk el véleményünket, lehetünk magyarok, lehetünk keresztények és azt szeretünk vagy utálunk, akit akarunk… s mindezt tehetjük kitiltás és törlés veszélye nélkül.

Végül egy jó tanács a következő végzetes törlés előtt… A PS-nek nem azért tűnt el hét esztendei, valóban értékes munkája, mert a Youtube törölte, hanem, mert másutt nem tárolta, nem archiválta. Pedig kellett volna… Az ember, a saját jó borát sem a konkurens kocsmáros pincéjében tárolja… 

Kamu álláshirdetés, „apró” hazugsággal - balos módra

Amikor egy szervezet, párt vagy közösség, sajátjainak is hazudik, sajátjait is félrevezeti, sajátjaival szemben is az önös érdek és törvény semmibe vétele valósul meg, akkor a szervezet, párt, közösség önmagát kezdi felszámolni. Egy 2019 decemberében, a Fidelitas berkeiben történt eset rémisztő lehet, ha a fenti mondatot készpénznek vesszük, hiszen több szempontból is fájdalmas ügyet panaszolt el, tanult barátom. Egyrészt, az erkölcs és a tisztesség hiánya, másrészt ezek mentén az eset megtörténhetett volna – és ott természetes is lenne – a baloldali liberális berkekben. Ám, nem ott, hanem a Fidelitas berkeiben kellett megtapasztalni e minősíthetetlen történetet. Elmesélem:

Kör-e-mailben kapta köztiszteletnek örvendő tanult barátom az álláshirdetést, amelynek, mint keresztyén, magyar diplomás, aki látta a Fidelitas semmittevését, megörvendett, s azonnal elkészítette a hirdetésben előírt dokumentumokat (a hirdetés eredetijét lásd a cikk végén). Mivel az álláshirdetésben közéleti személyek ajánlását, mint előnyt tüntették fel, tanult barátom számos ismert és köztiszteletben álló politikus, közéleti személyiség aláírását, ajánlását kapta meg, s ezek az aláírók örömmel nyugtázták, hogy barátom megpályázza az állást, s ha meg is nyeri, akkor a Fidelitas kommunikációja végre hallható lesz és a fiatalokat a Fidesz is megszólíthatja végre. A csalódás azonban nem sokat váratott magára, s nem azért, mert barátom nem nyerte el az állást, hanem egészen más történt. Egy világraszóló hazugsággal intézték el, a már minden bizonnyal egy valakinek a valakijével betöltött álláshirdetést. Ugyanis letagadták, hogy ilyen álláshirdetés egyáltalán megjelent, majd egy másik nagy ívű hazugságot találtak ki az uram-bátyám fedezésére.

Íme, a válaszlevél, amelyet barátom kapott pályázatának sorsa felől való érdeklődésére: 

„ ezt írta (időpont: 2019. dec. 19., Cs, 15:08):

Tisztelt dr. X. Y. Úr!

Elnök asszony több üzenetet is kapott Öntől, melyben pályázatra szóló jelentkezést és ajánlásokat továbbított. Ezúton kívánjuk jelezni, hogy a Fidelitas Központi Irodája jelenleg nem toboroz munkaerőt.

A fentieken túl tájékoztatni szeretnénk arról, hogy a Fidelitas rendszeresen kap informális és formális megkereséseket a multi, KKV, állami és nem állami szereplőktől egyaránt, ha tehetséges, munkájára igényes, megbízható és motivált fiatalokkal szeretnék versenyképesebbé tenni humán összetételüket. Az ajánlásokból és az életrajzából látható, hogy Ön is ilyen magyar fiatal.

A Fidelitas célja a magyar fiatalok érdekeinek képviseletén túl, hogy tagjainak az önfejlesztés lehetőségének biztosítása mellett, a személyes boldogulásukat is segítse, amennyiben arra lehetőség nyílik, ezért tagjaink között meg szoktunk osztani olyan álláslehetőségeket is, amelyek a fenti célt szolgálják. Természetesen látjuk, hogy számos kompetenciával rendelkezik, így amennyiben van rá lehetősége, arra bátorítjuk, hogy kapcsolódjon be a Fidelitas munkájába, akár a https://fidelitas.hu/csatlakozas linken keresztül.

Üdvözlettel: Fidelitas Elnöki Kabinet”

S pont ezen a napon, amikor a „sohanemvolt” álláshirdetés megjelent, tiltakozott a Fidelitas egy belvárosi önkormányzat előtt az ellen, hogy az új, ellenzéki polgármester óriási fizetéssel veszi fel – az uram-bátyám szigorú szabályainak megfelelően – hivatali kollégáit…

Tanult, és mélységesen csalódott barátom egy pillanatig azt hitte álmodik, de rá kellett jönnie, hogy nem álom, hanem jó magyar valóság, Magyarországon él, ahol semmi más nem maradt meg a csodálatos magyar hagyományokból – amelyeket oly sokszor emlegetünk nemzeti ünnepek alkalmával a szónoki emelvényről… – mint az uram-bátyám, és az, amit Arany János fogalmazott meg nyelvünk mesteri alkalmazásával a „Fülemilében”. Irodalmilag is maradandóvá téve máig élő, de nem éppen tisztességes, ám nagyon is jellemző nemzeti szokásaink egyikét…

„Se ide nem, se oda nem
Fütyöl a madárka, hanem
(Jobb felől üt) nekem fütyöl,
(Bal felől üt) s nekem fütyöl:
Elmehetnek.”

A kormányért és a nemzetért, évek óta ellentételezés nélkül munkálkodó kollégáim napokban történt hasonló megaláztatása után, jutott eszembe ez a decemberi Fidelitas-os eset. És ha mint főszerkesztő, hasonló levelet kapnék Balog Zoltántól vagy dr. Vízkelety Marianntól, amelyben közölnék: a Nemzeti Napló szerkesztősége azért nem kaphatott meghívót az évértékelőre, mert nem is volt semmi ott a Várkert Bazárban… – már azon sem csodálkoznék…

Levelezőlistán futtatott Fidelitas álláspályázat:

----------Eredeti üzenet----------Dátum: 2019. december 3., kedd, 16:43:23 Feladó: "Fidelitas Központi Iroda" <fidelitas@fidelitas.hu>

Tárgy: Álláslehetőség

Címzett: undisclosed-recipients@ismeretlen

Kedves Fidelitas Tag!

Tapasztalattal rendelkező, fiatalos munkatársakat keresnek vezetői és kommunikációs feladatok ellátására, mely egyszerre jelent adminisztratív és koordinációs feladatokat mindkét munkakör esetében. Az egyes feladatkörökhöz kapcsolódó főbb tevékenységeket az alábbiakban részletezzük.

Mindkét munkakör ellátásához szükséges a magas fokú politikai lojalitás, a rendkívüli teherbíró képesség és elvárás a kiváló írásbeli és szóbeli kommunikációs képesség, a csapatmunkában való együttműködés, valamint a precíz munkavégzés.

A munkavégzés helye: Budapest, V. kerület.

A nyitott pozíciókra fényképes önéletrajzzal és motivációs levéllel lehet jelentkezni a titkarsaggov@gmail.com címen minél hamarabb, de legkésőbb 2019. december 15-ig.

Közéleti szereplő ajánlása előnyt jelent.

Ha érdekel bármelyik feladatkör, jelentkezz, de azt is köszönjük, ha személyesen tudsz ajánlani vagy az alábbi üzenetet a levelező listá(i)don ki tudod küldeni.

Vezető munkatárs

Főbb tevékenységek:

· Elkészíti a véleményezésre megküldött tervezetekkel kapcsolatos szakmai álláspontot.

· Ellátja pályázatok kiírásával és értékelésével összefüggő valamennyi munkafolyamatot.

· Elkészíti a feladat- és hatáskörével összefüggő, véleményezésre megküldött megkeresésekre tett szervezeti álláspontot.

· Kapcsolatot tart és együttműködik a minisztériumokkal, valamint egyéb állami és nem állami szervekkel, hatóságokkal, intézményekkel és szervezetekkel.

· Kidolgozza a munkakört közvetlenül irányító felettes vezető utasítása szerint feladat- és hatáskörével összefüggő feladatok hatékony végrehajtása érdekében szükséges beadványokat.

· Az egyeztetéseken, tárgyalásokon, valamint egyéb értekezleten ellátja a szervezet álláspontjának képviseletét.

· Megszervezi a szervezet munkáját, irányítja a beosztott munkatársai tevékenységét, őket ellenőrzi és rendszeresen beszámoltatja.

Pályázati, közigazgatási tapasztalat előnyt jelent!

Fizetés hozzávetőleg: 700-800 ezer

Kommunikációs munkatárs

Főbb tevékenységek:

· Koordinálja a terület vezetőjének hatáskörébe tartozó feladatokkal kapcsolatos sajtómegjelenések, kommunikációs és marketing feladatok ellátását.

· Koordinálja és előkészíti a terület vezetőjének interjúit, sajtómegjelenéseit, előadásait. Szervezi a sajtóeseményeket, protokoll eseményeket, kapcsolatot tart a média munkatársaival.

· Koordinálja a terület koncepciójával kapcsolatos kommunikációs feladatokat, kapcsolatot tart a területet érintő programok kommunikációjához, sajtóeseményeihez, protokolleseményeihez kapcsolódóan.

· Állandó kapcsolatot tart a terület vezetőjével, kommunikációs szempontból segíti annak munkáját, a feladataikkal kapcsolatos belső és külső kommunikációt.

· Segíti a terület vezetőinek a munkáját a terület portfóliójába tartozó témákról háttéranyagok, kommunikációs anyagok elkészítésével.

· Ellátja a terület vezetői által állandó vagy eseti jelleggel meghatározott, munkakörébe tartozó feladatokat.

Kommunikációs, sajtómunkatársi tapasztalat előnyt jelent!

Fizetés hozzávetőleg: 600-800 ezer

Üdvözlettel, Fidelitas Központi Iroda

Fidelitas Központi Iroda 1358 Budapest, Széchenyi rkp. 19. Tel: +36-1/441 5752 E-mail: fidelitas@fidelitas.hu Posta: H-1428 Budapest, Pf. 59.

Ha pedig a fenti álláshirdetés  netán hamis, és baloldaltól, mint provokáció jutott a Fidelitas belső levelezőlistájáról a tagokhoz, úgy jó volna tudni arról, miként reagált a Fidelitas, hogyan vett elégtételt egy hamis álláshirdetés-sorozat elkövetőin, jogi eszközökkel. Hiszen, erre mód van. Ha privát levelek vagy személyes zaklatás miatt komoly eljárás indulhat, sőt letartóztatás is előfordult napjainkban, akkor egy szervezet elleni ilyen merénylet sem maradhat megtorlatlanul. 

Stoffán György

Stoffán György: Wass Albert, Nyirő József és a Mazsihisz

Érdekes a Mazsihisz hozzáállása ahhoz, amihez semmi köze nincsen. Jelesül, a Nat-hoz. Az ugyanis sem nem nemzetiségi, sem nem vallási kérdéseket nem tartalmaz. Ennek ellenére azon óhajtásukkal lett tele a liberális média, miszerint örülnének, ha kikerülne Wass Albert és Nyirő József az alaptantervből… Nos, vajon miért is akarnák kikeríteni e két jeles, a magyar nyelvet csodálatosan használó írónkat, akiknek a kezéhez nem tapad egyetlen csepp vér sem? Ők tudják.

Mint azt, is, hogy miért volt a hiszti Gróf széki Teleki Pál vagy Hóman Bálint szobra ellen… és sorolhatnánk a fogadatlan prókátori megnyilvánulásokat, amelyekben sajnos kormányunk is partner volt, hiszen a két ló egy fenék effektus folyamatosan jelen van a magyar politikában.

A Mazsihisznek inkább más dolgokban kellene óhajtásokat hangoztatnia. Hiszen Wassról és Nyirőről csak egy bizonyos alulművelt, a joggal hadilábon álló, és ezernyi törzsből összekovácsolódott nép ordítozza a fasiszta vádat, s nem azért mert bizonyítéka volna állítását alátámasztandó, hanem azért, mert e két remekíró azon a földön született, amelyet ma magukénak szeretnének tudni. Ellenben, volna mivel foglalkoznia a Mazsihisznek is. Mert sem Nyirő, sem Wass nem üldözte vagy utálta a zsidókat. Ellenben voltak afféle mára elfeledett politikusok, akik rettenetes fájdalmat okoztak a magyar nemzetnek. Ha csak Kun Bélát, Szamuely Tibort vagy Rákosi Mátyást és Péter Gábort említem, akkor csaknem egymillió magyar élet kioltását is emlegetnem kell. És ezek az urak nem voltak sem magyarok, sem keresztények. Vér tapad a kezükhöz és ezért a sok évtizedes vérontásért senki nem kért bocsánatot… Ahogy köszönetet sem mondott számtalan megvádolt hős tetteiért e szervezet… Olyanok tetteire gondolok, akiket mert keresztény papok, püspökök voltak, megrágalmaztak antiszemitizmussal, fasizmussal, ám azt nem emlegetik máig, hogy e megvádoltak hány üldözött életet mentettek meg kolostoraikban, lakásaikon… stb.

Nem, nem akarok régi sebeket feltépni, de amikor az enyémekről rángatják le aljas módon a heget, akkor nekem is eszembe jutnak a megölt rokonok, az ellopott értékek, a magyar múlt, amelyben 1919. óta bizony történtek olyan események, amelyekért a mai Mazsihisz nyugodt lélekkel kérhetne bocsánatot, vagy mondhatna köszönetet.

Jó volna békén hagynunk egymást végre. Mert olyan idő jön, amelyben nem tudjuk, kire számíthatunk a bajban, a veszélyben, a pusztulás idején. 

A hamis óhajok, a vádaskodások ideje lejárt… és egy eszme folytonos emlegetése olyanokkal kapcsolatban, akik nem voltak annak támogatói – mérhetetlen bűn a mai Európában, és a mai Magyarországon. Önmagunkkal és egymással szemben egyaránt! 

Stoffán György: Ahogy én látom a gyöngyöspatai problémát… és a megoldást

Fotó: 168 óra hetilap, Merész Márton 

Nem tetszik nekem ez a gyöngyöspatai dolog. A cigányoknak megítélte a bíróság azt a horribilis összeget, tehát a cigányoknak jár az a pénz. Tokkal, vonóval.  És ez nem a cigányok bűne. A patai cigányok ellen hőbörögni teljesen felesleges, ugyanis ezt a „kártérítést” az összes létező magyarországi párt és civilszervezet közösen grundolta össze. Hiszen, Magyar Bálint idejében hoztak egy teljesen ostoba oktatási törvénymódosítást, amely a cigányok felzárkóztatása ellen szólt, s ettől kezdve nem lehetett a csökkent értelmi képességű vagy fogyatékos gyermekeket a számukra megfelelő speciális képzésben részesíteni, hanem azóta együtt kell  őket oktatni az életkoruknak megfelelő szellemi adottságokkal rendelkező gyermekekkel.

A törvény nem csak gyermekellenes, de lehetetlenné teszi a normális oktatást is, valamint olyan terhet ró a tanárokra, amely áthidalhatatlan nehézséget okoznak a mindennapi munkában. Lelkileg, fizikailag és szellemileg is tragikus ez a törvény… tanárnak, diáknak egyaránt.

Nos, ezt a törvényt a demokráciára hivatkozva senki nem változtatta meg eleddig, noha szakemberek szerint is fontos volna, de a politika, a liberális zavarkeltés előbbre való volt a gyermekeknél és a tanároknál. Hiszen lehetett feljelentgetni egyházi iskolákat, tanárokat, lehetett szegregációt kiáltani a jó szándékú és a felzárkóztatást segítő oktatási intézményekre, s ezekben folyamatosan támogatásra is leltek a feljelentők a bíróságon.

Tehát, mi nem szüntettük meg ezt a helyzetet az elmúlt tíz esztendőben. Ma pedig? Hangoztatjuk a bíróságok függetlenségét és az ítéletek szentségét, de mi akarjuk eldönteni, hogy egy bírósági ítéletet – amely pontosan meghatározza az ítéletben foglaltak teljesítését – hogyan hajtsunk végre.

Közben arra sem voltunk képesek az elmúlt tíz év alatt – mert "demokrácia van" –, hogy a hazaárulást büntessük, hogy a folyamatosan törvényszegő civil szervezeteket ellenőrizzük és nyomon kövessük ténykedésüket, fellépjünk a világosan látható és értelmezhető hazugságok és körmönfont jogi lépéseik ellen. Magyarán: Ma egy meglévő, jogerős ítélet miatt háborgunk, de az ég egy adta világon semmit nem tettünk, hogy efféle társadalmi felháborodást okozó feljelentés, majd bírói döntés ne születhessék meg. Mert a cigányság ügye mindenkinek, minden pártnak és szakembernek, civilszervezetnek és szeretetszolgálatnak csupán üzlet, pénz, jó haszonnal eladható tevékenység és szavazat.

A bajt nem látták előre, vagy ha látták, senkit nem érdekelt. Az értelmes felzárkóztatási programokat az egyházak cigány-pasztorációja és segítőszervezetei dolgozták ki, amelyeknek egyik avatott vezetője Székely János püspök úr, aki világos útmutatást és figyelmeztetést adott nemrégiben (nem először!), de arra sem figyelt sem a jobb-, sem a baloldal.

Mi hát a teendő?

1./ Amit a bíróság döntött, azt tiszteletben kell tartani. Ki kell fizetni készpénzben és személyesen odaszállítva a meghatározott összeget, fegyveres kísérettel pénzszállító autóval, és kézbe adni azoknak, akiknek a bíróság szerint jár, elkerülendő a civilek sápjának kifizetését.

2. / Meg kell változtatni a törvényt, amelyet Magyar Bálint idején a fogyatékkal élő, vagy a korosztályuktól lemaradt gyermekek ellen hoztak, a ma oly nagy hévvel pereskedő, jogvédő liberális civilek.

3./ Meg kell találni a jogi és törvényi utat ahhoz, hogy ezek a szervezetek ne tudjanak többé efféle társadalmi zavart keltő ügyeket generálni, saját pénzügyi helyzetüket is javítva.

Utólag hőzöngeni, és saját súlyos mulasztásaink miatt, most a lehetőségeket variálni nem érdemes, hiszen a kifizetés körüli háború további – tragikusnak is mondható – társadalmi feszültségeket okozhat.  Nem éri meg a további vita azt, hogy a 2022-es választási esélyek megkérdőjeleződhessenek. Ugyanis a társadalom nem háborúzni, hanem békében élni szeretne. Azonban ez a béke, mint a közfelháborodást keltő bírói ítélet is, az összes magyarországi párt közös felelőssége.

Tudást és értelmet nem lehet furkósbottal beleverni senkibe. Ha pedig megegyezés születne a megítélt pénz, oktatáson keresztül való kifizetése ügyében, a civilek azonnal azt üvöltöznék Brüsszelben, hogy „Orbán Viktor ellopta a cigányok pénzét, hiszen saját tanárait bízta meg a felzárkóztatást segítő oktatással”… Kell ez nekünk?

Magyar Bálint 2005-ben debütált ostoba és gyermekellenes törvénye óta minden párt hozzájárult ehhez a mai súlyos helyzethez, így minden pártnak felelőssége e helyzet megoldása.

A patai romák kapják meg a pénzüket, lezárva ezt a méltatlan cirkuszt, a kormány pedig intézkedjék, hogy a cigányság felhasználásával többé efféle visszaélés ne fordulhasson elő. Így talán némiképp helyreállhat a társadalmi béke és nyugalom…  Ám, soha többé nem szabad a demokráciára hivatkozni… mert abba sem „férne bele” minden… ha egyáltalán létezne olyan, hogy demokrácia. 

Fasiszta író, nacionalista NAT… levélforma, a háborgó „demokratikus” pedagógusokhoz

Ha összevetem a mai oktatást – csak – azzal, amilyenben nekem volt szerencsém részesülhetni, már elkeserítő az, amit most látok. Ha összevetem azzal a mai oktatást, amelyben apáink és nagyapáink részesedhettek, akkor azt kell mondanom, hogy drámai lesz a jövő… illetve nem is lesz jövő. Hiszen kik, és hogyan fognak majd irányítani népet, nemzetet, ha már a tanáraiknak sincs meg erre a legalapvetőbb tudásuk, elkötelezettségük, erkölcsi felkészültségük, műveltségük?

Mindez akkor jutott eszembe, amikor láttam a mély-primitív és az igazságra mit sem adó, táblával fényképezkedő hölgyeket és urakat, akik magukról azt mondják, hogy pedagógusok – táblájukon a legújabb sorosista, hazug, nemzetellenes politikai jelszóval: „Nem tanítok fasiszta írót.” Eközben a liberálisok hangos ugatásba kezdtek, miszerint az új Nat (Nemzeti alaptanterv) nacionalista. E két velejes sommázatot látva már nem felháborodtam, hanem megnyugodva konstatáltam, hogy amit harminc éve írok, az egyszer s mindenkorra beigazolódott. S lám, milyen jó hogy már annyi idős vagyok, amennyi. Mert ennek a végzetes romlásnak a tetőpontját, azaz, az ország végleges elvesztését és a magyarság, valamint Európa megsemmisülését nem kell végignéznem – ha szerencsém van.

Mert ezek a „tanárok” nem tanárok, hanem politikai bohócok, játékszerek, akiknek annyi sincs a fejében, mint egy-kétszáz évvel ezelőtti elődeiknek a fenekében, akik az összevont falusi iskolákban is tudtak Nobel-díjasokat, érsekeket, tudósokat, katonákat… magyar embereket nevelni. Hiszen akinek ma, Magyarországon a magyar író, költő, a valósághoz közelítő magyar történelem nacionalizmus, az vaj’h mit tanít a kölyköknek? És akinek Wass Albert vagy Nyirő József fasiszta, az milyen nemzettudatot táplál a diákok fejébe?

Miközben a hírhedt kommunista spicli, Szabó István életműdíja miatt senki nem tiltakozik… s e táblás álpedagógus majmok közül senki nem tartott kartont maga elé, tiltakozva Niedermüller Hitlert is megszégyenítő, fajgyűlölő kijelentései miatt…  

Lássuk csak, mi az „Alapvetése” ennek az új kerettantervnek:

„A Nat a magyar kulturális és pedagógiai örökség gyökereiből táplálkozik, annak hagyományaira épül. Meghatározza azokat a nevelési-oktatási alapelveket, amelyek a nemzeti köznevelésről szóló törvény 5. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően biztosítják az iskolai nevelés-oktatás tartalmi egységét, az iskolák közötti átjárhatóságot. A Nat emellett meghatározza az elsajátítandó tanulási tartalmakat, valamint kötelező rendelkezéseket állapít meg az oktatásszervezés körében. A Nat lefekteti a köznevelés elvi és tartalmi alapjait és kereteit, azaz meghatározza az alapműveltség kötelezően közvetítendő tartalmait az alap- és középfokú oktatási intézmények számára, beleértve a különleges bánásmódot igénylő tanulókat ellátó intézményeket is. A Nat a köznevelés szemléleti alapjainak meghatározásával kiegészíti a gyermekek, tanulók családban megvalósuló nevelését, erősíti ezzel a hazához és a nemzet történelméhez való kötődést, a generációk közötti kapcsolatot, a közös kulturális gyökereket, az anyanyelv használatát. Így rögzíti azt a minden magyar emberben közös tudást, amely megalapozza a nemzeti identitást. A Nat elsődleges felhasználója a nevelési-oktatási intézményben dolgozó pedagógus, valamint az intézményvezető. Ez a dokumentum az ő munkájukhoz ad iránymutatást, keretet.”

Végigolvasva a Nat-ot, én más miatt tiltakoznék, de nem teszem, mert az immár hetvenöt éves hazudozás után ez az alaptanterv is hatalmas előrelépés, de a nacionalizmustól fényévnyi távolságra van. Wass Albertről – „a fasiszta íróról” –tudjuk, hogy mindössze az hírhedt igazságszolgáltatás tartja fasiszta háborús bűnösnek, amely ma a székely Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt teljesen ártatlanul, a jog minden porcikáját szilánkokra törve, koholmányok alapján tartja egy román börtönben… de nem is folytatom írásomban a szélmalomharcot ezzel a politikai nyomoronc, műveletlen, diplomás "demokratikus" népséggel, mert értelmetlen. Mert nincs akkora változás a Nat-ban, amiért ezt a cirkuszt a kormánynak fel kellene vállalnia, de a táblás diplomások is beláthatnák, hogy voltaképpen érdemi változás sehol sem áll be a tanítandó anyagban. Épp annyi kommunista szerepel benne, mint amennyi nem kommunista.

Inkább arról szólok végül, hogy mit hiányolok ebből a teljestől és tökéletestől még igen messze álló tananyagból. Irodalmunk nagy alkotói közül egyetlen szó sincs a magyar papköltőkről, zeneszerzőkről, zenetörténetről, művészettörténetről, vagy épp a gyermeki lélek fejlesztéséről, noha az alsó tagozatban az volna a lényeges, hogy a tanulásra és a szellemi érték iránti igényre neveljünk.  (S a farsangra ne öltöztessük a fiúkat lánynak, és fordítva.) A zenei és a művészeti oktatás nem úgy szerepel ebben a tantervben, ahogyan annak ma, szerepelnie kellene. Hosszú volna e helyen részleteznem a hiányosságokat, hiszen nem az a baj, ami benne van, hanem az, ami nincs benne. Egy azonban bizonyos. Nőtt a reáltantárgyak körében a követelmény és csak minimális mértékben csökken az óraszám… tehát az oktatás, a tanár és a diák egyaránt kárt szenved azt új Nat miatt. A gyermekek eddigi túlterheltsége nem csökken, s a tanárok is sokkal kiégettebbé, felületesebbé válnak majd.

Összességében, amelyik tanár egy kicsit is adott magára és diákjaira, az eddig is tanította Wass Albertet, Nyirő Józsefet, Virágh Benedeket, Faludi Ferencet, Szénási Sándort, Mécs Lászlót és Sík Sándort... etc. Ahogyan a zenetanárok Bárdost, Ádám Jenőt, Ottó Ferencet vagy Tamás Alajost. Ők nem is állnak táblával a kezükben tiltakozva a magyar kultúra ellen… legfeljebb a magyar kultúráért. A Nat-nak tehát, nem volt elég a felnőtté válás. A letűnt harminc év.  Hiszen Trianon is csak egy vessző utáni kiegészítésként szerepel félmondatban a történelem tananyag ismertetésében. Fel kellene nőni végre ahhoz, hogy valóban azt taníthassuk, ami a miénk és úgy, hogy a miénk is maradjon. Mert ma nem harminc évet, hanem hetvenötök kellene behozni valahogy. Talán a heti öt tornaórából hármat lehetne a zenére, művészettörténetre és az irodalomra szánni a meglévő óraszám mellé… hogy a régi szállóigének megfelelő gyermekek ballagjanak el iskolájukból, tanulmányaikat befejezve: ép testtel, és ép lélekkel… ne úgy mint eddig...  

Stoffán György 

Elárult pap, elárult székelyek Gyergyóditróban… A volt gyulafehérvári érsek kirohanása a székelyek ellen

Súlyos, székelyellenes nyilatkozatot adott ki Jakubinyi György nyugalmazott gyulafehérvári érsek, a gyergyóditrói segédlelkész és a ditrói székelyek ellen – Bukarest és Bergoglio szellemiségében.

Tudvalevő, hogy egy gyergyóditrói vállalkozó, a krisztusi tanításokat sutba dobva, éhbérért és minden emberséget mellőzve foglalkoztatta dolgozóit, mint ez a szombati falugyűlésen elhangzott a korábban e pékségben dolgozók szájából. Például, ha egy dolgozó kimerültsége okán (napi 24-26 órai munka után) elájult, azt kivitték az utcára, és onnan szedte föl a mentőautó… A vállalkozó – nem lévén már helyi munkavállaló, aki e rabszolgatartó üzemében dolgozott volna –, migránsokat hozott a faluba. Történetesen, két sri lankait, amiért a helyi segédlelkész, a falu lakosságával együtt tiltakozott a lépés ellen. Többek között kifogásolták, hogy nem saját morálján változtatott a vállalkozó, hanem bevándorlókat alkalmaz, ami jogos félelmeket kelt minden normális emberben, látva és tudva a nyugat-európai helyzetet. E félelmeknek is hangot adtak Gyergyóditróban a jelzett február elsejei gyűlésen.

Mivel a lakosság katolikus, a segédlelkész is csatlakozott népéhez, hiszen a papnak az a kötelessége, hogy népe érdekeit védje, azok mellett kiálljon. „Bíró Károly helyszíni beszámolók szerint kijelentette: a falubeliek félelme egy 1986-ban a székely és a roma lakosság között történt, egy halálos áldozatot követelő konfliktusra vezethető vissza, az emberek, szerinte, emiatt tartanak az idegenektől. „A mi kérésünk az, hogy adják vissza a biztonságunkat, amiben eddig éltünk, hogy ne kelljen féljünk attól, hogy mi fog történni. Nem kettejüktől (a két vendégmunkástól – szerk. megj.) félünk, hanem attól, hogy veszélyben a biztonságunk” – közölte a gyergyóditrói segédlelkész az Agerpres hírügynökség szerint” (Krónika című erdélyi lap)

A segédlelkész kiállását és gyűlölködőnek nem nevezhető megszólalását Gyulafehérvár nemrégiben nyugdíjba vonult, de Tamás József segédpüspököt nyugdíjazása miatt a Székelyföldön helyettesítő volt érsek egy, számunkra érthetetlen és ostoba megnyilvánulásával honorálta. A sajtóközlemény azonban teret adott a bukaresti nacionalista román sajtónak, amely médiumok közül az Adevarul vitte a pálmát. A lap egyenesen székely-magyar Ku-Klux Klánról ír, s komoly vádakkal illeti a segédlelkészt, valamint Orbán Viktort is belekeveri aljaskodó cikkébe. Diacionescu, a cikk írója többek között arról ír, hogy „Ditró az európai rasszizmus fekete térképe, és nem csak Ditró.” Nyilvánvaló utalás ez a mondata arra, hogy az erdélyi magyarság jeleníti meg ma Romániában a rasszista politikát, amelyet a magyar sajtóból és magától a magyar miniszterelnöktől merít. A segédlelkészről és az erdélyi katolikus egyházról így ír az Adevarul: „Ez a rasszista viselkedés nem jellemző a katolikus egyházra, sem a magyar népességre Romániában. Ez egy rendhagyó eset, sokkoló, és egy fiatalember frusztrációjából ered, akit tévedésből szenteltek pappá, és aki azt hiszi, hogy a középkorban él. Nem a ditrói székelyek vannak a középkorban, hanem ez a szegény pap nevelkedett a fajgyűlölet ideológiájában. Annak a magyar generációnak a tagja, amely 1990. után az intolerancia és a gyűlölet ideológiájában nőtt föl...” A cikkíró a magyar politikusok gyűlöletkeltésének eredményeképpen értékeli a ditrói problémát. „(…) az Orbán-kormány gyűlölet-politikájának eredménye” – írja Diaconescu. „A magyarországi média, amely tökéletesen kiszolgálja Orbán Viktor kormányát, beleplántálja a migránsok elleni gyűlöletet a magyarok lelkébe. Minél kevésbé tanult egy nép, annál hiszékenyebb a debilis politikusok hülyeségére, akik mindent megtesznek a szavazatokért. (…) A római katolikus papnak, nyugtatnia kellene az indulatokat és közvetítenie kéne a vitában, mert ez a hivatása.(…) A ditrói extrémisták éppen úgy viselkednek, mint az amerikai rasszista Ku Klux Klan szervezet. Még az hiányzik, hogy felgyújtsák az általuk terrorizáltak házait, mert az evidens, hogy a fenyegetések, amelyeket a migránsoknak szállást adók kaptak, nem légből kapottak. Ez a ditrói Ku Klux Klan.(...) Vajon miért félnek a magyarok a fajok keveredésétől? Az egész magyar nép nem egyéb, mint a különböző fajok és népek keveredése. Kezdve azoktól, akik Ázsia sztyeppéiről jöttek, aztán összekeveredtek a leigázott és kirabolt népekkel, mint a kunok, szlávok, románok és sokan mások, akiket az évszázadok során asszimiláltak.”

A cikkíró liberális kommenteket idéz, amelyekben még magyar liberálisok is elítélik a székelyeket és a papot, aki kötelességének és hivatásának megfelelően kiállt hívő népe érdekeit védeni.

Az kimaradt a cikkből, hogy miért látjuk folyamatosan az állam ortodox pópáit minden magyarellenes román megmozduláson, s ők miért nem csillapítják a gyűlölködőket ahelyett, hogy lázítják a jámbor román híveket? S miért nem tér ki arra is e nacionalista és magyar-gyűlölő újságíró, hogy a románok még a választásokat megelőzően is parancsba kapják pópáiktól, hogy kire szavazzanak… de nem is soroljuk a hamis állítások és rosszindulatú megjegyzések sorát, amellyel az Adevarul letette a garast mind Jakubinyi György, mind a Vatikán, mind Brüsszel, mind pedig Bukarest mellett.Ne felejtsük el, hogy az argentin katonai diktatúra alatt Bergoglio (ma Ferenc "pápa") két jezsuita rendtársát jelentette föl a hatóságoknál, akiket ezután letartóztattak és súlyosan megkínoztak. Az egyik feljelentett magyar volt... 

Inkább Jakubinyi nyugalmazott érsek magatartása elkeserítő, hiszen nem az embertelen vállalkozót – aki székely (árnyékszékely) létére lehordta népét a román sajtóban, feddte meg –, nem a ditróiak jogos követelése mellé állt, nem a székelység sérelmeit sorolta fel, hozzátéve e legutóbbit is, hanem saját papját alázta porig, mert a segédlelkész azt tette, amit Jézus parancsolt neki… ami a hivatása és a kötelessége. Megszólalása pedig, mint fent olvasható, mindössze egy kérés volt azokhoz, akik e helyzetet hivatottak lennének megoldani. Jakubinyi nem csak papját, hanem ezzel székely katolikus népét is elárulta. Nem lázított a segédlelkész, csak kért, mert tudja, látja és bőrén érzi – ma már még inkább! –, hogy a székely nép a mai világban elvész, ha drámai, elnyomott helyzetéhez még a migránsokat is közéjük telepítik. És ez nem elmélet, hanem az államelnök és a Soros irányította román kormány valós elképzelése…

Szomorú, ha egy főpap a székely nép ellenében azokat támogatja, akik az ő népét is, és az európai kereszténységet, az emberi életeket veszélyeztetik. Ma csak két migráns, majd ha a vállalkozó úgy dönt, egy félfalunyit hoz be, és ehhez még európai, állami támogatást is kap… – mint arról Diaconescu cikkében beszámol.

Az árulás mindig tragikus, ám az elmúlt száz év megtapasztalása után még szörnyűbb, kivált, ha azt egy katolikus főpap követi el a rábízott székely hívek ellen. Ez történt ugyanis Márton Áron hűséges katolikus székelyeivel, Márton Áron harmadik utóda által…  Körmönfont támadás ez a székelység ellen, hiszen nem egy román településről zavartak már el vendégmunkásnak álcázott migránsokat...

https://www.maszol.ro/index.php/tarsadalom/121719-kiderult-roman-telepulesekr-l-is-akartak-mar-el-zni-sri-lanka-i-vendegmunkasokat

( a fenti linket kijelölve és másolva olvashatja el!)

Alább olvasható az Adevarul cikke és Jakubinyi György sajtóközleménye, amit nem véletlenül, román nyelven is közölt a romániai katolikus lap…  

Bizakodva mondjuk el azonban ezerszer is... a könyörgést…

„Istenünk, Te Áron püspököt arra választottad ki, hogy igazságodnak őre, az üldözötteknek védelmezője és népednek jó pásztora legyen. Add, hogy mielőbb szentjeid között tisztelhessük, tanítása és példája világító Jel legyen mindannyiunk számára”.

https://romkat.ro/2020/01/31/sajtokozlemeny-a-ditroi-esemenyek-kapcsan/

https://adevarul.ro/news/societate/ku-klux-klan-unguresc-ditrau-harghita-maghiarii-multumesc-viktororban-1_5e340b2d5163ec4271a13934/index.html
https://www.youtube.com/watch?v=MdUKi7oj5GA&feature=share&fbclid=IwAR2792MU0stwipAOD69VqK5xMuI23wTcBU8K7UUtjWgDClE06dseHXLl2hQ

Stoffán György