2020. február 19., szerda

Kamu álláshirdetés, „apró” hazugsággal - balos módra


Amikor egy szervezet, párt vagy közösség, sajátjainak is hazudik, sajátjait is félrevezeti, sajátjaival szemben is az önös érdek és törvény semmibe vétele valósul meg, akkor a szervezet, párt, közösség önmagát kezdi felszámolni. Egy 2019 decemberében, a Fidelitas berkeiben történt eset rémisztő lehet, ha a fenti mondatot készpénznek vesszük, hiszen több szempontból is fájdalmas ügyet panaszolt el, tanult barátom. Egyrészt, az erkölcs és a tisztesség hiánya, másrészt ezek mentén az eset megtörténhetett volna – és ott természetes is lenne – a baloldali liberális berkekben. Ám, nem ott, hanem a Fidelitas berkeiben kellett megtapasztalni e minősíthetetlen történetet. Elmesélem:

Kör-e-mailben kapta köztiszteletnek örvendő tanult barátom az álláshirdetést, amelynek, mint keresztyén, magyar diplomás, aki látta a Fidelitas semmittevését, megörvendett, s azonnal elkészítette a hirdetésben előírt dokumentumokat (a hirdetés eredetijét lásd a cikk végén). Mivel az álláshirdetésben közéleti személyek ajánlását, mint előnyt tüntették fel, tanult barátom számos ismert és köztiszteletben álló politikus, közéleti személyiség aláírását, ajánlását kapta meg, s ezek az aláírók örömmel nyugtázták, hogy barátom megpályázza az állást, s ha meg is nyeri, akkor a Fidelitas kommunikációja végre hallható lesz és a fiatalokat a Fidesz is megszólíthatja végre. A csalódás azonban nem sokat váratott magára, s nem azért, mert barátom nem nyerte el az állást, hanem egészen más történt. Egy világraszóló hazugsággal intézték el, a már minden bizonnyal egy valakinek a valakijével betöltött álláshirdetést. Ugyanis letagadták, hogy ilyen álláshirdetés egyáltalán megjelent, majd egy másik nagy ívű hazugságot találtak ki az uram-bátyám fedezésére.

Íme, a válaszlevél, amelyet barátom kapott pályázatának sorsa felől való érdeklődésére: 

ezt írta (időpont: 2019. dec. 19., Cs, 15:08):

Tisztelt dr. X. Y. Úr!

Elnök asszony több üzenetet is kapott Öntől, melyben pályázatra szóló jelentkezést és ajánlásokat továbbított. Ezúton kívánjuk jelezni, hogy a Fidelitas Központi Irodája jelenleg nem toboroz munkaerőt.
A fentieken túl tájékoztatni szeretnénk arról, hogy a Fidelitas rendszeresen kap informális és formális megkereséseket a multi, KKV, állami és nem állami szereplőktől egyaránt, ha tehetséges, munkájára igényes, megbízható és motivált fiatalokkal szeretnék versenyképesebbé tenni humán összetételüket. Az ajánlásokból és az életrajzából látható, hogy Ön is ilyen magyar fiatal.
A Fidelitas célja a magyar fiatalok érdekeinek képviseletén túl, hogy tagjainak az önfejlesztés lehetőségének biztosítása mellett, a személyes boldogulásukat is segítse, amennyiben arra lehetőség nyílik, ezért tagjaink között meg szoktunk osztani olyan álláslehetőségeket is, amelyek a fenti célt szolgálják. Természetesen látjuk, hogy számos kompetenciával rendelkezik, így amennyiben van rá lehetősége, arra bátorítjuk, hogy kapcsolódjon be a Fidelitas munkájába, akár a https://fidelitas.hu/csatlakozas linken keresztül.

Üdvözlettel: Fidelitas Elnöki Kabinet”

S pont ezen a napon, amikor a „sohanemvolt” álláshirdetés megjelent, tiltakozott a Fidelitas egy belvárosi önkormányzat előtt az ellen, hogy az új, ellenzéki polgármester óriási fizetéssel veszi fel – az uram-bátyám szigorú szabályainak megfelelően – hivatali kollégáit…

Tanult, és mélységesen csalódott barátom egy pillanatig azt hitte álmodik, de rá kellett jönnie, hogy nem álom, hanem jó magyar valóság, Magyarországon él, ahol semmi más nem maradt meg a csodálatos magyar hagyományokból – amelyeket oly sokszor emlegetünk nemzeti ünnepek alkalmával a szónoki emelvényről… – mint az uram-bátyám, és az, amit Arany János fogalmazott meg nyelvünk mesteri alkalmazásával a „Fülemilében”. Irodalmilag is maradandóvá téve máig élő, de nem éppen tisztességes, ám nagyon is jellemző nemzeti szokásaink egyikét…

„Se ide nem, se oda nem
Fütyöl a madárka, hanem
(Jobb felől üt) nekem fütyöl,
(Bal felől üt) s nekem fütyöl:
Elmehetnek.”

A kormányért és a nemzetért, évek óta ellentételezés nélkül munkálkodó kollégáim napokban történt hasonló megaláztatása után, jutott eszembe ez a decemberi Fidelitas-os eset. És ha mint főszerkesztő, hasonló levelet kapnék Balog Zoltántól vagy dr. Vízkelety Marianntól, amelyben közölnék: a Nemzeti Napló szerkesztősége azért nem kaphatott meghívót az évértékelőre, mert nem is volt semmi ott a Várkert Bazárban… – már azon sem csodálkoznék…

Levelezőlistán futtatott Fidelitas álláspályázat:


----------Eredeti üzenet----------Dátum: 2019. december 3., kedd, 16:43:23 Feladó: "Fidelitas Központi Iroda" <fidelitas@fidelitas.hu>
Tárgy: Álláslehetőség
Címzett: undisclosed-recipients@ismeretlen


Kedves Fidelitas Tag!

Tapasztalattal rendelkező, fiatalos munkatársakat keresnek vezetői és kommunikációs feladatok ellátására, mely egyszerre jelent adminisztratív és koordinációs feladatokat mindkét munkakör esetében. Az egyes feladatkörökhöz kapcsolódó főbb tevékenységeket az alábbiakban részletezzük.
Mindkét munkakör ellátásához szükséges a magas fokú politikai lojalitás, a rendkívüli teherbíró képesség és elvárás a kiváló írásbeli és szóbeli kommunikációs képesség, a csapatmunkában való együttműködés, valamint a precíz munkavégzés.
A munkavégzés helye: Budapest, V. kerület.
A nyitott pozíciókra fényképes önéletrajzzal és motivációs levéllel lehet jelentkezni a titkarsaggov@gmail.com címen minél hamarabb, de legkésőbb 2019. december 15-ig.
Közéleti szereplő ajánlása előnyt jelent.
Ha érdekel bármelyik feladatkör, jelentkezz, de azt is köszönjük, ha személyesen tudsz ajánlani vagy az alábbi üzenetet a levelező listá(i)don ki tudod küldeni.
Vezető munkatárs

Főbb tevékenységek:
· Elkészíti a véleményezésre megküldött tervezetekkel kapcsolatos szakmai álláspontot.
· Ellátja pályázatok kiírásával és értékelésével összefüggő valamennyi munkafolyamatot.
· Elkészíti a feladat- és hatáskörével összefüggő, véleményezésre megküldött megkeresésekre tett szervezeti álláspontot.
· Kapcsolatot tart és együttműködik a minisztériumokkal, valamint egyéb állami és nem állami szervekkel, hatóságokkal, intézményekkel és szervezetekkel.
· Kidolgozza a munkakört közvetlenül irányító felettes vezető utasítása szerint feladat- és hatáskörével összefüggő feladatok hatékony végrehajtása érdekében szükséges beadványokat.
· Az egyeztetéseken, tárgyalásokon, valamint egyéb értekezleten ellátja a szervezet álláspontjának képviseletét.
· Megszervezi a szervezet munkáját, irányítja a beosztott munkatársai tevékenységét, őket ellenőrzi és rendszeresen beszámoltatja.
Pályázati, közigazgatási tapasztalat előnyt jelent!

Fizetés hozzávetőleg: 700-800 ezer

Kommunikációs munkatárs

Főbb tevékenységek:

· Koordinálja a terület vezetőjének hatáskörébe tartozó feladatokkal kapcsolatos sajtómegjelenések, kommunikációs és marketing feladatok ellátását.
· Koordinálja és előkészíti a terület vezetőjének interjúit, sajtómegjelenéseit, előadásait. Szervezi a sajtóeseményeket, protokoll eseményeket, kapcsolatot tart a média munkatársaival.
· Koordinálja a terület koncepciójával kapcsolatos kommunikációs feladatokat, kapcsolatot tart a területet érintő programok kommunikációjához, sajtóeseményeihez, protokolleseményeihez kapcsolódóan.
· Állandó kapcsolatot tart a terület vezetőjével, kommunikációs szempontból segíti annak munkáját, a feladataikkal kapcsolatos belső és külső kommunikációt.
· Segíti a terület vezetőinek a munkáját a terület portfóliójába tartozó témákról háttéranyagok, kommunikációs anyagok elkészítésével.
· Ellátja a terület vezetői által állandó vagy eseti jelleggel meghatározott, munkakörébe tartozó feladatokat.
Kommunikációs, sajtómunkatársi tapasztalat előnyt jelent!

Fizetés hozzávetőleg: 600-800 ezer

Üdvözlettel, Fidelitas Központi Iroda
Fidelitas Központi Iroda 1358 Budapest, Széchenyi rkp. 19. Tel: +36-1/441 5752 E-mail: fidelitas@fidelitas.hu Posta: H-1428 Budapest, Pf. 59.

Ha pedig a fenti álláshirdetés  netán hamis, és baloldaltól, mint provokáció jutott a Fidelitas belső levelezőlistájáról a tagokhoz, úgy jó volna tudni arról, miként reagált a Fidelitas, hogyan vett elégtételt egy hamis álláshirdetés-sorozat elkövetőin, jogi eszközökkel. Hiszen, erre mód van. Ha privát levelek vagy személyes zaklatás miatt komoly eljárás indulhat, sőt letartóztatás is előfordult napjainkban, akkor egy szervezet elleni ilyen merénylet sem maradhat megtorlatlanul. 


Stoffán György