Az antiszemita Orbán és a fajvédő Timmermans

Polgárportál.hu

2017-05-05 Vélemény

FacebookTwitterGoogle+247

Egyre gusztustalanabb és bosszantóbb az a támadássorozat, amelyet az EU vezetői és korifeusai folytatnak hazánk ellen. Ami ennél is fájóbb, hogy a hazai zsidó vezetők – “tenyerüket dörzsölgetve”, egyetlen hangot sem szólnak, amikor Orbán Viktor miniszterelnököt, “politikai hittestvérük”, aki amúgy római katolikus, de szélsőségesen baloldali és liberális alelnök – Timmermans -, az EU-ban leantiszemitázza. 

Nem tiltakoznak nyíltan, nem adnak ki nemzetközi sajtónyilatkozatot Orbán Viktor és kormánya védelmében, hanem abban a hitben hagyják a nemzetközi közvéleményt, amit a jól megfizetett Soros-katona, Timmermans kiokád ellenünk az EU-ban. És ez bizony tűrhetetlen.

Mit kell tehát, még elviselni, eltűrni? 

A Mazsihisz vagy más zsidó szervezetek igazán megtehetnék – MERT JOGGAL ELVÁRHATÓ VOLNA – azt a szívességet a magyar kormánynak, hogy Timmermannst felvilágosítják a nemzetközi sajtóban, hogy mennyire antiszemita a „rabló és diktatórikus hatalmat fenntartó” Orbán-regime. Elmondhatnák, hogy hány zsidó temető megmentésére, hány zsinagóga felújítására ad pénzt a magyar kormány, határon inneni és túli emlékeik megőrzése érdekélben. Elmondhatná valamelyik zsidó vezető, hogy itt nem verik és rúgják az utcán a zsidókat, mint Franciaországban, s egyelőre annak sincs veszélye, hogy a pogány ISIS-harcos kiirtaná a zsidó pékség alkalmazottait, vagy a kóser húsbolt tulajdonosát.

Amíg Izrael arra ösztönzi az európai zsidókat, hogy menjenek Izraelbe, addig Magyarországon, szabadon és biztonságban rendezhetők utcai zsidó fesztiválok, megtelnek a zsinagógák, ha koncertet tartanak ott, és nemhogy senki nem bánt zsidót, de nem is érdekli a magyart, hogy ki zsidó és ki nem az… ha nem landeszmankodik, és nem csinál politikai előnyt, az amúgy vallástalan zsidóságából, mint a rendszerváltás idején Gadó és társai.  

Timmermans annak az embernek az apropóján ócsárolja a magyar kormány fejét, aki a Gestapóval együttműködött saját hittestvérei ellen. A legaljasabb féreg miatt, aki a holokauszt idején saját népét veszejtette el… pénzért… van-e aljasabb cselekedet a világon? 

Amikor pedig a Mazsihisz, vagy valamelyik más hazai zsidó szervezet nem hallatja hangját a magyar kormány érdekében, akkor azt kell hinnem, hogy egyetért a magyarországi zsidó vezetés azzal, ami Timmermans mosdatlan szájából elhangzott… s szintén védi azt a gazembert, aki a holokauszt áldozatait kirabolta… saját bevallása szerint. Ha pedig így volna, akkor egy eddig elképzelhetetlen tényre derülne fény… a hazai zsidó szervezetek megtagadják a holokausztot(!) és azzal értenek egyet, aki kiszolgálta Hitlert, halálba küldte hitsorsosait, s ezért idős korában sem érez lelkiismeret furdalást. Timmermans teszi ezt “keresztényként”… 

Szabadjon megjegyeznem, hogy ha ez így van, akkor a hazai zsidó szervezetek – antiszemitának tűnnek, Timmermans pedig csöppet sem keresztény, amikor Sorost, a gyilkosok segítőjét védi, és antiszemitizmust kiáltva hazudik Magyarország miniszterelnökéről. 

Szeretnék azonban egy történelmi tényre – figyelmeztetésként – rávilágítani: Úgy 1200 éve, a muszlimok tétettek sárga csillagot a zsidók ruhájára… megkülönböztetésül. Igaz, a keresztényeket is megjelölték bőrövvel… 

Nem volna-e jobb az oktalan politikai ellenségeskedés helyett, e történelmi tényt szemmel tartva, végre legalább itt Magyarországon megvédeni a közös érdekeinket? 

Ugyanis, ha nem értenék világosan, akkor még egyszer elmondom: Nem a CEU-ról vagy más Soros-féle badarságról, hanem… A KÖZÖS, SZABAD ÉS BÉKÉS MAGYARORSZÁGI ÉLETÜNKRŐL, LÉTÜNKRŐL VAN  SZÓ… és ez az egyetértő, cinikus hallgatás árt… mindannyinknak… hiszen, élhetnénk szeretetben is! 

Stoffán György

Elhunyt Édl Román – Nekrológ helyett…

Janza Ferenc és Édl Román egy Domus-találkozón 2017-ben... az asztalon az idézett Zadravecz-könyv

Lezárult egy korszak. Megszűnt egy folyamatosság, amely összekapcsolta sok ember fiatalságát a jelennel, és emlékek sokaságát rejtette. Olyan emlékek sorát, amelyek építők, jólesőek és életre szólóak… Mert tanítottak. Erkölcsre, tisztességre, emberségre és kiállásra egy olyan időben, amikor mindez üldözendő és elítélendő volt. Édl Román akkor is vállalta egy közösség irányítását és keresztény nevelését, amikor ezért állása, egzisztenciája került veszélybe, amikor megfenyegették érte. Hite és elkötelezettsége erősebb volt ellenséginél és a kornál, amelyben élni, dolgozni, példát mutatni, cselekedni volt hivatott.  

Ma nem csak egy nagy közösség gyászol, nem csak a Budapesti Domus Áruház egykori dolgozóit sújtotta le az egykori, szeretett igazgató halála, hanem más közösségek is fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva emlékeznek. Az Élő Rózsafüzér alapítója ment el az égi hazába, hogy onnan vigyázzon tovább szeretteire, beosztottaira, családjára…

Talán egy réges-régi emlék, amelyet a Zadravecz-passió címmel korábban megjelent könyvemben adtam közre, rávilágít a fenti sorok hátterére. Nekrológ helyett… követendő példaként abban a világban, amely az említettnél még sötétebb, így a kitartás és az erős hit mindennél fontosabb. Ezt hagyta ránk az Igazgató Úr… Édl Román barátunk, testvérünk.

„A kereskedőszakmát 18 évesen, mint eladó, a Domus Áruházban sajátíthattam el, ami számomra ismét a Kegyelem ajándéka volt. A vörös világban olyan közegbe kerültem, amely akkoriban ritkaságszámba ment. Édl Román igazgató úr, kiváló katolikus emberként vezette az áruházat, s számára az egyházi ünnepek bensőséges közösségi ünnepekké váltak a munkahelyen is. Szenteste napján reggel, a nyitás előtt – éveken keresztül – összehívta a dolgozókat, felütötte a Szentírást, s ünnepi beszéd helyett felolvasta Szent Pál Szeretet-himnuszát, majd kellemes ünnepeket kívánt hozzátéve, hogy senki ne felejtse el a Karácsony eredetét és üzenetét. A sok fiatal alkalmazott pedig tudta, hogy Édl Román e szent ünnepen az állásával játszik… évről-évre…”

Nyugodj békében Édl Román… Nyugodj békében Igazgató Úr!

Stoffán György

Romzsa Tódor püspök vértanúhalála - „Krisztusért meghalni annyit jelent, mint örökké élni…”

„Krisztusért meghalni annyit jelent, mint örökké élni…”

A Mindszenty-per hetven év távlatából

Főpapi sorsok Kelet-Közép-Európában

Mindszenty bíboros a bíróságon

Mindszenty József, koholt vádak alapján rendezett kommunista pere hetven esztendővel ezelőtt kezdődött. 1948. december 26-án, karácsony második napján, özvegy édesanyjának és udvari papjainak jelenlétében letartóztatták, majd 39 napig tartó kínzások, verések, kihallgatások és fenyegetések után megkezdődött a Rákosi éra legaljasabb bírósági pere. A perrel a magyar kereszténységet akarta lefejezni vörös fasizmus. E per emlékére rendezett kétnapos megemlékező kongresszust a Nemzeti Emlékezet Bizottsága a Parlament főrendi üléstermében. A rendezvényen azonban nem csupán Mindszenty emberfeletti szenvedéséről és népéhez való hűségéről volt szó. Kiváló történészek, és egyháztörténészek idézték a Sztálin és Hruscsov nevével fémjelzett korszak egyházellenes támadásait. Az előadók a volt kommunista tábor országaiból érkeztek és saját egyházaik szenvedését idézték fel a történelem legsötétebb lapjaiból.

Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg bejelentése

A kongresszus ideje alatt, soron kívül, régen várt, a Vatikánból érkezett hírt jelentett be Habsburg-Lotharingiai Mihály, a Mindszenty Alapítvány elnöke. Huszonöt év után, Ferenc pápa aláírta azt a határozatot, amely megállapítja, hogy Isten Szolgája, Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország prímása, hősies fokban gyakorolta a keresztény erényeket. A boldoggá avatáshoz immár csak az orvosilag nem magyarázható, Mindszenty közbenjárásának tulajdonított gyógyulás orvosi kivizsgálása szükséges, és megtörténhet a nagy esemény, amelyre évtizedek óta vár a magyar keresztény társadalom. E bejelentés reményt ad arra is, hogy Erdély nagy püspökének vértanúságát is hamarosan elismeri a Szentszék, s Márton Áront, dr. P. Boros Fortunátot és a hét ferences vértanút is a szentek és boldogok társaságában ünnepelheti a Kárpát-medence magyarsága. Mihály főherceg bejelentését a résztvevők állva tapsolták meg…

***

A kongresszuson fájdalmas eseménysorozatot mutatott be előadásában Ft. Szabó Konstantin, az ungvári Boldog Romzsa Tódor Görögkatolikus Teológiai Akadémia és Papnevelő Intézet prefektusa. Keveset hallunk kárpátaljai magyar testvéreink sorsáról, szenvedéseiről, s arról, mit kellett kiállnia a görögkatolikusoknak a sztálini és hruscsovi diktatúrában a Kárpátalján. Szabó Konstantin drámai beszámolóját teljes terjedelmében közöljük.   

Szabó Konstantin előadása

 „Krisztusért meghalni annyit jelent, mint örökké élni…”

Boldog Romzsa Tódor és a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye hitvallói és vértanúi

„Öt évvel Sztálin halála után születtem. Gyermekkoromban nem egyszer hallottam, hogy édesapámat Romzsa Tódor püspök szentelte pappá, akinek ez az utolsó nyilvános szentelése volt. 1947. szeptember 14-én volt ez az esemény, 43 nap múlva megtörtént a támadás Tódor püspök ellen. S négy napra rá - amikor már úgy látszott, hogy a püspök túléli a merényletet - jött a gyilkos méreg, a második kísérlet, amelyet az egyházfő már nem élt túl. Romzsa Tódor püspök 36 évesen, papságának 11. és püspökségének 3. évében befejezi;, földi küldetését.

Ugyanúgy beszéltek szüleim, rokonaim Peti bácsiról, mert mi csak így emlegettük Orosz Péter vértanút. Édesapám, amikor a lágerben megtudta Peti bácsi vértanú halálát, édesanyámnak ezt írta: „Családunkban három hitvalló után lett egy vértanú."

Minderről akkor nem volt szabad beszélni. Nem volt tabu téma, csak egyszerűen megszokták apáink, s megtanítottak bennünket is arra, hogy vannak témák, személyek és velük kapcsolatos események, amelyekről nem beszelünk. Így nőttem fel én, a nővérem és a bátyám, meg további 393 papgyerek, akiknek az édesapját letartóztatták és elítélték, pusztán azért, mert katolikus maradt. Nem állt át, nem váltott rendszert. Hű maradt esküjéhez, hű maradt a tanításhoz; nem hódolt be az új ideológiának.

Az új rendszer 1944 októberében a szovjet csapatok bevonulásával kezdődött meg. Romzsa Tódor alig egy hónapja volt püspök. Krisztusi korban volt: 33 éves. November 7-én nagy pompával ünnepelték meg az új „gazdák" a nagy októberi szocialista forradalom évfordulóját. Arra kényszerítették a püspököt, hogy üdvözölje a hadsereget és annak parancsnokát, Sztálint. Azt akarták, hogy köszönje meg a felszabadítást; jelentse ki az orosz, az ukrán és a kárpátaljai nép egységét; szólítsa fel a fiatalságot a vörös hadseregbe való belépésre; s kérje, hogy teljesítsék Kárpátalja népe évszázados kívánságát: csatolják Ukrajnához térségünket. Mindezt egy katonatiszt parancsolta meg a püspöknek határozott, és ellentmondást nem tűrő hangnemben. Majd hozzátette, hogy amennyiben az egyházfő nem tesz eleget a felszólításnak, akkor annak az egész görög katolikus egyházmegye számára szomorú következményei lesznek.

Puskás László atya Romzsa Tódor élete és halála című könyvéből származik az az idézet, mely szerint Tódor püspök igen diplomatikus beszédét mondott: „Meg kell köszönnünk a Mennyei Atyának azt, hogy Kárpátalja területét a háború nem sújtotta túl nagy áldozatokkal és megrázkódtatásokkal, hogy az ágyúdörgés nem félelmet hozott, mert tudtuk, hogy olyan testvéri nép hozza a szabadságot, amelynek nyelvét és szokásait ismerjük. "

A főpásztor megköszönte a nagyvezérnek, Sztálinnak a felszabadítást; és sikereket kivárt a béke felé vezető úton. Másnapa Zakarpatszka Ukrajna című területi újság nagy terjedelmű tudósítást közölt az eseményről, amelyben a püspök beszédét az előzőleg a szervezők által követelt tartalommal adta közre. Eszerint Romzsa is kérte az Ukrajnához való csatlakozást. Romzsa tiltakozott a szerkesztőségnél, mondván, ő ezeket nem mondta.

– „Igen, nem így beszélt, de ezt kellet volna mondania!" – hangzott a válasz.

Romzsa Tódor püspök nagyon rövid időn belül megértette, hogy nincs kivel együttműködni. A szovjet kommunista rendszer és ideológia a hazugságra alapoz. Már kisiskolás korban megtanították a gyermekeket, hogy a hazug ember az ördög fia. Ha egy egész rendszer erre épül, akkor ott nagy baj van. Tódor püspök inkább választotta azt a mondást, amelyet Filippo de Regis jezsuita atyának írt a római Ruszikum rektorának még 1939 októberében: „Meghalni Krisztusér-t - annyi, mint örökké élni."

Az egyházmegye első vértanúját, a 76 éves Demjanovics Péter Pált 1945. április 23-án, nagypénteken az ungvári börtönben K. Mária börtönőr az ágyában agyonlőtte. Ezzel kezdődött el egyházmegyénk „nagyhete". Nagyon nehéz és szomorú kálvária volt ez. Az emberiség, a világ a második világháború befejezését várta. Már-már itt megszületett a béke. A fasizmus legyőzetett. Jobb jövő tűnt fel a láthatáron. De sajnos, ennek a helyére jött a kommunizmus. Ez egy másfajta „fasizmus" volt. Más ideológia, szép szavak, lózungok, ígéretek.

Nagyon szerényen teszem fel a kérdést: Van különbség a fasizmus és kommunizmus között? Van különbség Hitler vagy Sztálin között? Tudják, évek hosszú során annyi különbséget találtam, hogy Hitlernek lényegében egy az egyben nem volt utóda. Sztálinnak viszont volt elődje, a nagy és hatalmas Lenin elvtárs, mint tanár. S jó pár utódja, többek közt Hruscsov, aki személyesen irányította Romzsa Tódor püspök likvidálását.

A következő mártír dr. Fenczik István volt, akit 1946. június 3-14 között végeztek ki az ungvári börtönben. Róla meg kell említenünk, hogy nagyon agitálták, hogy térjen át a pravoszláv egyházba, cserébe püspöki széket ajánlottak neki. Ezt ő határozottan visszautasította, mondván „Egy görögkatolikus pap ilyen mélyre nem süllyedhet! "

Legeza Péter atyát 1946. november 24-én beteghez hívták, ám soha nem tért haza. Másnap holtan találták meg tőrölt bordával és kézzel, valamint fojtogatás nyomaival. A megölt nyakán látszottak a kötél nyomai, amellyel végighúzták a folyóhoz. Bendász István-Bendász Dániel Helytállás es tanúságtétel című könyvében található meg erről a részletes leírás.

1947. június 19-én Ilniczky Sándor gyanús körülmények között meghalt Tomszkba.

Keselya Jánost 1947. július 28-án elítélték, majd - a pontos dátumot nem tudjuk - még ugyanabban az évben Taskent környékén ismeretlen körülmények között lett vértanúja görög katolikus egyházunknak.

Boldog Romzsa Tódor püspök munka közben

Érdemes egy gondolattal megállni ezeknél a kifejezéseknél: „gyanús körülmények", „ismeretlen körülmények." Ezek a szókapcsolatok jó néhányszor előfordulnak, s arra utalnak, hogy a szovjetek bármilyen megoldást alkalmazhattak. Bármit megtehettek; nem riadtak vissza semmitől. Az ördögi furfang működőn és használta eszközeit. S mindez még Romzsa Tódor likvidálása előtt történt.

A püspök halála után az első vértanú dr. Hadzsega Gyula volt, aki 1947.december 1-én ismeretlen körülmények között halt meg a lembergi börtönben.

Nem nehéz elképzelni, hogy milyen állapotok voltak. Nap-nap után újabb és újabb bántalmazások, megszorítások követték egymást. Az az állandó, s kimondatlan érzés jelent meg, hogy a görög katolikusok zavarják a szovjeteket, idegenek számukra. Nagyon furfangos eljárás volt, de gondoljunk bele, hogy mindezt naponta át kellett élnie Romzsa Tódor püspöknek. A püspök folyamatos feszültségben élt. Az állam a pravoszlávokat pártfogolta a görög katolikusok rovására. Tódor püspököt rendszeresen bekérették, úgynevezett „meghívókat" kapott beszélgetésre, fontos beszélgetésre és nagyon fontos beszélgetésre. Egy részét ezeknek behívóknak megtaláltuk. Érdekes megfigyelni, mikor küldték azokat.

„1946. február 4-én küldjön egy megbízottat 12 órára! - elküldve február 2-án.

1946. december 11-én jelenjen meg beszélgetésre (IV. em. 216 szoba)! - elküldve december 11-én.

1946. december I 8-án jelenjen meg 11 órára! - elküldve december 17-én.

1947. február 10-én jelenjen meg fontos ügyben beszélgetésre! - elküldve február 8-án. 1947.március 25-én jelenjen meg nagyon fontos ügyben! - elküldve március 24-én.

1947. augusztus 7-én jelenjen meg fontos ügyben! - elküldve augusztus 6-án.

1947. augusztus 20-án, ma du. 15 órára jelenjen meg nagyon fontos ügyben."

1947. augusztus 28-ra Romzsa Tódor püspöknek nem adtak engedélyt főpásztori vizitációra, Munkácsra. Igen, ez is hozzátartozott a bántalmazásokhoz: a püspök atyának minden útjára külön engedélyt kellett kérnie az állami egyházágyi hivataltól, minden lépését ellenőrizték.

Romzsa Tódor likvidálása után az állami hatalom abban bízott, hogy miután megölték a pásztort, szétszéled a nyáj. Milyen nagy a csalódás lehetett számukra, amikor ez nem következett be.

Boldog Romzsa Tódor püspök a ravatalon

Nincs úgynevezett „iniciatíva gruppá"-t, azaz aktív csoport. Nem volt nagygyűlés, amelyet meg tudtak szervezni Lembergbe. Mindenki maradt a helyén. Megrémülve, mégis rendületlenül tovább működött a görög katolikus egyház. Nem alkudott meg egy teljes esztendőn keresztül. Semmi mozgolódás, semmi árulás, aláírás nem történt.

Romzsa halála után a székeskáptalan Murányi Miklóst választotta meg vikáriusnak. Már csak azért is, hogy elvonja a figyelmet Chira Sándorról, akit 1945 decemberébe titokban püspökké szentelt Tódor püspök. Murányi vikárius tudatta az állami szervekkel, hogy sohasem egyezik bele a pravoszlávfával való egyesülésbe. Válaszul Kárpátalja Területi Tanácsának elnöke, Ivar Turjanica rendeletet adott ki, mely szerint az ungvári székesegyház templomát és a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöki palotájának minden helyiségét az összes ingóságaival együtt át kellett adni az orosz pravoszláv egyháznak.

1949. február 17-én a helyi hatalom és a KGB munkatársai az őrséggel együtt betörtek a püspöki palotába. Ezután a következő körlevél látott napvilágot:

„Kedves Testvéreim!

1949. február 17-én a hívők kérésére az ungvári székesegyházunkat és a püspöki hivatal épületét átadták a pravoszláv egyház tulajdonába. Ennek okán a hivatal a működését beszünteti, és az én vikáriusi tevékenységem is véget ér. Kérem, a fentiek tudomásulvételét. Az Isten bőséges áldása szálljon reátok, és szent imáitokat kérve maradok Ungváron.

Murányi Miklós. 1949. február 18-án.”

Bendász István kanonok 1957 májusa és augusztusa között „önkéntes" száműzetésben volt Karagandában. Egy fedél alatt lakott Murányival, volt idejük megtárgyalni ezt az ügyet. Kiderült a levél megírásának háttere. Amikor a szovjethatalom elfoglalta a püspöki palotát, már a kezükbe volt a püspöki pecsét és az egyházi nyomtatvány, melyre leírták a levél szövegét, és nagyon ügyetlenül ráhamisították a vikárius aláírását. Ebből is látjuk, hogy ez a rendszenek bármilyen módszert felhasznált a célja eléréséért.

A főpapok sorát folytatva még három püspökről szólhatunk. Egyikük hitvalló, a másik kettő vértanú. A hitvalló a mindenki által jól ismert, mondhatni közkedvelt Chira Sándor. Őt „simán" kiutasították Kárpátaljáról, amikor lágeri fogsága után hazajött. Így kénytelen volt a kazahsztáni Karagandába letelepedni. Nagyon szép és aktív munkát végzett élete végéig.

Az egyházmegye területén Murányi Miklós volt az apostoli vikárius, az ordinárius, ám az egyházmegye lelki irányítója és vezetője Chira Sándor volt. A legfontosabb tevékenysége az volt, hogy papokat szentelt. Első alkalommal 1956. november 7-én, amikor az állami vezetőség a nagy forradalmat ünnepelte. A kétnapos munkaszünet leple alatt az egyházmegye újjáéledt. Ahol ugyanis papszentelés van, ott élő marad az apostoli folytonosság. Chira négy olyan egykori kispapot - Stilicha József, Csépes János, Szabó Konstantin és Bugir Mihály szeminaristákat - szentelt fel pappá, akik Romzsa Tódor halála miatt nem lettek korábban papok, pedig már tanulmányvégzett növendékei voltak a szemináriumnak. Az egyházmegyét látszólag likvidálták 1947-ben, amikor meggyilkolták Romzsa püspököt. Valóban meg is állt az egyházi élet egy rövid időre. Ám 1956 novemberében újraindult. Ugyan zárt ajtók, besötétített ablakok mögött, de élt. Chira Sándor 1983-ben bekövetkezett haláláig 3 püspököt és 16 papot szentelt fel. Ők a legnagyobb bizonyítékai annak, hogy az egyházmegye tovább létezett és működött.

A másik két főpap Orosz Péter és Zavagyák Bazil József OSBM volt. Velük kapcsolatban sajnos csak feltevésekre, közbeszédre tudunk hivatkozni. Az illegális időben a görögkatolikus vezetők arra törekedtek, hogy egyszerre több püspöke legyen az egyházmegyének, ezáltal igyekeztek biztosítani a papszentelést és az apostoli folytonosságot.

Az egyik püspök Orosz Péter volt, akit 1953. augusztus 27-én az ilosvai járási Alsókaraszlón egy Pócsik nevű milicista két pisztolylövéssel agyonlőtt.

A másik Zavagyák szerzetes volt, aki megjárva a lágert 1956 júniusában szabadult. Két évig odahaza működött titokban. A KGB nem hagyta békén, arra kényszerítenék, hogy vagy hagyja el Kárpátalját, vagy vonuljon pravoszláv kolostorba. Miután ő elutasította az ajánlatokat, 1958. december 4-én reggel a rakaszi letérőnél egy teherautó elgázolta őt, majd három KGB-s kiugrott az autóból és vasrudakkal agyonverte.

Feltételezhető, hagy Orosz Pétert és Zavagyák atyát is azért likvidálták, mert feltételezték róluk, hogy püspökök.

Ezek után az egyházmegyében Chira Sándor maradt az egyedüli püspök. Ő 1977-ben szentelte püspökké Szabó Konstantint, apai nagybátyámat.

Egy kissé előre szaladtam az években, de térjünk vissza az 1949. februári eseményekhez. A „névsor" 127 hitvalló pappal folytatódott. Nekik volt lelki és testi erejük ellenállni a kommunista terrornak. Ők nem földi jólétben hittek, hanem Krisztus szavaiban: „aki követni akar, vegye fel keresztjét.'' Az örök eszméket nem lehet felcserélni, nem lehet áruba bocsátani. Nem egy hitvalló pappal volt alkalmam és lehetőségem beszélgetni. Szép volt hallani, hogy nem tartották magukat hősnek. Hálát adtak a Jó Istennek, hogy ebben a kegyelembe részesítette őket. Erőt és kitartást adott nekik, hogy ne törjenek meg. Dr. Ortutay Elemér teológiai professzor tanárom és nevelőm. Az ő irányítása alatt végezhettem tanulmányaimat. Azt vallotta magáról, hogy „ha legalább egy ujjal hozzám értek volna, bármilyen kis testi erőszakot alkalmaztak volna, nem biztos, hogy kibírtam volna."

A kommunista gyilkosok

 Három csoportba oszthatjuk a papságot:

1. Az elsőbe kerül az a 127 hitvalló, akik nem írtak alá és elítélték őket. Mivel 1947-ben a halálos ítéletet, mint büntetési módot eltöröltek, apáinkat, nagyapáinkat 10-től 25 évig terjedő börtönbüntetésre és kényszermunkatáborra ítélték.

Romzsa püspökkel együtt 30 vértanúról beszelhetünk, akik életüket áldozták hitükért és a nemzetért. Drágább volt számukra a becsület, az eszme, az eskü, az adott szó és legfőképp a jó példa. Van az életnek olyan pillanata, amikor a „rongy életünk" mit sem ér. 25 oltártestvérünk jeltelen sírban nyugszik.

A vértanúk mellett vannak olyanok, akik vagy idős kor, vagy betegség okán nem élték túl a lágerben eltöltött időt, s ott fejezték be földi zarándokútjukat. Kohutics Tivadar, amikor meghallotta, hogy szabad és mehet haza, örömébe szörnyet halt. 74 éves volt és a messzi Ábez egyik jeltelen sírjában nyugszik.

Jeltelen sir. Annyira fájó ezt leírni és kimondani. Családtagoknak, gyermekeknek és unokáknak nincs hová elmenniük. Nincs temető, sír, melyre kivihetnének egy szál virágot, vagy meggyújthatnának egy mécsest és emlékezhetnének... Hadd említsem meg Ortutay Jenő nevét, mivel ennek az Országháznak a képviselője volt. Hadd adózzak itt az emlékének. 1950. december 24-én, karácsony szentestéjén halt meg, és ugyancsak Ábezben nyugszik. A temetését, már amilyen temetés létezhetett ilyen körülmények közt - mivel más pap nem volt abban a lágerben -, egy izraelita rabbi végezte, ö imádkozott a Teremtő Istenhez.

Valahol hallottam ezt a kifejezést: „Szibéria azon kívül, hogy nagyon rideg és hideg, egy nagy temető. A kommunista szovjet terror nemzetközi temetője."

2. Hitvallók, akiket nem vittek lágerbe.

A második csoportba 50 nevet sorolhatunk fel. Akikről azt mondhatjuk némi iróniával, hogy „megúszták". Ők azok, akik nem írtak alá, vagyis épp olyan hitvallók, mint az előbbiek, azzal a különbséggel, hogy őket nem tartóztatták le, nem ítélték el.

Bizonyos, hogy nem lehet a lágerben átélt borzalmakat, embertelenséget bármihez hasonlítani. De amit ez az 50 pap és családtagjai átéltek - főként 1953-ig, Sztálin haláláig -, szinten szót és figyelmet érdemel. Személyesen ismertem és ismerek családokat, akik ezt az időszakot átszenvedték. Akiket letartóztattak, azok már túl voltak rajta. Akiket pedig nem, azok azzal ébredtek és azzal tértek nyugovóra, mikor jönnek értem, mikor visznek el. Ki a következő és mikor kerülök sorra? Vaszócsik Miklósról tudom, hogy a kis hátizsákja össze volt csomagolva a legszükségesebb holmikkal. Egy másfél szobás kis lakásban éltek. Várandós feleségével a hatodik babájukat várták, valamint velük volt az anyósa, Mondi Miklós atya felesége négy gyerekkel.

Szeretném a sort folytatni Karcub Pállal, az utolsó nagyszőlősi parókussal, akinek 16 gyermeke volt. Vagy Medveczky Pál falucskai parókussal, aki kilenc gyermek édesapja volt. A gyerekek számát mondogatva hadd jegyezzem meg, hogy a 127 hitvalló elitéit papból 105-nek volt családja, és a gyerekek száma 396 volt ezekben a családokban.

Amikor püspökök szenvedéseiről és helytállósárul beszélünk, a velük helytálló papcsaládoktól is emlékeznünk kell!

3. A harmadik csoportba az úgynevezett aláírtak tartoznak. Akik áttértek a pravoszláv egyházba, 132-en voltak. Ebből 55 rövid idő után rendezte tévedését és visszatértek a katolikus egyházba. 77 olyanról beszélhetünk, akik ténylegesen elhagyták az egyházat. Vagy tudatosan döntöttek, vagy korai haláluk miatt nem érkeztek visszarendezni a státuszokat.

Családtagok.

Szeretnék nekik is emléket állítani, róluk is megemlékezni, s legalább egy gondolat erejéig adózni az ő hitvallásuknak is. Ők sok esetben nem kisseb embertelenségek, megaláztatások és nehézségek áldozatai voltak, mint a papok. A papnék, kevés kivétellel, mind tanítók voltak. 1947-ben mindegyiküket elbocsátottak az iskolából. Ez egy tudatos lépés volt. Papfeleség nem tanlehatott. A megalázás mellett ez azzal is együtt járt, hogy megszűnt a tanítói fizetés, a család nehéz anyagi helyzetbe került. Így akarták elérni, hogy a papfeleségek rávegyék férjeiket a pravoszláv egyházba való átállásra.

Tessék nekem megengedni, hogy személyes példát hozzak fel, Kedves drága jó Édesanyám példáját. 1950. április 25-én tartóztatták le édesapámat, akkor már a parókiáról, sőt a faluból, Csontosról is kilakoltatták a családját. A szomszéd faluban Knyáhinyán húzták meg magukat. Édesanyám ekkor 22 éves volt, Ilona nővérem pedig 1,5 éves. Ekkor kezdődött el édesanyám meghurcoltatása. Kezdve azzal, hogy a KGB arra akarta kényszeríteni, hogy hivatalosan váljon el aputól, mert nem lehet a „nép ellenségének” a felesége.

Folytatva azzal, hogy nem tudott munkát találni, mert amint megtudták, hogy a férje elítélt, sőt az apósa is az, pár nap alatt elbocsátották. Próbálkozások sora kezdődött el Nagybereznán, és folytatódott Ungvár több helyén is. Az egyiken egy volt szeminarista „spicli" felajánlotta, ha édesanyám a szeretője lesz, akkor ő elintézi, hogy ne rúgjak ki a munkahelyről. Egy másik helyen a KGB azt ajánlotta neki, hogy legyen besúgó, akkor lesz munkája. Majd jött Beregszász, Rakó, míg végül Taracközön végre megállapodhatott, marta cég vezetősége, ahol munkát talált, Kisinyovba székelt, és ott helyben nem volt káderosztály. Nagyberezna Kárpátalja legnyugatibb, Tarackőz pedig szinte legkeletibb helysége.

Feltámadás.

A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye kálváriája 40 évig tartott. Nem volt hiábavaló Tódor püspök áldozata. Az egyházmegye feltámadt. Nem sikerült a sátán terve. Megfogyatkozva ugyan, 1989-ben 68 pap őrülhetett a visszakapott legalizációnak. 18 olyan, aki megjárta a „keleti akadémiát” - tréfásan így hívta Bendász Pista bácsi a Gulágot. Ő is köztük volt. 16-an voltak, aki úgymond megúszták a börtönt. 11-en, akik még befejezték vagy tanultak „rendes" szemináriumban. És 23-an, akik illegális teológiát, egy személyes szemináriumot végeztek el és titokba lettek felszentelve. Köztük vagyok én is, akit 1986-ban szentelt fel Halavács József püspök titokban a lakásán.

A mai nap több mint 300 papja van az egyházmegyének. A szeminárium Boldog Romzsa Tódor nevét viseli 61 kispappal. Ők vértanú püspökünk szellemiségének példáját viszik tovább… „

Közreadja: Stoffán György

Gyurcsány Ferenc dicsérete

Nem is értem ezt a magyar népet… Úgy tapsolnak Orbánnak, mint akik nem normálisak. Pedig… ez a mi hülyeferibácsink… ő igazai európai. Aki demokratikus Magyarországot akar, ahol nem éneklik két fröccs után a Székely Himnuszt, hanem a felvörösökproletárokat, nem ünneplik a magyarok a sport-győzelmeit, ahol nem büszkék a magyarok a magyarságukra… és ahol az utcákon magyar vér folyhatna reggel, délben és este. Az utcai tüntetésekkel meg elriaszthatná a nép a külföldieket, letörhetné az idegenforgalmat, autók éghetnének, és embereket verhetne – nagyonbangónéni szerint – akaszthatna minden hazafi, mert hiszen hülyeferibácsi megmondta: „az utcai erőszak a magyar hazafi kötelessége”.

El is képzelem: – a hatalmas tömeg, mind a százan remegő kézzel próbálgatná a gyufát és ott őrjöngene előrehaladott demenciájában a spanyol rendszámú hídlezáró BMW mellett, hogy nem gyullad, mert gyufa ahhoz kevés, benzinre meg nem jut már a nyugdíjból, és ők nem kapnak sem benzinjegyet, sem névnélküli bankkártyát, sem üveget a Molotov-koktél elkészítéséhez.

A fiatalok is aktivizálhatnák magukat, hiszen rabszolga módjára járnak iskolába, ahol még tanulni is lehetne valamit, hiszen ez az Zorbán az oktatást is rabszolgásítja… Még külföldre is kiküldi őket, nyelvet tanulni állami pénzen… Minő aljasság! Pedig a hülyeferibácsi nem így gondolta, amikor azt mondta, hogy „el lehet menni, itt lehet minket hagyni”. Mert a hülyeferibácsi végleg el akarta küldeni a magyar népet ebből az országból, hogy más, sokkal színesebb lakosság legyen végre a Kárpát-medencében, nem ez a beképzelt, békét és jólétet akaró orbánista birka, és teljesítményére, hazájára, történelmére és hagyományaira büszke keresztény banda.

Furcsa ez a magyar nép. Orbánt akarja, aki úgy lop, hogy közben soha nem látott módon fejlődik az ország, van családpolitika, nemzetpolitika, a nemzeti vagyon sokasodik, és még a hülye még beruházásokból sem lop el 167 milliárdot, és nem viszi offshore cégekbe a nép pénzét, mint az az áldott jó hülyeferibácsi és bandája tette. És ez a gyerektámogatás??? Hát így soha nem fogy el a magyar, ebből a „kurvaországból” ha nem hülyeferibácsira hallgatunk. A Zorbán pénzt ad a házasság megkezdéséhez, de nem ám az igazihoz, az egyneműéhez, és a gyermekek után… egyszer csak vissza sem kell adni a hitelt… rémes Európa ellenesség! A nemzeti vagyont is gyarapítja ez a nagyravágyó Miniszterelnök, akinek a magyar nemzet az első, nem az internacionalizmus, a nemzetköziség, a „múlt végleg elsöprésének” gyönyörűsége, a nemzetek nélküli színes Európa, ahol magyar és keresztény hullahegyek gyönyörködtetnék az évszázadok óta erre várókat, ahol magyar fiatalok százai halnának meg az utcai forrongásban – ha hülyeferibácsin, a „hazafin” múlna.

A nép persze azért ott van az utcákon… járókerettel, iskolatáskával, csecsemővel a karján, bedrogozva, részegen. És hogy legyenek legalább százan, hát külföldi eftásakat is hoznak. Ezek segítenek lezárni egy-egy hidat, és némi akcentussal üvöltözik a hülyeferibácsibácsi csapata által kiadott jelszavakat, de nagy odaadással tanulják is a trágár szavakat, hiszen az üres közintézmények előtt, vasárnap este, a lakosság örömére ordibálnak és hallgatják az önjelölt politikusok világrengető proli-megszólalásait, amelyeket eredetileg 1919-ben írtak, csak a szöveg most került elő… Hiába… a hülyeferibácsi tudja mit csinál, mert ismeri a nagy kommunista elődök munkásságát, a nagyonbangónéni meg még idézni is tud tőlük.

A Fidesz-KDNP szavazók és a nemzet túlnyomó többsége hálás is lehet hülyeferibácsinak, hiszen a kétharmadokat folyamatosan elősegítő választási eredmény nem is a Fidesz-KDNP-nek, hanem ennek a zseniális, gyilkos elődök családjába nősült, zsidótól rekvirált villában élő, diploma nélküli, diplomás, kissé furcsa tekintetű, néha labilis járású és dadogó milliárdosnak köszönhető. Ha nem lennének ezek az utcai tüntetések, a parlamenti törvénytelen rendzavarás, a hangos és értelmetlen ordítozások, a gyilkosságokra felszólító utcai skandálások, és a zsidók listázásával mélyen egyetértő politikusok folyamatos magyar-, zsidó-, és keresztényellenes gyűlöletkeltése, akkor sehol nem lenne a Fidesz. Mert, akkor lenne egy kormánypárt és egy kulturált ellenzék, s mindkettő a nemzet, a magyarság, a magyar érdekek szolgálatában állna úgy itthon, mind a ránk erőltetett – és már eddig is sok ártó – EU-ban egyaránt. Ám, ilyen – hülyeferibácsinak hála – nincs, mert a mi kiváló ellenzékünk olyan, mint egy vidéki kultúrház kabarétársulata… Igaz, jókat is röhögünk rajtuk.   

H. Feri fogadalmat tehetett valahol valakinek, hogy nem hagyja a balliberális pártokat kormányra kerülni. És hülyeferibácsi tartja is a szavát, mert a nemzeti oldal bátran tervezhet akár 2050-ig is ezzel az ellenzékkel, amelynek magja lassan kivonul a küzdelmes életből, lejárt biológiai óráját tekintve. A potenciális áldozatként utcára hívott gyerekek pedig előbb-utóbb rájönnek, hogy mindenki hülyeferibácsinak születik… de ők inkább továbbtanulnak. Az antifasiszták és a külföldi segítők pedig megunják, hogy Magyarországon valami másféle ostoba többség lakik, mint Párizsban vagy Szerbiában… és hazamennek, mert nem lehet lángba borítani Budapestet.

A milliárdos hülyeferibácsi minden bizonnyal büszke magára. És joggal lehet büszke. Mert ilyen mesteri módon sehol nem lehetett Európában lejáratni és megsemmisíteni a liberális, szocialista, náci összefogásban megellett ellenzéket, mint Magyarországon. És ez az ő, és a többi ellenzéki vezető világraszóló sikere. Igen a többié is, hiszen, aki ezért színiiskolába, dublőrképzőbe vagy artista és bohóc tanfolyamra járt, az saját idejéből vett el… de ismerjük el: hülyeferibácsi, a nagy rendező, Oscart érdemelne, mert nem csak szórakoztat, de szellemi és ideológiai téren is felismertette és kamatoztatta tehetségét. Jobb, mint egy egyetemi tanár, ugyanis egy-egy kígyózó beszéde után ezrek távolodnak el a liberális gyűlölködés és a szocialista „akaszthatnék” elvétől.

Javaslom a Fidesznek, hogy tüntesse ki „tiszteletbeli Fideszes” jelvénnyel vagy adjon egy diplomát az elveszett helyett a tiszteletbeli Fideszességről, a mi hülyeferibácsinak és társainak, mert nélkülük – az ajtónakszaladóági, a büdöszoknigyárosákos, a nácizmusnembűnkarigeri, a földönfetrengővarnyúbácsi, nélkül bizony mi nem építhetnénk eredményekben gazdag országot. És ez bizony jutalmat, elismerést kíván… amit előbb-utóbb kamatostul meg is kapnak… ha így folytatják.

Stoffán György

A Vatikán mostohagyermekei – avagy mi lesz a magyar vértanúkkal?

Értetlenül állnak a Kárpát-medencei magyar katolikus hívek annak láttán, hogy a Szentszék számos magyar ügyet vélhetően szándékos politikai meggondolásból félretesz és hagyja feledésbe merülni olyan nagy egyházi személyiségek boldoggá avatási ügyét, akiknek emléke és példája ma úgy hiányzik a magyar társadalomból, mint egy falat kenyér. Főként az erdélyi ferencesek ügyei – nyilván politikai megfontolásból – maradnak elintézetlenül, de a hazai ferences vértanúk boldoggá avatásával sem siet a szent hivatal. Hasonlóképpen nincs előrelépés Mindszenty József és Márton Áron vértanúk oltárra emeléséről, ami azért is érthetetlen, mert azt a VI. Pált – akinek külügyminisztere mindkét lánglelkű » magyar és székely « főpapot megalázta a kommunista diktatúrával kiegyezve, majd egyházpolitikai érdekből semmibe vette küzdelmüket – szentté avatta. Azonban Csiszér Elek és Boros Fortunát ferences szerzetesek boldoggá avatásáról évtizedek óta hallgat a politikai előnyöket mindenfölöttinek tartó Szentszék. Csiszér Elek (Csíkcsobotfalva, Csík szék, 1856. nov. 6. – Brassó, 1942. ápr. 27.) szenté avatásáról utoljára és hivatalosan az 1958-ban elhunyt (politikai okokból boldoggá nem avatott) XII. Pius pápa pontifikátusa alatt esett szó. Boros Fortunát ferences vértanú boldoggá avatását (Zetelaka, 1895. június 3. - Capul Midia, 1953. március 16.) – akit a románok a brassói szerzetesházból a Duna-csatorna építésére hurcoltak, majd ott a súlyos beteg, 58 éves papot egy lapáttal agyonverték –  2003. március 4-én a gyulafehérvári Főegyházmegye a kommunizmus romániai vértanúi közt kérte a Szentszéktől P. Fortunát boldoggá avatását is, de az ügyben immár 17. éve nem történt előrelépés. Itt kell megemlítenem, hogy Csiszér Elek ügyét Ő, mint akkori provinciális terjesztette fel a Szentszékhez!

Kelemen Didák, Batthyány László, Szabin testvér, Hám János ügyének lezárására is vár a magyar katolikusok Kárpát-medencei közössége.

Körösztös Krizosztom, Kovács Kristóf, Hajnal Zénó, Kiss Szaléz, Lukács Pelbárt, Kriszten Rafael és Károlyi Bernát magyarországi ferences vértanúk ügyében sem érkeznek újabb bíztató hírek a Vatikánból. „A fenti hét szerzetes 1944. és 1954. között életáldozatával tett tanúságot hitéről és emberszeretetéről. Hárman szovjet, illetve jugoszláv csapatok, négyen pedig a kiépülő kommunista rendszer áldozatai lettek. Mártírhaláluk ideje arra a tíz évre esik, amikor a Magyarországot lerohanó, majd rabigába hajtó reguláris és partizáncsapatok, valamint a támogatásukkal kiépült rendszer számára az élet nem volt érték. Amikor a kommunista rezsim még nem ismerte fel, hogy a vértanúk vére az egyház magvetése.”(Magyar Kurír)

A boldoggá avatási eljárások hosszú időt vesznek igénybe, megalapozottnak és igazoltnak kell lenniük, ám a fent felsorolt esetekben csaknem minden feltétel adott volna ahhoz, hogy a Szentszék engedélye megszülessék. XII. Pius pápa, a magyarság nagy védelmezője, már évtizedek óta zavaró tényező bizonyos politikai körökben, ezért a kezdeményezett boldoggá avatása elmaradt, noha életszentsége ezt mindenképpen kiérdemelné. Hasonló lehet a helyzet a magyar főpapokkal és szerzetesekkel is, kivált az erdélyi, boldoggá avatásra felterjesztett nagyjaink esetében, hiszen egy Krisztust tagadó államvallású, szakadár ortodox birodalommal való jó politikai kapcsolat többet ér a Szentszék számára, mint a mindig hűséges székely és magyar nemzet katolikus közössége, amelynek száma jóval kisebb, mint a román katolikusoké. A Szentszék pedig, ehhez a nagyobb számú román katolikus közösséghez alkalmazkodik külpolitikájában. Ennek a külpolitikának volt tudható, hogy a szent pápa, II. János Pál nem látogatta meg az ezer éves Gyulafehérvári Főegyházmegye központját, nem emelte metropolita rangra a jelzett érsekség érsekét, a csángók nem kapnak lehetőséget magyar nyelvű lelki gondozásra falvaikban, s a Szentszék nagykövete pedig, a román tárgyalódelegációhoz fordulva azzal tréfált Marosvásárhelyen, amikor a katolikus iskolaközpont „érdekében járt el”, hogy a magyarok miért nem olvadtak már be a nagy román közösségbe, hiszen volt rá száz esztendejük. A politika felülírja tehát a szenvedést, a krisztusi magatartás elismerését, a hitért elszenvedett halált… Róma mai püspöke tervezi ugyan a székely néppel való találkozást, de érdemi intézkedés nem történik sem a pasztorációt, sem a boldoggá avatásokat illetően… (És mégis van néhány vakvágányra terelődött erdélyi pap, aki ennek a látogatásnak örül…)

S mi lehet a Kárpátok gyűrűjében, az Esztergom-Budapesti Érsekség fennhatósága alá tartozó felterjesztettek boldoggá avatása elodázásának az oka? Miért nem lehet a szentek és boldogok sorában Mindszenty, és a vértanú ferencesek? Mert a politika felülírja a szenvedést, a krisztusi magatartás elismerését, a hitért elszenvedett halált… és felülírja a magyarságot is… Rómában.  

Ha Casaroli államtitkárt is boldoggá vagy szentté avatja a mai római püspök, akkor több kérdésem nincs. Addig viszont a fenti sorokat kérdésnek tekintve várom Róma válaszát, hiszen jó lenne még megélni legalább a legnagyobbak elismerését… és szükség is van rá, hogy a Szentszék is példaként állítsa a magyar fiatalok és a Kárpát-medence magyarsága elé azokat, akiknek ez a nép köszönheti, hogy még létezik. Vagy ezt nem nézi jó szemmel a vatikáni külpolitika? 

A fentiek ellenére addig, amíg konkrét és egyértelmű válasz nincs, addig is büszkén tekintek e feledésre ítélt nagyjainkra… hiszen a Mennyek országában nincs politikai megkülönböztetés, és nincs szükség e földi beleegyezésre sem… Akiket itt a földön magyarságuk és hűségük miatt maga a Szentszék is kellemetlennek tart, ott a Mennyben már megkapták jutalmukat.

S így, mintha nem volna politika, Szentszék és sok ostoba vatikáni politikai bürokrata és áruló, imádkozhatunk… imádkozzunk Hozzájuk hazánkért, nemzetünkért, megmaradásunkért!

Stoffán György

Stoffán György: Nyílt levél Karácsony Gergelynek

„A zsidólistázás, nem nácizmus”

Vártam néhány napot, mert azt gondoltam, hogy lesz olyan hivatalos zsidó szervezet, amely felemeli a hangját egy nyíltan fasiszta kijelentés miatt.  Nem volt. Így hát én, katolikus keresztény létemre, kell, hogy szóljak hozzád néhány keresetlen szót. Igen, tegezlek, mert egy taknyos, tudatlan senki vagy, aki a hatalomért bármit elkövetsz… Milyen jogon mondok én neked effélét? Részben az öregebb jogán, másrészt a magyar keresztény ember jogán, harmadrészt pedig azon a jogon, hogy mi nem így, és nem ebben az aljas szellemben nevelkedtünk, amelyben te ma leledzel.  

Nos, kezdem az elején. A rendszerváltáskor kereszténykurzust hangoztatott a liberális ellenzéknek nevezett, már akkor is fizetett társulat, és mindent elkövetett a keresztény érték fundamentumán álló Magyarország felépítése ellen, mert a kereszténységben magát az ördögöt, a fasizmust vélte politikai okfejtéseiben felismerni és felismertetni ostoba követőivel – parancsra. Majd a „ki a magyar” kérdést szegezte a rendszerváltóknak szintén egyfajta gyűlöletkeltési szándékkal, mert azt akarta elhitetni a nem keresztény társadalmi réteggel, hogy ők a rendszerváltás következtében veszélyes helyzetbe kerülnek, hiszen a magyar keresztény ab ovo utálja a zsidókat. Így, odajutott mára ez az ország, e két aljaskodó méregkeveréssel, ahol ma van, ahol ma vagy. Mert ma már a józan, keresztény, magyar gondolkodásmód esztelen gyűlölése számotokra mindent megenged, minden aljassággal szemben elnéző és nincs már emberi érték, erkölcs és józanság a ti esztelen, ámokfutó táborotokban. 

Ti, a mai ellenzék, ma már zsidóként és nem zsidóként önmagatokat is gyűlölitek és olyan kijelentésekre vetemedtek, amelyek akár büntetendőek is lehetnének, ha egy normális országban, egy normális földrészen élnénk. Miattatok azonban nem ilyenen élünk. Mégis elmondom neked, hogy mit is mondtál valójában és miért vagy megvetendő, szánalmas és veszélyes e társadalomban, a társadalomra. Teszem ezt azért, hogy az alvó, épp nem odafigyelő hitközségi urak is felébredjenek, s ne csak az én feladatom legyen a magyarországi zsidóságot megvédeni a te gyűlölködő, a magyarországi – békét óhajtó és biztonságot remélő – zsidóságot és ezzel az egész országot fenyegető álpolitikus fajtádtól.

Mert a listázás bizony náci módszer, Karácsony Gergely!

A listázás olyannyira az, hogy Édesanyám épp a listák megsemmisítésével védte meg zsidó cserkészlány barátnőit, amikor a Cserkészlány Szövetség Bakáts téri irodájában a vaskályhába gyúrta be a zsidó cserkészlányok kartonjait… azaz a listát, hogy a nyilas csürhe ne találjon olyan kimutatást, hogy a szövetségben hány zsidó fiatal lány van… Mert a lista bizony mindenkor lista volt, és arra szolgált, hogy nyilvántartson valakiket. Lista volt a nyilasok kezében, s a listák alapján ezreket tereltek állatként az utcákon, vagonokba, a listák alapján vágták falhoz a csecsemőket az Istenhegyi úton és a Maros utcában… s lista alapján vitték el azokat, akiknek a származása kérdéses volt. De volt egy másik lista is Karácsony Gergely, amely alapján Anyám, tizenhét évesen keresztleveleket gépelt éjjelente a városmajori plébánia irodájában, életét kockáztatva… Mert tudta, hogy az a lista számít… sokaknak életet jelent.

Ám, a történelem – a közelmúlt történelme – nem csak zsidó listákat ismer. A kommunista listák is épp olyan veszélyesek voltak, mint a nyilasok és a Gestapo listái. Lista volt a politikailag megbízhatatlanokról, akik az Andrássy út 60-ban landoltak, vagy Recsken töltötték szabadnak nem éppen nevezhető idejüket az ÁVH jóvoltából, de listák alapján diákokat, papokat és szerzeteseket öltek halomra a ti hozzád hasonló buta, és hataloméhes szellemi elődeitek.   

Ne akarj tehát listázni Karácsony Gergely, mert a lista nagyon veszélyes, nagyon diktatórikus és nagyon náci módszer… és persze kommunista is.

Inkább kérj szépen bocsánatot a túlélőktől, zsidóktól és nem zsidóktól, majd vedd a kalapodat és tűnj el a magyar politika palettájáról. Mert a te szerencsétlen, tudatlan és hataloméhes ostoba voltod potenciális életveszély, ami emberek ezreinek pusztulását idézheti elő ismét, amint ezt a történelem már többször bebizonyította.

Bár… nem is tudom, Hír tv-s kijelentésed után bárki igényt tart-e bocsánatkérésre egy olyan embertől, mint te. Nem hiszem…

Zadravecz-passió könyvbemutató Esztergomban...