Nagydorog, a Paks melletti község, kivette a részét a magyar történelem sötét időszakából is. Az először 1397-ben említett település békés, uradalmi életét élte évszázadokon keresztül. 1883-ban már vasút kötötte össze a Magyar Királyság vasútvonalaival. A történelem, 1956-ig nem hagyott véres nyomokat a település históriájának lapjain, ám a kommunista gyűlölködés, értékrombolás és mélyprimitívség itt is letette a rá jellemző, a normális magyar keresztény embereknek mély sebet okozó, vörös garasát.
Ezt a nagydorogi időszakot mutatta be A Kocka című film, amelyet november 6-án láthattunk a helyi házasságkötő teremben. A film dr. Téglásy Imre részletes kutatása, remek rendezése és Bella Árpád zseniális technikai munkája valamint Hahn Róbert kitűnő drónfelvételei által vált tökéletes, megrendítő és drámai kordokumentummá.
A rendező nem véletlenül nyúlt pont Nagydorog 1956-os történetének témájához. A dokumentumfilm hiánypótló alkotás, hiszen amíg az azon az őszön történt fővárosi eseményekről, a forradalomról, a harcokról és a megtorlásról sokat tudunk, addig a vidéki eseményekre a feledés homálya borult.
Édesapja, és ez által az egész család, de még a falu lakossága is megszenvedte a kommunisták aljas bosszúját. A bizonyítatlan vádak, rágalmak sora, a ma is ismert kommunista hazudozás, és az ezek alapján indult gyilkos bosszúhadjárat apró részleteit ismertük meg a filmből, amely egy falu keresztútját és egy család szenvedését, a hamis váddal vádolt tisztességes, magyar ember gyermekeinek évtizedekig tartó megalázását mutatta be.
Dr. Téglásy Imre ártatlan édesapját – akinek csupán annyi volt a „bűne”, hogy hadmérnökként szolgált a Horthy korszakban –, koholt vádakkal vitték a kistarcsai központi internálótáborba, ahonnan szabadulása után sem térhetett haza családjához, akiket évekig meghurcoltak a helyi vörös kiskirályok, ahogyan az ellene vallani nem hajlandó személyeket is. Őt, őket soha, senki nem rehabilitálta, senki nem kért bocsánatot, ahogy azokat a pufajkás, kommunista, gyilkos különítményeseket sem állították bíróság elé, akik ártatlan nagydorogi és környékbeli fiatalokat gyilkoltak meg bosszúból, vagy éppen kézigránátot dobtak szórakozásból az emberek közé Pakson.
Megrázó élményként tudhattuk meg a filmből azt is, hogy a rendező mit élt át, mit érzett abban dunaföldvári gimnáziumban, ahol a „dicsőséges Szovjetuniót” méltatta a kommunista történelemtanár, aki Téglásy édesapját az – osztály előtt – mindenféle gazembernek elmondta.
Nagydorogon tehát, olyan filmet láthatott a közönség, amelyet az Uránia Nemzeti Filmszínházban kellene folyamatosan műsoron tartani, mert ebben a filmben, a minden részletre kiterjedő alapos oknyomozás által, a kommunista korszak embertelen ocsmányságait, a vörös hazaárulást és gyűlölet korszakának minden apró szegmensét ismerheti meg a néző, a nagydorogi események tükrében.
A legmegrendítőbb ezen az estén az volt, hogy a filmet nézve átérezhettük: a történelem – ha nem álljuk útját –, újra játszhatja, mozis kifejezéssel élve – prolongálhatja azt a vörös, kegyetlen rémkorszakot, amelynek bűze a mai Nyugatról egyre inkább ideérződik, beszivárog Magyarországra.
Mert a kommunizmus szellemisége, eszméi, és gyilkos, primitív indulatai nem változnak, csak az azt, ma Magyarországon képviselőké, akiknek felmenői következmények nélkül borították vérbe, gyűlöletbe Magyarországot és az egész Kárpát-hazát. Utódaik célja is ugyanez, hiszen tisztában vannak azzal, hogy az akkori idők okozta félelem ma is gúzsba köti az emberi, szabad gondolkodást, ma is éppen így lehetne erőszakkal uralkodni a népen. Beleborzongtunk ebbe az érzésbe 2025. november 6-án, Nagydorogon.
Czeglédi
Andrea