Virág Benedek újratemetése (forrás: Pálos-rend achívuma)
…akkor nem kellene külön megemlékezést írnom a nagy magyar püspök halálának hatvanadik évfordulójára, mert minden iskolában ünnepséggel emlékeznének arra a nemzetvédő barátra, aki egész életét arra áldozta, hogy mentse, ami menthető a nemzet hitéből, hagyományaiból, múltjából. Nem engedte csüggedni a felszabdalt haza népét, hanem meglátogatta a székelyeket, s együtt örült a kassaiakkal, amikor az első bécsi döntés visszaadta jogos jussunk egy kis darabkáját. Zadravecz István soha nem mondott le a trianoni igazságtalanság által erőszakkal elvett magyar területekről, Mária országáról.
Ebben nem ismert kompromisszumot, és a részleges terület-visszaadási megol-dásokat is csak átmeneti állapotnak tekintette. Ő követelt először igazságot Ma-gyarországnak, szervezte a civil társadalmat az irredenta mozgalomba, – mint tábori püspök – de egyedül ő látogatta meg a Horthy által is elárult Rongyos Gárdát is, valamint ő gyűjtött segélyt, élelmet és egyéb ellátást a Budapesti kor-mány által magára hagyott nyugat-magyarországi véderőnek, amelynek soraiban jobbára a felszámolt Székely Hadosztály tagjai szolgáltak.
Püspöki címere
Az akkori kor liberális sajtója, a szabadkőműves kormánytagok, és maga a Kormányzó is fejet hajtott az 1920-ban aláírt gyilkosság – ami a magyar részről történt aláírással öngyilkossággá minősült – diktátum előtt. Zadravecz már akkor közellenség lett. „Keressetek magatoknak olyan tábori püspököt, akinek, ha ugráltok a hasán, kifolyjon belőle a trianoni trágyalé” – írta, a tábori püspöki székről való lemondásában Csáky miniszternek.
E lemondással viszont elkezdődött az a rögös és sok szenvedéssel járó életút, amelyet először a világháború előtt, majd a kommunista megszállás után, haláláig végigszenvedett.
A nép lelki gondozását tartotta elsődleges feladatának, de nagy gondot fordított a magyar emigráció nemzeti elkötelezettsége megtartására is. Két alkalommal is járt Amerikában, 1941 januárjában pedig, a Székelyföldre látogatott azzal a cél-lal, hogy megismerje az ottani nép életét, hitét és elkötelezettségét.
Lelkesítő beszédei, és a mély gondolatokat átadó lelkigyakorlatos meditációi, ünnepi szónoklatai ezreket erősítettek magyarságukban és hitükben. A világhá-ború alatt aktívan részt vett az üldözöttek mentésében is.
A Népbírságon
A háború végén egy jó szándékú szovjet tiszt kérte, hogy meneküljön el az or-szágból, mert a moszkovita kommunisták a szovjet hatóságnál feljelentették, mintegy bosszút állva az 1919-es kommunista gyilkosságsorozat megfékezésé-ben való részvételéért. A püspök nem ment el, mert meggyőződése volt, hogy semmi olyat nem tett, amiért menekülnie kellene. Mégis letartóztatták, de nem találtak olyan bűnt, amiért súlyos ítéletet szabhattak volna ki, a püspökre. Ezért az előzetes letartóztatás két évére ítélték, de a kínszenvedéseknek korántsem lett vége. Rövid máriagyüdi kényszertartózkodás után, mostohaanyja pasaréti házá-ban húzódott meg, majd amikor azt a kommunisták elvették, idős anyjával együtt kényszerlakhelyeken élt drámai körülmények között. Erről az időszakról is megemlékezik Janka nővér, a püspök rokona, aki haláláig vele maradt a zsámbéki plébánián, ahová a kényszerlakhelyek után a plébános befogadta az idős, beteg főpapot.
Janka nővér, jegyzeteiben így ír a kényszerlakhelyek korszakáról:
„Alsóvadászhoz közeledtünk. A kovácsmester kalapáccsal megállította a kocsit, s így szólt: „Isten hozta püspök úr! Ma huszonöt éve ezen a helyen én fogadtam díszkapuval, amikor bérmálni jött bennünket.” Egy kis bolthelyiségbe tettek bennünket, a gépállomással szemben. A gépállomás vezetője figyelt bennünket. Este a tanácsházi irodából néhányszor kővel dobálták meg az ajtónkat. Református község volt. 80 lélek római kat. és gör. katolikusok is voltak. Igen jó emberek. A pestieknek nem adhattak semmit. Ezt dobolták ki. Mégis ilyenkor sok mindent kaptunk.
Előttünk a téren gabonacséplés volt. Utána odarendeltek összetakarítani. A püspök atya, Gróf Bethlen András, Szendy polgármester (Budapest), Nádasi, a zsidó hitközségi elnök és én. Püspök atya Nádasival a pelyvát és a töreket nagy kosárba gyűjtötték és szépen rendbe hozták. Bethlen tréfásan odaszólt: „Janka ne siessen! Délig készen leszünk. Ma van az 50. születésnapom és délután elmegyek a liba-patakba fürödni.” Igen izzadtunk. Nyugodtak voltunk, nem zúgolódtunk, és szó nélkül dolgoztunk. Igen finom úri lélekkel viselték a sok megaláztatást.
Majd hernyókat szedettek velünk. A tanácsháznál az elhanyagolt kertet is felás-tuk. Egy néni odaszólt: „Óh, kapálják össze, hogy ne is lássék…”
Nevelőanyjával
1952. március 2-án, egy kulák-családhoz kerültünk. (Gazdagabb kisbirtokosok voltak régen.) A régi lakásunk, amely egy bolti iroda volt, a tanácsnak kellett. Öt férfi segített költözködni. Nem fogadtak el semmit érte: „Kötelességünk szenvedő embertársainkon segíteni!”– mondották. Az előbbi helyen 22 egeret fogtunk. A püspök atya kabátzsebében kölykeztek ki. Házigazdánk, a felesége és veje börtönbe került. Így egyedül maradtunk a nagymamával, a két unokájával, és egyéves dédunokájával.
Karácsony szentestéjén gyertyák égtek a kis karácsonyfán. Csendesen ültük kö-rül. Püspök atya néhány szót mondott Jézus születéséről, mindnyájan sírtunk. Azzal fejezte be a beszédét, hogy a többiek nemsokára hazajönnek a börtönből. Így is történt.” („Uzdóczy Zadravecz János P. István vértanúsága - Írta: Csosits Janka – részlet. Ferences Levéltár, 1023. Margit krt. 23.)
Zsámbéki tartózkodás alatt rendtársai látogatták, és innen járt a püspök titkos papaszentelésekre. Olyan fiatalokat szentelt lakásokban, éjszaka templomokban, akiket a kommunista diktatúra eltiltott a további teológiai tanulmányoktól, de titokban, mégis kiképezték őket. Erről egy érdekes esetet az egykori zsámbéki háziorvos fiának mesélt Janka nővér. Tőle ismerjük a történetet:
„A Püspök Atya egy vagány ember volt. Halála után jó pár évvel, Bakonybélben ÉDESANYA és én találkoztunk Janka nővérrel, aki idős éveit ott töltötte. A halk szavú Janka nővér igen érdekes történetet mesélt el. Úgy kezdte a gondolatát, hogy ezt a történetet egykor nem lehetett volna elmesélni, de ma már ennek nincs jelentősége: – Az egyik este úgy tizenegy óra után azt vette észre Janka nővér, hogy a Püspök Atya az utcán van, a napórás iskola felőli oldalon és várakozik. Hamarosan kanyarodik a Perbálon keresztül Budapest felé menő autóbusz, amit megállít és felszáll rá. Hogy került ki az utcára? A kapu zárva, ahhoz nincs kulcsa? Bemegy a szobájába, kétséget kizáróan meggyőződik arról, – mivel az ablak nincs bezárva, csak behajtva – itt ment ki a plébánia épületéből. Ez még érthető volt, leereszkedett (2m magasság – a szerk.). De reggel a szobájában volt. Kifelé az ablakon keresztül leereszkedett, de visszafelé miként jött be azt nem tudta megfejteni.„
Rendje nem merte visszafogadni egyik kolostorába sem, így haláláig Zsámbé-kon maradt. Utolsó kívánsága szerint Esztergomban, a ferences templom kriptájában helyezték örök nyugalomra. Temetése előtt a kommunista rendőrség zár alá vette a templomot és környékét, de Schwartz-Eggenhoffer Artúr, apostoli kormányzó, aki az esztergomi érseket helyettesítette – Mindszenty az amerikai követségen belső száműzetésben volt –, papi gyűlést hívott össze és papjaival együtt, az érseki palotából levonult a templomba…
.jpg)
Ha tehát, lenne nemzeti nevelés kicsiny hazánkban, és a magyar fiatalság büsz-kén emlékezhetne a nemzet hőseire, mindezt nem kellett volna leírnom, mert az iskolákban, november 13-án megemlékeznének e 60-dik évfordulón a 20. század egyik legnagyobb magyar püspökéről.
November 13-án, csütörtökön este hat órakor megemlékező szentmise lesz a zsámbéki plébánián, majd 16-án délelőtt a 9 órai szentmise után koszorúzással emlékeznek Zadravecz István püspökre…
Bízom benne, hogy az Igazságot Magyarországnak Szövetség civil szervezet mindkét megemlékezésen megjelenik és lerója kegyeletét a nemzet nevében…
Stoffán György