Mi lesz, ha nem?

Bizonyos korábbi tévedések okán felmerül bennem a kérdés: mi lesz, ha nem sikerül „lecsapolni a mocsarat” júniusban és vereséggel zárul az unós választás, azaz, nem tudjuk elfoglalni Brüsszelt? Hiszen a „lecsapoljuk” és „elfoglaljuk”, ma még éppen olyan fantazmagória, mint a „nem csapoljuk” le és „nem foglaljuk el”. A nemzeti oldal csak a győzelem eshetőségére számítva tervezget, éppen úgy, mint von Leyen megválasztásakor, amikor örömujjongásban tört ki az akkori „győzelem” láttán. Azután jött a fekete leves és lám, Európa hovatovább háborúban áll. Mi több: világháborúban…

Tehát, kérdésem a következő: van-e valamilyen forgatókönyvünk arra, ha júniusban

választási csalás vagy a nyugat-európai társadalmak immár természetessé vált stupiditása okán minden marad a régiben, és tovább folytatódik az az elmebeteg politika, amely szinte már meg is semmisítette az Öreg Földrészt? Ez esetben talán az egyetlen megoldás, ha akár ideiglenesen, akár véglegesen elhagyjuk ezt a beteg, Istent és embert nem ismerő, háborús és háborodott gondolkodású konglomerációt, és keresünk magunknak új szövetségeseket. Olyanokat, akik mind gazdaságilag, mind katonailag függetlenek az USA-t igazgató láthatatlan hatalomtól, és az egykori Európához hasonlóan keresztény alapokon állnak. Persze, nem biztos, hogy van még efféle hatalom a világban. Ha nincs, akkor bizony magunkra maradunk. És ha magunkra maradunk, akkor egyetlen reményünk az isteni Gondviselés lesz. Igaz, a mai világban ez a legmegbízhatóbb és legbiztosabb lehetőség, amennyiben hittel élünk vele.

Mi magyarok szerencsés nemzet vagyunk, mert a hitünk és a Szent István-i felajánlás által már sok hasonló világpolitikai összeomlást túlélt ez a nemzet. A magyar keresztény szemlélet és életvitel – egyházi hovatartozástól függetlenül –, genetikai áldás. Szenvedve, fogcsikorgatva, megalázva, darabokra szedve, Gulágra hurcolva, deportálva, de évszázadokon keresztül sikerült túlélni minden tragédiát. Most azonban sokkal nagyobb a baj, mint eddig bármikor. Ugyanis, annak a szövetségnek

az áruló és lefizetett vezetése – amely szövetségbe hazudozással, kecsegtető ígéretekkel belerángatták Magyarországot –, beteges és embertelen elképzelésekkel rukkol elő. Olyanokkal, amelyek homlokegyenest ellenkeznek a keresztényi szemlélettel és kultúrával, a joggal, az erkölccsel és a klasszikus európai értékekkel.

A háttérhatalom már leplezetlenül támogatja, illetve irányítja ezt a vezetést, ezért aligha várható, hogy a neki tetsző rombolást, keresztényüldözést egy „demokratikus” választás megállíthatja. Az sem elképzelhetetlen, hogy a végeredmény már ott lapul egy dossziéban, valahol az USA-ban vagy egy európai páholy irodájának mélyén.

Tehát nekünk, magyaroknak minden eshetőségre számítanunk kell. Lélekben és fizikailag is fel kell készülni egy negatív fordulatra is, hiszen a belpolitikai támadások egyre erősödnek, de az azokra adott válaszok korántsem elégségesek. Mintha megtorpant volna minden a jobboldalon… és ez nem jó! Ma, a társadalomban, az egyházakban és a közéletben, minden szinten magunkhoz kellene térni és kimutatni azt a rejtett erőt, amely a történelem során mindenkor megvolt a magyar társadalomban, ha az végveszélybe került.

A kormány-médiának is sokkal nagyobb, szerteágazóbb, kulturáltabban végzendő és több feladata van, mint amennyit ma látunk teljesíteni vagy éppen nem teljesíteni. Ez a magyar néplélek ismerete nélkül szinte lehetetlen, mert amíg a bal oldali médiumok az erőszakra, a gyűlölködésre, a negatív emberi tulajdonságokra építenek, addig ezt a mentalitást a jobb oldalon tilos volna átvenni. Nem azt kellene figyelnie a jobboldali szerkesztőségeknek, hogy a másik oldal mit nem ír meg, mivel nem foglalkozik, hanem azokat a súlyos bűnöket, bajokat és problémákat kellene napestig sorolni a nyomtatott és elektronikus sajtóorgánumokon keresztül, amelyeket az elmúlt öt esztendőben ez a politikai oldal elkövetett. Valamint arról is sokkal többet kellene, hogy halljon a társadalom, hogy mi forog kockán, ha ezek nyernek. Ma amolyan, veretes szocialista mantrát hajtogat a jobboldali sajtó… olyan jelszavakat, amelyeknek semmi értelmük nincsen. Mert nincs bennük a néplelket érintő, szeretetteljes, emberséges gondolat. A „nem adjuk a hazánkat”, „legyél te is forradalmár” vagy a „megvédjük a családokat” szlogenek inkább idegesítőek, semmint meggyőznének bárkit bármiről…

Rövid időnk van még arra, hogy értelmes és a társadalmat megérintő érvekkel, cikkekkel, azok alapján valóban győzzünk, „csapoljunk, elfoglaljunk”, normalizáljunk. Ehhez azonban sürgősen át kell gondolni a társadalommal való kapcsolattartás (kormány-kommunikáció) koncepcióját. Mert a kérdés sajnos állandó és marad: mi lesz, ha nem?

Stoffán György