A magyar társadalomnak van egy nagyobbacska csoportja, amelynek semmi nem jó, amely nem tud szabadon, a természetesen megélt magyarságában élni, akinek mindig kell valaki, aki helyette gondolkodik, valakire rosszat mond, és e gyalázkodásban, árulásban szívesen vesz részt. Ez a nagyobbacska csoport minden történelmi korszakban megtalálható volt és ma is elemi erővel tör saját országára, az ország vezetőire és mindenkit megsemmisítene, aki nem úgy gondolkodik, nem árulja el a nemzetét, mint ő.
Ez
a csoport azonban, saját magát is veszélyezteti, csak nem érti, hogy ő is éppen
olyan áldozata a magyarság ellenségeinek, mint azok, akiket pénzért, remélt
jólétért elad.
A
kommunista diktatúra időszaka és az oktatás egyre alacsonyabb színvonala, valamint a nemzeti
értelmiség mellőzése, kiszorítása a közéletből, még veszélyesebbé és egyre nagyobb
tömeggé tette, teszi ezt a nagyobbacska társadalmi csoportot, amelyet a demokráciának
nevezett káosz, szép lassan anarchistává alakít. Mindez persze, nem volna
említésre méltó, hiszen a magyar társadalom évszázadok óta, mint egy púpot hordozza
a hátán ezt az elégedetlen, gondolkodásra képtelen társadalmi csoportot.
Viszont, a mai nemzetközi politikai életet tekintve e csoport, mint belső ellenség súlyos veszélyeket rejt, mert beépíti a még normálisan gondolkodó társadalomba a kételyeket, a bizonytalanságot, egyben lehetőséget ad a külső ellenségnek, egyre intenzívebb támadásokra, kormánybuktatási próbálkozásokra. Nem számol azzal, hogy az Orbán-kormány – minden hibájával és bizonyos egyének által elkövetett bűnével együtt is – az egyetlen biztosíték Magyarország megmaradására abban a nemzetközi közegben, amely a nemzeti szuverenitást már csaknem teljes egészében megszüntette. Mára azt a keveset is el akarja venni, ami még megmaradt az Európát újra-felosztók ránk erőltetett diktatúrája alatt.
Hiú remény, hogy a júniusi választás ezen a nemzetközi liberális-kommunista diktatúrán változtathat, hiszen a választásokat is a jelenlegi elmebeteg és öncsonkító és Európát megsemmisítő politikai erők vezénylik.
Térjünk
vissza azonban, ama magyar társadalmi csoporthoz, amely nem látja a veszélyt,
felül egy kérdéses jellemű, sajátjait(!) is eláruló politikus, nárciszikus megjelenésének
és elhisz minden politikai ígéretet, vádaskodást, rágalmat. Magyarán, kiélheti
ez a csoport a maga primitív gyűlölködését, elégedetlenségét és irigységét. Ami
viszont ebben a jelenlegi helyzetben kissé elkeserítő, hogy azoknak az embereknek
egy része is felzárkózik az új üstökös mögé, akik eddig megfontoltan és jól
döntöttek, minden esetben a kisebbik rosszat vagy a kedvezőt választva. Ma ez változóban
van. Láttunk már ilyet a történelem során Budapesten, 1919-ben és nem sokkal
később Münchenben is…
Persze nem lehet csak az új felsorakozó, gondolkodásra alig képes társadalmi csoportot okolni e súlyos veszélyt illetően. Tett erről a csapnivalóan rossz kormánypropaganda, a kommunista időket idéző, jelszavakat hajtogató média, a rendteremtést, a demokrácia nevében és a nemzetközi megítélés miatti félelemből elszabotálók. Hiszen az egyetlen ország Európában a mi megcsonkolt Magyarországunk, amelyben büntetlenül lehet hazát árulni a Parlament épületében is… hatalmas állami juttatás ellenében.
Most,
a jobboldali média által elbagatellizált Magyaros vidéki turnén jól látható,
hogy a társadalom ama csoportja, amelyről szó van, bővül. És ennek ma, fele sem
tréfa úgy, hogy közben még mindig elégtelen a jobboldali politikai hozzáállás.
Hiszen, mindössze két olyan politikus van – a nemzetközi szinten, súlyos
terhekkel küzdő miniszterelnökön kívül –, aki képes értelmesen és
megnyugtatóan, vérbeli politikushoz méltón megválaszolni az országban felmerül
kérdéseket, problémákat:
Lázár
János és Kocsis Máté. Szinte mindenki más öntelten, magabiztosan és a kérdéses
jövőben bízva festegeti a saját szivárványát. Eközben, az eddig biztosnak tudott
nemzeti. jobboldali, keresztény társadalmi réteg, a vidék társadalma, azaz a nemzeti
politikai erő fundamentuma is kezd omladozni. Mert mi is elfelejtettünk beszélni
a magyar paraszttal, a vidéki emberrel, és csak akkor látott politikust, ha az valamilyen
beruházást átadott, vagy valamiről meggyőzni igyekezett a lakosságot.
Ma választás előtt vagyunk. Mindenki ígér, minden politikus szeretni kezdi a népet, a lakosságot, és szavakban már a Kánaán kapuját döngeti, hogy a választók bemehessenek rajta egészen a szavazóhelyiségig, biztosítandó a következő évek jövedelmét – a politikusnak. Ma minden párt ezt teszi, hiszen a javadalom édes, a felelősség pedig öt évig azokon a választókon van, akik voksoltak. Mert visszahívni e fene nagy demokráciában senkit nem lehet…
A kereszténynek és magyar politikusoknak nevezettek, csak politikai gazdasági alapon "vetítenek" a népnek a választások előtt. A nép pedig, természetesnek veszi ezt… de egyetlen politikus sincs ma már, aki szlogenek helyett valóban, lelkéből megemlítené Istent, a kereszténység, a vallás erejét… a hitet, mint a magyar néplélek legnagyobb és leghatásosabb fegyverét… mert ebben is mindenkinek meg akarunk felelni. Odadobjuk a saját hitünket, kereszténységünket mások érdekében, másoktól félve, és csodálkozunk, hogy ellenségeink ereje sokszorozódik. Hinni és imádkozni is elfelejtett a magyar! Kitől várjuk hát a segítséget?
Summa summarum: Csalódtam a békési emberekben is, s ahogy tapasztalom, felbolydulni látszik a magyar vidék. Sokakban fogunk még csalódni. Hiába volt éveken át minden jószándékú figyelmeztetés. A jobboldali média sem lett hatékonyabb vagy jobb azzal, hogy a fiatal, jól fizetett versenyzők átvették az ellenzéki – és az egykori kommunista, proli – stílust: a legrosszabb emberi tulajdonságokra, a kapzsiságra és az irigységre építenek, a gyűlölködés és a gúnyolódás mellett.
Igaza volt a költő Zrínyinek, aki évszázadokkal ezelőtt megénekelte: „Jó nép a magyar, ha van kinek engedelmeskednie!” Ám, ma demokrácia van…
(fotó: Ákos, XI. sz-i templom)