A
megemlékezés napja van. Az embertelenségről való megemlékezésé. Iskolákban,
politikai tömörülések rendezvényein, temetőkben s emléktábláknál emlékeznek az
emberek, a holokauszt magyarországi áldozatairól… Azokról, akiket a halálba
vittek a tehervagonok, s azokról, akik az üldözöttek mentésébe haltak bele,
életüket sem kímélve megtettek mindent azért, hogy embertársaikat mentsék.
Azokra emlékezem ma, akik szerzetesekként kolostoraikba menekítették a zsidókat, akik a nyilasok kivégzőosztaga előtt feleltek a zsidómentésért. Vannak olyan áldozatok is, akikről szemérmesen megfeledkezett az utókor…
Dr.
Füzy Sándor volt a plébános akkoriban a Wimppfen-birtokon, az Ercsi melletti
Göböljáráson. Ide deportáltak mintegy hetven budapesti, belvárosi zsidót. Látva
a helyiek és a gróf, valamint a plébános hozzáállását, a zsidók, családjaikat
is leköltöztették a faluba. Füzy plébános, életét kockáztatva, mintegy harminc
zsidót, püspöki hozzájárulással meg is keresztelt közülük.
Az Ercsiben szolgáló nyilas parancsnok, Vitéz Béla alezredes a háború utolsó heteiben azzal vádolta meg Füzyt, hogy pénzért keresztel, ami persze nem volt igaz, de elegendő lett volna mind a MUSZ-os zsidók, mind a plébános letartóztatásához. Erre azonban, már nem volt ideje Vitéz Bélának, mert a zsidókat a falu lakosságával együtt teherautókon Győr mellé szállította a német hadsereg, tudván, hogy a környéken nagy harcok lesznek... a falu négyszer cserélt gazdát. Innen akarták áttörni a németek és a megmaradt magyar katonaság a Budapestet körülvevő szovjet gyűrűt. A polgári lakosságot tehát, menekítették. A zsidókat is teherautókra parancsolták a németek, ugyanis Bejczy Jenő, a birtok főintézője nem engedte hordani a megkülönböztető jelet, ami itt sárga karszalag lett volna, így a németek azt hitték, hogy mindenki a falu lakosa.
(Érdekesség e történetben az, hogy Bejczy Jenő fia, Prof. dr. Bejczy Antal, a Washington Egyetem tanszékvezető professzora és a NASA robotika-kutatója a háború után felvételre jelentkezett a debreceni egyetemre. A felvételi bizottság elnöke a kommunista párt részéről Vitéz Béla ex-nyilas alezredes volt… Így, Bejczyt nem is vették fel oda.)
A megmentett zsidók vissza-visszajártak még a faluba, ahol a lakosság is egy emberként segítette megmenekülésüket. Azonban, a falu, Rákosi által betelepített új lakossága, és a hivatalos állami emlékbizottságok, az évtizedek során megfeledkeztek Shvoy Lajos megyéspüspök, a Gróf Wimppfen-család, dr. Füzy Sándor plébános és Bejczy Jenő főintéző hősies magatartásáról, amelynek köszönhetően mintegy hetven munkaszolgálatos, budapesti, belvárosi zsidó és azok családja megmenekült a haláltól. Azonban, a megmentők mindegyike súlyos árat fizetett ezért a kommunista világban, amelyben a szovjet hadsereggel hazatért moszkovita bolsevikok és a nyilasokból lett új kommunisták álltak bosszút azokon, akik reverendát hordtak, vagy a volt (horthysta) hatalom szolgálatában álltak. Nekik mindegy volt, hogy az osztályellenség korábban mit tett… kiket mentett meg és milyen árat fizetett az emberségéért. Ők megkérték a kamatot is…
Amikor
tehát, népirtásról beszélünk, az azóta eltelt évtizedekről polemizálunk,
eszünkbe kell jutnia a magyar holokausztnak, azaz Trianonnak, Párizsnak, a
Gulágnak, Recsknek, az Andrássy útnak… Mert senki nem érti meg mások
szenvedését, aki önmaga nem szenvedett. Vannak történelmileg hosszú szenvedések
és vannak rövidebbre szabottak… azonban, közös nevezőjük a fájdalom és az
embertelenség. Így, nem lehet külön-külön emlékezni egy országon belüli
szenvedésekre, főként, ha azok szorosan összefüggnek egymással…
Minden magyar szenvedése közös, magyar fájdalommá vált itt, a Kárpát-medencében, és fájdalom is marad mindaddig, amíg tart a megaláztatás, a gyűlölség, amíg időnként jönnek-mennek a vagonok, a menekülő magyar emberek… de, akikre már senki nem figyel.
Stoffán
György