2023. március 13., hétfő

Miért értek egyet Fábryval, Gyurcsány-ügyben (is)?

Talán meg sem szólalnék a Veiszer Alinda műsorában elhangzottak miatt, ám látva a balos reakciókat (pl,; Vásárhelyi Mariska), azt hiszem, nem tehetem meg, hogy hallgatok. Nem mintha Fábry Sándornak szüksége volna bármilyen szolidaritásra ebben az ügyben, hiszen az ország – minimum – nyolcvanöt százaléka mélyen egyetért azzal, amit Fábry Sándor, Gyurcsány iránti érzelmei diktálnak.

Én is beletartozom ebbe a nyolcvanöt százalékba, hiszen megszámlálhatatlan okom van rá. Elsősorban az a hatvanöt év, amelyből harminckettőt abban a hazaáruló, mocskos, vörös világban kellett leélnem, amelyet Feri képvisel még ma is. Igaz, Feri nem csak képviseli, de amint hatalomhoz jut, azonnal aktiválja is a Cohen Béla ’19-es söpredékforradalma óta jellemző, a kommunista mentalitásból, lelki sérülésből vagy genetikából eredő intézkedéseit.

A magyarok olthatatlan gyűlölete állandó ismérve ennek a kommunista mentalitásnak. Ezért fordulhatott elő, hogy 2006-ban, ez a szeretetre aligha méltó niemand, belelövetett a magyarokba, mintegy az ’56-os forradalom ötvenedik évfordulóján rendezett kommunista „ünnepi megemlékezéseként”… mert Feri és az Apró unoka nosztalgiázott egy kicsit. Máig büntetlenül megtehette, mert akkor éppen miniszterelnök volt.

Az a tény, hogy egyáltalán miniszterelnök lehetett a Feri, rávilágít a magyar társadalom súlyos elkorcsosulására is, de ezt most hagyjuk. Ugyanis, a nemzeti elkorcsosulást is Feri szellemi elődei intézték el a korábbi kommunista diktatúra megtorlatlan negyven évében.

Azonban, maradjunk most a Ferinél. Miért is utáljuk, mint a szart? Mert mindent megtestesít egyszemélyben, amiről balgán azt hittük a rendszerváltásnak nevezett időszakban, hogy végre elmúlt… hogy végre nem kell folytatni a birodalmi seggnyalást, hogy szabad és független országban, élhetünk, és a kommunista aljasságnak egyszer és mindenkorra vége. Tévedtünk!  

A birodalmi seggnyalók szabadon élhetnek, milliomosokként, nyilvánosan kifejezhetik magyargyűlöletüket, rugdoshatják a kereszténységet, az egyházakat, a nagyvilágnak hazudozva rágalmazhatják Magyarországot, a magyar nemzetet, és a hasonszőrű új seggek fényesre nyalásával még jól keresnek is. No, ezt testesíti meg a Feri, a pártja, és a naccsága, aki új Magyarországot akar építeni, amolyan minden kommunista Magyarországát. És teszik ezt olykor meggyőző kedvességgel, akasztással fenyegetve azt a három és félmillió magyart, aki a mai kormányra, a NER-re szavazott, aki békében szeretne élni és ráadásul még Európa „patás ördöge”, Orbán Viktor mellett is kitart.  

És akkor nem beszéltem még az elmúlt hatvanöt év első harminckét évéről, amikor otthon sokszor hallottam a Feri által máig képviselt szellemiség családomra vonatkozó drámáját, megismerhettem olyan embereket, akik a mai fenyegetések egykori de facto elszenvedői voltak, s látnom kellett, miként teszik tönkre folyamatosan a következő generációk lehetőségeit, jövőjét és ezzel az országot. És Feri ma sem nyugszik. Háborúzni akar, Orbánt börtönnel, mindazokat, és mindazok családjait is tönkretétellel – voltaképpen megsemmisítéssel – fenyegeti, akik a NER, azaz, a Fidesz támogatói, és akik egyetértenek a magyar Miniszterelnökkel.

Feltevődik hát a jogos kérdés: Mit kellene szeretni ebben a niemandban? Miért nem kellene utálni, „mint a szart”, ahogy azt tanult kortársam Fábry Sándor mondotta volt Veiszer Alinda műsorában?  

Hát elmondom: Mert nekem elég volt abból a 32 évből, amit az a szellemiség éltetett, amit ma a Feri és a pártja képvisel. Nekem elég volt, abból, hogy a nemzeti ünnepeken is az Internacionálét és a birodalmi himnuszt fújták, hogy politikailag megbízhatatlannak, később antiszemitának, nacionalistának tituláltak, és ez egy életen keresztül elkísért… Elég volt ebből a söpredékből, amely sem Istent, sem embert, sem a magyarságot nem ismert és nem ismer ma sem! Nekem már tökmindegy volna… de vannak gyerekeim, unokáim, akiket nem akarok vagonokban, valami nyugati vagy amerikai haláltáborba elszállítva látni, és nem akarom, hogy egy ezer esztendős állam nemzete emiatt a söpredék miatt szűnjön meg, mert ez a söpredék háborút akar a béke helyett, halált akar az élet helyett, és kevercse Hitler, Sztálin és Rákosi gyűlölködő szellemiségének.

Igen, valóban! A NER-nek is van hibája. A Fidesz-KDNP kormánynak is van hibája, mint minden politikai vezetésnek. A legfőbb hiba az, hogy Feri és bandája szabadon grasszálhat, rombolhat, amíg azok az emberek, akik – fiatalon, meggondolatlanul, tapasztalatlanságuk miatt rossz elképzelések és kivitelezések szerint, de a választási csalás és a Feri féle kommunisták aljasságai ellen –, a nemzet érdekében akartak cselekedni, ma fegyházban vannak.

Nos, ezért mélyen egyetértek Fábry Sándorral…


Stoffán György

Fotó: Telex