2023. március 12., vasárnap

A tömegbaleset margójára – Ki lehet a felelős?

  

A szombati, M1-esen történt tömegbaleset számos tanulsággal szolgál, rengeteg mulasztásra, felelőtlenségre hívja fel a figyelmet. Elsősorban az autópályákért felelős felügyelet az, amely súlyosan mulaszthatott, amikor nem hívta fel az autósok figyelmét a veszélyre. Azt a pályaszakaszt, amelyen a baleset történt, már a szélvihar előtt le kellett volna zárni, hiszen a jelenség ismert, és nem pillanatok alatt alakult ki a porvihar.

A közlekedésben tapasztalható súlyos felelőtlenség is közrejátszott a tragédia kialakulásában. Az autósok nem számolnak azzal, hogy a vakon 90-nel való haladás, halálos. A remek, új autók sem adnak tökéletes biztonságot, még ha azoknak a tulajdonosai ezt gondolják is. Videofelvételeken látható, hogy semmit nem lehet látni, mégis 90-100 között rohan a többi autóba a sofőr. Tehát, a közlekedési szabályok be nem tartása, a túlzott önbizalom és a milliós autó adta felsőbbrendűségi érzés (primitívség) együttesen okozta ezt a tömegszerencsétlenséget.

A kamionok már folyamatosan megszegik ezeket a szabályokat, amelyek a közúti közlekedés biztonságát garantálnák. Minden útszakaszon, autópályán és lakott területeken is a megengedettnél sokkal nagyobb sebességgel haladnak, ellenőrzés pedig nincs.

Nem elég tehát, a „pályamatricák” meglétének, vagy a kamionok súlyának a figyelése, hiszen az csak a büntetés, tehát a pénz utáni hajsza ismert technikája. Az ember, a közlekedő is kéne, hogy számítson, akit sokszor önmagával szemben is meg kellene védenie a hatóságnak. A legfőbb ok tehát, hogy nincs a közlekedésben egy normális határ, ellenőrzés híján. Nincsenek megfelelő intézkedések, figyelőrendszerek, és nincs meg az a morál, amely a minimumot biztosítaná.

A tömegszerencsétlenség, amely halált is okozott, tehát súlyos össztársadalmi, emberi és hatósági problémát vet fel.

Sürgősen át kellene gondolni az alábbiakat:

       A közúti ellenőrzések sokkal szélesebb körben való, állandó bevezetését

       A kamionok sebességkorlátozását és fokozott ellenőrzését országszerte   

       A közúti veszélyeztetés és a szabályok megszegése esetén, a jogosítvány azonnali elvételét

       Jogosítvány nélküli vezetés esetén a gépkocsi lefoglalását (vidéken rengetegen vezetnek jogosítvány nélkül, de ellenőrzés nincs!)

       A pénzbüntetések tízszeresére emelését

       A harmadik közúti veszélyeztetésen kapott és az önbíráskodó, agresszív sofőrt örökre el kell tiltani a vezetéstől

       A közúti baleset okozót pedig, semmilyen rokoni, hivatali vagy baráti alapon ne lehessen felmenteni – ahogy ezt megtapasztalhattuk az elmúlt években.

A jelen helyzet fennállása további halálos kimenetelű balesetekhez vezet. Az intézkedések és a jogszabály módosítások nem várhatnak!


Stoffán György

fotó: Blikk.hu

https://infostart.hu/belfold/2023/03/12/apokalipszis-az-m1-esen-csak-ugy-pukkantak-az-ego-autok-novak-katalin-is-megszolalt