2022. január 21., péntek

Nyílt levél Vásárhelyi Máriának – egy Fidesz-szavazótól

 


Asszonyom!

Nem szép, nem kulturált, nem intelligens és nem okos dolog emberek millióit politikai haszonlesésből lehülyézni, és megrágalmazni, amint azt Ön tette. Kijelentése, miszerint a Fidesz-szavazók megfizetett vagy meghülyített emberek, nem egyezik a valósággal. Kijelentése tehát, ostobaság, ami csak arra való, hogy az Ön megítélése a jelenleginél még mélyebbre süllyedjen. Hiszen, emberileg sem megengedhető ez a megállapítás, amely bolsevik politikai elvakultságát tükrözi.

Ön nemcsak az élőket, de a holtakat is rágalmazza e kijelentésével, hiszen épp most távozott és távozik az élők sorából az a generáció, amely megtapasztalta az Ön eszmeiségének minden keservét, 1919-től napjainkig. Valamivel fiatalabb vagyok ennél a generációnál, de magam is megtapasztaltam minden rosszat, amit Önök, az Ön pártja, az Ön szellemi elődei tettek. Nemcsak a keresztény magyarokkal. A Fidesz szavazóit tehát, nem kell sem megvenni, sem meghülyíteni ahhoz, hogy Önöket ne lássa szívesen, sem mint ellenzéket, sem mint kormányzó hatalmat.

Csak emlékeztetném Önt, mint nem szalonképes kijelentésekre magát ragadtató kommunistát, hogy az Ön eszméinek szolgálatában százmillió embert pusztított el a vörös diktatúra szerte a bolygón. Emlékeztetném Önt arra, hogy volt egy páncélvonat, amelyből kiszállva, halált osztottak az Ön szellemi elődei, Szamuely Tibor és gyilkos társai. Ezt az ámokfutást sikerült ugyan megállítani, de ez az eszme máig látható nyomot hagyott a magyar emberek lelkében. Majd Önök, egy totális diktatúrát bevezetve, szinte minden magyar családot meggyötörtek, hiszen alig van olyan família, amelynek ne lett volna megnyomorított, megölt, kisemmizett családtagja Rosenfeld Mátyás és Eisenberger Benjámin véres diktatúrája nyomán. Önök a szovjet birodalom parancsára és oldalán felszámolták Magyarországon az erkölcsöt, a tisztességet, az oktatást, a betegápolást, a magántulajdont, a szabadságot… etc. Még saját párttársaikat is felakasztatták, ha úgy tetszett, és ha ezzel a saját életüket megmenthették. Még később, nyomorba kergették és öngyilkosságba hajszolták már a rendszerváltásnak nevezett népámítás után is a magyarok ezreit. Eladták a magyar aranytartalékot, megvonták a munka lehetőségét a tanároktól, és tízezreket kényszerítettek arra, hogy elhagyják az országot, mert olyan adósságcsapdát hagytak jóvá, amely miatt kénytelenek voltak a magyarok külföldre menni. Mert Magyarországon a rabló bankok dúskálhattak hamisan felhasznált, nem is létező „svájci frankoknak” köszönhetően, amelyeket az Ön által ma pártolt egykori miniszterelnök és ma ismét nagyhangú bűntársai szabadítottak az országra. Nem is sorolom tovább az Önök megtorlatlan – egyelőre megtorlatlan! – a magyarság, a kereszténység és az emberiség ellen elkövetett bűneit, amelyek semmivel sem kisebbek Sztálin vagy Hitler bűneinél.  

És mindezt Ön is tudja! Ezzel szemben mégis van mersze és képe arra, hogy ilyetén bírálja és alázza azokat a magyar embereket, akiknek a kormány és Orbán Viktor Miniszterelnök az elmúlt tizenkét esztendőben csak a javát szolgálta, ígéreteit megtartotta, és kormányzása nem irányult senki ellen. Minden magyar állampolgár, politikai és vallási hovatartozására tekintet nélkül részesült a jobb, kiegyensúlyozottabb élet lehetőségében, a családok támogatásában, a fejlesztésekben, a rezsicsökkentésben, de az ország szebbé tétele is mindenkinek jó közérzetet biztosít.

Az Ön kedvencei ezzel szemben mit is akarnak április 3-ától?

   Felfüggeszteni az alkotmányos rendet addig, amíg – Cohen Béla vagy Rosenfeld Mátyás módjára – leszámolnak a nemzeti elkötelezettségű magyar, keresztény vezetőkkel, papokkal és a Fidesz-szavazókkal. Mert ezt is megüzenték már az Ön szellemi partnerei. 

       Megszüntetni a családok támogatását

       Megszüntetni a rezsicsökkentést

       Elvenni az egyházi iskolák támogatását

       Fizetőssé tenni az egészségügyet

       Leállítani a beruházásokat…

… és sorolhatnám az egyre nyíltabban, egyre erőszakosabban hangoztatott balos terveket, a gyűlöletre uszítás súlyos kijelentéseit és fokozatait, a hazug állításokat, a vádaskodó, gyalázkodó politikai aljasságokat. S azt, hogy gyermekeinket is odadobnák a mai éhes colosseumi oroszlánok elé, azaz, az LMBTQ karmai közé. No, ezt sem engedjük… és ehhez sem kell megfizetni a normálisan és morálisan gondolkodó magyar embereket. Mert nekünk a gyermek, szent és sérthetetlen!  

Asszonyom!

Nem kell sem engem, sem hárommillió honfitársamat megfizetni, és nem lehet meghülyíteni sem egyetlen politikai oldal szellemiségével ahhoz, hogy lássuk mi jó és mi gyalázatos. Mert Önökkel szemben, minden józan magyar embernek elég, ha magyarul érez, ha van hite, és látja az Ön kommunista-kapitalista, pénzéhes kedvenceinek évszázados ámokfutását, és képes arra is, hogy a gyurcsányi-dobrevi demagógiával összehasonlítsa az elmúlt tizenkét esztendő nemzeti eredményeit. Ez esetben bizonyosan nem fog Önökre, a DK-ra, a rekvirált zsidó villában élő bolgár politikusnőre szavazni, mert tudja, hogy akkor Magyarország, Európa drámai és végzetes sorsára jut.

Amíg Önök fürdenek a vörös ideológia Önök előtt nyiladozni látszó tengerében, addig mi, magyarok, országot akarunk és fogunk építeni, gyermekeinknek pedig, egészséges jövőt kívánunk és fogunk biztosítani, amit az Önök gyermekei éppen úgy, és egészségesen fognak élvezni, mint a mieink. És higgye el Asszonyom: inkább eszünk rántott levest, semmint az Önök „szabad és demokratikus” immár kommunistából kapitalistává vedlett baloldali rántott húsát… amit feltehetőleg – ha Önök győznének –, úgy, az Önök által beengedett más vallású vendégeik érzékenysége okán, csak birkából volna szabad elkészíteni. Megjegyzem: mi azt sem szeretjük.

Javaslom tehát, hogy feltüzelt, meggondolatlan és sértő politikai kirohanások helyett gondolkodjon el az elmúlt száz év magyar történelmén, a nyilas és kommunista bűnökön, és ne nyilatkozzon egyedül önmagát lejárató módon másokról. Bocsánatkérésre nem kérem, és nem szólítom fel, mert arra a mi, keresztény, nemzeti közösségünknek nincs igénye az Ön részéről. Viszont, számítok a továbbiakban az Ön belátására, tanult emberhez méltó és egyben intelligens embert tükröző magatartására.

Üdvözlettel:

Stoffán György

író