2022. január 23., vasárnap

Mulasztásaink és pótolnivalóink a választások után


Minden liberális és bolsevik polgár, politikus akar lenni ma Magyarországon. Ki-ki a neten próbálja vélt vagy valós igazságait a közre testálni, mások az utcai tüntetéseken igyekeznek megvédeni elképzeléseiket, a hivatásosok pedig, a Parlament szebb napokat is látott falai között bizonygatják horribilis „tisztelet”díjukért azt, hogy ők bizony a nemzet javát akarják. (Persze, meg is szereznék, ha hagynánk.)

A mi, jobb oldalunkon is hasonló a helyzet, már ami a politikussá válás görcsös próbálkozásait jelenti. Ám, itt is hibádzik a dolog, mert valljuk be: mi sem vagyunk azért annyira tökéletesek. Sajnos, olyan hibákat követünk el, amelyek senki másnak nem ártanak, csak nekünk. Nem sziklaszilárdan és egyenes tartással haladunk a nemzet újjáépítésének útján, hanem úgy dülöngélünk, mint a lakodalomból, hajnalban hazainduló vendégsereg. Kit az eddigi eredmények részegítenek meg, másokat a „mit szólnak a liberálisok” félelem, megint másokat a hezitálás, a „megtehetem vagy nem?” kétkedése befolyásol. Nem koordináljuk kellőképpen az egész nemzeti vonalat, nem fordítunk és nem fordítottunk kellő figyelmet az oktatás-nevelés kérdésére, mert abban is a hezitálás, a félelmek voltak a meghatározóak. Most, amikor a választások előtt állunk, ismét előbújnak azok a hibáink, amelyeket röpke két és fél hónap alatt semmiképpen sem lehet kijavítani.

A politikai mentális leépülés egyik legszembetűnőbb jelensége a kampány szlogenje, ami sem nem magyar, sem nem szellemes. A „piros volt a paradicsom nem sárgára” gondolok. Eközben a középiskolások mintegy 90 százaléka nem tudja a Szózatot, nem ismeri annak szerzőit. Itt el is érkeztünk az oktatás-nevelés legfőbb mulasztásához, a nemzeti nevelés hiányosságaihoz.

Mi is tartoznék ebbe a körbe?  

Már alapjaiban hibás az a rendszer, ami Magyar Bálint hagyatéka, és ami nem épít, hanem rombol. Lelket, nemzettudatot, erkölcsöt és kötelességtudatot. Az ifjúságnak ma az iskolákban csak joga van, kötelezettségek nélkül, míg a tanárnak csak kötelezettségei vannak, jogok nélkül. A tanárképzés, a liberális egyetemek, még liberálisabb és még kommunistább oktatóinak kezében van, ami garancia arra, hogy az onnan kikerült ifjonc tanárok, már nem hivatásként, hanem szakmaként élik meg a pedagógusi pályát. Ebből következik, hogy az általuk nevelt gyermekeket sem a hagyományos, és évszázadokon át jól bevált erkölcsi keretek között nevelik – mert nem is tehetik! -, hanem a mai „new age” által elvárt teljes abnormalitás jellemzi az oktatást.

Ezért tapasztalható az egyházi iskolák iránti érdeklődés, hiszen ott, ha már nem is a hagyományos, de még valamilyen szinten az erkölcsi nevelés alapjai megtalálhatók. Otthon nem képes a szülő ezt megadni, bár évei növekedésével látja, érzi a hiányát. A helyzet évről évre romlik, hiszen generációk óta folyik a szellemi és lelki leépítés, amelynek legtragikusabb előidézője napjainkra az internetes oktatás, és maga az internet léte. Hiszen, a tanár ma nem elmagyaráz, hanem előadást tart, és megadja a linkeket, ahol a gyerek megtalálja az anyagot… ha akarja. Érteni azonban, magyarázat nélkül nem fogja.

A tananyagot is leépítették. A zenei és a művészeti oktatás olyan alacsony szintű, hogy már a tanárok képzése is viszonylagos ezeket a tantárgyakat tekintve, pedig a jóra, a szép iránti érzékenységre nem a piros és sárga paradicsom a legjobb módszer. Jó lett volna eddig is, és jó volna április 3-a után, e kérdésekben Kodályra és Barcsay Jenőre hallgatni…

A hazafias nevelés sem anakronizmus. A választások előtt láthatjuk, hogy ifjúságunk nem csak azt nem tudja, hogy ki volt és hol született Mozart, de nemzetünk példaképeit sem ismerheti meg úgy, ahogyan arra szükség volna. Efféle tudás és identitástudat nélkül azonban nincs jövő! Ma tálán még elérjük a kétharmadot, legrosszabb esetben a kormányzás lehetőségét, de ki tudja, hogy ilyen oktatás-nevelés politika mellett 2026-ban sikerül-e majd ugyanez? Ugyanis nincs a fiatalok körében elegendő utánpótlás, és a mai Fidesz-szavazók, mint magam is, lassan kikopnak a földi életből.

Példaképeink és példaképeink sorsa, szenvedéseik, és e szenvedések okozóinak és azok módszereinek megismertetése, elengedhetetlen volna a mai korban. Nagy baj, hogy politikai zsarolások és erőltetett, sokszor igaztalan és sértő történelmi emlékezetek miatt, nem lehet azokról az emberekről beszélni, tanulni, akik fenntartották és megtartották Magyarországot egy olyan veszedelmes korban, amelyben nem csak egy nép ellen, de – mint ma is –, az egész keresztény Európa ellen háborúzott egy őrült eszme. A magyar történelem legsúlyosabb tragédiájáról, Trianonról is csak politikai léptékben, nem pedig a magyar léleknek megfelelően hall a diák, s legtöbbnyire csak egy, a valóságtól távol álló információhalmazt kap a történelem órán. Párizsról (1947. február 10.) meg jóformán semmit. E két szabadkőműves ország-csonkítás drámai hozadékait pedig, egyáltalán nem ismerteti meg a nemzeti tanterv. Hiányoznak tehát azok a személyiségek, azok a történelmi események, amelyekből a nemzettudat, a haza iránti elkötelezettség, a világos látásmód, a kritikus gondolkodásmód kifejlődhet. Így a telefonnyomkodáson és a felületes ismereteken kívül, nem sok ragad az 1-től 12-ig a magyar fiatalságra.

Sokkal inkább azt kellene bemutatni, hogy egyes nagyszerű magyar személyiségeink miért és mennyit voltak kénytelenek szenvedni hazájukért, a nemzetért, egyházukért, s kik okozták ezeket a szenvedéseket. Ha pedig, a fiatalokat nem tanítjuk meg nemzetünk példaképeinek a tiszteletére, és tovább visszük az elnyomott, zsarolt és idegenek által meghatározott oktatást, akkor elvész a jövő és elvész minden alap, amire a következő magyar századok épülhetnének.

Mert nem elég félve, egyetlen Wass Albert művet, vagy Thormay Cécile-t belopni a Nat-ba, de a tanárképzéstől az érettségiig meg kellene változtatni az egész oktatási-nevelési rendszert… nem csak a tantervet! Nagyjaink nevét és élettörténetét pedig, érettségi tételként kellene végre megtanítani minden magyar fiatalnak.

Néhány név ezek közül:

Uzdóczy Zadravecz István OFM püspök

v. nagybányai Horthy Miklós

Csernoch János bíboros, esztergomi érsek

Gróf széki Teleki Pál

Majsai Mór OFM

Vezér Ferenc OSPPE   

Hóman Bálint

Gróf Bethlen István

Prohászka Ottokár megyéspüspök

Ordass Lajos püspök,

Ravasz László püspök

Dr. Boross Fortunát OFM

Faddy Othmár OFM

etc…

 

A Nat-ból is hiányzó nevek oldalakat tölthetnének meg, de egyikük sem található az érettségi tételek között, annál inkább olvashatunk róluk a megveszekedetten gyűlölködő és történelmileg minket zsaroló, és sajnos ma is alapot jelentő marxista történelemben.

Van, lesz tehát dolgunk 2022 áprilisa után is. Mert a fentiek nélkül, április után, még egy választás nem nyerhetünk meg… Súlyos felelősségünk önmagunkkal és a nemzettel szemben még a rend kérdése is. Április után nem hivatkozhatunk többé arra, hogy demokrácia van, amibe minden belefér... Mert az oda vezet, hogy egyre csak halmozódnak a mulasztásaink!...

Végül néhány „kép”, egyik nagy, de méltatlanul elfeledett példaképünk, Zadravecz István püspök életéből: „Előttünk a téren gabonacséplés volt.  Utána odarendeltek összetakarítani. A püspökatya Gróf Bethlen András, Szendy polgármester (Budapest), Nádasi, a zsidó hitközségi elnök és én. Püspök atya Nádasival a pelyvát és a töreket nagy kosárba gyűjtötték és szépen rendbe hozták. Bethlen tréfásan odaszólt: „Janka ne siessen! Délig készen leszünk. Ma van az 50. születésnapom és délután elmegyek a liba-patakba fürödni.” Igen izzadtunk. Nyugodtak voltunk, nem zúgolódtunk, és szó nélkül dolgoztunk. Igen finom úri lélekkel viselték a sok megaláztatást. (…) A rendőrök többször is eljöttek éjféltájban. Az egyik részegen így szólt: „Jogom van magukat a mezőre vinni, ott agyonütni és elásni, mint a kutyákat. Soha senki sem tudja meg, hogy hová lettek!” Püspök atya szó nélkül állt ott. Reggel négy órakor újból eljött és azt mondta a házigazdának, hogy itt két férfi tartózkodik. Az egyik Uzdóczy János és a másik Zadravecz István. „Igazán hülyék vagytok. Annyiszor jöttök, és mégsem tudjátok, hogy az a két név egy személy. (…) ”

(Kommunista kitelepítés. Zadravecz püspök unokahúga, Janka nővér leírása – S. Gy.: Zadravecz-passió c könyvéből.)

 

Stoffán György