fotó: Dehir
Mi magyarok már túl voltunk Nándorfehérvár embert próbáló győzelmén, egy drámai, pusztító parasztfelkelésen, és közeledtünk Mohács végzetes napjaihoz… 1517-et írtak… Európában a maihoz hasonló szellemiség alakult ki, és a szabadság gondolata átlépte a krisztusi tanítást. A hit eltávolodott Jézustól, az egyház a politikai hatalom minden eszközét igyekezett magáévá tenni, a pénzszerzés pedig, mindenekfölött álló cél volt. Luther Márton, a szegénységben élő Ágoston rendi szerzetes mindezt látva, mintegy kiáltványt, megfogalmazta kifogásait és a hagyomány szerint – amelyet ma már többen cáfolnak –, kiszögezte plébániája kapujára azokat a tételeket, amelyekben megmenteni vélte és akarta a római egyházat a végpusztulástól… Nem gondolta, hogy ezek a gondolatok végigsöpörnek Európán, s a nép ádáz gyilkolásba kezd a felgyülemlett csalódások, politikai szempontok, és az ellenséges, kárörvendő, nem keresztény izgatás okán és miatt.Luther
a kor minden hitbéli baját, problémáját látta, és orvosolni akarta, ám, mint
minden korban és minden társadalomban megjelentek azok, akik mindent – is –
jobban tudtak, s Luther míves, bölcs gondolatait a maguk képére igyekeztek formálni.
Ez az ellenségeskedés azonban, mára Krisztust követő történelemmé nemesedett. Ám,
ma is erős határvonalakat húztunk a keresztény egyházak közé, s ostoba, ember
alkotta bölcsességekkel támasztjuk meg balga, Krisztustól elrugaszkodott szellemiségeinket…
amelyektől nem látjuk a veszélyt. Ugyanazt a veszélyt, amely akkor is, és ma is
fenyegeti a kereszténységet.
Hiszen,
nemcsak az iszlamizmus, de az egykor keresztény Európa őslakosságának nagy
része is Isten-, és a kereszténység ellen tör, a Sátán, liberalizmusba és az
újjászülető kommunizmusba bújt álruhájában. S ma is azok húznak hasznot ebből,
akik 1517. után… S akiknek magatartásáról Luther könyvben foglalta össze
véleményét. A keresztények pedig, vaskalaposan, egymást megvetve bizonygatják saját
igazukat. Nem tanultunk a történelemből, nem ismerjük Luther okokra és okozatokra
kiterjedő tanításait, írásait, de sokszor tapasztaljuk, hogy az ember alkotta „hitigazságok”
miatt vérre menő viták zajlanak. Pedig, Luther nem ezt üzeni a ma emberének, a
ma katolikusainak és protestánsainak. Luther nem azt üzeni, hogy utasítsuk el
Mária, Krisztus édesanyja tiszteletét, hogy a másik keresztény vallás híveit bálványimádóknak
tituláljuk, s gúnyolódjunk egymáson mi, keresztények, keresztyének. Luther üzenete
a maga korában is egészen más volt, s ma is egészen más. Maga Krisztus, és az Ő
tanítása. Ha ma nem ismerjük fel azt, hogy minden Krisztust követő ember, vállt
vállnak vetve köteles megvédeni a Bibliát, annak igazságait és tanítását, akkor
elveszünk. Ha nem látjuk be, hogy a veszély közös, de mi balgán, a védekezés helyett
az ember alkotta teológiáról vitázunk, akkor a kereszténységnek és a keresztény
Európa maradékának is vége! Ha nem vagyunk hajlandók felfogni, hogy – amint Luthernél
is látjuk – „a mi igenünk igen, a nemünk nem legyen”, akkor végleg beleveszünk a
jelenkor hazugságaiba, s ha nem állunk ki egymás mellett, tisztelve egymás
teológiai, liturgiabéli különbözőségét a Krisztus követésben, akkor igen messze
kerülünk Jézustól, s úgy járunk mint a kétkedő Péter, aki elindult ugyan a
viharos tengeren Jézus felé, de a kétkedés miatt elmerült a habokban…
Hiszen
amíg ugyanazt a Bibliát olvassuk, s egyként hivatkozunk Jézus tanítására, nem
lehetünk egymás ellenségei az emberi elképzelések, igazságok és képzelt igazságok
mezsgyéjén. Mindenki éli a maga hitét, érzi Jézus segítségét, az isteni
szeretetet, s azt, hogy nem vagyunk egyedül ebben a csodálatosan megteremtett,
de az ember által lezüllesztett világban. Politikai, hitbéli, teológiai és
biblikusi viták helyett végre át kell éreznünk Jézus közelségét, szeretetét, s
újra kellene olvasni az Újszövetségi Szentírást, hogy megvallhassuk hitünket, s
kéz a kézben, minden Krisztust követő hívő ember testvérének érezze a másik, másként
Krisztust követő embertársát. S ne higgyünk olyan tanokban, amelyek azt hirdetik,
hogy minden vallás Isten akarata, hiszen maga Jézus mondja, hogy csak Rajta
keresztül juthatunk a mennyek országába. S ha Őt követjük, tisztán és őszintén,
hűséggel és nem rettegve a megpróbáltatásoktól, akkor Krisztus ígérete
mindnyájunkra vonatkozik. Emberi törvények ezt nem cáfolhatják.
Szögezzük ki tehát ma, a magunk lelki templomának ajtajára a Krisztust követők egységéről szóló tanokat, a közös erőről szóló elhatározást, az egymást testvérnek elismerő fogadalmat. Hogy ne lehessen sem Genf, sem Róma, sem püspök, sem lelkész, sem plébános útjában annak, hogy mi együtt és egységben Jézust követhessük, hogy Ő legyen életünk középpontjában. Mert a jó pap is ezt hirdeti az istentiszteleten, a misén. Hitünk és vallásunk más és más, de Jézus a középpont, akiben egyesülnünk kell.
Ezekkel
a gondolatokkal kívánok áldott Reformáció Ünnepet protestáns testvéreimnek… hiszen
ma mindnyájunk ünnepe van. Luther szellemében, ma is reformálnunk kell lelkünket,
hogy Krisztusban eggyé tudjunk válni, hogy ne a különbözőségek, hanem a jézusi
egység mutatkozzék meg a hitünkben, életünkben és közös önvédelmünkben!