A
kereszténység helyzete mai világunkban drámai. Bármerre nézünk, a kereszténység
meggyalázását, jelképeink és templomaink megsemmisítését, gyilkosságokat
látunk. A sajtó és a közvélemény hallgat, az európai liberális vezető politikusok
tudomást sem vesznek a történtekről, a Vatikán pedig úgy tesz, mint a közismert
három majom: nem lát, nem hall és nem beszél… Ha pedig beszél, akkor sem a tényekről
szól, hanem néhány ostobán jámbor szólammal igyekszik elütni a tények súlyát,
és Jézus tanítását félremagyarázva igyekszik rávenni a keresztényeket arra,
hogy tűrjék el a kor üldöztetését. Mindezzel egy időben, a kínai katolikusokat is
elárulta az a Bergoglio, aki a kommunista eszmék nagy szimpatizánsa, s aki az
európai fehér, keresztény lakosság megsemmisítéséért munkálkodó, jól fizetett
politikusokkal egy követ fúj. Ennek egyenes következménye, a kommunista jelképek használata Jézus és a szentek megjelenítése helyett - a templomokban.
Ám, amikor kereszténységről beszélünk,
keresztényüldözést emlegetünk, akkor nem csak és kifejezetten a katolikusok
megpróbáltatásaira gondolunk. Ma egyetlen keresztény-keresztyén egyház sem
szólal fel kellő eréllyel hívei védelmében, mert ezek az európai egyházi
vezetők is besoroltak a fent említett politikai árulásba. Úgy tűnik, hogy ma az
ökumené, az európai keresztény vallási vezetők keresztényellenességet semmibe
vevő egységében testesül meg, válik valóra…
A
belső romlás is súlyos problémát jelent azok számára, akik negatív történéseket
látnak egyes egyházkerületekben, egyházközösségekben, egyes papok magatartásában,
politikai, egyházon belüli pártoskodásában, vagy erkölcsi normáik
megsemmisülése által. Számos példa van ezekre a negatív jelekre, eseményekre,
hivatásbéli hiányosságokra. Ma a lelkészség és a papság inkább válik szakmává, semmint
hivatás volna. Azok a papok és lelkészek pedig, akik hűségesek Krisztushoz, csak
titkon merik hirdetni a színtiszta igazságot: Jézust.
A
nyíltan politizáló, és a celeb papok, lelkészek a legveszélyesebbek, mert
hivalkodásuk, szereplési vágyuk ab ovo krisztusellenes magatartás. Ismerünk
azonban olyanokat is, akik nem csupán Jézus szavaival, nagy hangon hirdetett
szociális munkájával (pénzszerzés magas fokon), de egyházi, politikai és
gazdasági összeköttetéseivel is visszaélve leplezi magánéleti tévelygéseit,
miközben ezrek figyelnek minden szavára… s tízezrek tartják elképzelhetetlennek
a szomorú és bűnös valóságot. Olyan ifjú titánok is vannak, akik eladták a
lelküket a liberális és szocialista gondolatoknak, és az oltár mellől vagy a
szószékről mérgezik a híveket torz, és istentagadó szólamaikkal.
Nem
csak a hazai vagy erdélyi viszonyokra gondolok, mert ez a magatartás egyre inkább
ránehezedik a keresztény-keresztyén világra, s mint Németországban vagy Ausztriában
tapasztaljuk, tízezrek lépnek ki az egyházi kötelékekből.
Mi lehet a
megoldás, hol keresheti a keresztény-keresztyén ember a kapaszkodót?
Ahol
a legnagyobb a Sátán gonoszsága, ott árad ki legjobban az Isten szeretete is. Nos, a hívő keresztény-keresztyén ember nem
keseredhet el a világ mai helyzetén, a keresztényüldözések miatt, a tévelygések
felett. Az egyház egy, akár csak a keresztség. Jézus tanítása mindnyájunkhoz
szól, katolikusokhoz, a protestánsokhoz egyaránt. Vannak nagyszerű, nem celeb,
nem hivalkodó és mindenkinél okosabbnak tűnő papjaink, lelkészeink, akik valóban
Isten szolgái, valóban Jézus szeretetét élik és hirdetik, akik nem tántoríthatók
el sem pénzzel, sem előmenetellel a teremtő Istentől, Jézustól. A hívő
keresztény-keresztyén ember megtalálja azokat a vezetőket, akik a jézusi úton
tartják, erőt adnak, hitben és elkötelezettségben. Igaz, e vezetőket, e papokat
kötelezi a kétezer éves engedelmességi „hagyomány” arra, hogy a kétezer éves
szent hagyományoknak hátat fordítsanak, ha felekezeti vezetőik ezt
megparancsolják… Nonsens! Ez nagyban nehezíti a munkájukat, de az isteni
kegyelem őket sem hagyja magukra! Ám, ez csak az emberi oldala annak az igazságkeresésnek,
a jézusi igazság megtartásának, amelyben a mai ember elkezdett kételkedni, mert
hitében válik erőtlenné, látva papjainak, egyházának mai züllését, a szekták
állami felkarolását, a tévtanok és a belső keresztényellenesség felvirágzását.
A
hívő keresztény-keresztyén ember igazi és eredeti vezetője azonban maga Jézus,
aki számos ígéretében erősítette meg azt, hogy nem hagyja magára az embert,
hogy vele marad a világ végezetéig, s, hogy a Szentírásból egyetlen ékezet sem
tűnik el vagy változik meg (még akkor sem, ha egyes egyházi vezetők ezt igyekeznek
másképp gondolni!). Jézus azt is tudtunkra adta, hogy ha néhányan az Ő nevében
együtt vannak, akkor Ő is közöttük van, s hogy bármit kérnek az emberek az Ő
nevében Istentől, azt megkapják. Lehet-e ennél nagyobb garancia arra, hogy
fölösleges a félelmünk, a megbotránkozásunk? Igaz, Jézus azt is kijelentette,
hogy egyedül Őáltala juthatunk a Mennyek országába… de csak akkor, ha olyan
ártatlanok leszünk lelkileg, mint a kisdedek….
Mindazonáltal,
nem valami rettenetesen nehéz feladat az, amit vállalnunk kell. Már aki képes
és hajlandó vállalni. Mindössze Jézust kell hívni segítségül a hitelhagyás
helyett, s nem kell megriadni attól, ha nehézségekbe, ellenkezésbe, üldözésbe
botlunk. Hiszen a Teremtő Isten minden pillanatban velünk van, még akkor is, ha
ezt nem érezzük, ha kézzelfoghatóan nem tapasztaljuk meg, ha olykor baj vagy
szenvedés ér is bennünket. Ő ott van! Emberi logikával a Mindenható logikáját
képtelenség volna követni, megérteni, felfogni. Ő adott számunkra egy
használati utasítást, amelynek betartása mellett mindenre képesek lehetünk,
vagyunk.
Fel
kell végre ismerni azt, hogy mi keresztények és keresztyének, mind Krisztust
követjük, Rá hallgatunk, Őt ismerjük el szellemi, lelki vezetőnknek és általa
érünk el az élet beteljesülésébe, értelmébe, az örök boldogságba. Ha mi vallási
felekezetenként másképpen vélekedünk és ítéljük meg Jézus tanítását, akkor folytatjuk
azt a rossz hagyományt, amelyet őseink politikai, gazdasági és egyéb okokból –
Krisztus tanítása ellenében – folytattak. Mert egyetlen egyház van, amelyet
Jézus alapított, de számos felekezet van, amelyet emberek – sokszor nem is
keresztények – hoztak létre. És annak az egyetlen egyháznak nem emberi vezetője
van, hanem maga az egyházalapító, Jézus Krisztus.
A
mai világban az imádság, és a Biblia gyakori olvasása az egyetlen menekülési
útvonal a keresztények számára, és persze az önvédelem. Mert Jézus nem
mindenkiért, hanem csak övéiért halt meg a kereszten, áldozta föl emberi
valósságát, és szenvedett el rettenetes kínokat. Aki csatlakozik Hozzá, aki
elfogadja tanítását és aszerint igyekszik élni, az válik testvérünké. Mindenki
másra úgy kell tekintenünk, mint Jézustól kapott parancsra: „Tegyetek
tanítványommá minden népet!” Tehát, aki nem testvérünk Krisztusban, az sem
ellenség, hanem feladat… azonban önmagunkat, egyházunkat, keresztény hitünket,
ha kell, erővel is meg kell védeni, nem jámbor ostobaságok alapján öngyilkosságot
elkövetni. És ki kell vetni magunk közül a képmutató papokat, lelkészeket,
politikusokat, celebeket, az egyházat és a szociális munkát csak pénzszerzésre
használó bűnösöket… mert Jézus is korbácsot font, amivel megtisztította a
templomot a kufároktól.
Félelem
és rettegés helyett, tehát, sokkal több hitet, sokkal nagyobb elszántságot és
erőt kell végre felmutatnunk, s olykor a kötelező engedelmesség helyett az
engedetlenséget is vállalni kell. Krisztusért, a kereszténységért, a megmaradásért
és mások megmentése érdekében. Mert ez a kétezer éve elrendelt feladat!
Stoffán
György