Erdély
sorsát nem véglegesen döntötte el az 1920-as trianoni majd az 1947-es
párizsi békeszerződés. Mert a történelemben nincsenek véglegesen
eldöntött dolgok. Minden az éppen aktuális politikai viszonyok
függvénye.
A
két békeszerződés között és utána eltelt időszak negatív eredményei
azonban ezernyi politikai bűn következményei. Ezek legtöbbnyire
Budapestről, később Budapestről és az erdélyi magyar és székely nemzet
vezetőinek, vagy önjelölt vezetőinek a hibáiból, bűneiből erednek.
Rendkívül rossz és téves lelkiállapotra utal, ha állandóan – évtizedeken
keresztül – csak másokat okolunk, csak rajtunk kívül álló eseményeket
látunk, saját égbekiáltó bűneinket pedig igen következetesen kerüljük,
azokról tudomást sem veszünk. Pedig volna bőven, miről gondolkodnunk,
volna, amiből tanulnunk, hogy sorsunkat itt a Kárpátok gyűrűjében végre
biztonságossá tegyük.
A
múlt tévedéseiről, politikai árulásairól, ostoba politizálásáról, és a
kommunista rendszer magyarellenes voltáról kár beszélnünk, hiszen azok
az idők elmúltak, igaz, egyáltalán nem nyomtalanul. Ezekből tanulnunk
kell, de a hátrahagyott bajok, a politikai helyzet és az erdélyi magyar
társadalom létszáma csökkenésének megállítása a mi feladatunk.
De hogyan? – tehetjük fel a kérdést.
A
válasz is egyszerű. Nem úgy, ahogy eddig tettük, mert annak eredménye
ma már kézzelfogható. Ma a székelyföldi autonómiától zeng a magyar
nemzetpolitika, a magyar kormány pedig példaértékű, de rosszul megítélt
és helytelen alapokon nyugvó támogatási rendszerben segíti az erdélyi
magyar társadalmat. Úgy teszünk mindnyájan, a legfelsőbb szintig, mintha
nem ismernénk a mai főhatalmat, mintha egyenlő szellemi és erkölcsi
megítélésben részesítenénk e főhatalom mindenkori vezetését. Annak
ellenére teszünk így, hogy ismerjük, tudjuk kikkel állunk szemben, de
erről sem veszünk tudomást, s nem úgy alakítjuk politikánkat sem
Erdélyben, sem az anyaországban, hogy az gyümölcsöző lehessen és a
magyar nemzeti értékek megtartását eredményezze.
Olykor
úgy teszünk, hogy tetteink bőszítsék e gyűlölködő és száz éves
politikáját tekintve áruló mindenkori román politikai erőket, máskor
támogatjuk őket nemzetközi szinten, miközben ők az erdélyi magyar
társadalmat minden szinten ócsárolják, jogait csorbítják, emberi
létükben megalázzák.
Tehát,
a románokkal szembeni erdélyi és magyarországi politikán változtatni
kell. Továbbá, fel kell hagyni az Erdélyből Budapestre hívott és itt
foglalkoztatott „szakértők” mindenhatóságára épülő nemzetpolitikával,
mert akik ott sem feleltek meg választóiknak, azoknak a munkája
Magyarországról sem lesz hatékonyabb, ahogyan ez ma már, csaknem egy
évtized múltán kézzel fogható. Nem elég volt szekusokkal – akik ma az
erdélyi magyarság vezetőinek tartják magukat – együtt vadászni, hanem el
kell menni a székely és magyar nép közé, és meg kell hallgatni
véleményüket arról, hogy miként lenne jobb és hathatósabb az a
támogatási rendszer, amely az anyaországból hivatott segíteni a magyar
kultúrát, tehetséggondozást. Mert bizonyos vagyok abban, hogy ez sokkal
célirányosabbá tehetné a „magyar pénzeket” annál, ahogyan az elosztás ma
folyik. Legyünk őszinték: ma az évtizedes barátságok, az uram-bátyám
mentalitás érvényesül ezeknél a támogatásoknál, legyenek azok százezres
vagy milliárdos nagyságrendűek.
A
politikában a budapesti kormányok a rendszerváltás óta úgy viszonyulnak
némelyik, a Kárpát-medencében ma regnáló idegen főhatalomhoz, mintha
félnének, vagy kiszolgáltatottai lennének ezeknek a főhatalmaknak. Ez is
helytelen politikai szemlélet, hiszen az ellenünk gyűlölettel bíró
országokkal szemben nem lehetünk mi elnézőek, s nemzetközi szinten
segítőik sem lehetünk. Sokszor esik meg, hogy amikor a románok újabb és
újabb megszorításokkal sújtják a magyarságot – szemben az 1918-as hazug
ígéreteikkel – akkor mi, a nemzetközi politikában az ő javukra
szavazunk, mellettük állunk ki. Hiszen nem csak Ukrajnának vannak olyan
érdekei, amelyek a magyar hozzáállástól függnek, hanem a románoknak is.
Antalltól máig tehát, olyan a magyar politika ezekkel az országokkal,
köztük Romániával szemben is, ami nem vezet sehová, legföljebb többet
röhögnek rajtunk a Cotroceni-i palotában.
Az sem célravezető, ha az 1920-as évek akkor érthető és jogos szlogenjeivel tüntetünk, és hihetetlenül ostobán Trianon ellen gyűjtünk aláírásokat, mintha bárki is ezen a világon foglalkozna e kérdéssel. Maximum azt kapjuk válaszul, hogy nem normális az MVSZ vezetése és azok sem, akik nem a mai politikai erőviszonyok alapján mentik, ami még menthető. A realitások talaján kellene az MVSZ-nek is politizálnia, nem pedig azon elmélkedni, hogy ezt a teljesen elrugaszkodott, ostoba és ártó szemléletet nem támogatja a magyar kormány. Igaz, az NSKI sem tesz többet annál, mint amit az MVSZ. Az egyik szervezet nem kap pénzt és úgy árt, míg a másik sokat kap, de nem is csinál belőle semmit, csak jól élnek a rokonok és az ismerősök az állami keretből. Ez pedig nem egészen fedi a nemzetstartégia fogalmát.
Az sem célravezető, ha az 1920-as évek akkor érthető és jogos szlogenjeivel tüntetünk, és hihetetlenül ostobán Trianon ellen gyűjtünk aláírásokat, mintha bárki is ezen a világon foglalkozna e kérdéssel. Maximum azt kapjuk válaszul, hogy nem normális az MVSZ vezetése és azok sem, akik nem a mai politikai erőviszonyok alapján mentik, ami még menthető. A realitások talaján kellene az MVSZ-nek is politizálnia, nem pedig azon elmélkedni, hogy ezt a teljesen elrugaszkodott, ostoba és ártó szemléletet nem támogatja a magyar kormány. Igaz, az NSKI sem tesz többet annál, mint amit az MVSZ. Az egyik szervezet nem kap pénzt és úgy árt, míg a másik sokat kap, de nem is csinál belőle semmit, csak jól élnek a rokonok és az ismerősök az állami keretből. Ez pedig nem egészen fedi a nemzetstartégia fogalmát.
Ami pedig az erdélyi politikát illeti:
Súlyos
hiba ma a székelyföldi autonómia emlegetése, az azért való küzdelem. A
hatását látjuk… amíg a Partiumban nem szól a kutya sem azért, ha magyar
felirat van itt-ott, a magyar többségű székely városokban és falvakban
még a községháza feliratot is leparancsolják az ortodox püspökség által
pénzelt oláhjog védők feljelentése alapján a román-demokratikus
bíróságok. A székelyföldi autonómiát ugyanis sem a liberális
világpolitika, sem a Krisztust tagadó szakadár ortodox egyház, sem pedig
a román főhatalom nem fogja engedélyezni, biztosítani – így! Túl ezen, a
ma másfélmillióra csökkent erdélyi magyarság nem engedheti meg magának
azt a luxust sem, hogy párt-párt hátán politizáljon. Ha nincs egység az
erdélyi magyar politikában, ha mindenki pártelnök és politikus akar
lenni, akkor jobb, ha kezét feltartva kivonul a székelység és magyarság a
megszállt területről. Ha a partiumi és erdélyi magyarság nem talál
magának közös nevezőt, s nem arra törekszik, hogy egyetlen közös
szervezetben, egyetlen közös erdélyi autonómiában gondolkodjék, akkor
semmi értelme annak, hogy egyáltalán politizáljon, mert nem lesz sem
pozitív hatása, sem eredménye.
Fontos
azt is szem előtt tartani, hogy a magyar fiatalok Erdélyben ne üljenek
fel a lelketlen, a nemzetközi liberális erők által pénzelt
magyarországi, szélsőjobboldalinak tűnő szervezetek lázításának, mert
azzal okot szolgáltatnak saját lehetetlenné tételükre és az erdélyi
magyar társadalom jogcsonkítására. Mert a jog szentsége megszűnt egész
Európában, így a regnáló liberális hatalmak bármiért és bárkit rács mögé
tehetnek. Ilyen súlyos eset a Beke-féle ügy, amely svájci és amerikai
magyar szekusok és magyarországi jobboldali szervezetek miatt robbant
ki, ám közülük senki nem emel szót a bebörtönzött és jogtalanul elítélt
fiatalok mellett.
Az egyházak felelőssége
Az
egyházak mai vezetői is súlyos hibákat vétenek, amikor nemzeti
elkötelezettség helyett feladják állásaikat és a főhatalom előtt
tetszelegve, ilyen-olyan előnyökért lassú elrománosítási folyamatot
indítanak el. Eközben elvárják, hogy Budapest támogassa, védje őket a
már számukra nem is olyan nagy ellenséggel szemben. Igen nagy veszély az
is, hogy Róma miként fog dönteni a kora miatt kötelezően leköszönő
erdélyi érsek és segédpüspöke utódját illetően. Magyar érseke és
segédpüspöke lesz-e továbbra is a magyar és székely népnek Erdélyben?
Hiszen látjuk a csángók szomorú és felszámolásra ítélt helyzetét,
valamint a Felvidéki magyarság püspöknélküliségének hatását…
A
kivándorlás és a gazdasági helyzet is súlyos gondot okoz az erdélyi
magyarság megmaradását és jövőjét tekintve. Ám, ennek a témának a
fejtegetése egy másik cikk témája lesz hamarosan.
Mit kellene tehát tennünk itt a Kárpát-medencében, hogy egyre fogyó nemzetünk megmaradjon?
Teljes
szemléletváltásra van szükség. Lenne szükség, amely hovatovább
reménytelenné válik, mert a magyar vállalkozások, a magyar munkaadók, a
gazdaságilag kettévált és elerkölcstelenedett társadalom nem nevelhető. A
pénz, a megélhetés az egyéni érdekek, elhatalmasodása embertelenné
teszi a társadalmat. Az oktatás színvonaltalansága, a lelkes szakemberek
háttérbe szorítása és a kolozsvári egyetem liberális kígyófészekké
válása alapjaiban teszi lehetetlenné az oktatásban rejlő értéket, a
magyar hazafiságra nevelést. A papság számának csökkenése, a meglévők
elkényelmesedése, az egyházban való elbizonytalanodás a hitéletre
súlyosan negatív hatással van, ami pedig az ifjúság nevelését is
veszélyezteti.
Önfelszámolás
folyik ma Erdélyben és a Partiumban, ez a folyamat pedig a végső
pusztulást jelenti. Az utolsó utáni órákat éli a magyarság, s ha nem
fogunk össze mi itt mind a Kárpátok gyűrűjében, akkor két-három
generáció múlva Csíksomlyón is kétnyelvű lesz… majd pedig csak román a
szertartás… Látnunk kell a folyamatot, hiszen Boldogasszony ferences
temploma, vagy Zágrábé, Újvidéké is, a magyar nyelv tekintetében
megszűnőben van, a korábbi hasonló problémák okán és miatt.
Nincs
tehát időnk. Mind személy szerint, mind közösségeinkben önvizsgálatot
kell tartanunk, s meg kell teremteni azt az egységet, amely már
évszázadok alatt bebizonyította, hogy működik. Ha nem tesszük, s
papjaink is – a liberális, kényelmes életmód hatására – cserbenhagyják
népüket, akkor végünk van…
A
megmaradást egy erdélyi autonómiatörekvés biztosíthatja csak, amelyben
mély egyetértés, erős hit, igaz szó és egyenes gerinc szükséges,
összefogva olyan románokkal, akik hasonlóan hozzánk, emberi módon
gondolkodnak és számukra is a béke, és a Bukaresttől való elszakadás a
cél. Mert e pillanatban a saját kezünkben van a megoldás.