Hát,
igen ez igen! Összejött a verdiktbe foglalt háromszázezer. És nem is
akárhogyan. Ítéletként, amit a nép mondott ki a bíróság és a feljelentő(k)
felett. Mert ez nem Bayer Zsoltnak szólt, noha mint ember, mint újságíró, mint
a magyar nemzetért küzdő szépíró, önmaga is megérdemelte volna… és meg is érdemelte
az összefogást. Ám ez a háromszázezer forint egészen mást jelképez.
Sokszor
írtam már, hogy a bíróságok erkölcsi volta a társadalom erkölcsi színvonalát jellemzi.
És ez a sok-sok ötforintos igazol. Ugyanis a magyar társadalom nem egy
társadalom, hanem kettő. És mindkét társadalom – mondhatnók párhuzamos
társadalmaknak – erkölcsi szintjét igazolta. Itt, a kérés nélküli felajánlással,
ott, a bírói ítéleten való ördögi örömködéssel. Mert ez az itt és ott, nem
mindegy.
Hiszen
itt, ezen a térfélen egy keresztény, magyar, hazáját szerető, erkölcsi érzékkel
rendelkező társadalom él, létezik és teszi a dolgát, míg ott, egy hazafiatlan, erkölcstelen,
hazudozó, rágalmakat szóró és igazságérzet nélküli társadalom
hőbörög, erős bírói támogatással. És ez utóbbi sem mindegy.
A
nép azonban tudja, hogy ítéletet kellett mondania ama erkölcstelenség fölött,
amely háromszázezer forintos verdiktet mondott ki egy olyan köztiszteletnek
örvendő és sokak számára példaképként munkálkodó magyar ember ellen, aki csupán
példálózott, az erkölcstelenséget visszafordítva azok felé, akik azt életvitelszerűen
gyakorolják nap, mint nap. És ez bűn… a bíróság szerint. A nép szerint viszont a bíró követett el bűnt... és ezt önkéntes gyűjtéssel korrigálta ítéletében - az erkölcsi érzékkel rendelkező nép.
Bayer
is bölcsen és támadhatatlanul visszavágott. Nem kér a verdikt szerint bocsánatot, az
gyalázkodást naphosszat örömmel űzőtől mindaddig, amíg ő meg nem teszi ezt
azokkal szemben, akiket szakmányban ócsárol, s amely ocsmány magatartással Bayer
kolléga csupán példálózott…
Summa summarum: büszke vagyok
erre a térfélre, mert tisztességesen játszunk. Csak a bíró vak és süket, és akkor fütyül amikor mondják neki, hogy most kell fütyülni. Ez esetben megtette. Így látja a nép. Ám, előbb-utóbb lesz olyan "bíró",
aki majd lefújja ezt az egész ocsmány jogi és erkölcsi meccset, mind az utcán,
mind a tárgyalótermekben.
És
akkor kimondja a nép a végső verdiktet… talárosra és feljelentőre, rágalmazóra
és hazaárulóra egyaránt... Ám amíg a nép józanul ítél és összejön a büntetés, addig
– tanult kollégámat, Bayert idézve – „csak egy kávét kérek”.
Stoffán
György