2018. november 21., szerda

Bukaresti "szentségimádás"

Tara hotilor
Ha mi magyarok állítanánk szobrot egy olyan gazembernek, aki oláhok ezreit mészárolta le, attól minden bizonnyal zengene a világsajtó, s történelmileg fasisztává nyilvánítanának minket. Igaz nem is állíthatunk efféle szobrot, mert mi magyarok, soha nem tettünk ilyet…

A minap nagy ünnepség volt a bukaresti parlament épületében. Románia „legnagyobb történelmi alakját”, a tömeggyilkos Janku Ábarhámot ugyanis bevitték az épületbe. No, nem a hulláját, mert azt a cebei polgármester nem engedte kiásni, ám a diplomás birkapásztorok egy csoportja azért szobrot készíttetett róla. Azt állították ki a parlament folyosóján.
Nagy pátoszos beszédek hangoztak el, amelyek szerint Janku, Románia hőse, a legnagyobb, a legdicsőbb és a legősibb. Ősi, hiszen, Janku Ábrahám megelőzte a korát és megelőzte Románia megszületését is. Igaz, ezt ott szerényen elhallgatták, mert az ünneplők is jól tudják, hogy Ábrahám kicsit előbb született, mint Románia… s előbb is halt meg… mint bolond, részeges csavargó.
No, de térjünk vissza a korrupció világvárosának „törvény”hozásába. A „szentségimádás” ünnepi szónokai és zenészei szent esküt tettek, hogy követik a nagy oláh nemzeti hős példáját. Ez persze nekünk hátborzongató, de e tanult juhászok számára genetika. Lássuk, milyen példát is adott ez az őrült, az akkori Habsburg diktatúrát nagy pénzért kiszolgáló gyilkos, a mai oláh szenátoroknak?



Avram Iancu, mint a felkelő románok vezetője, 1848 októberében megfélemlítő hadjáratokba kezdett Erdélyben a magyarok és a szászok ellen. Az egyik leghírhedtebb akciója a zalatnai mészárlás volt. Avram Iancu egyik felkelő társa, Petru Dobra vezette az oláh szabadcsapatokat, akik 700 fegyvertelen nemzetőrt, asszonyt és gyereket, álmukban lemészároltak a preszákai mezőn. Október közepétől november közepéig tucatnyi magyar település lakosságát ölték halomra ezek az oláhok. 
1849. január 8-án Avram Iancu prefektusa, Ioan Axente Sever bevonult a védtelen Nagyenyedre és a kb.; 9000 főnyi oláh feldúlta a várost és mintegy 900 embert válogatott kegyetlenségek közepette kivégzett.
Egy hét alatt, Hariban (Heria), Nagylakon, Borosbenedeken és Járán újabb magyarellenes mészárlásokat követtek el. 1849 tavaszán visszaszorultak a hegyekbe, Josef Bem tábornok győzelmeinek eredményeképpen, így a mészárlások is abbamaradtak, kisebb támadásokat azonban továbbra is vezettek. 1848 októberében, novemberében a magyar települések, köztük Abrudbánya elpusztítása hasonló forgatókönyv alapján zajlott le: az oláhok előbb fenyegetésekkel, majd ígéretekkel fegyverletételre bírták a lakosokat, majd legyilkolták őket. A magyarok a városokban semmilyen fegyveres erővel nem rendelkeztek, legyilkolásuk nem hadi cselekmény, hanem korabeli terrorizmus. Ezekben az esetekben népirtásról kell beszélnünk. Ám, Avram Iancut a magyar szabadságharc leverése után nem vonta felelősségre az őt pénzelő osztrák hatóság. Janku Ábrahám oláh szabadcsapata mintegy 150.000 védtelen magyar asszonyt, gyermeket és öreget és 40 ezer szászt küldött a szörnyű halálba.

A bukaresti birkapásztor parlamentáriusok azonban ezt a tömeggyilkost, mint az oláh nemzet kiemelkedő alakját ünnepelték. Mert nem jutott nekik olyan, mint Árpád vezér, Dózsa György, Hunyadi János, Gróf Zrínyi Miklós, Szondy György, Dobó István, Rákóczi Ferenc vagy Báró Hadadi Wesselényi Miklós. S nem csak nagyságban, de korban is kissé ifjabbak, mint a felsorolt magyar urak…

Igaz, az oláhok nemrégiben még Mániu Gyulának is szobrot emeltek, s őt is nagyra becsülik ezen ősi nemzet (1859.) esztenákon művelt, korrupt pásztorai. Ám ami a legjobban tetszett Ábrahámuk felmagasztalásában és oláh ortodox oltárra emelésében, az az volt, hogy a pátoszos szónoklatok és zenei betétek után az esztenák népe térdre ereszkedett Janku szobra előtt…
Megható volt ez a cselekmény… amolyan „szentségimádásos” hangulattal bírt. Mindazonáltal jellemző ez a kis ünnepség és térdre ereszkedés, a mai oláh politikára. Hiszen Bukarest az elmúlt hetven évben mindig térdre ereszkedett – bárki előtt –, ha érdeke ezt kívánta.

Ma is ezt teszik az oláh politikusok, csak azt nem tudják, hogy mint büszke nemzet rövid életűek lesznek ettől a mai, utolsó letérdeléstől. És itt nem a Jancu-szobor előttire gondolok…  


Stoffán György