Gabi
nászútján elhatározta, hogy metrót épít Horvátország és Budapest között. Hiszen
az előző efféle terve nagyon bejött, s az asszonyokat tartani kell valamiből. Azonban
rájött, hogy e pillanatban nincs joga efféle úri csínytevésekhez, így megkérdezte
örök Ági nénit, hogy mit tegyen. Ági néni szomorúan nézett maga elé, mert azt
hitte, hogy Gabika egy kicsit vele is a nászúton… de erről lecsúszott. Ezért
kedvetlenül, hülyén nézve a levegőbe csak annyit motyogott, hogy: „menyiffa a
politikába”… Alig lehetett érteni, mert a reggeli kávéba épp belesett az alsó
protkója, amit Gabika próbált kihalászni a forró nedűből… Közben Ági néni
valami mást is mondott, de az már végképp nem volt érthető, kivált Gabika
számára, mert a kávéval leforrázott ujját szopogatta. Majd nagyot kiáltott és
Orbánt szidta a történtek miatt. „Ági néni te a munkásmozgalmi érdemeidre
tekintettel megérdemeltél volna egy első osztályú protkót, de ez a fasiszta
kormány nem adta meg a lehetőséget egy ilyen nagyszerű nőnek. Ha még lenne abból
a 167 milliárdból, amit rám akar kenni ez a rusnya Orbán, csináltatnék neked
olyat, amit Technokolrapiddal is fel lehet ragasztani… – mondta üvöltve és
visszaadta az alsó fogsort, amit Ági néni örömmel préselt be véletlenül a ráncai
közé, aztán észrevette, hogy nem jó helyen van és megigazította.
Ági
néni komolyra fordította a szót: – menj vissza a politikába Gabika. Ha már más
úgysem megy, akkor legalább ott teljesíts. Rákosi elvtárs is ezt mondaná, hidd
el…
A
furcsa csevejre benézett az ápoló, de nem tapasztalt mást, mint eddig…
visszament hát, a felese mellé…
Csengett
a telefon. Gabika felvette és örömére a régi harcostárs üdvözölte a távoli európai
Magyarországról – mint mondta. Ő is azt tanácsolta, hogy menjen vissza a Gabika
a politikába, mert Szegeden is legalább kétszáz ember várja a demokrácia
visszaállítását, amelyben az Orbán kormány lógni fog, és soha többé egyetlen
szaros orbánista ügyész sem fog potom 167 milliárd után nyomozni – ha róluk van
szó.
Hajlott
a Gabi az unszolásra, de még egy tanácsadóját nem kérdezte meg. Az idióta kosaras
testőrt, aki a médiát demokratikus módon, fonottkosár-lengetéssel tartotta
távol, amikor Gabikára tört a roham a választások napján, ami miatt vízzel
locsolta a média fasiszta szószólóját.
A
fonottkosaras testőr véleménye is egyértelmű volt. Gabi menjen vissza a
politikába és továbbra is locsoljon, ahogy tud, de őt vigye magával, mert fonott
kosár és esernyő nélkül Gabika elveszett ember. Ha pedig rájön újra a görcs,
akkor is jól jön a régi testőr, aki mindenben követi Gabit.
Mit
volt mit tenni. Ha már három ekkora nemzeti hazafi magyar jellem azon van, hogy
Gabesz politizáljon, akkor azt hivatalosan is illenék bejelenteni, s hát Gabika
el is szánta magát erre, mert meggyőződése volt, az ő idejében építették meg a
Parlamentet és a Nemzeti Múzeumot, de úgy emlékszik, hogy a metró pénzből is ő
adott a Magyar Tudományos Akadémia alapítására. Igaz, a Neugebeudet nem kellett
volna lebontatnia, mert az most milyen jól jönne ha állna… főleg az udvar, ahol
a miniszterelnöknek külön kivégzőhelye van… volt… Valami Batthyányt is ott
lőttek agyon…
El
is indult hát Gabika bejelenteni a nagy elhatározást, de ebben a pillanatban
jött az ápoló, elküldte a látogatókat, Gabeszt pedig, visszakötötték az ágyhoz.
A főbácsi a nagy fecskendővel már várta, hogy Gabika tegye szabaddá a seggét,
amelyet eddig barátai, a látogatók igyekeztek fényesre… na de hagyjuk… Gabika mosolyogva
„kurvaanyázott” még egyet az injekció után Orbánra, majd édesdeden elaludt…
álmában pedig még mindig valami 167 milliárdról morgott egyet-egyet.
Ági
néni és a kosaras pedig szomorúan néztek föl Gabesz ablakára a kertből, mert
tudták, hogy a kezelés már semmit sem használ neki. Ági néni amúgy is sietett:
időpontja volt próbafekvésre Kerepesen… A kerítésen belülről két megtermett ápoló
között ismerős arc tűnt fel. Feri volt az. Táncolt és közben széles mosollyal
integetett Ági néninek, és a kosarát lobogtató idióta testőrnek, kezében egy apró
képpel… közben folyamatosan azt kiabálta, hogy „ezt elkúrtuk Gabesz… nem
kicsit, nagyon…”
Stoffán
György