Véletlenek nincsenek – mondta minden
kémia órán P. Galicz Töhötöm ferences paptanár, a szentendrei ferences
gimnáziumban. S valóban, szebbnél szebb események teszik széppé életünket ma Magyarországon.
Ünnepek váltják egymást és minden ünnepen valami történik, amely igazolja az
előzőt, de nevel is és gondolkodásra késztet. Galicz Töhötöm elmondta
diákjainak, hogy az ő életének nagyobb eseményei, Máriának, Jézus anyjának
ünnepeihez kötődtek. A Gulágról is Nagyboldogasszony napján szabadult…
Nekünk
a választások napja is ünnep volt… hiszen az isteni irgalmasság vasárnapján
győzött a keresztény politikai irány, a magyar keresztény nemzet választása
alapján. Ezt, a magyar „katolikus május elseje” követte… bár, nem a
munkásmozgalom által kiharcolt vörös ünnep révén, nem az ír Beltane
miatt, s nem is Maibaum ősi szokását ünnepeltük, de még csak a XII. Pius által 1955-ben
alapított Munkás Szent József napja sem került szóba… egészen más történt 2018.
május elsején Szombathelyen. Egy fiatal hőst, egy csodálatos példaképet, a 20.
század kommunista gyilkosságsorozatának áldozatát ünnepeltük. Méltón és örömmel
telve. Mert öröm az, amikor az áldozat győzi meg a felette bánkódókat arról,
hogy érdemes volt… Érdemes volt meghalni az Oltáriszentség védelmében, a hit
védelmében, példát mutatva hatvan év távlatából egy olyan kor ifjúságának, amely
ifjúság cseppet sincs könnyebb helyzetben, mint a vértanú Brenner atya volt. Hiszen
ma sem szűnt meg a katolikusellenesség, s ma is azok ordítoznak a magyar nemzet
döntése ellen, akiknek elődei brutálisan megölték a fiatal papot… akik ma is ki
akarják zavarni az iskolákból a hittanórákat tartókat, akik hitoktatókként,
teológusokként félremagyarázva a kereszténység értelmét, fizetségül a liberális
médiumok hivatásos celebjeivé váltak.
Május
elsején azonban nem csak Brenner atya járt az eszemben, hanem azok – mindannyian
a Kárpát-medencéből –, akiket ugyanaz az eszme, ugyanaz a söpredék, az
emberiség ugyanazon alja írott ki, gyalázott meg, vert nyomorékká, amely a sváb
származású Brenner atyát, azon a végzetes éjszakán. Papok és szerzetesek,
szerzetesnők ezreit tette tönkre az a kommunista hatalom, amelynek torz utódai
a mai Magyarországot, a mai magyar nemzetet is megsemmisíteni akarják. Akkor
is, és most is idegen célok és érdekek mentén, idegen gázsiért. S ahogy akkor,
úgy ma is akadozik az igazságszolgáltatás, hiszen ma sem az erkölcs és a
tisztesség vezérelve munkál a bíróságokon. Brenner atya vagy rendtársa, Debreczeni
Sixtust gyilkosait nem kerítették elő sohasem, s nem bűnhődött meg egyetlen
kommunista pribék sem, noha semmivel sem voltak jobbak a Mauthausent vagy
Dachaut és az oda deportáltakat őrző vérszomjasoknál.
Román,
tót, szerb, ukrán és magyar kommunista gyilkosok szálltak szembe Istennel
azokban az évtizedekben, amikor az egyházat és annak felszentel papjait
szabad prédának tartotta a műveletlen, proli söpredék. s egy sántára vert ferences
papnak lett igaza, aki azt mondta: – ahol ma a legjobban üldözik a hitet, abban
az országban lesz a legvirágzóbb a kereszténység. Ő az akkori Szovjetunióra
gondolt… s lám… Nem Róma vezet a hagyományok és a hit őrzésében…
Jó
volt látni a szombathelyi tömeget, mert e tömegben mindenki a maga vértanúját emelte Brenner atya mellé az oltárra, s a nemzet megkapta az elégtételt
azért a sok szenvedésért, amelynek máig érezzük a hatását, de amely
szenvedéseket a hősök, a boldogok és szentek isteni erővel felruházva viseltek Krisztusért
és a magyar nemzetért. Erdélynek is vannak ebből az időből szentjei, csak még
nem jutottunk a hivatalos elismerésig…
S emelhetnénk református lelkészeket is
az oltárra, ha ezt nem tiltotta volna meg J. Calvin, hiszen közülük is sokan szenvedtek
vértanúságot, meghurcoltatást és börtönt… Krisztusért és a magyarságért e
vérrel öntözött Kárpát-hazában.
Ma
minden, már avatott, és még nem avatott szent és boldog ott volt Brenner János
mellett az áldozati oltáron. Szüleink, akik a vörös gyilkosok idején sem
engedtek a hittanra járásból, a papok, akik tanítottak, a nővérek, akik betegeket
látogattak, a tudós tanárok, akik titkon korrepetáltak és oktatták a fiatalokat…
a püspökök, akik a tilalom ellenére szenteltek papokat, s minden egyházi
személy, akik a kommunista diktatúra áldozataivá lettek… Vezér Ferenc pálostól,
Károlyi Bernát ferencesen keresztül, Boros Fortunátig… sok ezren. Felemelő
elégtétel volt… és figyelmeztetés… Mert mind nemzetünk, mind a magyar ifjúság,
mind kereszténység veszélyben van… súlyos és végső veszélyben, amit ugyanazok
generálnak, akik Brenner atyát és sok ezer társát megölték. Csak most az egész
keresztény magyar nemzetet akarják megsemmisíteni. Mint tették Európával két
esztendő alatt… Brenner János és a magyar egyháztörténelem 20. századi vértanúi
azonban példamutatásukkal és erejükkel velünk vannak. S ezt az erőt lehetett
érezni 2018. május 1-jén, a Szűz Anya hónapjának első gyönyörű napján,
Szombathelyen… ahol talán felsorakozott újra a boldog Királyt egykor fogadó,
immár égi ezred, hogy köszöntse – a hozzájuk képest – kései hőst… és nagyszámú
kísérőjét.
Gyönyörű
nap, gyönyörű esemény és méltó emlékezés volt – mindenkire. Mert Brenner János brutális
meggyilkolása, vértanúsága olyan, mint egy hosszú matematikai egyenlet
végeredménye vagy egy történelmi anyagrész összefoglalója… s az ünnepi, latinul
mondott szentmise is ehhez volt méltó. Egy korszak furcsán elhallgatott bűnei
feltárulnak, s a titkolózás végéhez értünk. Ám, egy újabb vészterhes korszak
előtt állunk, amelyet csak azzal az eltökéltséggel és hittel győzhetünk le,
amelyre vártanúink, a kommunisták áldozatai tanítanak bennünket.
Nem
feladni, és nem félni, hinni és szeretni! … s akkor értelmet kap az áldozatosság!