2018. május 1., kedd

Stoffán György: Brenner János boldoggá avatására…




Véletlenek nincsenek – mondta minden kémia órán P. Galicz Töhötöm ferences paptanár, a szentendrei ferences gimnáziumban. S valóban, szebbnél szebb események teszik széppé életünket ma Magyarországon. Ünnepek váltják egymást és minden ünnepen valami történik, amely igazolja az előzőt, de nevel is és gondolkodásra késztet. Galicz Töhötöm elmondta diákjainak, hogy az ő életének nagyobb eseményei, Máriának, Jézus anyjának ünnepeihez kötődtek. A Gulágról is Nagyboldogasszony napján szabadult…

Nekünk a választások napja is ünnep volt… hiszen az isteni irgalmasság vasárnapján győzött a keresztény politikai irány, a magyar keresztény nemzet választása alapján. Ezt, a magyar „katolikus május elseje” követte… bár, nem a munkásmozgalom által kiharcolt vörös ünnep révén, nem az ír Beltane miatt, s nem is Maibaum ősi szokását ünnepeltük, de még csak a XII. Pius által 1955-ben alapított Munkás Szent József napja sem került szóba… egészen más történt 2018. május elsején Szombathelyen. Egy fiatal hőst, egy csodálatos példaképet, a 20. század kommunista gyilkosságsorozatának áldozatát ünnepeltük. Méltón és örömmel telve. Mert öröm az, amikor az áldozat győzi meg a felette bánkódókat arról, hogy érdemes volt… Érdemes volt meghalni az Oltáriszentség védelmében, a hit védelmében, példát mutatva hatvan év távlatából egy olyan kor ifjúságának, amely ifjúság cseppet sincs könnyebb helyzetben, mint a vértanú Brenner atya volt. Hiszen ma sem szűnt meg a katolikusellenesség, s ma is azok ordítoznak a magyar nemzet döntése ellen, akiknek elődei brutálisan megölték a fiatal papot… akik ma is ki akarják zavarni az iskolákból a hittanórákat tartókat, akik hitoktatókként, teológusokként félremagyarázva a kereszténység értelmét, fizetségül a liberális médiumok hivatásos celebjeivé váltak.

Május elsején azonban nem csak Brenner atya járt az eszemben, hanem azok – mindannyian a Kárpát-medencéből –, akiket ugyanaz az eszme, ugyanaz a söpredék, az emberiség ugyanazon alja írott ki, gyalázott meg, vert nyomorékká, amely a sváb származású Brenner atyát, azon a végzetes éjszakán. Papok és szerzetesek, szerzetesnők ezreit tette tönkre az a kommunista hatalom, amelynek torz utódai a mai Magyarországot, a mai magyar nemzetet is megsemmisíteni akarják. Akkor is, és most is idegen célok és érdekek mentén, idegen gázsiért. S ahogy akkor, úgy ma is akadozik az igazságszolgáltatás, hiszen ma sem az erkölcs és a tisztesség vezérelve munkál a bíróságokon. Brenner atya vagy rendtársa, Debreczeni Sixtust gyilkosait nem kerítették elő sohasem, s nem bűnhődött meg egyetlen kommunista pribék sem, noha semmivel sem voltak jobbak a Mauthausent vagy Dachaut és az oda deportáltakat őrző vérszomjasoknál.

Román, tót, szerb, ukrán és magyar kommunista gyilkosok szálltak szembe Istennel azokban az évtizedekben, amikor az egyházat és annak felszentel papjait szabad prédának tartotta a műveletlen, proli söpredék. s egy sántára vert ferences papnak lett igaza, aki azt mondta: – ahol ma a legjobban üldözik a hitet, abban az országban lesz a legvirágzóbb a kereszténység. Ő az akkori Szovjetunióra gondolt… s lám… Nem Róma vezet a hagyományok és a hit őrzésében…

Jó volt látni a szombathelyi tömeget, mert e tömegben mindenki  a maga vértanúját emelte Brenner atya mellé az oltárra, s a nemzet megkapta az elégtételt azért a sok szenvedésért, amelynek máig érezzük a hatását, de amely szenvedéseket a hősök, a boldogok és szentek isteni erővel felruházva viseltek Krisztusért és a magyar nemzetért. Erdélynek is vannak ebből az időből szentjei, csak még nem jutottunk a hivatalos elismerésig… 
S emelhetnénk református lelkészeket is az oltárra, ha ezt nem tiltotta volna meg J. Calvin, hiszen közülük is sokan szenvedtek vértanúságot, meghurcoltatást és börtönt… Krisztusért és a magyarságért e vérrel öntözött Kárpát-hazában.

Ma minden, már avatott, és még nem avatott szent és boldog ott volt Brenner János mellett az áldozati oltáron. Szüleink, akik a vörös gyilkosok idején sem engedtek a hittanra járásból, a papok, akik tanítottak, a nővérek, akik betegeket látogattak, a tudós tanárok, akik titkon korrepetáltak és oktatták a fiatalokat… a püspökök, akik a tilalom ellenére szenteltek papokat, s minden egyházi személy, akik a kommunista diktatúra áldozataivá lettek… Vezér Ferenc pálostól, Károlyi Bernát ferencesen keresztül, Boros Fortunátig… sok ezren. Felemelő elégtétel volt… és figyelmeztetés… Mert mind nemzetünk, mind a magyar ifjúság, mind kereszténység veszélyben van… súlyos és végső veszélyben, amit ugyanazok generálnak, akik Brenner atyát és sok ezer társát megölték. Csak most az egész keresztény magyar nemzetet akarják megsemmisíteni. Mint tették Európával két esztendő alatt… Brenner János és a magyar egyháztörténelem 20. századi vértanúi azonban példamutatásukkal és erejükkel velünk vannak. S ezt az erőt lehetett érezni 2018. május 1-jén, a Szűz Anya hónapjának első gyönyörű napján, Szombathelyen… ahol talán felsorakozott újra a boldog Királyt egykor fogadó, immár égi ezred, hogy köszöntse – a hozzájuk képest – kései hőst… és nagyszámú kísérőjét.

Gyönyörű nap, gyönyörű esemény és méltó emlékezés volt – mindenkire. Mert Brenner János brutális meggyilkolása, vértanúsága olyan, mint egy hosszú matematikai egyenlet végeredménye vagy egy történelmi anyagrész összefoglalója… s az ünnepi, latinul mondott szentmise is ehhez volt méltó. Egy korszak furcsán elhallgatott bűnei feltárulnak, s a titkolózás végéhez értünk. Ám, egy újabb vészterhes korszak előtt állunk, amelyet csak azzal az eltökéltséggel és hittel győzhetünk le, amelyre vártanúink, a kommunisták áldozatai tanítanak bennünket.

Nem feladni, és nem félni, hinni és szeretni! … s akkor értelmet kap az áldozatosság!