 |
| Ez is egy kúria... hasonló állapotban, mint a budapesti... |
Amikor arról esik szó, hogy Magyarországon jogállamiság van, akkor elkezdem
csóválni a fejem. Ugyanis a jogállamiság kifejezést épp úgy nem értem, mint a
demokrácia szavunkat. Ezek a szavak amolyan semmitmondó, üres, pufogtatásra
valók, mint a vásári pisztolyok patronjai, amelyekkel a gyerekek idegesítik a
hülye szülőt, aki megveszi saját idegesítésére a patront, hogy azután a kölyök
kaphasson egy-egy maflást, ha nem hagyja abba a durrogtatást.
Valahogy az állam is így van a bíróságokkal, a jogállamisággal és a demokrácia
védelmével. Ez utóbbiról ezerszer leírtam nem éppen dicshimnuszokba szedett
véleményemet. Tehát összefoglalva: a demokrácia olyan, mint a levegő. Ha
tiszta, akkor élvezettel szívja be az ember, hiszen anélkül megfulladunk. A
levegő kell. Ám, ha némi uniós mérges gáz kerül bele, amelynek használatát
valamelyik ellenségünkre kenjük, hogy megszerezhessük az olaját, akkor megpusztulunk
tőle… pedig hát… az is levegő, csak kicsit szennyezett. A hasonlatot persze a
jogállamiságra is rávetíthetjük, hiszen a bíróságok működése és a jogállamiság
volta vagy nemléte, a társadalom és a regnáló hatalom erkölcsi mércéje… kellene,
hogy legyen, de nem az. Nem lehet az, hiszen ma a világban párhuzamos
társadalmak, párhuzamos jog és párhuzamos erkölcs létezik. Amolyan átmeneti
állapot, amikor a régit lebontani akarják, de újat álltani nem tudnak helyette.
Tehát van a klasszikus erkölcsi felfogás, amikor az adott szó szent, s a
szerződés helyett egy kézfogás is megteszi.
Az új azonban a szerződést és az aláírást semmibe veszi, nincsenek erkölcsi
követelményei, mert mindent a hatalom és pénz határoz meg. Ennek a
párhuzamosságnak a részévé vált a magyar Curia. Elhagyta a klasszikust és belemászott
valami olyan alja liberális, polgárellenes és az alkotmányt semmibe vevő szerepbe,
amely példátlan… illetve nem is példátlan… hiszen ilyen volt az egész
jogállamiságnak nevezett kommunista diktatúra, el egészen a 2006-os emberiség
ellenes tömegbelövetésig, majd az azt követő bírósági ámokfutásig.
S, hogy mennyire hiteles a jogállamiság, amikor 2006-ban ugyanazok a bírók ítélték
el a szemüket vesztett, sérült, megalázott magyar polgárokat, akik évekkel később
a szemkilövő, sérüléseket okozó, polgárokat megalázókat… nos, ezt döntse el a
Kedves Olvasó. A baj persze ab ovo ott van, hogy egyetlen bíró vagy ügyész, főbíró
vagy a Kúria elnöke sem kért bocsánatot az 1945-től napjainkig elkövetett
súlyos, az igazságszolgáltatás és a magyar nemzet elleni bűnök miatt a magyar
társadalomtól, a magyar nemzettől. S nemhogy nem kért bocsánatot nyilvánosan
egyetlen taláros bűnöző-örökös, de még tetézte is e kötelezően tisztelni
rendelt hatalmi ág égbekiáltó bűneit… És
mi mégis jogállam vagyunk… vallja a kormány is, miközben az EU az ellenkezőjét
álltja, s ezért akar pénzt megvonni tőlünk. Noha, a magyar polgár pont az EU-s
követelmények nemtelen és jogellenes parancsainak végrehajtása miatt tagadja a
jogállamiságot. Tehát ott tartunk, ahol a mádi honpolgár… dobálózunk a
szavakkal, amelyeknek sem értelme, sem haszna, sem jelentősége nincsen, s minden
vita után ugyanott vagyunk, ahonnan elindultunk.
Most viszont, a Curia de jure és de facto olyan liberális diktatúrát sejtető eszközökhöz nyúlt,
amelyekhez már csak a halálos ítélet visszaállítása hiányzik… persze csak, ha
ők hozzák meg az ítéletet... és teljes a győzelem, hisze nekik mindet szabad büntetlenül és bírálhatatlanul. Mert a jogállamiság és a demokrácia ezt biztosítja nekik... Mit? A saját diktatúrájukat.. - hogy világos legyek.
Született egy népmese valahol, valamikor a hasonló esetekről, amelyet nem
fogak már évszázadokig mesélni, mert ha ez így megy tovább, évtizedekről sem
beszélhetünk – a nemzet jövőjét illetően. S a népmese nem a színtiszta valóságot
tükrözi, hiszen csak mese…
Curia-diktatúra (népmese)
Történt pedig, hogy a párhuzamos, de nem a klasszikus erkölcsi értékek
mentén működő tudós és tudálékos jogászok az Óperenciás tengeren is túl, egy kicsinnyé
tett ország Curiáján sokallták a választáson győztes párt kétharmadát, s ezért
valamilyen okot kerestek, hogy ezt megakadályozzák. Ok azonban nem volt. – Akkor pedig csinálunk okot – mondta egy
curiai bíró, s nagy fejvakargatások közepette gondolkodni kezdett. Már véresre
vakarta a fejét, de nem jutott eszébe a világon semmilyen ok, pedig Ámerikából
tízpercenként hívták, hogy mi lesz már ezzel a kétharmaddal… – Ki vagy fizetve,
tehát csinálj valamit, mert ha nem, hát nem lesz több fabatka, s még amit eddig
kaptál, azt is vissza kell hogy add – szóltak rá fenyegetően. A hatodik telefon
után már könnyezve ült, véres fejjel asztalánál a curiai bíró, és észre sem
vette, hogy kis sapkácskája is „levakaródott” a fejéről… remegő kézzel nyúlt a
telefonhoz, hogy segítséget kérjen felettesétől, de nem kellett telefonálnia,
mert a nagytekintélyű és mélyen tisztelt épp akkor lépett be a curiai bíró
szobájába. Kicsiny bőrzacskót dobott a bíró asztalára, amely szépen csengve
huppant egy papírrakáson. A bíró szeme felcsillant, mert hallani lehetett, hogy
ez bíz’a nem fabatka. Örömét azonban lehűtötte a nagytekintélyű és mélyen
tisztelt felcsattanó szava: – Ha nem leszel készen öt órán belül, mehetsz az
Óperenciás tenger partjára homokot lapátolni… – és kiment a szobából. Az
ajtóból azonban még hundsfutul mosolyogva visszaszólt: – Ha készen leszel, akkor
Őfelsége a legszebbik leányát, Alexet is neked adja egy estére…
A szegény bíró esmént egyedül maradott a nagy pálma árnyékában, amely az íróasztala
mellett állt hatalmas faedényben. Lassan és remegő kézzel nyúlt a bőrzacskóhoz,
amelyet az imént dobott az asztalra a nagytekintélyű, s alig tudta kibogozni a
bőrszíjat, amellyel az erszény száját bekötötték. Nem hitt a szemének… harminc
ezüstbatka volt a bőrzacskócskában… s ez, azonnal mély gondolatokra serkentette
a bírót. Úgy írt a számítógépén, mint a motolla. Okok ezreit sorolta fel, hogy
végre el lehessen venni a kétharmadot… Először is azokon akart bosszút állni,
akik külországból szavazhattak… s ez a gondolata meg is maradt: „Kassai Pista
írásán látszik, hogy a ganyézásból ment be a házba és úgy írta meg a
szavazólapot. Székely Menyhért és felesége írásán látszik, hogy nem is a Fideszre
akartak voksolni csak, tévedésből húztak ixet oda. Újvidéki Róza írása eleve
ronda, így nem lehet választani. Munkácsi Ábrahám valamilyen szutyok borítékba
küldte vissza a szavazólapot, nem abban amire én gondoltam”… – írta kifogásait
a curiai bíró, s mire a négyezredik kifogást begépelte, úgy érezte az ujjait,
amint Kádár János, amikor a vizeletes szájöblítést követően a körmös Bayer
szalonjában manikűröztetett.
A curiai bíró felállt az asztalától, nagyot nyújtózott, öntelten, lassan
vette föl a telefont, s közölte a hívóval: – Igen felség, megkaptam… Igen
Felség, van az a pénz… – majd kinyomtatta a 150 oldalnyi kifogást és felvitte a
nagytekintélyűhöz, aki átölelte, megcsókolta, és még a véresre vakart fejét is
megcirógatta örömében. Zipcene-Zapcig… – mondta. Ha nem is a kétharmadot, de
egy képviselőt azért l tudunk venni… hát ma sem hiába vagyunk Curia…
Az ítélet ellen fellebbezésnek és jogorvoslatnak helye nincs, hiszen a
jogállam az jogállam. A curiai bíró pedig hazavitte a harminc ezüstbatkát, nem
is sejtve, hogy a nagytekintélyű és mélyen tisztelt, másnap egymillió
aranybatkát kapott az ő munkájáért… Mindketten boldogan éltek addig, amíg egy szép napon a nép, ítéletet
nem mondott felettük”…
Stoffán György