Leváltottuk
a kormányt. Mint minden választáskor… leváltjuk, hogy új alakulhasson. Új és
jobb. Most is ez történt, hiszen remélhetőleg a jobbá válás attól lesz
realitás, hogy sokkal nagyobb felhatalmazást kapott Orbán Viktor miniszterelnök
úr, mint amilyen felhatalmazása eddig volt. Hiszen, nem kell ezután árulókkal
vitázni a haza védelméről, s talán kevesebb kompromisszumot kell majd kötni
ahhoz, hogy borotvaélen táncolva elérje céljait, amelyek soha nem egyéni és
önös célok és érdekek voltak eddig sem, hanem a haza és a nemzet egységét és
túlélését, jövőjét szolgálták.
Igaz,
a vesztesek, a botor legyőzöttek máris hisztériás rohamot kaptak, és nem vonták
le a konzekvenciát. Nem saját esztelen és értetlen (érthetetlen)
politizálásuknak, a nemzet ellen való kirohanásaiknak tudták be a hatalmas bukást,
hanem csalásról, visszaélésről beszélnek ugyanabban a stílusban, amely miatt
buktak. Már-már nevetséges és szánalmas módon. A beteges szellemiség – úgy
tűnik –, nem engedi nekik a felismerést: a magyar politikusnak a magyar érdekeket
kell képviselnie és akkor a magyar társadalom melléjük áll.
Ők
azonban ezzel szemben a gyűlöletre, az Orbán-fóbiára, és az emberi gyengeségre,
valamint a magyarok és a keresztények elleni utálatra építették mind a
kampányt, mind a napi tevékenységüket. Pénzért, idegen érdekek mentén, vastagon
hazudozva mindenkiről, akiről parancsba kapták, hogy hazudozni kell. Nem
ismerik a magyar lélek rejtelmeit, a nemzeti identitás mindent felülíró erejét,
a lelkek mélyén kimondatlanul is ott rejtőzködő ősi kereszténységet. Ők egy
másik logika szerint, és egy másik életszemléletnek megfelelően próbálnak
politizálni, amely Magyarországon (értsd: Kárpát-medence) nem működik, illetve jól
működik, mert kontraproduktívitásában a nemzeti oldalt erősíti.
A
kétharmados Fidesz-KDNP többség tehát lehetőséget ad arra, hogy nemzetünket
megvédje a megszállástól, a kereszténység és a nemzet ellen fellépő liberális uniós
diktátorok ostoba és önfeladó parancsaitól, s minden bizonnyal ez a választási
győzelem, a józan ész győzelme az unió egészére is pozitív hatással lesz. A
magyarok minden történelmi korszakban – saját érdekeiken kívül – akarva-akaratlan,
a környező nemzetek és egész Európa érdekeit is védték. Ma is ez történik, s
talán a magyar választás felnyitja azoknak – az évtizedek alatt elbutított, hamis
és erőltetett lelkiismeret furdalásban vergődő – nemzeteknek a szemét, és felkelti
ösztönét az önvédelemre, amelyek a jóléttől és a fent említett hatásoktól vakon,
hagyták magukat félrevezetni és megszállni.
Az
április 8-ai választás egyben törvényalkotásra is lehetőséget ad a tekintetben,
hogy végre megszüntethető lesz a hazaárulást „házon belül” és folyamatosan,
bűnszövetségben elkövető, magukat civilszervezeteknek nevező bűnözők
tevékenységének a megszüntetése. Ugyanis mind a nemzet, mind a segítségre
szoruló és hivatalosan az országba érkező menekültekért a felelősség a kormányt
terheli, amelyből az emberiesség, az ENSZ alapokmányának tiszteletben tartása
és betartása a kormány részéről soha nem volt kétséges. Emellé nem kell
idegenek által pénzelt, egyéb segítő szervezet.
Az
ebbéli törvényesség persze nemcsak az idegen érdekeket szolgáló civil szervezetekre
kell, hogy vonatkozzék, hanem minden olyan tevékenységre, amelyet a haza és a
nemzet biztonsága ellen követnek el politikusok és magánemberek, akár mint uniós
képviselők, akár mint parlamenti pártok tagjai, elnökei vagy szimpatizánsai.
A
felelősségre vonás is megkezdődhet azokkal szemben, akik volt miniszterelnökként,
főpolgármesterként és más állami funkciókat betöltőkként sikkasztottak, loptak
és bűnszövetségben cégeken keresztül rabolták le a költségvetést, az uniós
támogatásokat úgy, hogy gyermekeket és nyugdíjasokat is megrövidítettek, ellopták
bérüket, fizetésüket, de mindezen bűncselekményekkel megrágalmazták a kormányt
és annak tagjait, családjaikat.
Van
tehát feladat és számos megoldandó kérdés, amelyek ma már talán egyszerűbbé válhatnak
a kétharmados felhatalmazás birtokában.
Azonban
nemcsak az elvégzendő feladatokra kell koncentrálni. Súlyos és nagy feladat az
is, hogy az új kormány tagjai, a kormány médiája és a választók is
visszaszerezzék, és megtartsák azt a méltóságot, amely alapjaiban különbözteti meg
a nemzetben gondolkodó keresztény magyar közösséget attól a választási
kampányban önmagát leleplező, jellem és hazaszeretet nélküli szűk politikai és
társadalmi rétegtől, amely sem nem magyar, sem nem keresztény, sem nem emberi. Amelyet
mindössze a gyűlölet és a pénz hajtott a kampány során. Sajnos az ellenzéki stílustalanság kissé lehúzta a polgári oldal stílusát is...
A kampány során sokszor volt kifogásolható a jobboldali média stílusa is, amit nem menthet föl
sem indulat, sem jogosnak vélt vagy annak ítélt felháborodás. Hiszen nem
süllyedhetünk abba az erkölcsi és szellemi mocsárba, ami a bal- és álliberális
magatartást és gondolatiságot 1989. óta jellemzi Magyarországon. Tetszhet
ugyan olykor a szabados (prolias) kifejezésmód a közönségnek, az olvasónak jogos felháborodásában… csakhogy az újságírónak
nem csupán objektívnek kellene maradnia, de a példaadás is kötelező a számára! Ha pedig a
felháborodottságból eredő trágárság a példa, az bizony negatív eredményhez
vezet, akár jogosnak véljük a trágárkodást, akár nem. Tehát e téren is vannak
követelmények, amelyeket vissza kell állítani, illetve amelyeket kötelezően be
kell tartani.
Végül
a választás konzekvenciái között hadd említsem meg a kereszténység fogalmának félreértelmezett,
és ekként többször is hallott említését. Nem mondhatjuk ugyanis, hogy mindegy ki keresztény
és ki nem az, mert a lényeg, hogy a keresztény kultúrkörben élünk. A keresztény
kultúrkört e megállapítással szemben maga a hitből eredő kereszténység jeleníti meg. Ha hit és
keresztény érzület nincs az emberekben, akkor csupán az európai kultúrát említhetjük, amely nem mindenben és nem
kifejezetten kötődik a kereszténységhez, hiszen, mint
ismeretanyagot, a római kultúrát is épp annyira tartja részének, mint az ógörögöt
vagy az ázsiait.
A keresztény kultúrát a de facto megélt kereszténység tölti
meg tartalommal, amelybe az erkölcsi norma, a hagyományok gyakorlása, a szavatartó
és másokkal szembeni tisztességes magatartás, a Jézus által megkövetelt egyenes
beszéd, az alázat és az igazságszeretet is beletartoznak, azaz a krisztusi
parancsok és tanítások, amelyeket nevezhetünk akár az emberi tulajdonságok
isteni tárházának is. Ezek nélkül nincs keresztény kultúra, nincs humánum,
hazaszeretet és béke. Hiba az is, ha bizonyos keresztyén-keresztény vallások
történelmét előbbre valónak tartjuk, a másiknál. Helytelen tehát, ha egy-egy
újságíró a saját, épp elhagyni szándékolt vallásának vindikálja mindazokat a
történelmi eredményeket és célokat, amelyeket a kereszténység összessége teremtett meg
az évszázadok - de mondhatjuk -, a két évezred során Európában és Magyarországon.
Van
tehát szellemi, vallási, történelmi és erkölcsi követelménye is ennek a
gyönyörű és nemzet-önmentő választási eredménynek, hogy a belső békét és
egyetértést is erősítsük, erősíteni tudjuk.
Nagyjából
így tudnám összefoglalni a választások másnapján az örömömet, az elvárásaimat
és a ránk nehezedő közös lelki, szellemi és gyakorlati terheket, feladatokat
önmagunkkal, nemzetünkkel és ellenségeinkkel összefüggésben.
Köszönetet
mondok tehát a Magyarok Nagyasszonyának, aki Szent István felajánlása óta óvja
és védi nemzetünket, hogy általa mindnyájan felismerjük: „Egyedül Istené a
dicsőség!”
Ps: A választások előtti napon misét mondattak miniszterelnök úrért és családjáért, ami önmagában nemes gondolat. Azonban méltóbb lett volna a magyar nemzetért, a választási győzelemért könyörögve misét mondatni, s ebben, az egyetemes könyörgésbe foglalni nemzetünk miniszterelnökét... Most, a győztes választások után, simili modo misét kellene mondatni... Te Deum-mal...
Stoffán
György